Felébredek reggel, telefonok ébresztőivel vívott rövid harc után hirtelen felülök, majd gyors mozdulattal kiszállok az ágyból, amely még vissza-vissza rántana egy kicsit, szinte érzem ahogy nyúl utánam, de a lépcsőre lépve már nem ér el... Ásításokkal kikövezett első utam a konyhába vezet a mindent megmentő, napomat elindító kávészármazékért, a fekete nélkül nincs reggel. Serceg már a vízforraló, előkerítem a kávésbögrém, a konyhapulton heverő reklámújságokra teszem, tegnap este hoztam be őket a dagadtan feszülő postaládából, nem is nézem át, úgyis csak azt látom, hogy hol olcsó a kétméteres képátlójú meccsnéző lapos tévé, a többiben meg vehetek mezt, focicsukát, vagy bármit, ami a vébéhez kapcsolódik.
A cukor kicsit mellé megy és vízből sem talál mind a bögrébe, sebaj, amikor elemelem a pultról a poharat látom, hogy ott hagyott egy kis kört az újságon, pont egy suhanó focilabda képe köré rajzolva egyféle glóriát. Elsőre tetszik is, de hamar elfordulok, hagyja békén a reggeli rituálémat a foci. Bekapcsolom a rádiót, rágyújtok. Pont elcsípek egy reklámblokkot, amiben ajánlanak focis műsort, focis programot, majd megtudom, hogy a vébé ideje alatt mi mindent nyerhetek melyik boltban, mi mindent vehetek szuperakciósan, s még az is kiderül, hogy lassan már házat építeni is jobban megéri az egyhónapos fociünnep alatt, de ezt kétlem, mert ha a kőműves szaki kedvenc csapata vesztett előző este, akkor már nem biztos, hogy szakszerűen csapja oda a maltert ahova kell. Vagy ne adj Isten!, csalódottságában bebetonozza szerelmét a házba Kelemenmód, ami ebben az esetben egy autó visszapillantóján fityegő kis zászló, tudod, amilyen a kamionosoknak van. Nem akarok olyan falakat, amiben futballrelikviák vannak.
Kikapcsolva a rádiót a tévéhez sétálok, szóljon addig is valami, amíg felöltözöm. Az első mondat így szól a hangszórókból: "Te hogy nézed idén a foci vébét?" - csípőből dobom a a reflexszerű választ: Sehogy, vagy esetleg háttal, majd egy gyors mozdulattal már csatornát is váltok, ott sem jobb a helyzet, valakik épp rúgják a bogyót, s a felvételeket összefüggően beszélni nem tudó öltönyösök elemzik. Hamar tudatják velem, hogy az összes chips és az összes sör, akkor a legfinomabb, ha közben a haverokkal nézek valami zöldfelületen folytatott 90 perces fogócskát. A laptop lassan elindul, kipattintom a tévé gombját, majd végigszörfölök a napi rutinon, kitörlöm azokat a reklámleveleket, amik azt kérik, hogy fogadjak a kedvenc csapatomra, de a múltkor már megnéztem, és a Csipet Csapatot nem találta a rendszer. Kibogarászom a hírportálokon a világ gyepmentes történéseit, majd wiwelem és bookolom magam egy-egy pillanatra, de az üzenőfalat nem nézem végig, mert ott úgyis csak italokat küldözgetnek egymásnak, kertészkednek, illetve még az éjszakai baglyok "most ezt hallgatom" aktivitását no meg a ki melyik csapattal van és mit szól az eredményekhez tartalmú beszélgetéseket olvashatom.
A munkahelyen mi másról is szólna a nap? A legsűrűbben elhangzó kérdések: Láttad? Mit szólsz az eredményhez? Mire tippeltél? - az már nem érdekel senkit sem, hogy jól vagy-e, vagy mit csináltál
tegnap este. A klubokban és sörözőkben, minden csupa lcd meg projektor, még a legutolsó késdobálóban is feszít egy kistévé a sarokban, a bicskanyomos lambéria előtt. Megértem, nincs esélyed vébé alatt úgy sörözni, hogy ne üvöltsön a fél kocsma percenként valami elbénázott vagy rosszul megítélt helyzett miatt. Vagy mégis van? Mivel mindenki arra ment rá a városban, hogy odacsábítsa a focirajongókat, van aki ennek ellenkezőjét tette, a hétvégén mentem el az egyik helyi étterem előtt, ahol ez a tábla áll <--
A vébé mindenhol ott van, betolakodik a magánéletbe, a reggeli rituálékba, a hírekbe, a szórakozásba, a postaládádba - de akad élet a bajnokságon túl is. A futballista feleségek leporolják a zümmögő cimborákat, én meg lavírozok a felém repülő labdák közt, amíg csak lehet, mert én az Afrika szó hallatán még most is először egy oroszlánra, egy elefántra, majd Totora vagy a Kft-re asszociálok, s csak utána jön a többi. Nekem Afrika Szavanna, sivatag, s nem zöld gyep. Én már csak ilyen begyöpösödött vagyok. Vagy csak túl sokat kell védekeznem a sok vébéinger ellen és már túl erős a pszichés falam? Nem tudom, majd a kőműves szaki megnézi, úgyis jön kibontani a ház falából a csapatzászlót.
Nem szidom, megértem, csinálják, elfogadom, szeretik, milliók ünnepe, milliárdnyi bankó vándorlási időszaka. Az viszont nem jön be, hogy rám akarják beszélni, hadd döntsem el, hogy nézek-e vébét vagy sem, s ha igen, akkor az adott sportágban korongokat csúsztatnak, vagy labdákat rugdalnak. Invitálnak sokan, gyere-gyere nézzünk meccset, élvezni fogod, meg minden meg hú meg ha! Elhiszem, hogy milliókat mozgat meg, de nekem ugye nem kell? Engem a focivébéről egyelőre csak egy-egy, a darázsrajt idéző vuvuzelás hír érdekelt. Akarnék is egyet ébresztőnek, bár lehet, hogy zümmögésre ijesztő lenne kelni. No mindegy, álé-álé-álé... A reggeli kávém mellé most már nem szólhat se tévé, se rádió. Visszatérek a nyugis reggeli zenéimhez, azokkal jól indítom a napom, s lesz időm felkészülni a kikerülő-manőverezésre az egész napos labdazáporban...
*mellesleg valamelyik este azért is beülök a klubba egy sörre meccs alatt. Hátha megvilágosodom és habzó sörrel a kezemben, habzó szájjal üvöltök, ha valami történik. Vagy nem.
Tipikusan a: "sittes" kategóriába tartozó fotó díszelgett a jogsimban, illetve az van a személyimben is. Borosta, sötét, foltos kép, fapofa. Most elhatároztam, hogy ha borostásan is, de mosolygok a fotón. Sikerült.
"A CD próbája az evés" - így nem tűrtőztettem magam sokáig, két három fotó és máris nekiálltam lakomázni. Hogy milyen volt az íze? Nos az nem sok volt neki, de legalább hamar legyűrtem ezt a papírszerű izét, amit nem is tudom kinek gyártanak (unatkozó bloggereknek). Bár a gyerekek is egyszer megvetetik a szülővel, majd rájönnek, hogy se íze, se bűze, így jobb lesz legközelebb más nassolnivalóért rángatni apu ingujját.