Sándor helye még ki sem hűlt teljesen, de a biciklitlenséget orvosolnom kellett. Így körbe is néztem a környéken és találtam is egy használt bringákra specializálódott embert Sárváron. Amikor Bonyival elmentünk hozzá, néztem pár ilyen-olyan kétkerekűt, végül egy színben felettébb nem tetsző, de ívekben megkapó kétkerekűt kezdtem kerülgetni, gyanúsan hosszasan. A váz miatt végül elhoztam, láttam benne az alapanyagnak valót, megtetszett ez a cruiser-forma. Így érkezett meg Szombathelyre:

Hamar szétszedtem, mert a rózsaszín-fehér-neonzöld színválasztékot felvonultató váz nemigazán illett a szememhez. Később lekapartam róla minden matricát és az évek alatt rárakódott olajsár-kövületeket is, majd lefestettem az egészet matt feketére. Így nézett ki festés után:

Este kezdtem összeszerelni az akkor még névtelen kerékpáromat, csavarozgatás közben hosszasan gondolkodtam azon, hogy milyen jól nézne ki váltók és bowdenek nélkül, s miközben tisztogattam a küllőket elképzeltem a fehér falú gumiabroncsokat is, mindent, amitől igazi klasszikus cruiser lenne, mindent, amitől kívánatos lenne az enyves kezűeknek. Emiatt megmaradtam a városi praktikumnál - váltók, szimpla gumi, nincs kormánycsere, ülés is marad, nem lesz díszes fogaskerék, stb.. (azért a sárvédőket pár nap múltán leszedtem)

Az összeszerelést folyamata gyorsítva:

Fülöp összeszerelése from Antal Garai on Vimeo.

Bonyi kérdezgette, hogy mi lesz a neve, mondtam neki, hogy még össze kell szoknunk (többek közt ezért is én szedtem szét). Az előző biciklim Sándor lett, mert ránéztem a hátsó kerék barázdáira és hirtelen a Sándorra asszociáltam. E biciklinél pár napi használat után még nem akaródzott kijönni a név, de nem is erőltettem, hiszen az mégis csak úgy jó, ha magától jön. A konyhában ülve bámultam a fekete íveket (mert jelenleg most a lakásban tartom a járgányt, Sándor okozta félelmeim még túl frissek), becézgettem sokféleképp, de egyik sem volt az-az igazi. Feladván a névadási procedúrát a szobába indultam, majd az ajtóból visszanéztem rá és akkor odapöktem: Fülöp

Csak úgy jött, s azóta így hívom, abszolút illik rá. Kérdik néha, hogy miért nevezem el magam körül a dolgokat. Azt hiszem azért, mert jobban szeretem azokat a cuccaimat, aminek neve van, attól személyesebbek. Tehát így lett az új biciklim neon-nagyonronda színekből fekete Fülöp, Sándortalanság idején Atommeghajtású funkciópótló.

A múlt hétvége nem telt unalmasan, két helyen is jártam, amiről aztán fotós-videós beszámolók születtek. Haladjunk kronológiai sorrendben.

Szombat: Először is kiegészítettem a badacsonyi felhős bejegyzésemet egy videóval, amit akkor készítettem, amikor elkapott a jégeső Balatonra menet. Még Sümeg előtt járva videóztam pár villámot és azt, ahogy szinte lyukat ütnek az autó karosszériáján a jéggolyók.

Erotika Expón voltam Fonyódon, életemben először vettem részt ilyen jellegű kiállításon. Annyira nem voltam rápörögve, lévén, hogy nem így neveltek, de a természetes kíváncsiság engem is vonzott, így nem utasítottam vissza a munkát.

Nagyrészt topless táncosok voltak a színpadon, a Sexy Angel Teamből az egyik lány kellőképp érdekelni kezdett, talán a hajszíne miatt (szőke), de az expo alatt fel-le cirkáló két hosstess lányt is követtem mindig a szemem sarkából, mivel rajtuk volt ruha:)

Aztán volt egy extrém domina-show, de mivel nem rajongok a műfajért, a Rammstein zenére űzött bőrszerkós műsortól nem estem hanyatt - ilyet is láttam. nyugtáztam magamban, aztán jöttek a sztárok: Nikki Rider, Nikol Evans és Regina Moon. Mindhárom előadás látványos volt, de leginkább Regina műsora tetszett, mert hát nem láttatott mindent, így megmaradt a kíváncsiság a végén is, meg ugye akármennyire is erotikázik vagy pornózik (nem vagyok tisztában a munkásságával), megkapó jelenség volt Manson zenéjére abban a ruciban.

Ejj, hogy milyen könnyen meg lehet hülyíteni a férfiakat apróságokkal... - (mondá Zsótti is) _ Mielőtt kiéhezett fickónak lennék itt elkönyvelve (az vagyok), aki ezentúl nem a youtube, hanem a youporn oldalairól fog videókat beszúrni, eloszlatnám a tévhitet: ez nekem egy új élmény volt, ezért itt is kell, hogy legyen nyoma, és elismerem, hogy a színpadra nézve van az a mozgás, ami vérbőséget okoz deréktájban.

Aztán az est csúcspontja egy szexjelenet volt a színpadon, ami annyira nem fogott meg, hiszen nem éreztem úgy, hogy a hátsóbb sorokból előre kelljen másznom és közelről vizslatnom azt, ahogy valakik épp intézik dolgukat. Ellenben a közönség nagyon rácuppant a témára, kamerák, fényképezőgépek, telefonok rögzítették az aktust. wow. Egy pillanatkép a rögzítőkről:)

Cikkem az expóról, három videóval (összefoglaló toplessel, sztárok, +szex a színpadon) és képgalériával ide kattintva látható.

Vasárnap: Marcival elmentünk Csabrendekre, ahol épp az ötödik terepjáró találkozót tartották, megannyi dzsip, sárdagonyázásra alkalmas jármű és egy gigászi traktor is várta a látogatókat.

Sosem rajongtam a műfajért, de azért tetszett a látvány. Mondjuk amikor telibe trafált sárral egy quad, akkor elgondolkodtam, hogy miért is álltam ennyire közel, majd lepucoltam magam és a fényképezőgépem.

Továbbá az sem tiszta még számomra, hogy miért fehér cipőben mentem egy ilyen saras buliba?! Na mindegy, jó pap holtig tanul. Ámen. Cikk és képgaléria ide kattintva.

Na már most akkor jöjjön az, hogy hip-hip meg az, hogy hurrá! És jöhetne a nagy áttekintés ilyen-olyan bejegyzésekről, olyan nagyon megírtakról, és a kevésbé kidolgozottakról, sorozatokról, ajánlókról, kreatívról és laposról, sikeresről, sikertelenről, gagyiról vagy szuperről, rövidről és hosszúról stb. Sorolhatnám még megannyi szempont szerint, mint Gombóc Artúr a csokifajtákat, de nem teszem.

Az, hogy immáron az ezredik bejegyzésnél tartok annak köszönhető, amiért blogolok: Nektek. Azért mert olvastok, néztek, rendszeresen és rendszertelenül. Mert dicsértek, mert bíráltok, mert érdekesnek vagy épp unalmasnak találtok. Hiszek abban, hogy a statisztikákat nem csak a google-ből jött véletlen kattintások formálják.

A másik, ami miatt már az ezredik bejegyzésnél tartok az a "hülye" elhatározásom, ami miatt minden este itt folyatom a nyálam a pólómra a gép előtt, ahelyett, hogy időben lefeküdnék aludni, tehát amiatt, mert van ez a: "minden nap legyen valami frissítés" dolog. Annak idején kitaláltam, mint olvasó, mint blogger, mint Atom, s ezt egy ideje sikerül is tartanom. Ha tudom, hogy pár napig nem leszek netközelben, akkor előre megírom, csak azért, hogy legyen. Azért is, hogy ne szokjanak le a blogomról, azért is, hogy aki ide kattint, mindig lásson valami frisset. Személy szerint nem nagyon szeretem azt, amikor már ötödjére térek vissza egy blogra és ott ugyanazt látom (így szoktam le egy-két blog napi megnézéséről). Na meg, ha engednék a "ma nem írok"-nak, akkor képes lennék könnyelműen venni és többször kihagyni.

Naponta egy bejegyzéssel jelentkezem reggel hétkor (ritka, hogy kettővel), ez leginkább az energiáim beosztásának számlájára írható. Hétvégenként nem váltok világot, de hétköznap sem mindig. A napi bejegyzés átka, hogy néha már megnézek egy-egy dolgot: Vajon már írtam róla? - :P Volt már, hogy ültem és gondolkodnom kellett: miről írjak? – nem tagadom. Van olyan, hogy ihlethiány, de azért mindig sikerül valamit bepötyögnöm. Akár valami értelmeset, akár egy videós bejegyzést, akár egy megjegyzést. Szerencsére teszek el vázlatokat, ilyenkor jól jönnek.

Egy időben sok volt a személyes szöveg, mielőtt ego-blog lett volna, bevittem a világot, aztán azt is eltúloztam. Most valamely szinten vegyesen jelen van minden, ahogy az utóbbi száz bejegyzésemből látom. Szóval ja.

Egy szónak is száz a vége: ez volt az ezredik…

Már régóta vártam, hogy a sheepfilms-es* srác egy újabb videóval rukkoljon elő s végre benézve a youtube-ra azt látom, hogy alkotott.

*sheepfilms-es srác: időről-időre újabb, speciális effektel elkészített általában humoros jellegű videókat alkotó srác, akinek hülyeségein jókat nevetek (mint most is tettem)

Az első 33 másodpercben azt hittem, hogy egy lapos poént látok, aztán amikor besétált a képbe már vihogtam. (Eleinte nem is néztem, hogy mi van a felszegelendő képen) - annyira bírom ezeket a rövid kis hülyeségeket:)

Jó, hogy egyeseknek van türelme ilyen nyugodt esti szféra ellen elkövetett támadásokat kreálni. Muhaha. Na most pedig húzok a helyemre, mielőtt elaludnék, mert már megint bólogatok és nem szeretném, hogy megint bejegyzést kelljen iratnom, mint a múlt héten:P

Korábbi sheepfilmses bejegyzéseim ide kattintva!

Valamilyen hülye ötlettől vezérelve a héten összegyűjtöttem jó pár jellegzetes bajuszt, majd azt egy cikkbe foglalva, kiegészítve egy szavazással közzétettem.

Sok-sok bajusz kimaradt, a teljesség igénye nélkül, inkább kategorizált gyűjtőmunkát végeztem, de azért így is összegyűlt jó sok. A kedvencem a fent beillesztett pálcikás, utána jön Tom Selleck, a dobogó harmadik helye pedig nem tisztázott.

Hogy ne kelljen most újra beillesztenem mindegyik képet, ezért linkelek a teljes anyagra:

Bajuszgyűjtemény és szavazás ide kattintva!

Ma nem jutottam sokáig gép elé, most is csak pár pillanatra huppanok ide, pont annyi időre, hogy beilleszem a képet, amit a nagy tegnapi vihar után csináltam. Na igen, a vihar engem útközben ért, félre is kellett állni a nagy jégesőben, mert már nem láttam semmit. Aztán némileg kitisztult az idő és óriási szélvihar közepette (majdnem elfújta hab-testemet) kisétáltam a partra meglefotózni ezt a hegytetőn csücsülő felhőt:)

Ugye szép?!

UPDATE: csináltam videót is útközben villámokkal meg jéggel:

Filozófiai kérdés: Miért nem tartják be az emberek a KRESZt?

Hazamegyek munka után, Luigit előszedem, melegem van. Sietek haza. Gyorsan pakolok, melegem van, kiviszem a fele cuccom, kocsi kinyit, bepakol, becsuk, bemegyek, melegem van, újabb kör, aztán elindulok, ablak tökig le, meleg van, izzadok, sietek haza.

A városon kívül először egy hatvannal döcögő utánfutóst fogtok ki, oké, utánfutóval biztos óvatosan kell menni, nem szólom meg, hamar megelőzöm. Aztán pár perccel később egy hatvannal döcögő SX4-es mögé kerülök, oké, szlovák rendszám, biztos idegen neki a terep, nem szólom meg, még akkor sem, amikor a nyíl egyenes, kilométereken át üres úton hajtunk, amin azért nehéz eltévedni. Szerencsére itt meg is előzhetem. Tovább. Elgondolkodom, hogy vajon miért mennek az emberek főúton hatvannal, miért nem tartják be a kreszt, és mennek mondjuk 90-el? Mindegy, üres az út, megyek. Meleg van, de a levegő legalább hűt egy kicsit.

Kb tíz perc, amikor újabb versenyzőbe botlom, hetvennel rójjuk a kilométereket, indok ismeretlen, előzöm. Hirtelen lassítok, lucernával megpakolt kisteherautó, nem látni semmit. Tartjuk a 40-et főúton, na mindegy, pont beérünk Sárvárra. Első körforgalomig 50km/h, amennyivel lehet, aztán bekanyarodik elém Mr. Fiat bámészkodó Tipo, aki kint lóg az ablakban (amolyan először vagyok Sárváron feeling). Haladunk 40-el, ez Sárváron megszokott. Hoppá, lassítunk harmincra, mert kanyar van, közben bámészkodik, majdnem elüt egy gyalogost, mert lényegében hátrafelé fordulva nézi a járdán az embereket. Meleg van, harminccal megyünk, morgok. Menjünk már, sietek.

Tartjuk a harmincat, véletlenül sem többet, hízik a kocsisor, meleg van, újabb kanyar, újabb 10 km/h sebességvesztés, továbbra is nézelődés. villantok és dudálok, hússzal végigmenni Sárváron a vártól a fürdőig kicsit lassú lesz. Dudára nem reagál, gyorsulunk 25-re, majd lassulunk vissza. Újabb duda, szemben jönnek, meleg van, felével sem megyünk a megengedettnek, üres a sávunk, többször néz a visszapillantóban, de semmi reakció. Csak nézelődik. Mérgelődöm, osztódik a sáv, behúzódom mellé, hogy szabályosan-e azt nem tudom. Átkiabálok és ötöt mutatva üvöltöm: Ötven! Városban ötven! - visszafelé valami olyat hallok még a háttérből, hogy "mi a kurva a...", de aztán elhalkul hirtelen. Ötvennel megyek városban, élvezem. Jeee.

Sárvár után Hegyközség, belső sávból kihúzódik testesebb autóstársam a kapaszkodóra, én megyek, majd beragadok piros Corsa mögött, mert hát ő nem húzódik ki. Villantok, néz a tükörben, nem húzódik. Jobbról nem előzöm, hagyom, már mindegy. Hatvan a megengedett, 40-el megyünk, mehetnék akár kilencvennel is, mindegy, elvész a lendület, vissza nem váltok, hagyom. Kár. Követem sokáig, egy újabb hetvennel-kilencven helyett alkat. Megelőzöm, bár, amint indexelek nyomja százig, azért megelőzöm. Csessze meg, még szivatni is akar.

Aztán jön a nap fénypontja, aratásból tart haza a maggal megpakolt IFA. Lazán lejebb csúszom az ülésben, rágyújtok, öt-hat autó mögötte, esélytelen a kanyarok és a forgalom miatt előzni. Hasítjuk az utat negyvennel, közben összegyűlt egy szép sor, van aki előzget, egy-két barom befurakodik, aztán kanyarban kimegy, lábam a féken, majdnem frontális csatt, na még pont befért, a szembejövő fékezett meg villog. Mindjárt hazaérek. Meleg van, már nem sietek. Indexelek, időben, lassítok. Lekanyarodnék, de nem tudok sorban előzik a mögöttem lévő két-három autó mögül a sort. Megállunk, indexelek, köcsögök még mindig jönnek, nagy gázzal átszelem a fél útpályát, még dudálnak is rám. Bocs, hogy le akarok kanyarodni az útról hülyegyerek.

Hazaérek. Melegem van, de megnyugszom, hogy végre lejöttem erről a rohadt útról. 50 kilométer majdnem egy óra alatt. Elgondolkodom egy pillanatra: Vajon miért mennek emberek tucatjai főúton hetvennel, városban hússzal-harminccal? Csak csinálják a feszültséget...

Nyugodt sofőr vagyok, de ha sietek, akkor utálom az ilyen indokolatlanul tökölőket. Jó hogy nem lettem futár vagy sofőr, ha hivatásból siettetnének, akkor már megőrültem volna.

Tegnap délután egy kicsit olyan nyomott voltam, ebben közrejátszott temérdek apró összetevő, kezdvén az elmaradt dolgaimtól a fülledt hőségig. Alig mozdultam ki, itthon pilledtem. Mi mást is csinálhattam volna, mint megnéztem egy filmet, ha már elhoztam a tékából.

Marley és én - Jennifer Anistont és Owen Wilsont bírom, meg a kutyákat is, így ez rossz film nem lehet, na meg persze firkászokat alakítanak a filmben, így tényleg felcsillant a szemem, amikor elhangzott egy két szakszöveg pl.: flekk _ Visszatérvén a filmhez: A filmben hamar belép a képbe Marley, a labrador, így viszonylag elég gyorsan gondoltam azt, hogy ez egy kutyás vígjáték, aztán szép lassan megismerjük a főszereplőket, megkedveljük őket, a családot is, miközben úgy érezzük, hogy Marley valahol a mienk is. Mondom ezt úgy, hogy mindig is volt kutyánk, akikekkel haverkodtam, ücsörögtem, beszélgettem _ (most is ez megy Bandival)., nem tudom, hogy egy kutyátlan embernek mi jön le a film alatt.

A címben azt írtam, hogy egy mindennapos történet - igazság szerint az is. Ha a szigorú irányovonalat vesszük, akkor az, bár ennyire hülye (a legjobb értelemben) kutya, mint Marley az életben kevés helyen akad.

Megható film volt, ezért némi löttyöt kiengedtem a könnycsatornáimon, szempárásításra (biztos túl érzékeny lelkületű lettem az utóbbi időben...) Ajánlom megtekinteni azoknak, akik még nem látták, kutyásoknak pláne. Imádtam végig ezt a kelekótya ebet - (ha jól értettem a werkfilmből, akkor valójában az 1 eb inkább 22, ugyanis ennyi kutya kellett a forgatáshoz, az életkorok és különböző viselkedési formák bemutatásához.

Szerencsére a DVD teli volt extrákkal, így a film után volt mit nézni még majd' egy órán át. Aki egy könnyű szombat délutáni filmre vágyik, egy olyanra, ami nem az ablakon kidobott időnek számít nézze meg ezt a filmet...

Már megint az a sok munka!
Elaludt gyermekem a gép előtt és így nem született mára bejegyzés.
Munkahelyről ez még délutánig nem menne, ezért engem kért meg, hogy írjak valamit ne maradjatok olvasnivaló nélkül.
Tegnap találtam az egyik újságban:

"A világ legidősebb hip-hop táncosa 91 éves! George Bramley 36 évig szolgált az ausztrál királyi légierőnél, katonás fegyelemben.
Aztán nyugdíjasként mindent ki akart próbálni. Így megtanulta ezt a fiatalos táncot, belépett egy együttesbe, s már ehhez illően is öltözködik.
De más téren sem marad el az ifjak mögött: a múlt héten nősült, elvette 58 éves barátnőjét."

Valahogy így kéne megöregedni mindannyiunknak Szerintem :)


 

UPDATE
Azért néha nagyon jól tud jönni, hogy az ember anyja is ért a blog adminfelületéhez, s amikor a gyerek hajnalban arra kel fel a székben, hogy a gép már készenléti állapotba lépett, ugyanis laza két-három órája csurgatja a blogger a pólójára a nyálát. Megint elaludtam este. Aztán reggel meg rohanás volt, pedig azt hittem lesz időm pötyögni. Értekezlet Veszprémben, onnan gyorsan haza, mert programom volt, így szépen elment a nap, megint éjfél múlt, de most kapkodom magam, el ne aludjak a holnapi, vagyis a mai bejegyzéssel:) Köszi Anya!

 

Ellopták Sándort, a biciklimet. Remélem, hogy az első sarkon lekapcsolták a rendőrök, vagy hazafelé egy padkának menve elborult és minimum két keze el van törve a tolvajnak.

Nem kívánom senkinek sem az olyan pillanatokat, mint amilyen tegnap reggel esett meg velem. Már teljes harci-díszbe öltözve álltam az ajtó előtt, s kilépve a folyosóra hűlt helyét találtam Sándornak. Szépreményű Simplon Sándorom (szépreményű, mert épp mosás és gumicsere előtt állt) nem volt ott.

Nem volt különösebben drága bringa, kéz alatt vettem és összesen csak két markolatot, gumikat és lámpákat meg egy zárat vettem rá, de az évek során már úgy hozzám nőtt. Ez nem olyan volt, mint az előző biciklim, aminek kéthetente cserélnem kellett a hátsó tengelyét és a végén már nyiklett-nyaklott a városi használattól. Ez most bírta, olyannyira, hogy még neve is lett, így lett Sándor.

Egyszer ellopták az ülésemet is a mozinál, meg az első kerekét még a koleszban, de hát ez van. Azóta nem járok bringával moziba, ha mégis, akkor beviszem magammal az ülést. Szóval kicsit könnyedén vettem a dolgot, mert nem zártam le a bringát otthon. Úgy gondoltam, hogy egy kódos kapuval rendelkező belvárosi lakóházban, a lépcsőházból egy külön ajtóval elválasztott folyosóról, az ajtóm elől nem viszik el. Mégis.

Hogy ki volt? Biztos valami szuper-tolvajbanda, akik Sándorokra vannak specializálódva _ vagy csak valakinek az ismerőse a házból, mert hát a kapu zárva, valahogy be kellett jönnie a tettesnek éjjel (és tudta is, hogy mit honnan). Szar volt a hangulatom napközben, mert ezt a bringát tényleg csíptem és nem terveztem, hogy újat vegyek. Sándor bírta a strapát amennyire kellett, én meg bicikli nélkül máris úgy érzem, hogy megvagyok lőve. Kell, mert nyár van, mert tekerni kell, mert mindjárt itt a cm, na... Aki lenyúlta nem szerzett ezzel akkora hasznot, mint amennyit nekem ért.

Nem szoktam senki rosszakarója lenni. Most sem mondom, hogy dögöljön meg, elég legyen csak az első mondatokban írt: Törje el mindkét kezét _ csak az a baj, hogy amikor levennék a gipszét, valószínűleg a rendelő elől sem saját bringával szelelne el...

Utoljára Praktikerben voltunk Sándorral, majd másnap munkában, utána pedig letettem az ajtó mellé... Tegnapelőtt este még megvolt, reggelre már nem. Mentünk pár kilométert, jó volt, szerettem...