Kaptam egy linket, hogy dobjak be egy reklámot a videó-rovatba. A kisfilm az Orange szolgáltató, digitális tévéjét, annak is visszatekerhetőségét hivatott reklámozni. Amikor megnéztem, a zene és a képi összhang végül nagyot ütött, rögvest megnéztem még kétszer. Nagyon jól el lett találva, nem hiába söpört be számos díjat különféle fesztiválokon.
A reklámot Goá-ban, azon belül is Assonora városában forgatták. Kedvencem a taxis sajnáló tekintete 0:09-nél, a visszafelé futó-kiabáló india 0:26-nál és 1:19-nél az, amikor a fuxos söprögető embernek leesik, hogy mi van. Nagyon tetszik és szeretem, ha egy reklám nem csak eladni próbál, nem csak az arcomba tolja villogva, hogy: VEDD ÉS VIDD!, hanem képes egy kicsit humoros, kreatív lenni.
Nem tudom, hogy próbálta-e már valaki ezt a módját a "visszatekerésnek", óriási ötlet volt...
A múlt héten jó volt a termés filmnézésből, ismét megszálltam a videocentert és csak rohangáltam a dévédékkel oda s vissza. Nyáron kicsit kevésbé lestem a filmeket, hiszen bedöglött a tévém és nem igazán jutott eszembe másikat venni, volt nekem elég dolgom. Most Zsótti monitorja és egy tuner segítségével látom újra a mozgóképeket. Na de vissza a filmekhez.
Elsőként a Képletet néztem meg, amiről a múlt héten már írtam pár gondolatot itt. Aztán megnéztem a Spancsereket, ami nem volt rossz, egy megfelelő mennyíségű poénnal fűszerezett barátvadász vígjáték.
Szórakoztató 105 perc a képernyő előtt, egy olyan helyzetről, amit nem igazán ismerünk, hiszen javarészt mindenkinek akad egy-egy barátja. Annyi humor van benne, amennyit a film és a nézők pont elbírnak, és a vasember Jon Favreau kötekedő, tesztoszteronszagú, illetve flegma megjegyzéseitől lesz igazán kerek az egész.
A másik film a Rózsaszín Párduc 2, amiről inkább nem írtam. Tetszett, de hát ugye ez az a filmkategória, ami egy érdekes humort képvisel. Azért röhögtem jókat:)
Aztán megnéztem az Éjszaka a múzeumban kettőt is. Ez szintén tetszett, mivel a Próbababa című film óta imádom az életrekelős dolgokat. Az első rész is tetszett, ez úgyszintén. Újat keveset villantott, de voltak benne ütős poénok, és ugye a múzeumokat is szeretem:P
Nagyon egyszerű levonni a konklúziót: akinek az első rész tetszett, nyugodt szívvel ülhet a képernyő elé, akinek viszont nem, s ezzel adna még egy esélyt az éjszakai feltámadt tárlatoknak, az lehet, hogy rosszul jár. Mi úgy gondoljuk, hogy nem nyúltak mellé az alkotók, sőt, kifejezetten jó folytatást sikerült produkálniuk, ami még önállóan is megállja a helyét. Akik szeretik ezt a kategóriát, élvezni fogják.
Megnéztem még a Nász-ajánlatot is, ami szintén tetszett, mivel két kedvelt színészem játszik benne: Sandra Bullock - megint meg kell, hogy jegyezzem: jó nő, illetve Ryan Reynolds - akit a Buliszervíz óta nagyon csípek, szinte minden filmben. A film vége, ahogy Anya is írta - hamar kitalálható - de kellenek az ilyen filmek is. Mint ahogy minden évben többször megnézem az Igazából szerelem című filmet, holott nagyon is jól tudom mi lesz a vége:P
Néztem még filmet, de arról majd később, az külön bejegyzést ér...
Nemrégiben leltem képkeresés közben ezt a pár képet, ami egy konténerek alternatív hasznosítását mutatja. Úgy sejtem a sárga rendszámokból és a háttérből, hogy angol kreatívoké a találmány, de azért száz százalékig nem vagyok biztos.
Az első a kedvencem, itt medenceként funkcionál a konténer, nyáron jól jöhet, ha eléggé kitisztítják előtte. No persze nem hiszem, hogy én ugrálnék bele:P
A második variáció csak látványos, hogy jól funkiconál-e, arról inkább egy deszkást kéne megkérdezni. De úgy tűnik, hogy frankó az ötlet:)
Lakótelepi ping pong asztalok betonból, megvan? Milyen sok volt annak idején, s egy idő után még az is ütőt ragadt, aki nem is szerette a pehely-labda püffölését. Ennek az "asztalnak" csak az baja, hogy új szabályt kell kitalálni, az oldalt húzódó falt érintő labdákra.
Virágos-ládának kicsit nagy, de azért ez sem rossz.
Én nem is tudom hirtelen (így hajnali negyed háromkor) hogy mit csinálnék belőle. Ti mit tudnátok elképzelni egy ilyenben?
Bűnvadászat közben: Azt vágjátok, hogy egy B kategóriás filmet nézünk úgy, mintha egy A kategóriás szuperfilm lenne? - kérdi Bonyi, miközben a Bűnvadászokat néztük (Boniy, Csabi, Zsótti, én). - Nekünk a Bud Spencer és Terence Hill filmek mindig A kategóriás filmek lesznek - feleltem.
Teázás közben: megjegyezték, hogy "jóképű" vagyok. Végre nem szőrmóknak hívnak, ha már kétnapos borostám van.
Kirakózás közben:Mi a francnak kellett megtalálnod ezt a dobozt?! - teszi fel Csabi a költői kérdést puzzle-özés közben.
Forgalomban (heti gyűjtés): Menj már azzal a kurva dzsippeddel! Jesszusom, te meg mit csinálsz? Úgy van! Hol jössz át? Jhaaaajj. Ezt nem hiszem el!? Ez az egész város egy forgalmi összeesküvés! Seggagyú! Halló! A szembesávban állsz, most mit akarsz?! Halló!?
A képlet című film elején: ááá ez a zene ment a zuhanás elején is.
a zuhanás című film után: húúú
a képlet című film után: hűűű
munka közben: "Atom most keresi a lelki békéjét." - mondja kollégám, aki egésznapi szótlanságomat valamilyen rituális lelkiállapotnak tudta be. Mondjuk tényleg kerestem aznap a békém, nem szóltam sokat. A dohányzóban is olyan spirituálisan fújtam a füstöt.
szerkesztőségben:Azt olvastam, hogy lehet sokat kávézni, nem árt. Atom egy kávét? - kérdi Bonyi. - Most ittam kettőt. - válaszolom. - De itt azt írják, hogy lehet sokat kávézni...
Dohányzóban:Harmi-harmi-harmi-harmi-harmi.. ööö. Azt hiszem ezt egy kicsit túl sokszor mondtam - esik le, miközben ki akarom mondani a "harminc" szót.
Csomagtartónál:Ki a f@!&!!% hív? - mérgelődöm, mert egyik kezemben polctartók, másikban táska. - Biztos a Bonyi! - mondja Busa. Lepakoltam, előkapartam a telefont, majd beszélgettem Bonyival...
Osztrák bútoráruház raktáránál:- Ide fog jönni a srác. Visszaadja a papírt és majd elmondja, hogy ha bármi gond van, akkor ezzel tudsz majd visszajönni. - mondja Busa. - Ezt azért mondtad el, hogy ne ijedjek meg, hogy: Mit mond? Nem értem. Mi van? - kérdem. - Igen. - feleli higgadtan. Azt hiszem túl jól ismer:P
Klubban:Megfoghatom a hajad? - kérdi tőlem egy lány. - Ööö... Igen. - Tényleg olyan kemény, mint amilyennek hittem. - ekkor levegőt veszek, majd Orsi hirtelen belémfojtja a szót: Nehogy lecsapd ezt a labdát. - Affene. Ő is jól ismer. Pedig magas labda volt:P
Egészségnapon:A francba! - szitkozódik Csabi öt kisgyerek előtt, akik tanultak egy új szót. - Heh! Ez kurvajó! - mondom én öt kisegyerek előtt, akik így tanultak még egy szót...
Igaz, hogy nemrégiben írtam Luigiról, a százezredik kilométer elérése miatt, de most ezt nem hagyhatom ki, hiszen a bejegyzésszám és a köbcenti épp egybeesik, ezért az 1108-as bejegyzést az 1108cm3-jével kiérdemelte a kicsi kocsi.
Der Luigi először ist Osztrákiában futott, s 2004-ben egy hölgytől került át némi közvetítéssel Magyarországra, hogy megleljem. Megláttam és megszerettem (ezt úgy kell érteni, hogy Seicentókat néztem és a kis ezüst, akkor jó áron volt, nomeg helyben). Rövid habozás és némi alku után aztán enyém lett, majd el is neveztem. Mivel addig mindkét autómnak volt neve (első egy Fiat 127-es: Ernő; második egy Trabant 1,1-es: Jürgen), ezért újdonsült Fiatom sem maradhatott névtelen. Lemostuk a benzinkúton Takival és Busával, majd szembeálltunk az autóval és sorolni kezdtük a neveket: Giorgo? – az egy lakk-fekete Alfára illene. Antonio? – az én vagyok. Giovanni? – nem pizzafutár kocsi ez. Mario? – nem illik rá. Luigi? – Luigi, hmm. LUIGI! – s lőn megkeresztelődőtt az autóm. Odaléptem a bal oldali visszapillantóhoz és elmondtam az akkor épp divatos mondatot: „Luigi! I think this is the beginning of beautiful friendship!” – és az is lett:)
Azóta vigyázok rá, kímélem, nem esik szét alattam. Tiszteletben tartom a teljesítményét, ha nyugisan, ha lendületesen is vezetek, sosem hajtom kíméletlenül. Nem bántam meg, hogy a Sei mellett döntöttem, úgy érzem jól tettem. Igaz ha valami nagyobbat akarok cipelni, akkor már kocsit kell kérnem, de ez ritkán esik meg. Az én dolgaimra tökéletesen megfelel:)
2004-ben délután a benzinkúton az tényleg egy jó „barátság” kezdete volt…
A világvége filmkategóriában nehéz újat alkotni. Földünket már megannyi hollywoody csapás érte, így bármivel is próbálkoznak a forgatókönyvírók tudniuk kell: lehet, hogy azt már megírta valaki. Nehéz lenne felsorolni, hogy melyik világpusztító események irtották ki részben, vagy teljesen a humanoidokat. Előfordult már, hogy óriás aszteroida csapódott bolygónkba, mindent elöntött a víz, valami halálos vírus irtotta az emberiséget, leigáztak az ufók vagy csak szolidan felrobbantották bolygónkat. Tarolt már vulkán, jégkorszak, robothadsereg, zombifalka, földrengés, jégvihar, nukleáris háború, de egy esetben még a széteső Hold darabjai is a sárgolyónknak ütköztek. Világvégés eszmefuttatásom tegnapról, ide kattintva.
Hamarosan a mozikban debütál a 2012 (ugye a maja naptár szerint akkor várható az apokalipszis), ami látványos világvége-filmeposznak ígérkezik, de erről majd a premier után. Legutóbb a Képlet (Knowing) vázolta fel a mozikban az elkerülhetetlen világvégét, keverve jóslással, suttogó idegenekkel, apai szeretettel, beletörődéssel. A 121 perces film néhol kiszámítható, akadnak klisék benne, de mégis más, mint az eddigiek, meglepő fordulatokkal. Rendezője Alex Proyas, kinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Holló (1994), vagy az Én, a robot (2004).
A sztori 1959-ben egy új általános iskola avatóünnepségén megkérik a diákokat, hogy rajzolják meg: szerintük milyen lesz a jövő? A képeket bezárják egy időkapszulába, és elraktározzák 50 évre. Egy titokzatos kislány rajz helyett véletlenszerűnek tűnő számokkal írja tele a papírját. Azt állítja, hogy azokat suttogták a fülébe. Félévszázaddal később szintén diákok kapják a feladatot, hogy vizsgálják meg az ötven évvel ezelőtti gyermekrajzokat, a kislány rejtélyes üzenete pedig Caleb Koestlerhez kerül. Caleb apja, az asztrofizikus John Koestler fantasztikus és egyben félelmetes felfedezést tesz: a kislány által leírt számok dátumok. Az utóbbi ötven év minden egyes katasztrófájának időpontjai, koordinátái és a halálos áldozatok száma. Sajnos ennél többet nem nagyon lehet elárulni a sztoriból, ugyanis azzal lelőnénk a poént.
Miért volt jó? Mert a kétórás játékidő alatt végig húzott minket valami. Nem nagyon volt idő unatkozni, Nicolas Cage folyamatosan rohant valami elől, valahova, hogy megelőzze a közelgő katasztrófákat s itt jön be a képbe az a jelenség, ami olyan jóvá teszi a történetet: nincs esély. Hiába tudja a helyszínt, és az időt, nem tud tenni ellene. Nagyon látványos és egyben durva katasztrófákat láthatunk, amikből kiderül, hogy az emberek nem tudnak elfutni egy kisiklott metró elől, vagy egy lezuhanó repülőgép útjából. Döbbenetes. Azért is jó volt, mert a film háromnegyedénél a néző képébe tolják: itt a világvége. Nicolas Cage áll az ablaknál, és felteszi jelképesen a kérdést, hogy mit kell tenni, ha itt a vég. Nincs pajzs, nincs rakéta, nincs bunker, nincs semmi, ami megoldaná a helyzetet.
Ami nem tetszett Nagyon jók voltak a katasztrófajelenetek, viszont ha lecsíptek volna párezer dollárt a színészek gázsijából és azt is a CGI-re (speciális effektekre) költik, akkor biztos, hogy még jobb lett volna az összkép, s nem kellett volna alkalmazni a repülőgépes jelenetnél a „remegő kamera” és az „oda-vissza zoom” technikát alkalmazni, amitől ugye hihetőbbnek tűnik egy ilyen jelenet.
Összegzés A szereplőgárda alakítása jó volt, Nicolas Cage-nek szüksége volt ismét egy olyan filmre, ami kicsit fényesíti a csillagot. Igaz, hogy a többi szereplő itt-ott kicsit nehezen gyürkőzött meg a karakterrel, de az összkép kerekre sikeredett. Manapság, amikor a filmipar már felvonultathat számos filmet, amiben valamilyen módon véget ér planétánk felett az emberiség kora, nehéz újat mutatni. Úgy véljük, hogy ebben a filmben sikerül. Van benne hit, jövendölés, katasztrófa, szülői szeretet, ami érvényesül a remény átadásában egy óriási áldozat meghozatalával, és a beletörődés. Ettől lesz ez a film más, jobb, mint az eddigi apokalipszis filmek.
Ajánlott mindenkinek. Ez nem egy Holnapután, nem egy, szinte csak a látványra építő katasztrófafilm. Ellenkezőleg, inkább az embert mutatja meg, s az érzelmeket.
Földünket már számtalan módon kinyírták Hollywoodban (ha épp nem mentette meg valaki az utolsó pillanatban). Szóval sok-sok variációt láthattunk már, volt hogy a Nap megette, vagy épp annak kialvása miatt szétfagyott a kék planéta. Előfordult, hogy mindent elöntött a víz, egyik filmben csak úgy pikk-pakk felrobbantották valami űrhajóval (bár az a jelenet ledöbbentett), esetenként valami szuper vulkánkitörés tépázza meg a felszínt, leáll a forgása, vagy épp űrlények írtanak ki minket. A sláger mégis a meteorit, aszteroid-becsapódás, mert ugye az ellen csak Bruce Willis véd, esetenként. Régóta pihen egy kép a gépemen, ami a Hold becsapódását mutatja, most pont ide illik:)
Szeretem a világvége filmeket, van bennük valami ami vonz, olyan, mint a katasztrófa-turizmus (tudjátok olyan, mint amikor baleset van, és máris öt tucat bámészkodó lesz a helyszínen). Tehát csípem az ilyen filmeket, csak a "mi lett volna ha" marad utánuk az emberben, mert mindig akad pár rátermett színész, aki megment minket, így nem kell attól aggódnom, hogy egy nap majd nem tudok blogolni.
Nálam a Holnapután volt a vízválasztó. Az volt az a film, amiben először láttam azt, hogy nem lehet menekülni az események elől, ha valami beövetkezik, azt nem lehet kikerülni. Tetszett, hogy a szereplők kezelték a helyzetet, hogy egy új korszak köszöntött be, s nem maradt minden a régiben, nem ugrott be az utolsó öt percben valaki, hogy egy hősugárzóval elolvassza a jeget.
Tegnap néztem meg a Képlet című filmet, amiről majd írok, de egyelőre csak annyit, hogy tuti volt. Megdöbbentett, hogy a film 3/4-énél a képembe nyomták: itt a világvége... Ez van, ezt kell szeretni, nincs menekvés. Nincs óriás napernyő, nincs védőpajzs, nincs lökéshullám meg bomba, ami eltérítené a napkitörést. Vége minden organizmusnak, még a föld alatt is kinyír mindent 1 mérföld mélyen. Itt a végjelenet:
Igaz, hogy a film témazenéjeként használt Beethoven: 9-ik szimfónia, 2-ik nyitány/szekció/részlet sokkal jobban illett volna a pusztítás alá, de azért így is elment. Ez a zene ide kattintva hallható.
A nagy világvége hangulatban találtam egy videót, ami egy 500km átmérőjű aszteroida becsapódását modellezi. Igen-igen látványos, és a zenét is nagyon jól kiválasztotta, aki alátette. Bár ez nem valószínű, hogy maholnap bekövetkezik, meg ugye tuti először agyonlövik atommal, mielőtt becsapódna, utána meg a sok kis darab okoz majd fejfájást, de hát ez van.
Na most képzeljétek el, hogy kint vagytok a Nemzetközi Űrállomáson, és ezt az egészet látjátok. Ahogy elhalad az aszteroida, ahogy becsapódik. Hiába fotózod, nem lesz kinek megmutatni. Húúú... Bele se gondolok jobban.
A héten vagy ötször hallottam/láttam az NGC-n, hogy hatmilliárd év múlva vége mindennek, mert a nap kialszik s haláltusájában kitágul, szétolvasztja a Földet, meg úgy konkrétan a környékbeli bolygókat. Azért kicsit fura belegondolni, hogy hatmilliárd év múlva vége mindennek. Bár, addigra simán kicsináljuk magunkat, kiszipolyozzuk és lakhatatlanná teszzük a Földet, mert amíg valakinek anyagi érdeke fűződik bolygónk vérszívásához, addig döfködni fogja bele a fecskendőt. Addig már valószínűleg elhagyjuk ezt a bolygót, ezt a csillagrendszert, mindent. Ezek már olyan kérdések, amiket nem feszegetek.
Maradjunk a világvégénél. Találtam egy egyszerű, stupid-vidit, ami nagyon tetszett, van aki így képzeli el a végzetet. Úgy, hogy az atomháború fog bekavarni mindenkinek.
Remélem, hogy lesz annyi esze a humanoidoknak, hogy nem így járunk. Ciki lenne, hogy túléltünk pár ezer évet, feltaláltunk sok-sok mindent, a művészek megalkották azt a rengeteg gyönyörű művet, ami körülvesz minket, mi pedig elintéznénk ezt ész nélkül pár villanással.
Jöjjön az aszteroida, perzseljen a nap, fagyjon le minden, de ne pár piros gomb megnyomása jelentse az apokalipszist.
*Maja olvasóim tekintsék e bejegyzést tárgytalannak, hiszen ők tudják, hogy 2012 december 21-én beköszönt a vég. Aznap vagy atomok repkednek és durrognak, vagy a Földön átfolyó kozmikus energia harmonikus konvergenciája megtisztítja és egy magasabb rezgési szintre emeli bolygónkat (<--google. Én ezt a modnatot nem értem). Az Északi-, és a Déli-sark is szétválik, s mindezen események kipusztítják az emberiség nagy részét. Na nyugi, ha túlélem, akkor megírom ide jó?
A nagy rendrakásos-takarításos napok alatt ráleltem egy doboz puzzle-re. 5 kép, egyenként 1000 darab puzzle. Na persze, hogy nekiálltam az egyiknek. Itt volt a brancs nálam, először Csabi állt be válogatni, aztán Zsótti is besegített. Bonyi nem, ő msn-ezett. Aztán Zsótti pár hintókerék után kiszállt, mi pedig Csabival folytattuk egy darabig, amíg ők kockultak a gépek előtt. Na eddig jutottunk, nem lehet egész este kirakózni, de azért a lényeg már megvan:) Több, mint ötszáz darab, persze az ég, a neheze még hátra van...
Nem is tudom, hogy örülnöm kell-e annak, hogy meglett ez a doboz:P
Remélem mindenkinek tiszta, ha azt mondom: "Herbie, a kicsi kocsi" - akinek nem, annak hozzátenném, hogy 53-as számú VW bogár, filmekben szerepelt. Ha még így sem ugrik be semmi sem, akkor katt ide.
Még régen, amikor Érden laktunk, volt Apámnak egy szerszámos szekrénye a garázsban. Nagy volt, bordó, és természetesen fémből készült. Amikor elköltöztünk nem hagytuk ott, mert bátyám és én is ragaszkodtunk hozzá, "valamelyikünk majd megkaparintja" címszóval. A szekrény bekerült a fészerbe, feledésbe merült, 13 évre. A képen egy archív kép, a szekrény balra látható az asztalon (mögöttem), mert az a kis kópé ott én vagyok:)
Idén nyáron elgondolkodtam, hogy vajon mi lehet azzal a szekrénnyel, s főleg miképp lehetne azt bepréselni garzonom valamelyik sarkába. A gondolkodás során Csabi segítségével sikerült kitalálnom, hogy hova kerüljön, illetve azt is, hogy milyen díszítést kapjon, ha nem jön be a mélybordó szín.
Legközelebbi családtúrám alatt kibányásztam a fészerből a fém monstrumot, a látvány elkeserített, az alja elég korrodált, vagyis konkrétabban az egész felületén. Szinte hallani lehetett, ahogy csámcsog a rozsda. "Nincs mit tenni, csiszolni és kezelni kell." - mondta apám, s indult is a flexért a garázsba. Fél óra csiszolás után kész voltam, bedobtam Luigi hátsó ülésére és elhoztam Szombathelyre.
Először lekentem rozsdamaróval, majd az egészet kívül-belül fehér alapozóval (többször). Ebben Csabi és Busa is segített, mint ahogy a végleges, vajszínű festésben is, mert világos-bézs zománcfestéket vettem.
Ezzel kész is lett, bevittem, aztán pár hónapig bent pihent. Mígnem végre elmentem fóliát venni és Csabi-Orsi-Atom koprodukcióban felkerültek rá a csíkok, amitől igazán Herbie-s lett. Az utolsó elem az 53-as lett, amit megcsináltak volna nyomtatva 1800-ért, de úgy véltem, hogy jobb lesz nekem az kicsit girbe-gurbán is, mert ugye kézzel sokkal olcsóbb. Vasárnap estére az 53-as is elkészült, így mondhatom 95 százaléknál áll a projekt.
Még szeretnék bele polcokat is, csak el kéne mennem vágatni. Jelenleg fotós-cuccok és táskák tárolására szolgál. Jövőben is hasonló funkciót tölt majd be:) Nekem nagyon tetszik, nagyon csípem, s a szekrény sem ment kárba. Bratyóm már júliusban húzta a száját, mikor megtudta, hogy lenyúltam:P Majd beillesztem a felnis tévéállványom mellé és teljes lesz az összkép:)
Még júliusban esett meg az esett, hogy Sándortalanítottak, azaz ellopták a biciklimet. Azóta már lett egy Fülöpöm, s persze nem merem a folyosón tartani, így a konyhában kapott helyet, a konvektor mellett. Itt van az ősz, itt van újra, Fülöp ácsorog a konvektor mellett, esőben nem használom és tudom, hogy a nagy hidegben sem tekerek vele annyit. Itt van a november, itt van újra, egyre nagyobbak a hidegek, hova tegyem Fülöpömet, hogy ne a folyamatosan hőt okádó konvektornak legyen nekitámasztva? 3,7 méteres belmagasságú lakásnál egyértelmű...
Mivel egyre hidegebb volt a konyhámban, s éreztem, hogy fűteni kéne, ezért eljött az ideje, hogy cselekedjem, s vettem egy bicikliliftet a praktikerben 2990-ért. Azt mondták elég tartóelemenként 4 csavar, én nem bízok semmit sem a véletlenre, darabonként tíz darab 8-10 centiméteres csavarral kerültek a tartók a plafonra. Persze a vakolatot kicsit szétcsesztem, de ezt egy kis fehér öntapadófóliával orvosoltam.
Pár óráig elszarakodtunk a méricskéléssel és a felfúrással, nagy segítségemre volt a rögtönzött kis brigád: Zsótti, Busa és pankeey. Bonyiéktól kértem egy létrát, a fúrót már hét elején megvettem, úgyhogy uccu neki, szombat este hétkor gyerünk ütvefúrni. (Fülöp alulról így néz ki:
Szerencsére nem voltak otthon a szomszédok, mert kicsit hangosabbra sikerült a mutatvány, mint gondoltam, de csak befejeztük. Zsótti, mint öreg tengerész (vitorlás) mutatott pár csomót, hogy miképp rögzítsem a bringát a biztonsági fék mellett, felhúztam és most Fülöp úgy áll, mint ahogy a Critical Mass-en szoktak a bringák emeléskor.
Azóta hely van a konyhában, a konvektor is fűti már a légteret, s kezdem megszokni, hogy naponta párszor elhaladok egy függőteher alatt. Fülöp most denevérként lóg fejjel lefelé, s mivel fekete is, így mondható rá, hogy egy alternatív Batmobile. A kötél végén kampók és egy általunk gányolt biztonsági madzag fogja a kereket. Eredetileg nem fejjel lefelé kéne felhúzni, de így jobb.
Kicsit szokatlan, kicsit furcsa, de a hely kellett, a folyosóra meg haverokhoz nem akartam vinni, a pincéről nem is beszélve. Jó lesz így. Következő projekt egy Luigi-lift lesz, de azt még ki kell találni:P
