A világvége filmkategóriában nehéz újat alkotni. Földünket már megannyi hollywoody csapás érte, így bármivel is próbálkoznak a forgatókönyvírók tudniuk kell: lehet, hogy azt már megírta valaki. Nehéz lenne felsorolni, hogy melyik világpusztító események irtották ki részben, vagy teljesen a humanoidokat. Előfordult már, hogy óriás aszteroida csapódott bolygónkba, mindent elöntött a víz, valami halálos vírus irtotta az emberiséget, leigáztak az ufók vagy csak szolidan felrobbantották bolygónkat. Tarolt már vulkán, jégkorszak, robothadsereg, zombifalka, földrengés, jégvihar, nukleáris háború, de egy esetben még a széteső Hold darabjai is a sárgolyónknak ütköztek. Világvégés eszmefuttatásom tegnapról, ide kattintva.
Hamarosan a mozikban debütál a 2012 (ugye a maja naptár szerint akkor várható az apokalipszis), ami látványos világvége-filmeposznak ígérkezik, de erről majd a premier után. Legutóbb a Képlet (Knowing) vázolta fel a mozikban az elkerülhetetlen világvégét, keverve jóslással, suttogó idegenekkel, apai szeretettel, beletörődéssel. A 121 perces film néhol kiszámítható, akadnak klisék benne, de mégis más, mint az eddigiek, meglepő fordulatokkal. Rendezője Alex Proyas, kinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Holló (1994), vagy az Én, a robot (2004).
A sztori
1959-ben egy új általános iskola avatóünnepségén megkérik a diákokat, hogy rajzolják meg: szerintük milyen lesz a jövő? A képeket bezárják egy időkapszulába, és elraktározzák 50 évre. Egy titokzatos kislány rajz helyett véletlenszerűnek tűnő számokkal írja tele a papírját. Azt állítja, hogy azokat suttogták a fülébe. Félévszázaddal később szintén diákok kapják a feladatot, hogy vizsgálják meg az ötven évvel ezelőtti gyermekrajzokat, a kislány rejtélyes üzenete pedig Caleb Koestlerhez kerül. Caleb apja, az asztrofizikus John Koestler fantasztikus és egyben félelmetes felfedezést tesz: a kislány által leírt számok dátumok. Az utóbbi ötven év minden egyes katasztrófájának időpontjai, koordinátái és a halálos áldozatok száma. Sajnos ennél többet nem nagyon lehet elárulni a sztoriból, ugyanis azzal lelőnénk a poént.
Miért volt jó?
Mert a kétórás játékidő alatt végig húzott minket valami. Nem nagyon volt idő unatkozni, Nicolas Cage folyamatosan rohant valami elől, valahova, hogy megelőzze a közelgő katasztrófákat s itt jön be a képbe az a jelenség, ami olyan jóvá teszi a történetet: nincs esély. Hiába tudja a helyszínt, és az időt, nem tud tenni ellene. Nagyon látványos és egyben durva katasztrófákat láthatunk, amikből kiderül, hogy az emberek nem tudnak elfutni egy kisiklott metró elől, vagy egy lezuhanó repülőgép útjából. Döbbenetes. Azért is jó volt, mert a film háromnegyedénél a néző képébe tolják: itt a világvége. Nicolas Cage áll az ablaknál, és felteszi jelképesen a kérdést, hogy mit kell tenni, ha itt a vég. Nincs pajzs, nincs rakéta, nincs bunker, nincs semmi, ami megoldaná a helyzetet.
Ami nem tetszett
Nagyon jók voltak a katasztrófajelenetek, viszont ha lecsíptek volna párezer dollárt a színészek gázsijából és azt is a CGI-re (speciális effektekre) költik, akkor biztos, hogy még jobb lett volna az összkép, s nem kellett volna alkalmazni a repülőgépes jelenetnél a „remegő kamera” és az „oda-vissza zoom” technikát alkalmazni, amitől ugye hihetőbbnek tűnik egy ilyen jelenet.
Összegzés
A szereplőgárda alakítása jó volt, Nicolas Cage-nek szüksége volt ismét egy olyan filmre, ami kicsit fényesíti a csillagot. Igaz, hogy a többi szereplő itt-ott kicsit nehezen gyürkőzött meg a karakterrel, de az összkép kerekre sikeredett. Manapság, amikor a filmipar már felvonultathat számos filmet, amiben valamilyen módon véget ér planétánk felett az emberiség kora, nehéz újat mutatni. Úgy véljük, hogy ebben a filmben sikerül. Van benne hit, jövendölés, katasztrófa, szülői szeretet, ami érvényesül a remény átadásában egy óriási áldozat meghozatalával, és a beletörődés. Ettől lesz ez a film más, jobb, mint az eddigi apokalipszis filmek.
Ajánlott mindenkinek. Ez nem egy Holnapután, nem egy, szinte csak a látványra építő katasztrófafilm. Ellenkezőleg, inkább az embert mutatja meg, s az érzelmeket.
