Olvastam az újságban a minap egy érdekes hírt. Először nem hittem el, aztán nevettem, hogy ilyen nincs, aztán utána sem hittem el, majd felolvastam Anyának, aki kicsit összeráncolta homlokát és nem tudta hirtelen, hogy nevessen vagy azt mondja: Jesszusom... Ti hogy vagytok vele? Idézem a Szabad Föld 65-ik évf. 36-os számából A nagy bumm! című cikk egy részét:

Bár most elmaradt a baj, van azért tanulsága annak, ami a borsodi Mocsolyás telepen történt. Akit elkerült volna a hír: tűzszerészek egy földbe ásott, üllőnek használt éles lövedékre leltek egy családi ház udvarán. Egészen véletlenül. Mert telefonon azért riasztották őket, hogy a 87 éves özvegy Julcsi néni és lánya spájzuk lomtalanításakor gyanús fémtárgyakat talált a polcokon.

Mint kiderült, ártalmatlan lövedékhüvelyeket. De ha már kimentek, az udvaron is szétnéztek – és szó szerint égnek állt a hajuk, mikor felfigyeltek a földből kiálló hosszúkás, henger alakú valami lapos végére. Tudták ők jól, mi az ábra! Hogy Julcsi néni boldogult férje jó negyven évig szorgosan gránáton élezte kalapáccsal a kaszát? Hát Istenem, megúszta! Most viszont, tán mérgében, hogy megbolygatták, nagyon is működött a fegyver: óvatos kiásása után az egykori harsányi lőtéren úgy felrobbant, ahogy egy rendesen legyártott második világháborús gránáthoz illik... (Keresztényi Gabriella)

A cikkíró még hozzáteszi, hogy '45 táján igen véres román-magyar harcok dúltak arrafelé, és elég sok háznál használtak régebben ilyen szerszámélezőt. A helyiek begyűjtötték az ilyen lövedékeket, azt hitték, hogy a közeli lőtér gyakorló-lövedékei és nem élesek. Pár éve egy fiú is meghalt, amikor flexel akart feldarabolni egy mezőn talált lövedéket, mert ugye a fémért még mindig jól fizetnek.

Julcsi néni spájzból induló története arra tanulság: szakemberek végre tisztességesen átfésülhetnék ezt a vidéket!