Ha valakinek az apja szervezi a repülőnapot és a reptér tulaja kamerát nyom a kezébe, az több előnnyel is jár. Mint például repüléssel.
Az ANTONOV-2-es vagy AN-2-es ill becenevén Ancsa, egy régi orosz repülő, melyet Magyarországon előszeretettel használtak utasszállítástól a mezőgazdaságig minden területen.
Ez a gép, ami itt volt épp ejtőernyősőknek és utasoknak állt szolgálatban. Egy két dolog amit érdemes tudni róla: 11 személy+2 pilótaülés, 1000 lóerő, 200literes fogyasztás óránként, tavalyi használt áron 4 millió forintba került.
Mivel az utasreptetés pénzbe került, ezért egy előzetes megbeszélés után az ejtőernyősökkel mentem fel egy körre. Ez nem egy sima kör volt...
Amikor beültem a repülőbe helyhiány végett előremehettem a pilóta mellé. Megcsodálhattam a technika vívmányait, rengeteg műszer, melyek az én oldalamon felszállás után is ugyanazt mutatták, mint a földön, megjegyzem, hogy a pilóta oldalán működtek a műszerek (remélem).
Sercegett, szisszegett, nyikorgott, durrogott a gép, de hát ilyenkor már csak ez van, ha egy ennyi idős sokathasznált konstrukcióba ül az ember. A műszerek fele cirillbetűs feliratokkal díszelgett, a másik felén pedig az eredeti cirillbetűs szövegekre patentolt magyar feliratok.
Hamar megszoktam, hogy hirtelen emelkedéseket hajtott végre a pilóta (mert ugye minél gyorsabban el kell érni a magasságot), ezalatt megcsodálhattam Celldömölköt felülről.
Aztán elkezdtek kiugrálni az ernyősők, amit így élőben látni kész horror volt. Emberek, akik 1200 méteres magasságban kiugrálnak egy repülőből és az ablakokon át csak kezeket látni a mögöttük elmélyülő tájban..
Miután kiürült a gép a pilóta szólt: megyünk le. Ekkor a filmekből már ismert jelenet tárult elém: a pilóta visszavette a gázt és teljesen előretolta a botkormányt, zuhanórepülésbe kezdtünk (spórolni kell az üzemanyaggal, a gravitáció miatt úgyis lefelé megyünk, miért is kéne azt kényelmesen és lassan?).
Megtapasztaltam többször a súlytalanságot, mert a hirtelen zuhanórepülés kezdetekor egy pár pillanatra elemelkedtem az ülésből és lebegtem, mint ahogy a fényképezőgép is a kezemből megindult (szólt is a pilóta felszállás előtt, hogy rögzítsem a zsinórjával a kezemhez). Persze nem lehet végig zuhanni, ezért ezt a műveletet többször kellett megcsinálni és amikor kijöttünk belőle (kormány hirtelen fel), akkor olyan G-terhelést kellett átélni, melytől az egész arcom lefelé húzódott és a fényképező ill a kamera több kilósnak érződött a kezemben, amit fel sem bírtam emelni a lábamról.
Persze ezt fotózni nem nagyon tudtam, a fent leírt hatások végett, de egy két képez azért így is sikerült kreálnom. Nagy élmény volt, bár Anya nem bírta nagyon és nem is szeretné átélni mégegyszer (ő az első körben ment fel öcsémmel). Szerintem nagyon jó volt, fantasztikus érzés, mind a lebegés, mind a valamennyi G-terhelés állapotában:-D
