Gulliver utazásainak történetével először még gyerekkoromban találkoztam, egy 1939-es amerikai rajzfilmként. Nagyon kedveltem az óriás történetét, így nem volt kérdéses, hogy fiatalként a nyárra kiírt, választható kötelező olvasmánynak ezt választottam. Mindezek után persze kicsit ódzkodva ül be az ember egy Jack Black főszereplővel játszott 2010-es filmre, mert ugye sejthetjük, hogy a sztori ugyanaz, viszont a gyenge modernizálásnak már sok klasszikus történet esett áldozatul.

A sztori
Lemuel Gulliver (Jack Black) egy New York-i újságnál dolgozik, pontosabban annak postázójában. A kisember fél kitörni kis életéből, ezért inkább élvezi azt, ami van, még akkor is, ha többször szembesül azzal, hogy emiatt veszít (nőt, karriert).

Egy napon úgy alakulnak az események, hogy Darcy (Amanda Peet), az utazási magazin szerkesztője (nem mellesleg Gulliver plátói szerelme) munkát ad a postásnak, méghozzá egy Bermuda-háromszögbeli cikk megírását, s a bonyodalmak csak itt kezdődnek. Gulliver különös vizekre téved, hajótörést szenved, s végül Lilliputban mossa partra a víz, ahol a miniatűr királyság hőse lesz, s némi hazugságot követően ő lesz a sztár is egyben. Természetesen a szerelem, egy gonosz tábornok közbeszól és az igazság is kiderül.

A film korosztályos. Nagyon objektíven nézve, felnőtteknek egyszernézős, a gyerekek inkább elnevetgélnek rajta. Hogy kell-e a 3D? Valószínűleg nem üt akkorát, hiszen felkonvertált alkotásról van szó, hagyományos vetítéstechnika mellett is megfelelt, amit nyújtott. Megmosolyogató jelenetek, nevettető poénok, Jack Black stílus. A történet jó, a vizuális részek pedig csak helyenként sántítanak, s akkor sem zavaróan.
Röviden így jellemeznénk, egy családi, vagy baráti mozizást megér, egy DVD-t már nem biztos.

Szubjektíven nézve, nem lepődtem meg, a film nyitóhétvégéjén elkönyvelt alacsony bevételeken. A film játékideje kevesebb, mint 90 perc, s ebbe próbáltak belesűríteni röviden felvázolva a postás Black-et és életét, Gulliver történetét Lilliputban, majd az óriások szigetén, s végül az első kettő egyvelegét. Kicsit zizi lett. A poénok nem rosszak, de van egy-kettő, amit feleslegesnek tartottam. Az alpári részleg sem maradt ki, s bár simán elképzelem, amint nézők százai röhögnek a tűzoltós poénon, mégis el tudtam volna képzelni megannyi más variációt, amit hasonlóképp humorosra írtak volna.

Az, hogy Gulliver a maga sztársága köré formálta Lilliputot persze poénnak jó volt, de az épületek homlokzatán feltűnő plakátokból már sok volt. A Lilliputiak építési tempója, mint megtudtuk páratlan, a film végén előadott tánc pedig még a legbotlábúbb szemmel nézve is gáz. Kicsit többet vártunk, azért talán kihozhattak volna többet is ebből a sztoriból, vagy ha nem is többet, de kicsit másképp. No mindegy. Azért remélem, hogy második rész nem lesz....