Szerkesztőségben: Nyissunk egy ablakot... ...ha már úgyis windowst használunk. - mondja Bonyi. Majd a fagyott pillanatot kollégám törte meg egy halk Bonyi baz'meg!-el...

Udvaron: Azt a leborult! - mondom, mire a szomszéd néni folytatja: Szó szerint Antal! Ez leborult. - mondja az udvaron. A kerítésre gondolt, ami leborult.

Utcán: Elkísérlek titeket a végéig. - mondja Bori, erre én: Akkor te olyan vagy, mint egy osztályfőnök, mert ő is a végéig kísér:) - bár az is igaz, hogy Bori csak a buszpályaudvar "peronjának" végére gondolt.

Klubban: Hééééé! - mondja a lányka a klubban majdnem hanyatt esve. Mellette álltam a pultnál, ő pedig kicsit ittasan dölöngélt, hátával amolyan ritmusosan nekem támaszkodva és rólam pattanva vissza egyenesbe. Aztán ez zavart és én úgy gondoltam, hogy arrébb lépek egy fél méterrel. Persze csak annyira, hogy ha eldőlne, akkor azért még elkapjam. :P

Szalagavatón: Minden szalagavatón egy atomos kép. - mondja Dani miután lekattintott, majd folytatja: azért az nagyon kicsi lenne. Az egyatomos kép. - Fájt.

Dohányzóban: Ááá! Valami buzi belement a fogamba. - mondom Bonyinak, majd hozzáteszem: Ez egy kicsit hülyén hangzott, csak baconos szart ettem, aztán... ...na jó nem ragozom. - ilyenkor veszek egy mély levegőt, s utána normálisan fogalmazok. Néha elcsúszik a lemez...

Szalagavatón: Ezt a kiéhezett fejet! - mondja Dani miközben a fotósok közt én voltam egyedül, aki öt kép után elemelte fejétől a gépet és "kiéhezett" ábrázattal néztem az előttünk 2-3 méterre, hiányos öltözékben tekergő lányokat az egyik szalagavatón...

A patkányokat túl sűrűn nem választják ki történetek hősévé, lévén hogy nem a legtisztább és legaranyosabb állatok közé tartoznak. Viszont ezen fordított egyet a "Lecsó", Pixar animáció, amit nagyon imádtam, meg ugye azért akadt már pár nagyfilm is, amiben a mellékszereplő rágcsálókat megkedvelte az ember.

Az alábbi kis sztori sem a legrosszabb oldalukat mutatja ezen kis állatoknak, leleményes kisállat, patkányszerelem, s minden ami kell hozzá. Aranyos, megér egy klikket:)

:)

Tegnap elmaradt a blogírás, így ez a bejegyzés jár most pótlólag. Kicsit sok volt a héten a munka, és szinte minden nap csúsztam az írással, mentek az éjszakába nyúló fotózások, aztán napközben a hajtás, így tegnap délután egyfajta megváltásnak éreztem a Freiben való ücsörgést Csabival, rég látott cimborával a két-három óra beszélgetéssel. Aztán folytattam is ugyanezt, a Freiből hazamentem három zsemlére, majd pankeeyvel vissza is mentem, csak akkor épp nem volt ülőhely, így egy másik kávézóban ültünk hajnali egyig, átdumálva az elmúlt hónapok történéseit, ha már nem futottunk össze ez idő alatt egyszer sem.

Bár gondolván azt, hogy se blog, se egyéb nincs megírva, és lenne munka, de kellemes volt a gépmentes ücsörgés, a semmittevés, pláne annak tudatában, hogy ez a hétvégém is kicsit zsúfolt lesz. Szóval mi scusi, hogy kimaradt a tegnapi bejegyzés, de a elúsztattam szépen a délutánomat történetmeséléssel, kávézgatással (kb. 5 kávét ittam tegnap, sokkoltam magam:P), miegymás... :)

Ha Szombathely jellegzetességeit le akarja fotózni valaki, akkor végigjárja a jól megszokott helyszíneket a Fő tértől, a Székesegyházon át az emlékműig stb. stb. Ha szombathelyi vagy, vagy a környéken élsz, akkor viszont van a városnak egy momentuma, amely már távolról kiszúrható, méghozzá a Falco forgácslapgyártó kéménye.

Én mindig azt mondom, hogy ott füstöl, bár tegnap Bonyi kijavított, hogy az nem füst, hanem csak gőz. No mindegy. A kémény non-stop ott füstöl a város szélén.

Bocsánat a címbeli szóviccért, de nem kiállításról íródott beszámolót írok, csak megemlítem egy fél bejegyzésben, hogy elmentünk tegnap a jelenleg Szombathelyen állomásozó Robert Capa: H/arcok kiállításra.

Robert Capa világhírű, magyar származású háborús fotós. (Caparól bővebben) - Képei (mint a háborús fotók általában) egy olyan világba engednek bepillantást, amit még azok sem láthatnak teljesen, akik ott voltak a helyszínen. Arról már nem is beszélve, hogy egy másik oldalát is megmutatja az egykori nagy háborúknak, túl azon, amiket a dokumentumfilmekből ismerhetünk.

Bevallom, nekem a legfegyvertelenebb fotói tetszettek a legjobban. Azok előtt sokkal többet elidőztem, mint a hadszíntéren készült képeknél. A harcok közt kötőgető nők, a megpihenő, étkező, beszélgető, kártyázó katonák fotói tetszettek a legjobban. Mindig próbáltam kicsit elképzelni, hogy vajon milyen lehetett a helyszínen, és akkor persze ledöbbentem egy-egy pillanatra. Mert ugye nekünk egy kép, egy tucat emberről, akik az eget bámulják, csak egy fotó. Viszont tudván azt a pluszt, hogy a levegőben épp légicsata zajlott s minimálisan elképzelve eme pillanatnak a környezetét, azért borzongató tud lenni... Nagyon örültem, hogy megnéztük a kiállítást, lehetne több ilyen is...

A Képtárban látható márciusig, felnőtt belépő 1.000, nyugdíjas és diák 500 forint.

Gulliver utazásainak történetével először még gyerekkoromban találkoztam, egy 1939-es amerikai rajzfilmként. Nagyon kedveltem az óriás történetét, így nem volt kérdéses, hogy fiatalként a nyárra kiírt, választható kötelező olvasmánynak ezt választottam. Mindezek után persze kicsit ódzkodva ül be az ember egy Jack Black főszereplővel játszott 2010-es filmre, mert ugye sejthetjük, hogy a sztori ugyanaz, viszont a gyenge modernizálásnak már sok klasszikus történet esett áldozatul.

A sztori
Lemuel Gulliver (Jack Black) egy New York-i újságnál dolgozik, pontosabban annak postázójában. A kisember fél kitörni kis életéből, ezért inkább élvezi azt, ami van, még akkor is, ha többször szembesül azzal, hogy emiatt veszít (nőt, karriert).

Egy napon úgy alakulnak az események, hogy Darcy (Amanda Peet), az utazási magazin szerkesztője (nem mellesleg Gulliver plátói szerelme) munkát ad a postásnak, méghozzá egy Bermuda-háromszögbeli cikk megírását, s a bonyodalmak csak itt kezdődnek. Gulliver különös vizekre téved, hajótörést szenved, s végül Lilliputban mossa partra a víz, ahol a miniatűr királyság hőse lesz, s némi hazugságot követően ő lesz a sztár is egyben. Természetesen a szerelem, egy gonosz tábornok közbeszól és az igazság is kiderül.

A film korosztályos. Nagyon objektíven nézve, felnőtteknek egyszernézős, a gyerekek inkább elnevetgélnek rajta. Hogy kell-e a 3D? Valószínűleg nem üt akkorát, hiszen felkonvertált alkotásról van szó, hagyományos vetítéstechnika mellett is megfelelt, amit nyújtott. Megmosolyogató jelenetek, nevettető poénok, Jack Black stílus. A történet jó, a vizuális részek pedig csak helyenként sántítanak, s akkor sem zavaróan.
Röviden így jellemeznénk, egy családi, vagy baráti mozizást megér, egy DVD-t már nem biztos.

Szubjektíven nézve, nem lepődtem meg, a film nyitóhétvégéjén elkönyvelt alacsony bevételeken. A film játékideje kevesebb, mint 90 perc, s ebbe próbáltak belesűríteni röviden felvázolva a postás Black-et és életét, Gulliver történetét Lilliputban, majd az óriások szigetén, s végül az első kettő egyvelegét. Kicsit zizi lett. A poénok nem rosszak, de van egy-kettő, amit feleslegesnek tartottam. Az alpári részleg sem maradt ki, s bár simán elképzelem, amint nézők százai röhögnek a tűzoltós poénon, mégis el tudtam volna képzelni megannyi más variációt, amit hasonlóképp humorosra írtak volna.

Az, hogy Gulliver a maga sztársága köré formálta Lilliputot persze poénnak jó volt, de az épületek homlokzatán feltűnő plakátokból már sok volt. A Lilliputiak építési tempója, mint megtudtuk páratlan, a film végén előadott tánc pedig még a legbotlábúbb szemmel nézve is gáz. Kicsit többet vártunk, azért talán kihozhattak volna többet is ebből a sztoriból, vagy ha nem is többet, de kicsit másképp. No mindegy. Azért remélem, hogy második rész nem lesz....

Lassan belőlem is kivész ez a hülye torokvírusos megbetegedés. - torokvírus; - kollégám hívta így a torokfájással kezdődő, sok köhögéssel járó légúti megbetegedést, ami nálam egy légcsőgyulladásként jelentkezett volna. Volna, ugyanis amint nehezedett a légzésem átváltottam teázós-pihenős üzemmódra, majd második nap, amikor feltűnt, hogy nem múlt el, elhatároztam, hogy a harmadik nap reggelen elmegyek dokihoz.

Mint kiderült, légcsőgyulladás, de csak kezdődő, ami még a torkomig jutott. Antibiotikum, pihenés (ez nálam nagyon kevés munkát jelentett a két nap fekvés alatt). Mára már jól vagyok, semmi bajom, csupán egy kis szárazköhögésem maradt, vagyis erősödött be tegnap este. Sebaj, a szerkesztőségben olyan száraz a levegő, hogy úgyis szétköhögném magam.

Tehát most ez van, kimegy belőlem lassan ez a sok baci, iszom a teákat, facsarom a citromot, meg vettem rengeteg narancsot, és eszem minden nap, hogy legyen valami vitaminbevitelem is, hátha kihúzom újabb betegség nélkül tavaszig. Sajnos erre sosem ügyelek, pedig anya mindig szól, hogy egyek gyümölcsöt is. Igaza van... Eszem is most egy narancsot, igaz fél kettő van, de belefér:P

Kocsiban: Amikor bátyámékkal mentünk Németországba úgy volt, hogy vezetek én is, de aztán tesóm nem hagyta. Most ezen mi olyan vicces? - mondja Bonyi. - Persze, hogy nem hagyott vezetni, kábé most értetetek volna haza.

Szerkesztőségben: Várj! Nem dobod be nekem is a kévára a pénzt? Tudod, nekem lassabban adja az automata. - mondja Bonyi a szerkesztőségben. Kezdi elismerni a sorsát:)

Bettiéknél: Ilyen hülyeségeket én is tudnék írni, mint például a mit ne csinálj egy pasival az első randin? - Mondjuk ne hányd le. - teszem hozzá Betti lapértékelő elmélkedéséhez, mire Andiék: Miért? A harmadik randin már lehányhat? - Hát ez attól függ, hogy mitől öklendezik... :)

Pillénél: Annyi ásvány van benne, hogy olyan, mintha vasúti sínt nyalnál. - mondja Pille az ásványvizet kommentálva.

Gőzkabinban: Én már a vízbűl veszem ki azoxigént. - mondja Pille, miközben jó mélyeket tüdőztünk a párás gőzkabinban a többiekkel:P

Zsóttinál: Írjuk fel a nevünket egy-egy papírra és akit kihúzunk az mosogat. - mondja valaki kaja után. - De én mondtam, hogy vállalom a mosogatást. - szól közbe Judit. - Akkor írja mindenki fel Judit nevét egy papírra és húzzunk.

Szalagavatón: Úgy megkavarták a bevonulást, össze-vissza mentek. A Nokia kígyós játék készítői is megirigyelték volna. - mondja Dani, s tényleg igaza volt:)

Zsóttinál: Én akarok lenni az állatok királya. - mondja Bonyi. - Max a növényeké lehetnél, abból is a nagyobb dióféléké. - mondom Bonyinak, utalva arra, hogy neki nincs állatmegfelelője, ezért rájöttünk, hogy ő egy kókusz.

Szalagavatón: A ti szalagavatótoknál még új volt a Sportház nem? - kérdi Dani tőlem, s csak lassan esik le, hogy ezzel arra célzott, hogy idősebb vagyok már. Aztán ez folytatódott: A mi szalagavatónkon is volt kivetítő. - mondom, mire Dani közbevág: Ja, akkor még diavetítővel ugye? - aztán később önhibából futottam bele egy ilyenbe, amikor elkezdtem mondani, hogy Még nagyon régen, egyszer, anno, valamikor... - s folytattam: tehát a szalagavatómon:P

Valamilyen "internal server error" miatt nem tudtam blogolni ma délelőtt, de azért pótlom:) Szóval van az a közmondás, amelyik most nem jut eszembe, de az a lényege, hogy egy rossz alma könnyedén megrohaszt egy kosár friss almát, viszont visszafelé ez nem működik. Ha érdekel, hogy miképp rohasztja meg az egyik zöldség/gyümölcs a másikat, akkor az alábbi videót nézd meg:P

Hogy mi zajlik a hűtőben, amikor csukva van az ajtó? Muhaha, az alábbiakban egy egész hangulatos variációt láthatunk rá, ezentúl kérem mindenki figyeljen oda, hogy csak friss zöldség kerüljön a hűtőbe, ezt a vegeterrort nézve csak szörnyűlködöm.

Egyébként az, hogy a paradicsom megissza a tequilával a kukacot, kicsit furcsa volt, hogy önszántából lesz kukacos:P Na ja, be is nézek a hűtőbe, hadd lám mi van ott. Nehogy valami köcsög ottfelejtett alma vagy narancs kínozza a többieket!

A múlt héten kedden Devecser mellett jöttünk el autóval, majd kollégáimmal úgy döntöttünk, hogy megnézzük mi maradt az októberi katasztrófa nyomaiból a két településen.

Devecser és Kolontár közti szántóföld

Nagyon sok házat lebontottak már, sok helyen folyik a mentesítés, de azért így is nagyon durva az egy sávban vörösre festett táj...

Háttérben látszik a tározó azon sarka, amely átszakadt. Mára már újraépítették a gátat.

Megannyi üres ház, telefonszámok a falakon, zöld festékkel megjelölt házszámok, és sokhelyütt kint a tábla: Idegeneknek tilos a bemenet, behajtás, stb. Emiatt meg is állt mellettünk a sok cirkáló rendőrautóból az egyik, és igazoltatva lettünk, mit fotózunk, s miért fotózunk, stb...

Elhagyatott ház a vörös áradat nyomaival, törmelék és megállítótábla

Pirospaprika

A képekre kattintva galériát láthattok Bonyi és az én fotóimból, ide kattintva pedig egy cikk arról, hogy mi mindent láttunk.