Vasárnap sárkányosok köztársasági kupáján voltunk a családdal Dákán. Itt most nem a sárkányölő szentek illetve Süsü királyfijáról vagy Krisztoforóról van szó (mint sárkányosok), hanem az ultrakönnyű repülés szerelmeseinek rendezett vetélkedőről, ügyességi versenyről. Sajnos a vasárnapi versenyt nem tudták befejezni, mert idővel le kellett fújni az egészet, ugyanis nehezen teljesíthetőek voltak a feladatok úgy, hogy közben félig-meddig lefújta a pálya útvonaláról a felerősödött szél a gépeket.
Azért így is láttunk egy darabig elég látványos mutatványokat, két kifeszített szalag közti átrepüléstől a földérintésig és a lufipukkasztásig. Lett volna még paintballos célbalövés repülés közben illetve még homokzsákos célbadobás is, talán a legközelebbi állomáson majd ezeket is megnézhetjük, ha az idő kedvezőbb lesz.
Pár képet még felteszek majd, ezeket a későbbiekben ide belinkelem, csak tudjátok, szokásomhoz híven most is már épphogy csak ébren tudok maradni megírni e bejegyzést, egy képgaléria feltöltéséhez már kevés vagyok:P
Lentebb kedvenc képeim egyike, amin a sárkány és a gólya együtt repülnek:)
Széles palettája van a Walt Disney karaktereknek, sokat kedvelek is közülük, de akad egy No.1 is, nevesítve Goofy. Goofyt mindig jobban bírtam, a maga idiótaságával, hangjaival, mindenével:) Gabi, a doktor úr is goofysta, annak idején vett is egy plüsst, amit aztán lenyúlt öcsém, majd pár év múlva én (ha jól emlékszem, akkor tavaly). Azóta a plüss-Goofy az Atombunkert díszíti:)
Na, de lássuk, mi a mai kedvenc rajzfilm, amiben a cím és a bevezető után már egyértelmű, hogy ki játszik. Goofy cirkuszos, ruhájából ítélve porondmester vagy karmester, jelen esetben Dolores elefánt idomára. Dolorest fürdetni kell, aki ezért nem túl lelkes, sőt még a szappanra is allergiás, így várhatóak a bonyodalmak:P Már az elején röhöghetnékem van attól, ahogy Goofy alszik, aztán utána jön a kis dal, ami beleeszi magát az ember fejébe, s bár kívülről kevésbé látványosan, de magamban hasonlóképp dalolászva, sarkaimat levegőben összecsapva térek majd nyugovóra ma este.
Némi prüszkölös-tüsszögős allergiám nekem is van, így együtt érzek Doloressel, szerencsére én nem szoktam sátrakat és embereket legyalulni, illetve felszántani az udvart egy-egy tüsszentős allergiaroham közben:P
Van egy film, az Ausztrália. Ha megkérded milyen volt, akkor elsőre azt válaszolom, hogy: Hosszú
Amellett, hogy hosszú volt, sokrétű is. Látványos, de nagyon mega-giga látványos (tájképekre gondolok), aztán kalandos, meg ausztrálos, romantikus, néha már kissé nyálas (én simán bírtam), illetve még lövöldözős is, Pearl Harboros.
Egy mondatban: Utazás Ausztráliában, western kalanddal, romantikával, és egy kis Pearl Harbort idéző háborúzással a somewhere over the rainbow dallamát dúdolva a szarvasmarháknak. Sztori - Az angol lédi (Nicole Kidman) Ausztráliába utazik férje után, aki egy marhatenyésztő telepet próbál épp felvirágoztatni az alsó kontinensen. A törékeny angol hölgy természetesen a repülőről (hidroplánról) leszállva az Ausztrál kikötőben egyből szembesül egy kocsmai verekedéssel, amiben csomagjainak egy része fegyverré avanzsál. A vadember, a Drover (Hugh Jackman) a verekedés egyik főszereplője imigyen rögtön bemutatkozik a lédinek, akit ő szállít el a férj birtokára.
E kis utazás alatt is gyönyörű, látványos képeket láthatunk Ausztráliáról, akár kilehetne venni egy-egy képkockát is a filmből és fotóként kiállítani. Némi humor, némi kaland után kiderül, hogy a férj meghalt, és a kényes hölgy felcsap marhahajcsárnak. Az utazás izgalmas, a karót-nyelt Nicole Kidman szimpatikus rumvedelő marhahajcsárrá válik, és Hugh Jackmannek is nagyon jól áll az ausztrál cowboy szerep.
2in1 - Másfél óra után a sztorit már épp lezárják, készülünk is felállni a kanapéról, hogy kivigyük a popcornos tálat, nyugtázzuk, hogy jó kis kalandfilmet láttunk, gyönyörű képekkel, szerethető sztorival, amikor a vége-főcím helyett valahogy csak-csak folytatódik a film. Itt jön a „második rész” az újabb másfél óra, Ausztráliába elér a második világháború szele. Némi rasszizmus, némi Pearl Harbor, kicsit gyors történések, kicsit sok romantika (Elfújta a szél rajongóknak pont elég), pár japán repülő, bombázás, csók és könny, illetve a gonosz megérdemelt jussa.
A héten voltam a fővárosban egy sajtótájékoztatón, amit az LG tartott Szujó Zoltánnal, annak kapcsán, hogy a műszaki mogul beszáll a Forma1-be. Ezzel azt hiszem, hogy a tájékoztató részt le is zárnám, hiszen ez majd egy cikkben megíródik.
Ádinak szóltam, hogy mostanság igencsak pesti gyerek lévén kísérjen már el, s szerencsére nem ellenkezett. A sajtótájékoztató után a Material Center -3-as parkolószintjén gokartozhattak a sajtó képviselői. Lévén, hogy én még sosem gokartoztam, egyértelmű volt, hogy kipróbálom. És milyen jól tettem..
Nagyon tetszett. Először még csak félénken mentem egy-két kört 45-50 másodperces idővel, aztán kezdtem belejönni, kanyarokba egyre gyorsabban belemenni, figyelni az íveket, stb... A második menet alatt már 37 másodperces időt autóztam és az előttem lévőt követtem végig. Libbent is a kék zászló, hogy engedje el a gyorsabbat, de nem törődött vele, így nem tudtam jobb időt menni, pedig szerintem egy 36-ost biztos futottam volna.
Ádi is beszállt a versenybe, ő is először gokartozott. Kicsit még parásan figyeltük először, hogy miképp mennek, aztán megdumáltuk, hogy ügyet sem vetve a többiek gyorsaságára, mi is körözünk kicsit a pályán. (Először még azt sem tudtuk, hogy működik a gokart:P)
Na ja, szuper volt, ezentúl, ha elmegyek egy gokartpálya mellett és elég vastag a zsebem is, akkor beülök egy-egy körre. Apropó! Készült egy összefoglaló videó, aminek 6-odik másodpercénél látszom is fotózás közben:) Benne vagyok a tévében:)Jeee...
Múlt héten pénteken keltünk útra Zsóttival a Salgó-Gemer Rallyra és vasárnap éjszaka értünk haza. Hogy mi történt a köztes időben azt elmondhatnám úgy is, hogy: szuper rali volt, Csabi 4-ik helyen végzett kategóriájában (Csabi a Zsótti unokatesója és az én volt osztálytársam), jó volt a szállás, látványosan mentek az autók stb... Erről itt egy videó, Zsótti és én coprodukció:
Bla-bla-bla, azt úgysem itt kereseik, hogy ki hányadik lett és hol esett ki... Kezdeném azzal, hogy én viszonylag kevés helyen jártam Magyarország azon felén. A tipikus osztálykirándulási célpontokon kívül (Eger, Szilvásvárad, Aggtelek, Ópusztaszer) csak Csongrádon, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten jártam, átutazóban. Így mondhatni teljesen új volt nekem ez a környék.
Más... Nagyon más, itt a nyugati vég teljesen másképp fest, kezdvén a házaktól az emberekig. Más az építészeti trend, más ez, más az, nem is gondoltam, hogy országon belül ennyire észrevenni a különbséget. Érden laktunk sokáig, és már az is annyira más lett nekem, zajos, koszos, szmogos, talán elvidékiesedtem a költözésünk óta eltelt 13 év alatt, de úgy vélem, hogy nem zavar.
Bocs a gondolatért, de amikor Salgótarjánban, Ózdon, vagy a közeli szlovák részen jártunk, akkor többször hálálkodtam magamban, hogy nem itt lakom. Amellett, hogy érdekes fotótémának tartom, minden napos látványként azért eléggé nyomasztó hatással bírnak az évtizedek óta bezárt gyárak a városok közepén, a kiört ablakok, a porral belepett iparvágányok, Szlovákiában szintúgy. Ózdon többször úgy éreztem, hogy itt megállt az idő valahol már nagyon régen... Ilyen sárgaüveges panelt is ritkán látni már
Lehet, hogy szöges ellentetjét írom az igazságnak, én csupán az első pár benyomásomat és azt jegyzem le, hogy mit láttam én, és azt hogy fogtam fel. Igaz pár nap után már kezdtem szokni a közeget, de örülök annak is, hogy nem ott lakom. Szombathelyen, aki mégegyszer panaszkodni kezd az úthibák és a pár mélyebb kátyú miatt, elmehetne Salgóba körülnézni, hogy utána hazaérve csókolgassa a Szomhelyi úthibákat. Persze egynek sem kéne lennie sehol sem, de ez más tészta.
A kihalt gyárak engem azért vonzottak, hiszen nagyon szívesen bejárnék többet is géppel a nyakamban, de akadt nagyon sok minden más is Salgóban, így ez a város igazi fotóséta célpont lenne. Egyik ismerősöm azt mondta mielőtt elindultunk, hogy mentek a gettóba - nos elsőre tényleg ezt gondoltam, de azért a harmadik ott töltött napon már más benyomásaim keletkeztek a városban, a gettó nekem mást jelent. Egyszerűen itt látszik, hogy kevés a pénz, illetve más a demográfiai összetétel. Bányavárosok, üzemek s gyárak úton-útfélen
Salgótarján mellett szálltunk meg a Salgó Hotelben. A hotel fent van az erdőben, fák között, szerintem nagyon szép helyen. Az épületen látszik még egy kicsit, hogy egyszer itt nagy volt a pezsgés, még érződik a levegőben a 70-es 80-as évekből ittmaradt szellem. Bírom az olyan helyeket, ahol visszatér a múlt, olyankor mindig eszembejutnak nagyszüleim, a napsütötte forró Trabantülés, és a májkrémes kifli paprikával a strandon jaffával.
A rali is jó volt, bár a gyorsasági aszfaltpályák annyira nem látványosak, mint a murvás, de majd megyünk olyanra is. Igazság szerint sem túl sok negatívum, sem túl sok poztitívum nem ért e pár napban ezért ezekre nem is pazarlom a karaktereket. De Szlovákiában volt egy jó szakasz (Pekla azaz pokol), ott látványosan hajtottak a ralisok. Az úthoz viszonyítva a kanyarban az autó épp merőlegesen áll:)
Bár azt hozzátenném, hogy a press regisztrációmat és kártyámat sokszor baromi magasról letojták. Találkoztam 1-2 nagyképű fotóssal, és a szlovák-magyar jóviszony is beugrott (vagy a nem tudom mi), mert az egyik szlovák szakaszon nem engedett tovább minket az SK rendőr, aki magyarul és angolul sem volt hajlandó kommunikálni, csak visszafordítani minket, hiába a press. Én csak azon húztam fel magam, hogy mire nagynehezen megfordultunk egy két négyzetcentiméteres helyen (mert a járőr nem tolatott hátra, hogy elférjünk), szóval mire megfordultunk odaért egy ugyanilyen press felirattal ellátott autó (hisz egy helyen regisztráltunk), csak szlovák rendszámmal. Lassítás nélkül továbbengedte a rendőr... Biztos mi nem voltunk szimpik vagy nem tudom.. Mindegy szarok is rá, sok bunkósággal találkoztam szervezés-biztosítás-nézők szintjén.
A ralis galériáim már belinkeltem, de most is megteszem. Első napi galéria - az ózdi prológ, második napi galéria - a szlovák szakaszok, harmadik napi galéria -magyar szakaszok és az életképekkel tűzdelt díjkiosztó galériája. Azért most ide beszúrom pluszként a kedvenc képem:) Nagyon örülök, hogy sikerült összehozni, amit elképzeltem:) Gémeskút és rali
Nagyon fárasztó volt ez a három nap, még mindig nem sikerült összeszednem és utolérnem magam, most is egy órával korábban keltem fel, hogy megírjam e bejegyzést:P És a képeket már a szerkesztőségben illesztgettem be... Azért majd felkeresem ezt a környéket úgy is, hogy a szépségeit keresem és nézem meg, mert most csak a rohanás volt és a benzingőz. Nagyon szép tájakat láttunk útközben, ez nem egy, a környéket lehúzó bejegyzésnek íródott...
A pipacs az egy olyan szó, ami hallatán nekem nem egy piros virág képe ugrik be tizedmásodperc alatt, hanem Rejtő Jenő egyik művének főhőse, Pipacs a fenegyerek. Lehet, hogy ez azért van, mert sosem látok manapság pipacsot, sőt, évek óta igazi ritkaságként kezelhető az életteremben, hiszen amikor járok kelek erre-arra, valahogy mindig sikerül olyan útvonalakat, tájakat s miegymást találnom, ahol nincs pipacs. (Ez utóbbi azért nem teljesen igaz, hiszen pár hete láttam egy szálat a kissomlyói hegyen, egy szálat). Egyébként biztos vannak Vas megyében is mezők, csak épp én nem járok arra.
Anyával tegnap a Fővárosba igyekeztünk reggel, aztán Székesfehérvár után Pákozd felé az alábbi körforgalom tárult elénk:
Utána pedig még temérdek pipacsot láttunk az út szélén is, fotóztam is agyba-főbe, ha egyszer már ennyit láttam egyszerre:P Később is elég sok volt az út mellett, pipacsból ott nincs hiány, akad dőgivel:)
Ti mikor láttatok utoljára pipacsot (sokat)? Mindenhol kevés van, vagy csak Vasban nincs úton-útfélen?
Na most akkor megcsinálom a napi összegzést (hétfő): Valamikor hajnalban hazaértünk egy erősen alvásmentes hétvégéről. Reggel viszonylag korán kelve bent tobzódtam a szerkesztőségben. Összehaverkodtam a kávéautomatával, sokszor meglátogattam aznap. Nagyjából délután négyre sikerült kiderítenem végre, hogy indult-e a Radó-Kovács páros a rali magyar bajnokságában vagy nem. Apró szépsége a dolognak, hogy a két szombathelyi versenyző helyezését ez az infó nagyon is befolyásolta, ugyanis, nem írhatom címnek, hogy MM első lett kategóriájában, ha közben mégsem. Csabinak sem mindegy (egykori osztálytársam, most versenyző), hogy negyedik vagy ötödik. Aztán akkor valamikor hat előtt haza, mosás videók másolása, s minden egyéb más, csak mind olyan, ami nem én, hanem mind valaki másnak valami. Mikor is lesz így belőlem megint naprakész Atom?!
Aztán amikor végre leülök egy percre, akkor jön az alvás a kanapén, meg a gép előtt elszundítás, nyálas váll, stb. Holnap hasonlóképp egésznapos menet, szóval valahogy megint elcsúsztam az egész világgal. Az összes kép a másik gépemen, az online videó bővítmény még nincs a böngészőhöz adva, így a kétperces gyors bejegyzések is kilőve.
S megint elaludtam, immáron sokadszor e bejegyzés írása alatt. Azt hiszem megbocsát a világ és mindenkinek az a legjobb, ha most rákattintok a "Publikál"-ra, a kilépésre és megnyomom a gombot. Először a gépemen, aztán az íróasztallámpán s végül pedig az agyamon...
Nah kéri már a gép is az energiát, low battery, mint az agyam...
májius 18, 0 óra 30 perc - valahol az M1-esen. Jelenleg hazafelé tartunk az autópályán, 21:46-kor indultunk el Salgótarjánból, és egy kis pesti kitérő után most valahol Tata közelében száguldunk. Ilyen sem volt még, 14.. khmm.. vagyis 130-al blogolok. Mire kibogarásztam a billentyűzetről ezt a mondatot alkotó karaktereket, sokat haladtunk.
Péntek-szombat-vasárnap: Salgó-Gemer Rally-n voltam. Nem igazán tudok sokat írni, mert a kocsiban ugye nehézkes, sötét is van, hazaérve pedig majd aludnom kell, reggel nyolcra már bent kell lennem a szerkesztőségben. Sok-sok dolgom lesz ma, így csak némi esélyt látok arra, hogy személyes élményekkel (bár itt egy idézőjel most illene) tűzdelt beszámolómat egy-két napon belül feltegyem.
Ez a három nap nagyon lefárasztott. Akit érdekel addig is némi szöveges és képi anyag az első két napról lentebb kattintva megnézheti, galériák a képekre kattintva:
Most már joggal mondhatom, hogy a vasárnapok a kedvenc rajzfilmjeimé itt a blogomon. Általában sokat röhögök esténként/éjjelenként régi meséken (bár lehet, hogy a kimerültség is közrejátszik ebben, az agyhalál közeli mentális állapot, amikor már csak arra vagyok képes, hogy kattintgassak).
Ez most nem egy ilyen röhögős mese, hanem egy kis aranyos, ami Susie-ról, a kis kék kupéról szól. Nem titkolom, hogy a vasárnapi bejegyzéseim első sorban Anya és Gabi szórakoztatására, nosztalgikus kitöréseire szolgálnak. Susie történetét mi nem is mozgóképen ismertük meg, hanem mesekönyvből, de nagyon agyonhasznált mesekönyvből, hiszen sokat lapozgattuk.
Hétvégén sikerült megint hazajutnom egy kicsit családolni, fényképezőgépem is hazavittem, természetesen kattogtattam is egy kicsit, ha már van egy bolond kutyánk, Bandi. (Bandi egyébként Beleznay Endre apósától került hozzánk, így érthető, hogy szegről-végről miért ilyen bolond ez a kutya:P)
Bandi alapjáraton lábrágó. Ez azt jelenti, hogy amikor kint vagyunk az udvaron, akkor Bandi pillanatok alatt hanyatt vágja magát az ember lábánál és aktív rágásba kezd, legyen szó cipőről, papucsról, nadrágról vagy mezítláb. Anyával sokat beszélünk hétvégén telefonon, ilyenkor mozzanatról-mozzanatra beszámol arról, hogy épp mi történik. "Kalóz figyeli Kormost, aki a fal tetején ücsörög, Bandi rágja a lábam..."
Miközben próbáltam elkapni egy-egy mozdulatlan pillanatot, az egyik pillanatról a másikra (mintha a kutya felfogta volna, hogy fényképezik) mozdulatlanul feküdt. Ezt tette így-úgy, fekve, hanyatt, mancsaival fejét takarva stb.
Nagyon tetszett, hogy az orrába is dughattam a kamerát és akár 3-4 szögból is engedte fotózni magát.
"Ez a Bandi nem normális" - hangzott el szombaton sokszor egymás után, de azt hiszem, hogy ez a mondás szállóigévé fog válni családunkban e kelekótya puli miatt:)
_k.jpg)
