Annak idején azért mentem asztalosnak, mert a pályaválasztási kisfilmek közt megláttam egy videót, amiben különféle faipari munkákat mutattak be, s úgy éreztem, hogy nekem is szépen ível és esztergált asztallábakat kell majd gyártanom, és bútorokat, és beépített szekrény, lambériát, mindent. Persze rögtön eszembe jutott az a sok sok élmény, ami annak idején apám műhelyében ért, ő is szeretett a fával dolgozni, faragni, kreatívan alkotni. Nekem is ez az oldala tetszett meg, s máris elképzeltem műhelyemet, a földre hulló forgácsot, a frissen fűrészelt fa illatát, a hosszú éjszakákba nyúló munkákat, a simára csiszolt íveket, mindent.
Aztán máshogy alakult az élet, azóta már túl vagyok pár vagyok pár sulin és képzésen, végül elég távol kerültem ettől a szakmától, mert akárhogy is keresem az összefüggést, a fotóriporter annyiban hasonlít a fent leírt képzelgéseimre, hogy rendszeresen dolgozom késő estig, éjjelig.
Szeretem a fát, de a kamerát is, szóval most ennél maradok, a famunka majd talán egyszer, ha már akarok valami olyan hobbit magamnak, ami nem fotózás, nem gép, nem videó, motor, bicikli, repülés stb. Lehet, hogy lesz rá mód, lehet hogy nem, de be is fejezem a képzelgést és ajánlom inkább ezt a videót, amit szeretek, mert jól fényképezett és utómunkázott darab. Nézzétek, és képzeljétek hozzá a fűrészporos illatot!