A hétvégén Ausztriában voltunk a családdal, meglátogattuk apám, aki most kint dolgozik Hofkirchenben egy repülőtéren. Péntek este érkeztünk Bad Hall-ba, ott lakik fater, hulla fáradtan már gondoltam, hogy alszom mindjárt, amikor Gerald (fater haverja) szólt, hogy készülődjek, mert indulunk party-zni. Több sem kellett, elindultunk Schiedlberger-be, Oktoberfestre, ahol megittam három korsó (azaz 3 liter) sört és mivel én voltam az "ungarische foto" - ezért egy dirndlit viselő, osztrák lány megcsókolt (az Oktoberfestről részletesebben majd később írok).

Szombaton, szúnyogoktól agyonharapdált állapotban némileg bedagadt szemhéjjal elindultunk kirándulni. Először egy faluban voltunk bolhapiacon, ami annyira nem volt nagy szám, aztán onnan el is indultunk Linz-be, amiről csak annyit tudtam, hogy Európa kulturális fővárosa lett 2009-re, sok a látnivaló, s azok nagy része templom (a wikipedia szerint).

Sétálgattunk jó sokat, nekem nagyon tetszett a város, láttunk sok érdekes dolgot, de olyat is, amire nem tudtam értelmes magyarázatot adni (egy hangszóróból a bokrokban vízcsobogás hallatszott). Tehát Linz jó volt, szép volt, sétálós hely:)

Természetesen csináltam egy rövid útifilmet, van benne Amstetten, Linz, templom-blokk és Steyr is:)

Lentos Kunst Museum - Linz

Linz után elmentünk Steyr-be, ami nagyon szép kis város, az öreg házakkal, ódon hangulatával. Jó nagyot sétáltunk, végig úgy éreztem a modern részletek leszámítva, mintha visszaugrottunk volna az egyik lépcsőfokon pár évszázadot a múltba.

Kicsit jobban tetszett, mint Linz, holott nem vagyok egy nagy antik-mániás, de valahogy mégis, az összhatás jobban tetszett. Tettem fel képgalériát is, amiben sokkal több képet nézhettek meg a kis túráról.

Katt a képekre, vagy ide, galéria nyílik!

Szombat este hulla fáradtan nem volt nehéz elaludni, s még Oktoberfestre se lettem volna hajlandó elmenni. Vasárnap reggel, szúnyogoktól ismét agyonharapdálva (minimum 14 szárnyas vérszívóból állt a csipő-hadiflotta) keltem fel, s indultunk haza. Jó volt ez a hétvége is...

Beszámolóm, több városi infóval itt.

A hétvégén kirándultunk egy jó nagyot, amiről most idő és erőnlét hiányában most nem számolok be, de egy-két nap és pótlom. Azért két képet beillesztek, ugyanis Linz-ben egy szép méretes velocipédet láttunk, amit sajnos épp nem tekert a gazdája. Bár ha rajta ült volna, akkor biztos, hogy nekiállok kamerával kergetni a fickót:)

Láttam már pár velocipédet, de azok korántsem voltak ekkorák, nagyon jól néz ki ez a darab, bár nem valószínű, hogy városban (kátyúk, padkák) javallt a használata. Egy modern velocipédet már láttam Szombathelyen, arról írtam itt.

A másik kép szúnyogos. Nem szeretem a szúnyogokat (hűha mekkora meglepetés). Általában dagadok a csípésektől, kicsit vagy épp nagyon. A kisvárosban, ahol megszálltunk sajnos volt még jó sok belőlük és persze szúnyogháló híján valószínűleg napközben beköltözött pár példány a hálószobába, még napközben. Reggel úgy keltem, hogy az orrom, a kezem, a lábam s nagyrészt mindenem tarkította egy-egy kis csípés, de legjobban talán az zavart, ami a jobb szemhéjamon volt.

Ez a kép kb két órával később készült, ezért már csak az látszik, hogy némileg vastagabb a szemhéjam, ébredéskor nem fotóztam, akkor kicsit nagyobb volt, anyáék még szörnyűlködtek is meglátva érdekes fejem. A legszebb az egészben, hogy baromira viszketett, csak nem vakartam, mert akkor valószínűleg bedurrant volna és még vörös is marad aznapra a szemgolyóbisom.. Csodás volt...

Az index.hu-n láttam találtam a hét fotói közt az alábbi gyöngyszemet, ami "jószemű" Huszti István munkája. A magyar-svéd meccsen készült a kép, s talán azért is tetszik ennyire, mert a fociról szól, de mégsem zöld gyep, labda, meg valami látványos mozdulatsor.

Svéd szurkolók a Magyarország-Svédország világbajnoki selejtezőn - Fotó: Huszti István

Nem vagyok túl nagy sportember s a fociért sem rajongom igazán, sőt még egyes drukkerek sem kedvelnek. Viszont ez egy olyan típusú kép, mint amilyeneket én is szeretek csinálni. Az ún. lopott pillanatok, amikor nem pózolnak, nem a kamerába néznek, egyszerűen megörökíted aközben, amiben épp elmélyül. Legyen az ejtőzés egy padon, távolba merengő lány a buszon, tátott szájjal bambuló kisgyerek egy előadáson vagy ordítva szurkoló tömeg, táncoló közönség - az ilyen képeket nagyon szeretem...

Annyira aranyos az a baba azzal a jó nagy rózsaszín, ipari fülvédővel... Imádom...

Ismét Critical Mass lesz Szombathelyen. Szeptember 22, 18 óra, Sportház. Minden egyéb részletről írtam itt.

Áprilisban még Sándorral vettem részt a tavaszi városi kerekezésen, de sajnos ellopták (erről írtam itt). Most Fülöppel gurulok majd ki az esti cangázásra.

A héten lecseréltem a gumikat és javítottam a defektet így most már készel áll a fekete faszagyerek az útra. Reggel egyébként egy csajszi szólt a pasijának, ahogy elmentem melletünk: "Nézd milyen bringa!" - tyűűű, örülök neki:) Azt mondták a múltkor rá, hogy kicsit rockabilly-s:) Most egyébként így néz ki Fülöpöm:)

A plakát itt, de minden részélet a fent beszúrt linken.

Pár perce, hogy hazaértem, de már az ágyban vagyok és itt írom e bejegyzést, kicsit félve attól, hogy elalszom közben, de próbálok összpontosítani a dologra.

Azért e hirtelen fekvés, magam mögött hagyva még csapot-papot és tudván, hogy emiatt reggel korábban kell kelnem: megijedtem magamtól. Na nem arra kell gondolni, hogy üvöltve kiugrottam egy oszlop mögül, majd átugorva a járdára nekiálltam sikítozni. Egyszerűen csak annyi történt, hogy hazaérve amikor sapkámat a fogasra dobtam belenéztem a tükörbe, és sötét foltokat láttam két nagy utazótáskával a szemem körül.

Tudom, hogy ez amolyan apró hétköznapi dolog, ami mindenkivel előfordul, ha nem pihen, de nekem mégis 26 évbe telt, hogy lássak magamon ilyet és be kell, hogy valljam reális önkritikával, hogy nem áll jól. Egy hatalmas "Baz'meg!"-el jutalmaztam a történeti pillanatot, majd megpróbáltam lefotózni telefonnal, sikertelenül. Viszont készítettem egy mentális fotót az egészről, majd azt eltettem egy dossziéban agybéli emlékraktáramba, majd egyszer még jó lesz valamire. Esetleg riogathatom magam vele, amikor tudom, hogy kevés a pihenés.

Épp a hétvégén beszéltünk erről Anyával, hogy milyen mázlisták vagyunk, amiért kevés pihenés és sok éjszakai bagolykodás után nekünk nem keletkezik sötét folt a szemünk körül, mint sok más embernek. Erre tessék... Egyszerűen van két monoklim és két jóllakott piacra-járós bevásárlószatyrom a szemem alatt. Mintha összeszólalkoztam volna Rocky Balboával egy sikátorban hazafelé. Nagyon nem tetszik. Ezentúl már még biztosabb, hogy nem akarok verekedni. Utoljára, akkor volt ilyen lilulásom, amikor szembelőttem magam 15 centiről egy pezsgősdugóval, de ez egy másik történet, egy másik karton.

Felmerült a kérdés már hétvégi beszélgetésben is, hogy mi okozza ezt, jóbarátunk a google hamar válaszolt, egy kozmetikus oldalon találtam meg a választ:

Miért keletkeznek sötét karikák a szem körül?
A sötét karikákat a szem körüli hajszálerek rossz vérellátása okozza. Sokaknál ez a terület örökletesen sötétebb árnyalatú, de köztudottan rosszabbodik a helyzet, ha valaki nem pihen eleget.

Tehát most abban a tudatban hajtom nyugovóra fejem, hogy nincs rendben a vérellátása a búrámnak, és tudom is, hogy egész héten nem akadt egy olyan nap sem, amikor rendesen aludtam volna. S persze az is közrejátszhat, hogy tegnap egész nap a monitor előtt feszültem a neoncsövekkel megvilágított helységben. Nem akarok állandósuló foltokat (ismerek sok embert, akinek már van), így inkább gyorsan elalszom. Pillanat, még megnézem egyszer a képet.. *Atom távolba meredve felidézi a pillanatot, majd baz'megol egyet* ..azt hiszem alszom...

Hazafelé bandukoltam a szerkesztőségből, amikor a piros lámpánál észrevettem egy feltűnően pici autó fényszóróját egy Swift mögött. Közelebb érve elkezdtem pörgetni agyamban az "Atom által ismert autótípusok" kézikönyvét, de nem leltem rá sehol sem, pedig vagy négyszer végiglapoztam. Lekattintottam, biztos ami biztos, pont indult a sor, így láttam, hogy Suzuki, meg azt, hogy jobbkormányos. Nézzétek meg a képen, hogy az előtte álló Swifthez képest milyen pici ez a kocsi.

Aztán a neten turkáltam egy kicsit a Suzuki típusok közt s szerencsére hamar megleltem a "Suzuki Roadster" kereséssel. Az autó egy Suzuki Capuccino, amely típusról bővebben itt olvashattok.

Tetszett ez a kis vakarcs, utána is néztem, de nem találtam Magyarországon eladó darabot, csak német oldalakon, ott is a 1,4 millió forinttól indul a használt áruk. Igaz nem valószínű, hogy kényelmesen elférnék benne, viszont nem tudhatom, mert a Seicento sem rám van méretezve, de mégis abban ülök:P

'91-től '97-ig gyártották a kocsit, 657 köbcentis, 63 lóerős motorral, és 700 kg-os súllyal, azért jók az arányok szerintem. Ebbe még egy kis pöckölgetés itt-ott és máris kezdődik a durvulás (hátsókerék-meghajtású). Láttam pár tuning képet a típusról, nem rossz, de élőben a kis méret miatt biztos máshogy mutatna:P Na mindegy, azért elfogadnám:)
 

A minap kaptam egy levelet, egy hoax-ot, aztán Anya is szólt, hogy már olvasta, s persze a szerkesztőségben is landolt a hoax, így tovább lett csócsálva a H1N1 gumicsont, hiszen minden nap találni egy-egy újabb részt rajta, amit még nem nyálazott össze mindenki.

Hogy mi a véleményem a körlevelekről, azt ide kattintva olvashatjátok, de a spam-eket sem szeretem, arról is írtam már itt. Visszatérvén az említett hoaxhoz. A H1N1 nem csak a virológusok és a médiából tájékozódó emberek figyelmét keltette fel, hanem olyan agyalágyult, üldözési mániás f*szjankókét is, akik képesek elpazarolni rengeteg időt arra, hogy levezessék az összeesküvés elméletüket (mint később erre fényderül: nem hiába)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sertés, aki tüsszentett s végül megdöglött. A szegény mexikói parasztember nem örült ennek, ezért elment hát a szomszédos ország királyához (USA elnök) és elpanaszolta búját-baját. A nagy fekete király azonban megijedt a paraszt embertől és náthás disznójától, hetedhét országon át zavarta, majd eszébe jutott, hogy ezt még ő is kihasználhatná, így nappalt éj alá téve dolgozott a furfangos terven, így született meg a H1N1 mint médiakór.

kép: influenzakommando.blog.hu

A hoaxból kiderül, hogy nem csak egy sima sertésinfluenzával állunk szemben, nem csak Zsuzsi-coca prüszköl az ólban, hanem egy világméretű népirtással, amit egy mikrocsippel (szervezetünkbe való bejuttatása után) hajtanak végre egy bizonyos Tel Aviv-i központból.

Hogy miképp szabadítanak meg harci kutyáinktól, miképp kerülünk koncentrációs táborokba a 21 század hajnalán és egyáltalán kik állnak az egész mögött, arról itt írok.

(Figyelem! Aki nem bírja a töménytelen hülyeségből (nem poénból) fakadó agyzsibbadást csak részletekben olvassa!)

Olvastam az újságban a minap egy érdekes hírt. Először nem hittem el, aztán nevettem, hogy ilyen nincs, aztán utána sem hittem el, majd felolvastam Anyának, aki kicsit összeráncolta homlokát és nem tudta hirtelen, hogy nevessen vagy azt mondja: Jesszusom... Ti hogy vagytok vele? Idézem a Szabad Föld 65-ik évf. 36-os számából A nagy bumm! című cikk egy részét:

Bár most elmaradt a baj, van azért tanulsága annak, ami a borsodi Mocsolyás telepen történt. Akit elkerült volna a hír: tűzszerészek egy földbe ásott, üllőnek használt éles lövedékre leltek egy családi ház udvarán. Egészen véletlenül. Mert telefonon azért riasztották őket, hogy a 87 éves özvegy Julcsi néni és lánya spájzuk lomtalanításakor gyanús fémtárgyakat talált a polcokon.

Mint kiderült, ártalmatlan lövedékhüvelyeket. De ha már kimentek, az udvaron is szétnéztek – és szó szerint égnek állt a hajuk, mikor felfigyeltek a földből kiálló hosszúkás, henger alakú valami lapos végére. Tudták ők jól, mi az ábra! Hogy Julcsi néni boldogult férje jó negyven évig szorgosan gránáton élezte kalapáccsal a kaszát? Hát Istenem, megúszta! Most viszont, tán mérgében, hogy megbolygatták, nagyon is működött a fegyver: óvatos kiásása után az egykori harsányi lőtéren úgy felrobbant, ahogy egy rendesen legyártott második világháborús gránáthoz illik... (Keresztényi Gabriella)

A cikkíró még hozzáteszi, hogy '45 táján igen véres román-magyar harcok dúltak arrafelé, és elég sok háznál használtak régebben ilyen szerszámélezőt. A helyiek begyűjtötték az ilyen lövedékeket, azt hitték, hogy a közeli lőtér gyakorló-lövedékei és nem élesek. Pár éve egy fiú is meghalt, amikor flexel akart feldarabolni egy mezőn talált lövedéket, mert ugye a fémért még mindig jól fizetnek.

Julcsi néni spájzból induló története arra tanulság: szakemberek végre tisztességesen átfésülhetnék ezt a vidéket!

Mindig is vonzott az űr és a meghódítása, pontosabban a berepülése körüli nagy hajcihő. Persze voltak olyan állomásai a nagy haladásnak, amik azért sok ember szemében elhomályosították a korszak ragyogó csillagát. Mint például a kísérletek majmokkal, kutyákkal, vagy a balesetek. Még a főiskolán csináltam egy előadást a repülés történetéről, aminek részeként az űrrepülést is feldolgoztam érintőlegesen, s mivel akkor elég sokat olvastam róla, még jobban megfogott.

A Szojuz és a hordozórakéta – vasúton szállítják Bajkonurban az indítóállásra, ahol darukkal függőleges állásba emelik, ilyennel lőtték ki a magyar származású űrturistát, Charles Simonyit.

Egy Nasa űrhajós orosz ruciban. Épp szkafander-szivárgási tesztet végeznek rajta.

A Burán sztorijáról olvashattok itt, és az írás második részében itt.

Balról: Columbia, Challenger, Discovery, Atlantis, Endevaour

Ez a Proton-M rakéta egy kanadai kommunikációs műholdat (Nimiq 4) vitt fel 2008-ban Bajkonurból.

Baloldalon a Szojuz fellövésének azon pillanata, amikor a felvonó-rögzítő torony tartóelemei épp leszakadnak (2003). Jobbra pedig egy sorozat a Szojuz TMA-9-ről. Lebeg, majd földet ér, a kabinban ott csücsül Charles Simonyi, bár ez a képről nem igazán kivehető.

A Szojuz TMA-7 a kazah sztyeppén. Döbbenetes, ahogy a légkörbe való belépésnél keletkező hőtől megfeketedik az űrhajó külső borítása. 

Szojuz űrhajósok, középen az orosz parancsnok, Pavel V. Vinogradov, jobbra Jeffrey N. Williams, amerikai tiszt, és balra a perzsa mérnök, Anousheh Ansari.

Hú, olyan érdekes számomra ez az egész, ahogy nézem a képeket különféle oldalakon az amerikai és az orosz technikáról, de igazság szerint így-úgy mindkettő működik. A Szojuz-t eredetileg Holdutazásokra fejlesztették, az amcsik az Apollo-val voltak így. Aztán ők elkezdtek irányítottan visszatérni, az oroszok meg maradtak a "sztyeppén-valahol" landolásoknál, mert az űrsikló programjuk túl költségesenk bizonyult. Űrsiklóval sem mindig könnyű, a Discovery épp most szombaton a kaliforniai Edwards légitámaszponton landolt a rossz időjárás miatt, ami azt jelenti, hogy vissza kell majd szállítani az űrsiklót a floridába Kennedy űrközpontba, ennek összege közel egymillió dollár lesz. Azon már el sem merek gondolkodni, hogy az űrkutatásba ölt pénzből mi mindent lehetne itthon (a Földön) csinálni... Nem keveset... Azért ennek ellenére még csodálom kicsit, ha lehet.

Egyébként e bejegyzés csak pár képnek és képaláírásnak indult, s az lett belőle, hogy órákig olvastam, írása közben eltértem sok irányba...

Egy ideje már megvan vörös kismacskánk, most szintén egy olyan kölyökről van szó, akit Francinak köszönhetünk. Franci a mi macskaellátónk, az ősanya, hiszen minden macskánk valamely formában tőle származik. Jelenlegi doromboló állományunk: Franci, Kormos, Frigyes és Vilmos, aki az alábbi kép készülte után kicsit furcsán nézett rám a vaku miatt.

Amúgy Vili nem száz százalék, hogy fiú, ugyanis bevizsgálása még nem történt meg, egyszerűen csak kandúrnak néztük. Azért kapta a Vili nevet, mert így (ha kiderül, hogy lány), akkor csak egy betűcserével Cili lesz belőle (Anya szerint:) Itt olyan, mint egy kisoroszlán

A kismacsek nagyon aranyos, Bandival már összehaverkodott és nagyon jópofa volt ahogy ma futott hátra az udvaron. Olyan volt, mint a kiskecskék, páros lábbal ugrált (akinek nincs meg képileg: két első láb fel, hátsó kettővel ugrik, első kettőre érkezik, majd elölről az egész). Itt Vili és Franci a képen.

Szeretem a macskáinkat.