Szokták mondani, hogy ha lefekvés előtt össze-vissza eszel mindenfélét, akkor hülyeségeket álmodhatsz, vagyis értelmetlen dolgokat. Épp ezen népi megfigyelést szem előtt tartva nem szoktam esténként vegyesen ham-ham. Így vasárnap is, amikor jöttek anyáék és letették a kis kajás pakkot nem tettem magam elé mindent, csak a Frankfurti levest, de abból meg is ettem egy befőttesüvegnyit.
Éjjel aztán beindult a mozi, de az a durvábbik fajta, amikor óriásvásznon nézed, 3D szemüvegben, tehát élethű volt. Műsoron a gépek lázadása, na nem az a terminátoros fajta, hanem valami más. Egy vasútállomás közelében voltam, vártam az érkező tehervonatot, amivel tudtam, hogy valami baj lesz. Telefonnal filmezni is kezdtem, és amikor elszáguldott előttem, úgy 50 méterrel arrébb kisiklott és a kocsik egymás hegyén-hátán feltorlódva borultak szanaszét. Aztán itt jött a gépek lázadása dolog, mert jött egy személyvonat pár perc múlva, amit nem lehetett megfékezni, és belecsapódott az iménti kocsihegybe, miközben tele volt utasokkal. Ezt követően egy autóba pattantam, hogy szóljak a következő állomáson, hogy ne induljanak el, de mire odaértem csak azt láttam, hogy a mozdonyvezető görcsösen rángatja a féket, majd egy vezető nélküli fegyverrel felszerelt katonai teherautó sorozatlövést ad le rá, így a vonat szép lassan kigördül, hogy az előbbiek sorsára jusson, az utasok meg hiába rángatják az ajtókat, azok nem nyílnak.
Hirtelen egy autóban találtam magam, menekülőben, mert kiderült, hogy valami katonai "csínytevés" van a dolog mögött, és megtudták, hogy nekem van felvételem az első balesetről, így keresni kezdenek. A városban felállított több ellenőrzési ponton úgy haladtunk át egy sötétbordó Moszkviccsal, hogy hamis igazolványaink voltak, és a Habsburg család tagjainak adtuk ki magunkat, persze az ehhez passzoló korhű ruha és hajviselet is megvolt. Egyik menekülőtársam házában húzódtunk meg (többesszám azért van, mert hárman voltunk, de nem tudom kik voltak azok), nem találtunk értelmes búvóhelyet. Az apja nagy darab, több mint 200 kiló lehetett, a kanapé és a wc közt járkáló ember. Volt ott három lány is, ebből kettő nagyon tetszett, és én is tetszettem nekik, fiatalabb voltam, mint valójában.
Pár óra elteltével robbanások kíséretében elszabadult a városban a pokol, jöttek a gépek, meg a sok-sok katona, indulnunk kellett, magamhoz húzva az egyik lányt (akivel előzőleg beszélgetni kezdtem), indultunk a hátsó ajtó felé, mert tudtuk, hogy a házban fölösleges elbújni, megtalálnak. A mozgáskorlátozott öreget hátra kellett hagyni, kitörtünk a házból, amelynek hátsó udvarán teljesen modern katonai öltözékben katonák kardoztak egymással, igazi nagy, lovagi kardokkal. Persze sisakban és terepszínű ruhában, golyóálló mellényben, stb. A technika becsődölt, gondolom azért kardoztak. Aztán úrrá lett rajtam a félelem, menekülni kezdtünk, üvöltöttem a lánynak, hogy ne engedje el a kezem, hatalmas hangzavar, robbanások, egymással kardozó katonák, óriási munkagépek, bányagépek, vonatok mindenfelé, és rohanás.
Felébredtem. Félelem még bennem volt, mert úgy éreztem, hogy a csata elveszett álmomban. Lejöttem a galériáról, ittam egy kis vizet, majd rá is gyújtottam, hogy kicsit felébredjek, kiszellőztessem agytekervényeimből a képeket, nehogy ugyanezt az álmot folytassam. Aztán visszamentem az ágyba, és nem nagyon mertem elaludni, mert nem akartam félni, visszamenni oda. Bekapcsoltam a tévét, és szép lassan elaludtam és a fene tudja már hogy mit álmodtam, de nem voltak benne gépek, sem menekülés, sem félelem... Akinek ismerős lenne mondhatom nem véletlen, van benne egy kis Super8 egy kis Transformers3, egy régebbi ilyen gépes támadós filmből is valami, szóval kevertem párat bele. Viszont nekem csak egy kérdésem maradt a végére, miután feldolgoztam reggel az egészet:
Anya, mit tettél a Frankfurti levesbe?
