A hét elején egyik este egy nagyon nagy adag becsinált levest ettem. Megemeltem a fazekat és az utolsó falatokat/kortyokat már ittam. Ez persze némi plusz levegővel is járt, így böfögtem egyet, csak úgy halkan. A rádióban épp vége volt a kultúrfitnesznek, s valahogy így nézett ki a pillanatnyi helyzetkép:
- Önök Kultúrfitnesz című műsorunkat hallották.
- Böff.
- Egészségükre!
:)
Ez így vicces volt, aztán pénteken jött a másik böffenet. A fényképezőgép vakuján készenléti állapotba kattintottam a kapcsolót, a vaku ekkor csak a legközelebbi gombnyomásra kapcsol csak be. Nagyban ettem a frissen, bográcsban készült lecsót, ami annyira forró volt, hogy az első kanál után mindegy volt mi van a kanálon...
Az egyik pillanatban valaki böfögött mögöttem egy nagyot, erre a vaku kis piros égője felvillant. Ezek után persze elgondolkodik az ember, majdnem félrenyelve egy kanálnyi paprika és paradicsom házasságából született égető étket, vajon mi volt abban a gyomorban, ami még a gépemet is bekapcsolja:P
Egyébként nem szoktam böfögni, otthon sem, amikor egyedül vagyok. Csak ritkán, de akkor még a rádió szerint is egészségemre váljék.
Ez ez egy amolyan ötperces bejegyzés, már ami a megírását illeti. Már megint az van, hogy alszom a gép előtt, szinte szavanként bukik le a fejem és így nagyon nehéz koncentrálni (na meg pár sör is lakozik bennem). Szóval ha elírok valamit, akkor bocsi.
Muhaha! Pár napja leltem ezt a videót, ijesztő arcokat vágnak benne. Hogy melyik a legijesztőbb? A szörnyszerű vagy a vámpír-forma? Na majd meglátjátok, a vidiből kiderül:)
Na ti megrémültetek? Nálam a legijesztőbb az valahogy így nézne ki: Kiszel szemöldök, Balázs Pali haj, Lagzi Lajcsi test, Kelemen Annás botox-ajkak és Pákós kiejtés:P
Nyár lévén megnövekszik az emberek folyadékigénye, így bátyám megkért, hogy ha már úgyis arra autózom a hétvégi Rákfesztivál miatt, akkor igazán bedobhatnék a hátsó ülésre három rekesz sört, legalább szokom a súlyt hátul és nem lepődöm meg, ha ikreim születnek. Igaz a családalapítást még nem a jövő hétre tervezem és egyelőre a feleségjelöltem is kint bóklászik valahol a nagyvilágban. Majd egymásra találunk...
Visszatérvén az alapokhoz: beugrottam a Metróba a két rekesz malátaszörpért. Leparkoltam az autóval, miután bezártam még visszapillantva nyugtáztam is, hogy jól néz ki a kocsi ebben a délutáni szűrt fényben hátulról, majd negyedkiflinyi mosollyal megbámultam egy fiatal nőt, nálam kicsit idősebbet. A parkolóban hagyott bevásárlókocsik közt szlalomozva eljutottam a sorompóig, ami az aranykártyás ügyfeleknek fentartott parkolóhelyeket hivatott megvédeni azoktól, akik habzó szájjal próbálnak minél közelebb parkolni, akár egy-két kacifántos édesanyákat is magukba foglaló mondatot elejtve, miközben átigazolnak a zebrán.
A sorompónál egy középkorú hölgy feltünően szenvedett, amolyan "mindjárt kiakadok és elsírom magam, ha nem segít rajtam valaki" ábrázata volt. Szegény plasztiklapkát majdnem törésig gyömöszölte a gépbe újra és újra, odamentem a kis Peugeot-hoz.
- Segíthetek? - Nem kell, köszönöm. Csak ez a hülye gép nem működik!- ekkor vettem észre, hogy a személyi igazolványával próbál átjutni. - Működik, csak nem személyivel! - erre a nő előkapta Metro-kártyáját és azzal próbálkozott, de a helyzet nem változott. Az öné sima kártya, ide meg sorompós kell, amit sok vásárlás után kap az ember. - Én mindig itt veszek mindent. - Én is, de nincs boltom, nem veszek annyi árut, így nem adnak kártyát. - De én minden héten a Metróban vásárolok.
Ezt hallván éreztem, hogy nem ért célba teljesen az üzenetem, vagy nem volt elég érthető, így inkább elindultam s már csak ennyit mondtam:Akkor nem tudom mi lehet a gond.
A hölgy még próbálkozott, bentről néztem egy-két percig, hogy vajon mit vár attól, hogy kiszállt és körbenézve valaki illetékest keres. Időközben érkezett egy autó, dudált, a nő tolatott. Én meg mentem a sörért.
A parkolóba kiérve nyugtáztam magamban, hogy a kocsi jobb oldalának is jól áll a szűrt fény. Ekkor láttam, hogy a kis Peugeot kicsit szabálytalanul állt meg egy parkoló méretű területen, ami valójában ki és beszállást könnyítő terület, vagy valami olyasféle. Nagyjából tíz méterrel kellett így többet gyalogolnia. Erre mondanák sokan: Tipikus.
Hogy az vagy sem, teljesen mindegy. Személyivel nyitni a sormopót, az kacifántos:)
Párszor már regéltem itt környezetvédelemről, szelektív hulladékgyűjtésről, miegymásról. Azt is leírtam, hogy mivel próbálok tenni a szennyezés ellen és melyek azok a dolgok amikkel én is szennyezek, na mindegy. Ezt a témát keresztül-kasul lehet taglalni, mindennek vannak előnyei és hátrányai is egyben, mint ahogy arra Tünci és Charlie felhívta a figyelmem egy bejegyzésem kommentjeiben.
Sokat nézem a National Geographic Channelt, temérdek aggasztó videót látok az általunk deformált Földről, de ez csak azokat gondolkodtatja el, akik a csatornát nézik. Valami olyan kell, amit tömegek látnak, valami olyan amiről beszélnek az emberek... Bonyi említette, hogy van egy film, a Home (magyar címén Otthonunk), és az valami ilyesmi...
A 2009-es francia filmet a híres légifotós, Yann-Arthus Bertrand rendezte, a producer pedig Luc Besson (tudjátok, a Taxi filmekből). A filmet már levetítették világszerte a tévében, a tv2-n is adták, a youtube-on is fent van, 3000-ért pedig megveheted DVD-n. Döbbenten bámultam a képernyőt, lélegzetelállító felvételeket láttam. Sokáig vártam azzal, hogy bármit is írjak róla, hiszen nem tudtam hova helyezni a gondolataimat. Szégyen szemre bevallom, még most sem tudom összegzeni a látottakat, mert úgy érzem, hogy ezt mindenki maga nézze meg és szummázza magában.
Kötelezővé tenném. Tanítsák, mutassák be, minden iskolában legyen benne a tananyagban, hogy eljusson már korán mindenki agyába, hogy mit okoz a CO2. Bár ez sem biztos, hogy segítene, nem mindenkit mozgat meg az, hogy mennyire rondítunk bele abba a körforgásba, ami élteti bolygónkat. Ez nem csak egy környezetvédős film, Novák Péter narrálásával egyszerűen elülteti a néző fejében a gondolat csíráját: Ennyire súlyos a helyzet?
Igen, ennyire. A tartható és a tarthatatlan állapot keskeny határmezsgyéjén már régóta egyensúlyozik az emberiség, ki tudja meddig?! Klímaváltozás, nyersanyagkészletek felélése, túlnépesedés, mindez már nem csak szónoklat, szembesülni kell vele s az, hogy az emberiségnek már nem az atomfegyverektől kell leginkább félnie, hanem a saját magunk ellen időzített folyamatoktól. Kimerülőben lévő vízkészletek, emelkedő tengerszint és hőmérséklet, természeti katasztrófák, elsivatagosodás.
A film szerint tíz évünk van megállítani, vagy visszafordítani a folyamatot, de ahogy már sokszor tapasztalhattuk, a "nagyok" csak akkor cselekednek igazán, mikor már bekövetkezett a baj, nem akkor amikor még csak a nyakunkon van.
Elég ijesztő volt az is, amikor a tundráról kaptuk az infókat, miszerint olvad a jég, és az alatta megbúvó ismeretlen mennyiségű metángáz légkörbe jutása drasztikus hatással lesz bolygónkra. A metán üvegházhatása kétszázszor nagyobb, mint a széndioxidé.
Lehetne még sorolni a film részleteit mondatról-mondatra, de felesleges, sokszor elborzadtam. Csupán annyit kell tenni, hogy leülsz otthon, megnézed, majd elgondolkodsz az egészen. A folyamatot nem én fogom megfordítani, nem is a néző, mi csak az ügy mellé állunk. Ez a változtatás magas körökben kell, hogy elinduljon, politika, gazdaság. Ha pedig nem történik semmi? Akkor jövőre újabb hurrikán lesz, újabb katasztrófa, s végül majd egy lakhatatlan bolygón fogunk toporogni s azon gondolkodni, hogy vajon a föld vagy a víz alá költözzünk, vagy egyszerűen keressünk magunknak egy újabb kizsigerelhető bolygót?! ...
Van az úgy, hogy amikor kimegyek felvenni egy anyagot, akkor nem minden a megbeszéltek vagy az eltervezettek alapján alakul. Volt, hogy a 3d mozizásról írtam a Savaria mozihoz kapcsolódóan, aztán végül kettő helyett egy fotóalanyom lett volna, aki egyedül mégsem akart szerepelni, így gyorsan állványra tűztem a gépet és behuppantam mellé, így téve egyszerre magam a cikk szerzőjévé, fotósavá és még a képen szereplő egyénné is. Ez a kép így nézett ki: érdemes megjegyezni a pólót és a borostát
A hétvégén ismét összegyűltek a Centósok, ezúttal nem a Velencei tónál, hanem a Balatonnál sorakozott fel a tizenegynéhány autó, természetesen ott voltam, fotó (pankeeyvel) és videó is készült, na meg egy cikk is:)
„Sok kicsi sokra megy!” - tartja a mondás, ez teljesen igaz, hiszen egy kisautó észrevétlen a forgalomban, de még kettő-három is talán, viszont amikor 10-12db áll egymás mögött, akkor azt már a járdáról is fotózzák, és a parkolókban megbámulják. Az elmúlt hétvégén Sei- és Cinquecento-mókusok gyűltek össze a Balaton mellett, a CentoDay2009-re.
Szombaton reggel a balatonfűzfői kalandpark és bobpálya parkolójában szép lassan gyűlni kezdtek a Centók, s nagyjából egy órán belül már tizenegynéhány kisautó állt fel sorban. Ez már átcsúszott a „látványosság” kategóriába, hiszen a kalandparkba érkező családoknál csak-csak előkerült egy-egy fényképezőgép vagy telefon, hogy megörökítsék az autóink alkotta sort. Idén sem volt akadály sokmindenkinek a távolság, mentek Budapestről, Szombathelyről és környékéről, Veszprémből, Székesfehérvárról, Kajdacsról, de még Kecskemétről is (ha valakit kihagytam bocs).
A kötelező kocsimustra és fotózás után a lelkes csapat megszállta a bobpályát, ami a vártnál egy kicsit kevesebb adrenalint termelt, ültem már jobb bobon is. Aztán átvonultunk a kalandparkba, ahol kötélpályán csúsztunk, egyesek falat másztak és a bátrabbak végigmászhattak a kalandösvényeken. Ez utóbbiról kicsit keserédes tapasztalataim vannak, az embert próbáló feladatok közt volt olyan, amit a „lehetetlen megcsinálni”, ezért kis csalással teljesítettem a távot. Legrosszabb a rengeteg várakozás volt, az előttem haladó, "haladó csoportba" abszolút nem illő emberek lassúsága miatt.
Nem akarok gonosz lenni, nem is vagyok, de ha négyen várnak mögöttem, mert tökölök, akkor elengedem őket nem?
A kalandpark után a találkozók kedvenc része, a konvojban való autózás következett. A csapat Balatonfűzfőről átgurult Balatonfüredre, ezzel nem kevés autós tekintetét magunkra vontuk a forgalomban. Füred után pedig Balatonakaliba vette a társaság az irányt, ahol az autókat a parkolóban hagyva egymással is ismerkedtünk, elmentünk a boltba, vagy éppen fát gyűjtöttünk a tűzhöz (a férfiak vadásztak, a nők gyűjtögettek). A menü szerint pincepörkölt készült bográcsban, de lévén, hogy egyre több dolog került az edénybe, ami aztán félig már leves is volt, ezért átkeresztelődött az egyébként kifejezetten finom étek, megkoronázva ezzel az éjszakába nyúló találkozót: Centópörkölt lett hosszúlével. Este mindenki jóllakva gurult haza az éjszakában, fényképezőgépek gazdagon telt memóriáival, „Centómókusokká” avanzsálva, s már a következő találkozót várva…
_ Tény, hogy úttörőnek lenni nem egyszerű feladat, mivel ezen autók kedvelői még nem hoztak létre megannyi klubot, így kicsit nehezebb összehozni egy-egy találkozót. A pöttöm kisautók tulajdonosai pár éve az index fórum egyik topikján találkoztak, és a hozzászólókból szép lassan egy kis közösségé nőtték ki magukat, megalakítva a mániákus centósokat, a www.centomania.hu-t. Ez a közösség amolyan „családias légkörben” találkozott tavaly a Velencei tónál (erről itt olvashatsz), idén a Balatonnál, és remélik azt is, hogy gyarapodván újabb tagokkal egyszer majd több száz kereket megmozgató rendezvény lesz a CentoDay.
Nemrég futottam bele ebbe a videóba, ami nagyon tetszett képileg és elborzasztott tartalmilag. Nézelődtem a neten a PM10-el kapcsolatban, de kaptam egyaránt hideget és meleget is. Vannak akik szerint ez igenis ott száll a levegőben és beépül sejtjeinkbe, vannak viszont kevésbé drámaibb vélemények, amik szerint ez a videó kicsit túl elugaszkodott, egysíkú, pánikkeltő.
Nos én úgy vagyok vele, hogy ha pánikot nem is kelt, de talán elgondolkodtat egy-két embert, akik ezek után meggondolják, hogy tényleg mindehova autóval kell-e járniuk. Ha már egy ember ül kevesebbszer feleslegesen az autóba, akkor már megérte.
Tehát egy kicsit én is úgy érzem, hogy túl drámaira sikeredett a vidi, viszont elrettentés nélkül nem is lett volna "emlékezetes", így ezt most ne boncolgassuk.
Szerintetek, akkor most ez a PM10 ennyire durva és ennyire ott van?
Az ittas vezetésről meg van a véleményem. Nem érdekelt sohasem, hogy xy a mértéktelenül magába töltött alkohol után még biztonságosan tud vezetni, és hogy sosem történt semmi baja.. ..aki részeg ne vezessen közúton. Persze van, amit én is tolerálok, de most ne menjünk ebbe jobban bele.
A hétvégén láttam egy nagyon érdekes, kőre festett figyelmeztető táblát, le is fotóztam, mert olyan egyszerű. Nem teketóriázik, nem palástol, nem keresi a különféle szituációs-szinonímákat, egyszerűen odatolja az arcodba, hogy ha iszol és vezetsz, akkor jön a halottaskocsi:
Láttam már rengeteg elrettentő reklámot, videón, képen, élőben. Ez nem az, ez nem rettent, ez csak "kimond". Szerintem a környezetébe tökéletesen illik, és pont elég, mert viszonylag sok korosztály látja (Balatonfűzfői bobpályánál van).
Otthoni kutyajelentés: Bandi szeret felmenni Anyával a boltba s vissza. Ilyenkor az autóval együtt fut a járdán az eb, van hogy nagyon gyorsan, pénteken épp 40-el. Ilyenkor imádom nézni, ahogy szinte száll a levegőben a nagy szőrpamacs. Ezerszer elhatároztam, hogy lefotózom, most három képet sikerült lőnöm róla, de rájöttem, hogy ezt inkább videózni kell majd legközelebb.
Kalóz már kicsit megnövesztette a szoknyáját, azaz a szőrét, így elvittük Gabival kutyafodrászhoz. Kalóz egész nyugisan bírta, bár néha már teli volt a töke az egésszel. A végére kicsit megsértődött, de utána azért érezte, hogy a nagy melegben jobb így és újra eleven lett, ami nagyjából annyit jelent, hogy a kocsiban a hátsó ülésen kábé két percig volt hajlandó ücsörögni, utána előre mászott, mert hát neki ott kellett utaznia:P Kalóz frissen nyírva
Otthoni kutyajelentés vége - kimegyek megsimogatom őket:)
A héten egy interjút készítettem egy szombathelyi emberrel, Maráczi Tiborral, akinek számos különleges autója van, köztük egy Lincoln Towncar limuzin is. Sokat beszélgettünk, nagyon jó fej az ember, így többször kinézek majd hozzá, van egy pár ritkasága, amit így-úgy meg kell örökítenem.
Nem a mai darab a limó, kicsit szögletes formavilággal bír, de bámulatos. 7,7 méter hosszú, tehát több, mint háromszor melléfekhetnék, akkor sem érném végig. A motorja majdnem akkora (méretre), mint az én kisautóm, szegény Luigit egy ilyen monstrum hosszában-keresztben-mindenhogy simán lenyelné. Miután megbeszéltük a limó történetét és paramétereit, a tulajdonos felajánlotta, hogy kiáll a garázsból, hogy fotózhassam. "Amíg kiállsz vele beülhetek hátra?" - tettem fel félénken a kérdést, majd pillanatokon belül már be is pattantam a hátsó részre és amíg elgurultunk valami normálisabb háttér elé, bent is maradtam. Azért el tudnám képzelni, hogy egyszer így menjek valahova a városban. Mondjuk dolgozni. Kiszállnék, majd mondanám, hogy délután jöjjön értem! - húúú van benne valami varázs... :P Itt egy rövid videóm a fehér bálnáról:
Nah, majd ha egyszer lemegy a Seicentók ára, csinálok egy Luigi-Limuzint:)
