Egyik e-mail címem (amivel regisztrálok mindenhova) teli van spammel. Szorgalmasan törlöm őket, de azért mindig akadnak újabb és újabb jelentkezők. Szóval ezen spam-ek tárgyait megvizsgálva válaszoltam rájuk, mármint a témákra, mert a leveleket meg sem nyitottam. Vastagon a levél tárgya, a többi meg a komment...

Only You - Valaki érdeklődik irántad
Nocsak? Pedig azt hittem már töröltem magam. Akkor újra megteszem. Ne érdeklődjetek, mert foglalt vagyok, amíg szabad voltam, addig is csak a "robotok" kerestek fel.

Furcsa volt a tegnapi nap. Magyar dal napja volt, és igazán most éreztem először (Bonyi már sokadszor), hogy úgy vagyunk egy rendezvényen, mint látogatók s nem sajtómunkásként, akik már délután óta ott lebzselnek a színpad környékén és fotózzák a az épp játszó együtteseket. Nekem furcsa volt, hogy kimentünk egy PUF koncertre "csak úgy"... A fényképezőm nálam volt, de nem kattintottam egy képet sem, azért vittem, hogy ha a tűzijáték alatt úgy gondolnám, akkor legyen mit előkapni.

Ücsörögtünk, dumáltunk, ráénekeltük az összes dal elejére a "Nem jöttél túl korán" sort, meg rájöttünk, hogy ha a Most múlik pontosan sort kicseréled Fingottam hangosan-ra, akkor Quimbyék következő két sora még simán passzol rá:) Aztán jött a tűzijáték, és csináltam pár képet, ím:

Telefonban: Egy kis türelmet kérnék.. - 3 perc elteltével - ..köszönöm a türelmét, máris előttem vannak az adatai, miben segíthetek? - Egy kollégája kapcsolt ide, regisztrálni szeretnék. - Pillanat, akkor kapcsolok egy kollégát... - és így telt el majd 25-30 perc telefonnal a fülemre tapasztva.

Otthon: Viselkedj, mert idehívom Cesar Millant! - mondom Borinak, amikor ágyaztam és ő rendre szétdobált mindent (ezzel jelezvén, hogy valami bántja). Ha már én lóként lettem titulálva és suttogót kell hozzám hívni, akkor neki a híres kutyadoki dukál:)

Számlák előtt: Na b'meg! - mondom a telefonszámlám láttán (kettő előfizetésem van). Majd leülve a konyhaasztalhoz két óra alatt hat hónapra visszamenőleg elemeztem mindkét előfizetésem, mit mennyit hívtam stb, és a végén még megoldást is találtam a számlacsökkentésre:)

Otthon: Sokkal jobb ez, mert így nem úgy néz ki mintha Káosz Professzor lakhelye lenne. - mondom Borinak a rendbe rakott cuccaira nézve. Erre ő reagált ezzel a fotóval:P

Klubban: Hát basszus, ettől még én is csóválom a farkam. - mondják mellettem a klubban, amikor egy csaj megpördült és a mellette álló kutya csóválni kezdte a farkát a mozdulattól.

Telefonban: Most figyelj, mert hallasz egy igazi klasszikusat a mondatokbanba: ... - arra, hogy mit mondtak már nem emlékszem, mert épp felébredtem és ilyenkor az agyam még percekig nem rögzít:P

Fő téren: Ilyenkor szokott lenni tűzijáték? - kérdi Busa, majd válaszolok: Nem, ez most a Szentivánéji tűzijáték volt, elmaradt az eső miatt, ma tartották. - mire Busa viccelődve: Akkor a karneváli fáklyás-felvonulást is ma tartják?

Holnap lesz 10 éve "szeptember 11" - azt hiszem használhatom ezt így, mindenki érti, hogy az Amerikában terroristák által elkövetett, négy repülőgéppel okozott katasztrófára gondolok. Akkor még nem voltam ennyire rácsatlakozva az internetre, a Bonus műszaki áruházban voltam bent valamikor aznap, majd az alkalmazottak mellé lépve láttam a CNN közvetítését, de nem tudtam mi az, csak a hatalmas tornyokat, füstöt és rengeteg menekülő embert láttam a tévéken. Később aztán mutatott a kamera egy nagy-totált, a füstölgő tornyokról, nem is tudtam, hogy mi történt. Aztán este olvastam valami újságban, meg hallottam már a hírekben is, aztán megnéztem a neten, tévében, stb... Ledöbbentett a hír, nem nagyon hittem el, hogy két utasszállítóval nekirepültek egy épületnek.

Aztán az évek során egyre több videót, fotót, dokumentumfilmet és miegymást láttam az esetről, melyek közül legutóbb a YouTube-ra feltöltött 102 minutes fogott meg. A kisfilm kétszer 10 perc hosszú, érdemes megnézni, összefoglalja az eseményeket az építkezéstől a katasztrófa napjának éjszakájáig, adatokkal, animációkkal, amatőr felvételekkel.

Második rész:

Most, hogy újra megnéztem, még most sem tudom úgy "igazán elhinni", avagy jobb szó erre a "felfogni". Mármint ahogy látom a gépeket az épületekbe csapódni, az nekem valahogy elképzelhetetlen, annyira elborzaszt, és újra meg újra nézve megdöbbent, annyira, mintha most látnám először, pedig az elmúlt 10 évben láttam már párszor... Szörnyű. Az én értékrendemben nincs az a cél, ami ezt az eszközt szentesíti, másokéban volt, sajnos...

Úgy illik, hogy én is pöttyintsek pár szót arról, hogy szerda este a barátnőm interjúalany volt a Café Freiben, fotózása kapcsán. Mivel a helyi kultúrbarátok már írtak az eseményről, így elég csak linkelgetnem, például a vaskarikát, vagy a westindexet.

Az interjú általánosan arról szólt, hogy honnan jött Bori, hogy kezdte a pályafutását (amelynek elején tart tekintve, hogy 19 éves), hogy készülnek a képei, milyen hangulat övezi ilyenkor őt, stb... Olvassátok el a fent linkelt cikkeket.

Én is szóba kerültem, persze csak súrolt a beszélgetés, "az interjúalany barátja, aki szintén fotós" - na ja. Mindenben különbözünk: fiú-lány, Canon-Nikon, művész-sajtós (avagy ezt mondhatjuk úgy is, hogy fotós-fényképész), realista-szürrealista, dokumentáló-alkotó, stb...

Bori ügyes. Ezt már akkor is mondtam, amikor még nem volt a csajom, és Bonyival nézegettük a fotóit. S lehet, hogy nem tetszik minden fotó, amit készít (nem a kivitelezés, hanem csak a téma, vagy annak elvontsága nem érint meg esetenként). Szóval gratula itt is, azért jó, hogy ilyen fiatalon már túl van ezeken:)

borcsaphoto.com

Az alábbi képen nem is a tábla a lényeg, amely alakjával megegyező MOL-oszlop van kicsit hátrébb, hanem a kisbusz hátulján, azon belül is a vonóhorgon lévő kosárlabda. Mert ugye van aki teniszlabdát, van aki tejszínhabspray-kupakot, van aki babafejet, és miegymást húz rá, "van aki pedig utánfutót" - tette hozzá Bonyi. Na ja...

Ezt a múltkoriban találtam a Müllerben. Üvegdísz, de olyan, mint egy pohár. Így mondható hazaérve hajnalban: De drágám, én csak egy pohárral ittam!

Rég jártam a Nagypostán, mindig másfelé adom fel a csekkeket meg a leveleimet, de a minap arra vitt az utam, így bekanyarodtam, hogy a nagy sárga papírtéglalapok némi pénz segédletével kis sárga téglalapokká váljanak.
Belépve az ódon ügyféltérbe kis tömegbe botlottam, miután átverekedtem magam pár soron láttam, hogy nincsenek is sokan, csupán az ajtó mellett tobzódnak, mert ott van felállítva a sorszámautomata. Ezt már megfigyeltem, hogy pár helyen valamiért az automata mellett várakoznak az emberek, függetlenül attól, hogy bentebb nagyobb a tér.
Kértem a számom, beljebb mentem, közben egy idősebb nő erősen meglökött, mert A-ból B-be tartott, egyenes vonalon, egyenletesen, nem foglalkozván az olyan alkalmi tereptárgyakkal, mint én, sebaj. Hamar pittyent is az 1085-ös, odalépve az ablakhoz a "törzsszemélyzethez" képest kissé fiatalabb, mosolygós ügyintéző fogadott.

Ezt szeretném feladni, meg ezek a csekkek is lesznek, csak levélfeladáshoz húztam sorszámot, gondolom nem kell a csekkekhez újat kérnem? - mondtam kérdőn, majd a hölgy megnyugtatott, hogy nem szükséges. Kicsit úgy tűnt, mintha épp betanulná a rendszert, a számok beütésekor azért még le-lepillantott a billentyűzetre, a borítékot ferdén tette a leolvasó-üvegre, ezért nem pittyent hamar a gép. Elkérte a pénzt, átadtam, közben egy rontott csekkel megzavarták, majd kérte újra a pénzt, én pedig jeleztem, hogy már odaadtam: Ó elnézést! Kicsit összezavarodtam. - Ó, semmi gond. - Sorsjegyet? - Igen kérek. - 300 Forint lesz. - Mehet nyugodtan abból. - mutatok a nála lévő csekkpénzre, amiből még nem kaptam vissza. - Elnézést, ne haragudj! - Semmi. - ráztam a fejem, majd eltettem a visszajárót, a papírokat, s hozzáfűztem: Remélem, hogy amikor már minden rutinból és flottul megy, akkor a mosoly azért még megmarad. - s közben szememmel mutattam a másik ablakoknál helyet foglaló, régebb óta ott dolgozó személyzetre, akik kifejezéstelen arccal, esetenként pedig mogorván néznek egész nap. - Majd igyekszem! - nevette el magát - Szia! - Szép napot! Szia...

Szokták mondani, hogy ha lefekvés előtt össze-vissza eszel mindenfélét, akkor hülyeségeket álmodhatsz, vagyis értelmetlen dolgokat. Épp ezen népi megfigyelést szem előtt tartva nem szoktam esténként vegyesen ham-ham. Így vasárnap is, amikor jöttek anyáék és letették a kis kajás pakkot nem tettem magam elé mindent, csak a Frankfurti levest, de abból meg is ettem egy befőttesüvegnyit.

Éjjel aztán beindult a mozi, de az a durvábbik fajta, amikor óriásvásznon nézed, 3D szemüvegben, tehát élethű volt. Műsoron a gépek lázadása, na nem az a terminátoros fajta, hanem valami más. Egy vasútállomás közelében voltam, vártam az érkező tehervonatot, amivel tudtam, hogy valami baj lesz. Telefonnal filmezni is kezdtem, és amikor elszáguldott előttem, úgy 50 méterrel arrébb kisiklott és a kocsik egymás hegyén-hátán feltorlódva borultak szanaszét. Aztán itt jött a gépek lázadása dolog, mert jött egy személyvonat pár perc múlva, amit nem lehetett megfékezni, és belecsapódott az iménti kocsihegybe, miközben tele volt utasokkal. Ezt követően egy autóba pattantam, hogy szóljak a következő állomáson, hogy ne induljanak el, de mire odaértem csak azt láttam, hogy a mozdonyvezető görcsösen rángatja a féket, majd egy vezető nélküli fegyverrel felszerelt katonai teherautó sorozatlövést ad le rá, így a vonat szép lassan kigördül, hogy az előbbiek sorsára jusson, az utasok meg hiába rángatják az ajtókat, azok nem nyílnak.

Hirtelen egy autóban találtam magam, menekülőben, mert kiderült, hogy valami katonai "csínytevés" van a dolog mögött, és megtudták, hogy nekem van felvételem az első balesetről, így keresni kezdenek. A városban felállított több ellenőrzési ponton úgy haladtunk át egy sötétbordó Moszkviccsal, hogy hamis igazolványaink voltak, és a Habsburg család tagjainak adtuk ki magunkat, persze az ehhez passzoló korhű ruha és hajviselet is megvolt. Egyik menekülőtársam házában húzódtunk meg (többesszám azért van, mert hárman voltunk, de nem tudom kik voltak azok), nem találtunk értelmes búvóhelyet. Az apja nagy darab, több mint 200 kiló lehetett, a kanapé és a wc közt járkáló ember. Volt ott három lány is, ebből kettő nagyon tetszett, és én is tetszettem nekik, fiatalabb voltam, mint valójában.

Pár óra elteltével robbanások kíséretében elszabadult a városban a pokol, jöttek a gépek, meg a sok-sok katona, indulnunk kellett, magamhoz húzva az egyik lányt (akivel előzőleg beszélgetni kezdtem), indultunk a hátsó ajtó felé, mert tudtuk, hogy a házban fölösleges elbújni, megtalálnak. A mozgáskorlátozott öreget hátra kellett hagyni, kitörtünk a házból, amelynek hátsó udvarán teljesen modern katonai öltözékben katonák kardoztak egymással, igazi nagy, lovagi kardokkal. Persze sisakban és terepszínű ruhában, golyóálló mellényben, stb. A technika becsődölt, gondolom azért kardoztak. Aztán úrrá lett rajtam a félelem, menekülni kezdtünk, üvöltöttem a lánynak, hogy ne engedje el a kezem, hatalmas hangzavar, robbanások, egymással kardozó katonák, óriási munkagépek, bányagépek, vonatok mindenfelé, és rohanás.

Felébredtem. Félelem még bennem volt, mert úgy éreztem, hogy a csata elveszett álmomban. Lejöttem a galériáról, ittam egy kis vizet, majd rá is gyújtottam, hogy kicsit felébredjek, kiszellőztessem agytekervényeimből a képeket, nehogy ugyanezt az álmot folytassam. Aztán visszamentem az ágyba, és nem nagyon mertem elaludni, mert nem akartam félni, visszamenni oda. Bekapcsoltam a tévét, és szép lassan elaludtam és a fene tudja már hogy mit álmodtam, de nem voltak benne gépek, sem menekülés, sem félelem... Akinek ismerős lenne mondhatom nem véletlen, van benne egy kis Super8 egy kis Transformers3, egy régebbi ilyen gépes támadós filmből is valami, szóval kevertem párat bele. Viszont nekem csak egy kérdésem maradt a végére, miután feldolgoztam reggel az egészet:

Anya, mit tettél a Frankfurti levesbe?

A google.com kereső címplapján, a Google logó (Doodle) helyén időközönként megjennek különféle képek, animációk. Az emberiség történelmét meghatározó feltalálók illetve munkásságuk, jeles történelmi események évfordulóira átváltozik a Doodle. Így van ez ma is, 65 éve született az ikon, Freddie Mercury, tiszteletére rövid animációt nézhetnek meg a netezők, amely szerintem nagyon jó lett.

Amellett, hogy mindig is szerettem a Queen-t, és nem csak a We are the Championst, Freddie Mercury-t én is ikonizálom, tisztelem, függetlenül szexuális hovatartozásától, nemi identitásától, minden ilyesmitől (hiszen ez magánügye volt). Én a hangját szerettem, és az ugye volt neki, méghozzá nagyon-nagy. Showman volt a javából, vagy még talán annál is több. Respekt Freddienek és a zenekarnak, a maradandó alkotásokért, a zenetörténetben lerakott mérföldkövekért, meg a Tavaszi szélért...

Itt egy videó a Budapesti koncert előtti napról, azért a vége felé, amikor az üres stadionban áll a színpadon melegítőruhában (2:10-től), és látszik, hogy mekkora teret fog betölteni a hangja és a tömeg, na attól borsódzott kicsit a bőröm:)

Szóval 65 éve született Freddie Mercury, és ennek örömére be is illesztenék egy Queen dalt, s persze ilyenkor nehéz, hogy melyiket, mert lehetne Don't stop me now, vagy Breakthru, vagy Bohemian Rhapsody, vagy a legismertebb slágerek, de inkább mindenki hallgasson azt, amit akar, amelyik az ő kedvence. Döntésképteleneknek ajánlanám egyik nagy kedvencem, az Invisible man-t:)

WC-ajtó előtt: Menjetek innen, úgy nem tudok pisilni, hogy itt vagytok. - szól ki Bori nekünk az ajtón túlra, mire Zsolti: Mi vagy te? Diszkoszvető?

Telefonban: Mikor lesz mondatokban? - kérdi Bonyi a telefonban. Na ja, manapság nem is az a baj, hogy kések velük, hanem az, hogy nem jegyzetelek hét közben:P

Úton: Atom! Megesszük a vádlidat. Éhesek vagyunk. Bár nem lenne jó, olyan, mint a.. ..gyenge. - mondják a zenekari buszban nagyon éhesen. A ... nem tudom mi volt a hasonlatban.

Induláskor: Bocs. - pattanok be a buszba, már vártak rám. - Semmi baj, megértjük, van úgy hogy nincs olyan állapotban az ember, hogy rögtön elinduljon. Csajozik, ilyesmi... - mondják, mire én egy kicsit megszeppenve: A WC-n ülve Angry Birds-öztem, amikor csörgettél...

Facebookon: művész úr van 1 kis spagetti a nyakkendőjén! - na és,ki van fizetve nem?! - írta ki a minap Busa, idézve egyik kedvenc Hofi-kabarémból:)

Beszélgetésben: Ha túl gyorsan haladsz vigyázz, mert lehet, hogy leejtőn vagy! - hallottam a közmondást, és olykor egészen jól is alkalmazható ez a gondolat...

Kávézóban: Anyátok! - mondom, mikor próbálok cukrot kinyerni a cukortartóból, de valamiért nem jön belőle. Belenéztem, és két-három darázs/méh mozgolódott benne. Na persze hogy az volt, amit előtte egy perccel gondoltam, csak szerencsére nem szóródtak bele a kávémba, mint ahogy azt fantáziáltam.