Először 2015-ben jártam Rovinjban, tapasztalt horvátországozósnak nem vagyok mondható, hiszen előtte csak három alkalommal fordultam meg horvátéknál ugyanis a szüleim engem inkább Balatonra hordtak nyáron. Borival úgy gondoltuk, hogy idén repetázunk egy kicsit a fényesre kopott kövekből, a száradó ruhákkal tarkított sikátorokból, és a kóbor macskák etetéséből, így ismét az Isztria gyöngyszemét szemeltük ki magunknak úticélként.

A nyaralásról természetesen jó munkarőként már beszámoltam sok fotóval (ezt ide kattintva nézhetitek meg) sőt, a képekért ajánlott is a klikkelés:) Idén nem csak békatalpat, naptejet és fényképezőgépet vittük magunkkal, hanem bicikliket és egy kamerát is, így most videót is hoztam haza a kagylók, képeslapok, hűtőmágnesek és fotók mellett. 

Rovinj trip from Garai Antal Atom on Vimeo.

A városnak egyébként minden apró részlete megkapó, rengeteg sikátora közt minden este találni egy olyat, amelyikben még nem jártál. Ha valahová többször térsz be megjegyeznek, ha csak egy hétig is tart az alkalmi barátság, akkor is jó érzés a magyarul köszönő pék vagy a furán, kicsit törve köszönömöző pincér. Természetesen a csevapcsicsit, a horvát sört, az eldugott sziklák közti strandolást és a hosszú naplementéket nem hagytuk ki, mint ahogy a leégést sem a tűző napon. Idén újabb program is felkerült a listánkra, az esti villámvadászat. Mondhatni minden este 10-11 óra körül hatalmas viharok jöttek a tenger felől, látványos villámlásokkal, majd egész éjjel szakadt az eső, kellemesen lehűtve a másnap reggeleit. Fotósként természetesen nem bírtunk a szálláson maradni, pihenés és fáradtság ide vagy oda, ha villogott az ég, már bringáztunk is a parta:)

Oké, jövőre nem oda megyünk, zsinórban triplázni nem akarunk, de ha valaki csak egy percig is habozna, hogy érdemes-e, annak csak annyit mondok nézze meg a fentebb linkelt cikkeimet vagy a videót, utána gondolom nincs több kérdés:)

Munkám során évről-évre előfordul, hogy ugyanazon témákat kell fotózom, ez nagyrendezvények esetén különösképp igaz. Van nálunk karnevál, szentivánéji vigasságok, táncversenyek és még sok ismétlődő program. Ezeket a munkákat szeretem nem rutinból letudni, mindig próbálok keresni valamilyen irányvonalat, egy hangulatot, hogy kicsit más legyen, és ne csak a képen szereplők miatt, hanem összességében is. Így futottam neki ennek a legrövidebb éjszakának is, ami valójában nem is a legkurtább volt idén.

Utána néztem, idén 2016 június 20-án volt a legrövidebb éjszaka, Szent Iván éjjele pedig június 23-24-re esett, szóval a szombati vigasságok érthető módon a polgári igényekhez igazodtak. Utoljára 2014-ben fotóztam szentivánéji bulit, akkor egy díjnyertes képet is lőttem, szintén a hosszúzáras műfajban, amit idén is előszeretettel alkalmaztam :)

Megfordultam még a Múzeumok Éjszakáján is a Skanzenben, ha tehetem jövőre csak oda megyek, ha képes leszek kibírni fotózás nélkül (esélytelen). Talán még a tüzet is körbetáncolom népzenére, majd szalonnát sütök és a Csótó mellől nézem a tűzijátékot. Persze tuti nem így lesz, és majd sietek egyik helyszínről a másikra, mert sok idő nincs a legrövidebb éjszakán, pláne ha az ember hosszan zárja a látványt a pixelekbe.

Harminchárom, a krisztusi kor, a boldog dupla, a negyedik tizedem majdnem harmada, hatvanhat fele, azaz a nyaldaseggemtélennyáron éve. Még egy darabig sorolhatnám, hogy mi minden jut eszembe, vagy jött szembe az elmúlt pár napban, midőn a 33-asba léptem. Mivel az utóbbi években szinte mindig volt rá példa, hogy dolgoztam a születésnapomon, most úgy döntöttem, hogy elhúzok a városból Borival. - persze dolgoztam, mert pont rám esett a nap fotója rovatunk június másodikai képe, de a gép amúgy is rajtam lóg, szóval ez még belefért. Ezt a születésnapot most nem egy napig tartottam, jó példával járt előttem Bori, akinek huszonnegyedikjét egy remek négy napos túrával ünnepeltük az olasz tengerparton. Most a spagetti helyett a lángost választottuk és lementünk Balatonra. Négy nap, sok kirándulás, fürdés és az ünnepeltnek kijáró kényeztetés. Szülinap, 33 képben. 

#1 Reggeli kezdés

Ismét eltelt egy év, a tavalyihoz hasonlóan a Szimfónia Kávézóban ünnepeltünk, barátok közt, jó zenékkel, hajnalig. Az éjfél hamar jött, egyszer csak azt vettem észre, hogy valakik visszaszámolnak a háttérben és pezsgő van a kezükben.

Ez az est sem volt más, mint egy szimpla buli. Igazából csak abban különbözött, hogy mindenki felvett valami maszkot vagy hasonlót, ha már köszönteni kellett 2015-öt.

Az összes kép pedig a lenti fotóra kattintva, galériában:) BÚÉK!

Három napnyi ünnep után már jól esik az embernek kicsit kimozdulni és karácsonyi filmek, bólé, süteménymérgezés után lazítani a barátokkal. Szerencsére Timi és Hanzs szervezett egy laza összejövetelt Christmas After - Pre Silvester - képek.

Lucie szobamacsek, de természetesen ki szoktuk vinni az udvarra is, mert nem árt a friss levegő a macseknak. Amikor nyitjuk a bejárati ajtót, sokszor kisprintel a folyosóra a lábunk mellett, ott is szabad lennie, persze csak felügyelet mellett a szomszédok miatt. Mostanában jelezni is szokta az ajtónál nyafogva, hogy ki akar menni kicsit, ilyenkor pár perc ablakban való nézelődés után be is jön magától. Az utóbbi napokban viszont rájött a kilincs működésére is, azóta zárnunk kell az ajtót.

A konyhában vacsoráztunk, amikor hosszú szaglászás után a szekrényről átnyúlva rááltt a kilincsre. Természetesen az kinyílt és Lulu már ki is futott a folyosóra. Ezt a mutatvány két perccel később megismételte, majd másnap is. Ezt már felvettem videóra is.

A macska kinyitja az ajtót - the cat opens the door from Garai Antal Atom on Vimeo.

Ma reggel kiengedtem a macskát, majd amikor behoztam ő rögtön ugrott is a szekrényre, ágaskodott a kilincsre, az ajtó kinyílt, ő pedig már újra kint is volt. Ez alapján úgy vélem, hogy rájött a működési elvre, vagy legalább arra, hogy ha ott ácsorog, akkor valamiért ki tud menni. Géniusz, ezentúl zárnunk kell az ajtót:)

Imádok Borival bringázni, napsütéses délutánokon, órákon át a város szélén erre-arra. Macskákat simogatunk, fotózzuk egymást, nevetünk, suhanunk szerteszét. Imádok Borival bringázni.

Mindig belefutok egy-egy fotós mappába a gépemen, amit eddig még nem osztottam meg sem a nyugaton, sem a blogomon. Most is találtam egyet és lám-lám, már pötyögöm is a bekezdéseket:) Most a kahlenbergi fotóim akadtak a kezembe.

Még májusban ugrottunk ki Bécsbe a barátokkal két napra, és e két 24-esbe simán belefért egy kis práterezés, evés-ivás-bóklászás és a kahlenbergi teraszra tett rövid látogatás. Pikk-pakk 45 perc alatt felvitt minket a busz meredek leejtőkön - útközben már láttatva helyeként, hogy milyen magason vagyunk - de az igazi látvány fentről nyílik. Amikor buszmegállóból odaslattyogsz a teraszhoz, hogy na mi is lesz itt és ez a látvány tárul eléd:

A korlátnál állva nekem szimplán leesett az állam és legurult a hegyoldalon. Azóta se tudtam összeszedni, legutóbb a Mariahilferen látták énekelni bagóravalóért. No de nem is az a lényeg, hogy miképp próbálom kifejezni a vizuális élményt, hanem az, hogy aki ide ellátogat vigyen távcsövet. Vagy csillagvizsgálót, ha szeretné megnézni a schönbrunni állatkert zsiráfjait is.

Aki fotózni is szeret vigyen magával teleobjektívet, duplázót, vagy vállról indítható lencséket. A kompaktosok készüljenek erős zoommal, a telefonos fotósoknak pedig üzenem, hogy maradjanak a panorámaképeknél. Szerintem. Kicsit messze van a téma, de ha elég közel hozod, akkor kiváló a perspektíva.

Bonyinak ezúttal is köszönöm a remek lehetőséget, amiért megmagyarázta nekünk, hogy ha esik, ha fúj, nekünk fel kell mennünk a Kahlenbergre. Persze előszőr Schwechatra akartunk menni fotózni a repülőket, mert én még mindig repülőbuzi vagyok, de a hegyről még a reptérig is ellátni, így kicsit kárpótólva lettem. Nem is baj, hogy csak most osztottam meg a fotókat, Bonyi képeinek sikere legalább már elült. Nézegessétek az összeset a lenti képre kattintva galériában!

Nemrégiben kiugrottunk hétvégén Bori anyukájához Oberschützenbe és végre megejthettük a vágyott szarvas-túrát. Pár hete már posztoltak az ősök fotókat a nagyon közeljövő őzekről és szarvasokról, amit látva Borival rögtön kattogni kezdett fejünkben az exponálógomb és születtek a kompozíciók. Aztán mindig közbejött valami, hol eső, hol munka, így tólódott a randink a patásokkal.

Szerencsére a hétvégén minden kedvezett, volt nálunk gép, répa, az esőt pedig otthon hagytuk, így némi autózás után máris ott ácsorogtunk a kerítés mellett és nyihogtunk (legalábbis én) örömünkben attól, hogy jön felénk egy tucatnyi őz, egy-két szarvas. Nagyon aranyosak, igaz ez nem simogatósdi, csupán etetés a kerítésen át, mert megszokták az embereket és kevésbé idejnek meg tőlünk (csak hirtelen mozdulatoktól). Az alábbi fotóra kattintva több kép a kis bambikról, ahogy én láttam őket:)

Szelfiztünk is, nyilván...

Egyébként ez a kedvenc képem: Én, a répa, és a kettyós. Zseniális az a nézés a hátracsapott füllel, és még a répának is lába nőtt:)

Csütörtökön este az ágyban fekve, a mellkasomhoz bújt Borit ölelve summáztam magamban, hogy jó napom volt. Éljen május elseje! - Először is azért, mert elmentünk megnézni és lefotózni a Retró felvonulást, ami nekem egy kifejezetten érdekes gyöngyszem a riporteri munkám során szembejövő témák közt. Szeretem az autókat, a veteránokat pláne, és ha azt is veszem, hogy gyerekkorom során milyen sok itt felvonult típussal volt kapocsolatom, akkor kiváltképp.

Volt Polszkink és Ladánk, nagyapámnak Trabantja, a szomszédoknak Zsigulija, Zukja, Skodája, Barkasza és osztálykiránduláson is voltam Roburral. Tiszta emlékébresztő volt a május elsejei délelőtt. Beültem egy pillanatra egy régi rendőr-Ladába. Előttem van a kép, ahogy az Érdi rendőrség előtt ilyen autók és Lada Nivák állnak. Ó te gyerekkor… A majálison még ettünk Borival a fűben ülve egy-egy pár virslit, csak hogy stílusosak maradjunk, bár sört nem vettünk.

Ezután Szabolcshoz látogattunk el, ahol jól érezzük magunkat, mert van udvar, tér és kutyák. Most a hiperaktív ebek mellett lehetett nyulakat simogatni, igaz én inkább a kutyákra szorítkoztam, Bori inkább a nyulas. Léna és Bodza (vizsla) egy percre sem akart lenyugodni, kutyanyáltól tocsogó szakállal és objektívvel indultam haza, Bori pedig gyanúsan sokszor elismételte, hogy szeretne egy nyuszit.

Otthon végre megittam egy sört, hogy tényleg autentikus ünneplőnek számítsak május egyileg, aztán elmentünk Borival biciklizni. Elsőként egy fagyizót vettünk célba, ahol akkora volt a sor, hogy inkább elmentünk a Mészáros Cukrászdába. No ennél a pontnál meg kell, hogy jegyezzem: 16 éve vagyok Szombathelyen, de még sosem jártam a Mészárosban. Ezen rendszerint többen csodálkozni szoktak, Bonyi eleinte el sem akarta hinni, hogy eddig kimaradt egy olyan alaphely, ahol szinte már mindenki megfordult, aki itt lakik.

Mondtam is Borinak, hogy valami ünnepélyes alkalomra szántam e cukrászda-szüzességem elveszítését, de sebaj, begurultunk egy fagyira és két macaronra. Karamell/sportszelet/alma trióval debütáltam. Megettem, finom volt. Végre jártam a Mészáros cukiban. Pont. (Bonyi utólag gratulált, még az anyukájának is elmesélte.)

Ezután sokfelé bringáztunk, leginkább a zöldebb részeken. Például egy olyan ösvényre tévedtünk egy-két napja, ami két lakótelepet köt össze, ide újra elmentünk, annyira hangulatos. Később még eljutottunk a város szélén lévő mocsárhoz is, ahol szintén először jártam.

Oladon még találtunk egy dörgölőzőgépet is, percekig dögönyöztük a macskát, amely a kerti kisházak közül jött elő a bicikliútra. Sokat bringáztunk még aznap délután.

Este gyertyafény mellett vacsoráztam, majd az ágyba fekve, fáradtan bámultam a pislákoló mécses lángjától a plafonon ugráló  árnyékokat, Bori hozzzám bújt, s mikozben szép lassan elaludt mellkasomon egyre csak az járt a fejemben, mennyire jó nap volt ez, mennyire boldog. Boldog, retró, kutyás-macskás-nyulas, ösvényekes suhanós, de legfőképp szerelmes. Ennél ünnepibb napon nem is mehettünk volna a cukrászdába, éljen május elseje!