Hozzánk is elért a hómizéria. Vasárnap a szállingózó hópihék láttán Bori teljesen be volt sózva. Este elmentünk fotózni kicsit, próbáltunk lecsapni a pihékre kisebb-nagyobb sikerrel. Az egészről írtam a nyugat.hu-ra egy hangulatos jegyzetet galériával kiegészítve, ide kattintva olvasható:) Lentebb meg Bori siet középen.

A Fő téren is sétáltunk, ott már hópihéknek nyoma sem volt, persze, hogy az első kutyára ráfókuszáltunk mindketten, méghozzá annyira, hogy észre sem vettük a gazdit és családját. Csak arra lettem figyelmes, hogy Borinak azt mondja valaki: "Ki lehet törölni a fotót!" - megfordulva egy riadt Borit láttam, akinek karját fogja valaki, akinek baba van a karján. Gergőék voltak azok, Lolával sétáltak az esti fényekben, s persze csak viccből szólt:P A lényeg, hogy mi kellőképp megijedtünk, mert annyira a kutyára figyeltünk, hogy kizárult a külvilág. Alább apa s lánya, s persze a kutyás kép bemozdult lett:P

Szóval várjuk a havat nagyon, mára is ígérték, meg holnapra is, a Bori meg pattog az ablaknál:)

Annak idején azért mentem asztalosnak, mert a pályaválasztási kisfilmek közt megláttam egy videót, amiben különféle faipari munkákat mutattak be, s úgy éreztem, hogy nekem is szépen ível és esztergált asztallábakat kell majd gyártanom, és bútorokat, és beépített szekrény, lambériát, mindent. Persze rögtön eszembe jutott az a sok sok élmény, ami annak idején apám műhelyében ért, ő is szeretett a fával dolgozni, faragni, kreatívan alkotni. Nekem is ez az oldala tetszett meg, s máris elképzeltem műhelyemet, a földre hulló forgácsot, a frissen fűrészelt fa illatát, a hosszú éjszakákba nyúló munkákat, a simára csiszolt íveket, mindent.

Aztán máshogy alakult az élet, azóta már túl vagyok pár vagyok pár sulin és képzésen, végül elég távol kerültem ettől a szakmától, mert akárhogy is keresem az összefüggést, a fotóriporter annyiban hasonlít a fent leírt képzelgéseimre, hogy rendszeresen dolgozom késő estig, éjjelig.

Szeretem a fát, de a kamerát is, szóval most ennél maradok, a famunka majd talán egyszer, ha már akarok valami olyan hobbit magamnak, ami nem fotózás, nem gép, nem videó, motor, bicikli, repülés stb. Lehet, hogy lesz rá mód, lehet hogy nem, de be is fejezem a képzelgést és ajánlom inkább ezt a videót, amit szeretek, mert jól fényképezett és utómunkázott darab. Nézzétek, és képzeljétek hozzá a fűrészporos illatot!

Ha naponta írnám a sorokat, mint régen, akkor már régen túl lettem volna ezen a bejegyzésen, de az utóbbi időben tapasztalható lassulás miatt most jutottam el idáig. Kétezer bejegyzés már sok ahhoz, hogy összehozzak belőle egy best of válogatást. Kétezer bejegyzés már sok ahhoz, hogy megpróbáljam felsorolni mi mindenről írtam. Kétezer bejegyzés nekem ez már akkora választék, mint amikor állsz az édességboltban a sok-sok csokiféle előtt és választanod kell közülük, pedig legszívesebben az összeset a zsebedbe tömnéd, hogy onnan bármikor csemegézhess útközben, amikor sétálsz az utcán.

S persze azért is tartok kétezernél, mert a "lassulás" után azt is megkaptam, hogy ez így nem lesz jó, és igenis igény van itt akár két oldalra, akár két sorra. Szóval kúsznak a sorok a kijelzőn, kirajzolva ezt a bejegyzést, a kétezreset. Régen sokszor aludtam el a gép előtt, mert még ezt vagy azt meg akartam csinálni. Ma is sokat ülök a gép előtt, rengeteget melózom, de már szeretek inkább ágyban ébredni, s nem lecsuklott fejjel és összenyálazott pólóval a székben.

Szóval ezzel is megvagyunk, nem is eresztem hosszabb lére, inkább ötletelek azon, hogy mi legyen a holnapi instagram-os képem, mert ott is ünnep van, az lesz a háromszázadik kávém:) Elvagyok:) Köszi, hogy olvastok!:)

Munkám során sokféle eseményt örökítek meg, legyen az fotós, videós vagy éppen szöveges módja az információátadásnak. Vannak olyan témák, amelyeket szívesen feldolgozok, és persze vannak olyanok is, amelyeket annyira nem csípek, ilyen volt a múlt héten, a pénteki disznóvágás is. Voltam már én ilyenen, de sosem szerettem ezt az eseményt. Sajnálom a disznót, nem tetszenek a szagok, a vérengző látvány, utálom a pálinkát - ilyen feltételek mellett nehéz jól érezni magad. Persze a karajt megeszem, illetve módjával egyéb más disznóságokat is, de szembesülni már nem szeretek a "honnan való" részletekkel.

Szombathelyen, a Váci Mihály iskolában rendezték, afféle hagyományismertető disznóvágás volt, hogy a városi kisiskolások is tudják miből lesz a hurka, a kolbász, a szalonna vagy a töpörtyű. Én is elmentem, videóztam, bizonyos mennyiségű belezést látván tartottam egy kis szünetet, nem tetszett a gyomromnak a látvány, s amíg arrébb vonultam megkérdeztük a gyerekeket is, hogy nekik mi tetszett. Na persze, hogy a pont a belezés. Azért szerencsére sok kölyök volt, akiken látszott, hogy nekik "undi".

Ha már a disznóvágást nem, de legalább a videóvágást élveztem, megmutatva a véres valóságot, ötvözve a vicces jelenetekkel és a Dzsungel könyvével, Baluval. Hogy hogyan? Katt ide a cikkhez, a videóból minden kiderül:)

Nemrégiben két klipforgatáson is jártam, mindkettőnél a werkfilmes szerepet töltöttem be, így nem maradhat el a blogolás sem:) Jabocca (szombathelyi dj) Feel Yourself című dalához a kisfilmet a Szajki tavaknál vettük fel és a szombathelyi, régi víztoronyban. A klip rendezője Bori volt, operatőre pedig Gergő, a stábtagok pedig szintén ismerőseim (mint például Bori apukája vagy Timi és Hanzs), így nagyon jó két nap telt el a kamerákkal a vállakon.

A két napból persze nekem leginkább a víztornyos helyszín tetszett, hiszen régi vágyam volt bejutni, s körbenézni a városi jelképbe, így a werkből nem maradhattak el kilátást megörökítő snittek sem:) Próbáltam a humoros oldalát bemutatni a forgatásnak, s mint kiderült, ez sikerült. Nézzétek meg lentebb, hosszú, de nyugi, pörgős lesz:)

Így készült - Feel Yourself music video werk from Garai Antal Atom on Vimeo.

A klip és a werk premierje a Savaria moziban volt, kétszer kellett levetíteni, mert a kamaratermet hamar megtöltötték az emberek. Eljöttek barátok, kollégák, anyáék, mindenki aki számított:) Jó érzés volt egy nagy vásznon látni a művemet és hallgatni a közönséget, ahogy nevetnek, visítanak, röhögnek. Kaptam sok gratulációt, jó érzés volt. Köszönöm.

A klip pedig itt tekinthető meg a bulizós baráti társaságról:)

Nemrégiben Budapesten voltam a zenekarral (Ocho Macho), nagy kedvvel vágtam neki az útnak, ugyanis az A38 hajón léptek fel a srácok, amiről már annyit hallottam, hogy egyenesen kötelezőnek éreztem, hogy el kell oda mennem. Még pár éve, egy bécsi koncerten a kezembe nyomtak két-három darab kiállítás-katalógust, amely az 5 éves A38 koncertfotóival volt tele. Azon keresztül is tetszett, úgy ítéltem meg innen a szombathelyi távlatból, hogy jó biztosan jó hely.

És tényleg jó

A tudat, hogy egy szovjet szállító-hajóból kialakított koncerthelyszínen vagyunk, elég volt már ahhoz, hogy érkezés után fel s alá rohangáljak, szemügyre véve mindent. "Ott egy csővezeték, hú de jó kapcsolók. Az meg ott valami cirillbetűs kapcsolótábla, basszus ott a motor, de nagy, micsoda olajszag" - ilyenekkel volt teli a fejem, közben persze videóztam és fotóztam a zenekari készülődéseket is. Itt egy rövid kisfilm:

Október vége van, de én még mindig az augusztus utolsó napjaiban eltöltött balatoni napjaimra gondolok. Felhőtlen kiruccanás volt Borinak és nekem, a nagy rohangálós városból, és munkából, kiszakadtunk pár napra. Mindezt a Savaria karnevál után, ami minden, azon aktívan dolgozó sajtósnak sok-sok munkával jár. Az örvényesi vízimalomról már írtam egy bejegyzést, és a napkeltés tihanyi reggeliről is. Most jöjjön az Örvényes utáni megálló, Tihany, ahova csak egy ici-picit ugrottunk be.

Persze ismét inkább csak képekben mesélek, némi szöveges színezettel, mert ebben a rohanó világban már hallottam és olvastam és utasítást is kaptam, hogy nem kell hosszan írni, a netezőnek csak kevés ideje van, néhány fotóra és pár mondatra. Ennek ellenére persze ontom a szót a cikkekben, és a videókat is linkelem, mert ha valakit érdekel valami, akkor igenis van 3-5-10 perce valamire. Nem? De. Pont. Minket érdekelt a Paprika ház, ezért csináltam is rögvest pár képet róla:) Mondjuk épp most olvastam a paprika tesztet, elszomorított.

Minél tovább húzom az időt a blogolás terén, annál több dolog lesz, amivel így-úgy elkések, aktualitásilag, mondhatni egy csomó nyári eseményről nem köhögtem egy karaktert sem, pedig lehetett volna.

Volt pár érdekes hónap az életemben (munkaügyileg), ami alatt aztán szép lassan  leszoktam a napi írásról. Elég sokan meg is jegyezték már ezt. Van akinek hiányzik, van aki csak kíváncsi, hogy mit akarok a jövőben, van aki az eddig felépített dolgot sajnálja, hogy hagyom leépülni, én meg csak úgy gondolkodom ilyenkor, mint amikor már a harmincadik hitelt veszed fel, vagy amikor a második doboz cigit bontod aznap - nem gondolok a következményre, próbálok nem foglalkozni vele.

Ez miért jó? - Nem jó. Csak annyi mindennel foglalkozom egyszerre, hogy a legtöbbször már pont erre nem jut idő. Ha pedig jut, akkor meg ülök, hogy hol is kezdjem a nagy pótlást. Bátyámmal beszélgettem a múltkor, aki szintén rendszeres olvasóm volt, neki konkrétan hiányzik, az 5 kép, a mondatok, a beszámolók, a szombati kreatív videók, minden. Aztán annyit beszélgettem vele, hogy már látom, nem kell utolérni magam, csak írni. Ím itt egy kép is rólam, Bori csinálta még Füreden, az 50mm-es randinkon (erről majd egy külön bejegyzésben:).

Tehát ha október közepén felbukkan egy nyári poszt, akkor nem kell meglepődni, mert van sok-sok minden, amiről írni akarok, amiről csak két gondolatot, de megjegyeznék. Képek százai, galériák, videók, minden. Azt sem tudom hol kezdjem. Vagyis tudom. Ott, hogy új kicsit megpróbálom kopottabra csiszolni a sajtóban belémvésődött "aktualitás" fogalmat, és probléma nélkül visszanyúlok, mint régen. Amikor még volt időm a nagy hajtás mellett szinte minden nap pár sort írni, mert nem kellett hetvenezer dologgal foglalkozni egyszerre, hogy az embernek legyen kenyér az asztalon, meg vaj a hűtőben, illetve párizsi, kéthetente.

Szóval ennek örömén válogatok is pár képet a nyári albumokból és közzé is lövök valamit hamarosan (most már nem, mert órák óta vágtam egy anyagot és úgy érzem hajnali kettő derekán mehetnék már aludni), aztán meglátjuk, hogy ez reload lesz, vagy csak egy újabb szájtépős bejegyzés, amivel megnyugtattam magam, hogy: én blogolok ám!

Sosem voltam komoly vonatrajongó, ez tény. Vannak ismerőseim, akik szenvedélyesen vonzódnak a vasúti járművekhez, de én tipikusan csak kölyökként voltam elájulva a mozdonyoktól, aztán minél nagyobb lettem, annál kevésbé mozgattak meg az állomáson a hangos dübörgő járművek. Persze érdekelnek a hatalmas járművek, így szeretem a kamionokat és a mozdonyokat is, meg a hajókat és a repülőket és a ... ..de leginkább csak testközelből. Amikor kiadja a valóság, hogy mekkora is vagyok hozzá képest, megérinthetem, felnézek rá, elképzelem az erejét, stb...

Tehát felvezetvén mozdonyokhoz való viszonyom után el is árulom, hogy mégis csak bejegyzek most ezen járművekről, mert nagyon szép fotókat sikerült összeszedni az orosz sínekről ebbe a gyűjteménybe. Az összes kép a lenti linkre vagy a képekre kattintva.

További képek itt.

Bizonyára már többen is szembesültetek azzal, hogy kinőttétek a cipős szekrényt, a lábbelik jobbra-balra kerülnek a fal mellé az előtérben, a fogas alá, rendszertelenül, vagy épp dobozba téve az ágyneműtartóba/szekrény tetejére, ahonnan előszedni mindig kicsit macerásabb, ha viselni akarod. Annak idején egy kis cipős szekrényt vettem férfias hozzáállással, hiszen alig van cipőm, elég lesz az. Aztán egy-egy pár mindig csak kint maradt, a konvektor alatt, aztán még egy, persze ez nem zavart sosem, majd megjött a nő a házhoz, és minden addigi rendszer borult, mint Jenga a tüsszentéskor.

A cipős szekrény tele volt, raktunk a tetejére lábbeliket, meg mellé is, az én cipőim a konvektor alatt voltak, majd amikor már a szekrény elé is került pár cipellő úgy döntöttem, hogy változtatni kell. Mivel nem találtam a megváltást a bútoráruházak kínálatában, átgondoltam megannyi praktikus cipőtárolós ötletet, végül amellett maradtam, hogy a dobozos-polcos elhelyezés helyett maradjunk az eredeti helyen, csak azt jobban kitöltve. Így született meg az a fakkos szekrény, ami 20 pár cipőnek ad otthont, és kitölti a rendelkezésére álló teret.

Gondoltam legyen egy kicsit bowlingpályás feelingje, nézzen is ki valahogy, így fakkokra osztottam az egészet, kényelmesen tárolva a cipellőket, nem egymásra téve, egymásra forgatva. Persze a hely ezzel még növelhető, ha egymásra pakoljuk, de akkor inkább már menjen egy-két pár a folyosóra, a régi szekrénybe:) Gondolkodtam a billenős, klasszikus szekrénymegoldásokon is, de ezek a fakkok már papíron is jól mutattak, így maradtam ennél a megoldásnál.

Az anyag nem került sokba, élfóliával (amit mi vasaltunk rá otthon) és csavarokkal nagyjából nyolcezer forintba került a lapszabászaton. Munkadíj ugye nem volt, hiszen mi raktuk össze itthon Busával egy délután folyamán. Első ránézésre nagy, jól pakolhatunk a tetejére, aztán ha alaposan szemügyre veszi az ember, akkor már látja, hogy annyira nem is óriási, csak épp kitölti faltól-konvektorig a helyet. Mélysége 30 centiméter, magasság és szélesség fakkonként néhol eltér, a téli és a női cipők miatt, például a téli cipőimnek kellett lent a magasság, az Adidas Superstaroknak pedig a szélesség:P Szerencsére Borinak nincs csizmája, de hajtva még az is el-elférne. Más elgondolásban, pedig könnyedén variálhatók lennének a polcok, de nem úgy vágattam:P

Mint kiderült, több cipőm van, mint Borinak. Igaz ő a lábbelik egy részét nem tartja nálam, s nekem még van egy ünneplős cipőm is, amit évente pár alkalommal veszek fel, ezért dobozban tárolom az egyik polcon, és van egy motoros bakancsom is, ami annyira magas, hogy inkább nem terveztem ide be, és marad a jól bejáratott helyén (szintén egy polc a szobában).

Szóval van az a szabály, miszerint kis lakásokban a legpraktikusabb, ha beépíted a rendelkezésre álló teret, egyedi bútorral, s ez így is van, az utóbbi hetekben tapasztaltam. Hogy miknél? Arról szintén blogolok majd:)