atom

Szürrealista szumózás - Erik Sumo Band koncerten jártam

2009.03.16. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 1 komment komment
Szürrealista szumózás - Erik Sumo Band koncerten jártam Tovább

Szombaton Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi és Harcsa Veronika koncerten voltam. Javarészt fotózni szoktam ilyenkor, természetesen most sem alakult ez másképp. A buli előtt egy vacsi keretében sikerült belém diktálni pár pálinkát és két sört, így mondhatni jobb kedvvel mentem, mint szokás. Talán ez hozta ki belőlem azt is, hogy kicsit úgy éreztem magam, mint régebben: nem csak kattintgatni, hanem alkotni akartam a géppel. Kísérletezgettem is sokat a fotózással, kisebb-nagyobb sikerrel. Na de térjünk vissza a zenekarhoz.

Amint Harcsa Veronika a színpadra lépett és megnéztem kicsit közelebbről is az objektíven keresztül, elfogadtam a tényt, hogy szerelmes vagyok. Természetesen nem úgy rendesen, hanem csak amolyan: "ó de helyes ez a lány és milyen édesen mosolyog"-szerűen. Ezt fotós kolléga is igazolta, aki azt mondta a koncert után: „Az a baj, hogy az ember alig tud figyelni, mert rögtön szerelmes lesz az énekesnőbe.” _ na igen. Voltam már így párszor koncerteken, amikor alig tudtam összpontosítani, mert az énekesnő nyerte el tekintetem Oszkár-díját:P

Azért annyira nem bolondul az ember, hisz erősen koncentráltam a fotózásra, innen-onnan-amonnan… Utána rájöttem, hogy igazán a képek komponálására kell hangsúlyt fektetnem, mert amit akartam az sikerült, csak ugye nem mindig biztos, hogy az elképzelés is annyira jó. _ már megint elkanyarodtam _ TEHÁT: Hogy zeneileg milyen volt? Olyan, amilyennek a honlapjukon írja az együttes: szürreális. Helyenként kiszakadt a dobhártyám Kiss Erzsi sikításától, utána meg röhögtünk amikor a Erzsi és Veronika felváltva „nyikorogtak” (egyre vékonyabb hangokat adtak ki).

A zene szuper, szerethető dallamok, ütemes annyira amennyire és ott ahol kell. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mi zajlik Veronika vagy Erzsi fejében a színpadon, amikor érdekes mozgást ötvöznek pörgésszerű tánccal.
Kedvencem a legutolsó dal, ami már kezdett átmenni egy teljesen elvont robotikus dalba, hadd idézzem magam (ugyanis már írtam a buliról itt): A hangszerek halkultak, az énekesek lassultak, úgy tűnt, hogy ez a szerzemény feláldozódott a szürrealizmus oltárán, de aztán  hogy némi képzavarral  éljek  kiugrott a hangfalakból egy csapat szumóbirkozó és bombaként vitték ki a mozi oldalát.

Épp napokban beszélgettem több emberrel is arról, hogy azért jó ez a sok koncertre járás. Nem biztos, hogy amúgy elmennék minden bulira, pedig azt veszem észre, hogy 98 százalékban mindig örülök, hogy ott voltam, mindig tetszik.

És beidézem lezáró soraimat is: Jó volt ez a szumómérkőzés a mozi aulájában, az együttes egyértelműen a körön kívülre tolta a közönséget, legyőzött minket. Tökéletes választás volt bemelegítésre a szombathelyi előzenekar a Vouler Mouche. A jazzes, bossa-novás és lounge hangzásvilágú helyi csapattal kiegészülve, sokösszetevős zenei élménnyel indulhatott  haza mindenki.

A koncertről készült képeim ide kattintva láthatók!

Tovább a poszthoz
1 komment komment

Kedvenc rajzfilmünk 1 - Jegesmedvés pingvines, Chilly Willy és az altatódal

2009.03.15. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 1 komment komment
Kedvenc rajzfilmünk 1 - Jegesmedvés pingvines, Chilly Willy és az altatódal Tovább

Bátyámmal annak idején nagyon sok rajzfilmet láttunk. Egészestés rajzfilmek, Walt Disney klasszikusok, temérdek Donald, Mickey, Pluto, Goofy epizód volt a vidókazetta-tarsolyban és persze Tom és Jerry is akadt jó pár. Emellett még voltak olyan mesék is, amik annyira még nem terjedtek a ’80-as korszakban, magyarán mi csak mondtuk a suliban, hogy: „Tudod, amelyikben az Oil Can Harry meg a Mighty Mouse” vagy „amelyikben az a farkas van az unokaöccsével” stb. Ilyenkor értetlenül néztek ránk, mi meg mondtuk tovább.
E mesék közt akadtak olyanok is, amelyik nem csak bátyámnak s nekem, hanem a szüleinknek is nagyon tetszett. Volt olyan is valamikor 2000 után, amikor öcsém videózott, mi pedig röhögő-görcsöt kaptunk Anyával, ahogy néztük a klasszikust:)

E mesék közül az egyik kedvencünk a jegesmedve története, amint Chilly Willy pingvin folyamatosan kiszúr vele és erre még ott van a véreb is.

Jajj de jókat röhögök itt éjfél után a gép előtt:P

További kedvenc rajzfilmünk bejegyzéseim ide kattintva.

Tovább a poszthoz
1 komment komment

Blogajánló - az artisjus, a (sötét)zöldek, meg az anyám tyúkja, ami kakas

2009.03.14. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 1 komment komment
Blogajánló - az artisjus, a (sötét)zöldek, meg az anyám tyúkja, ami kakas Tovább

Tengernyi oldalon járok egy héten, sokat olvasok erre-arra, erről-arról, tájékozódom. A minap elkeveredtem az index-ről az egyik hírhedt blogra is, aminek végigfutottam az első oldalát, de nem igazán nyert meg. (Hasonlóképp vagyok több bloggal, amire röhögni vagy szőrnyülködni járnak az olvasók.) Nincs kedvem elindítgatni a tengernyi beszúrt videót. 10 bejegyzésből 9 videós, abból 2 piás kiröhögős telefonos, 4 hülye-táncos, 1 állatszexes, 2 meg valami 80-as tv-archív. Na igen, mindenkinek másfajta táplálékra van szüksége a kikapcsolódáshoz.

*itt most egy óra szünet volt, aztán visszatértem a blog-adminba* _ Most is olvastam. Eszmefuttatást ismertebb emberek tollából avagy klaviatúrájából, és átfutottam a híreket is. Épp a héten beszélgettem Sziszkával egy pohár isteni fehér-forrócsoki mellett többek közt arról is, hogy amikor sokat ülök a gép előtt, akkor nem érzem úgy, hogy elpocsékoltam az időmet a neten. Annyi minden jó dolog van:P Na de maradjunk az ajánlóknál, ha már ezt a címet pötyögtem be.

Olvastam az Artisjus-ról egy véleményt. Én sem értek egyet ezzel a pen drive-okra kivetett jogdíjas mizériával, mint ahogy sok minden mással sem. Tudom, hogy érdekeket védenek, meg szegény zenészek közt ezt majd szétosztják (hah), de ezt már túlzásnak találom. Greyhound blog - 1999-2009: Artisjus, a kurva anyád

Egy szintén nekem tetsző írás is képernyőmre került, méghozzá a zöldekről és a sötétzöldekről. Én eldobom a csikket az utcán (bár egyre ritkábban és csak akkor, ha nincs kuka), folyó víznél mosogatok, van autóm stb. De! - S ez szolgáljon mentségemre – A papírt, az üveget és a műanyag flakonokat külön gyűjtöm (műanyag flakon képzését minimalizálom, inkább teát vagy vizet iszom). Kerülöm a felesleges autóhasználatot, kikapcsolom a készenléti fényt az egyik tévémen, nem hagyom bedugva a töltőket. A legtöbbet használt villanykörtém energiatakarékos, nem fürdök, hanem zuhanyzom. Soroljam még? "Tüncite-a lüttyös blogger - Klíma bibi - teccik érteni"

És a végén a poén, ami már elsőre feltűnt a Sopronis reklámban, és csak a napokban figyeltem fel rá, hogy nem mindenki vette még észre a kakasnyi bakit:

"S rajtam kívül még többmillióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: Anyám tyúkja"

Szép volt anyám tyúkja, csak kicsit férfiasnak tűnt...

Tovább a poszthoz
1 komment komment

A Mercedes, a Daewoo, a zebra meg az Atom - na akkor most kinek van elsőbbsége?

2009.03.13. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
A Mercedes, a Daewoo, a zebra meg az Atom - na akkor most kinek van elsőbbsége? Tovább

Összefutottam egyik este egy barommal, akinek sajátos rendszabályai voltak a közlekedést illetően – magyarán neki van elsőbbsége mindenkivel szemben. Ez persze így nem igaz, mert rá nem vonatkozik az a szabály, mint ami a BMW-kre. "Egyenrangú utak kereszteződésénél mindig a jobbról érkezőnek van elsőbbsége, kivétel, ha BMW. Az bármelyik irányból jön elsőbbséget élvez." - valahogy így nem? De ez Mercikkel nem működik, meg azok szinte mindegyikén van index is.

Konkrétan úgy nézett ki a szituáció, hogy valamikor fél nyolc körül (amikor már csak sárgán villognak a jelzőlámpák) átmentem az éjjelnappaliba. A zebrához érve láttam, hogy jön messzebb egy fehér autó, mögötte pedig egy kisebb kocsisor, így egyértelmű volt, hogy akkor kell átmennem. Elindultam a zebrán, láttam, hogy lassítani kezd a fehér Daewoo (aki a védett útvonalon érkezett) de jobbra nézve egy régebbi Mercedest láttam, ami nem nagyon lassított, holott elsőbbséget kellett adnia. Simán ráhajtott a védett útra, ezzel kis elkormányzásra kényszerítve a Daewoo-t, majd a zebra kétharmadánál befékeztek mindketten (tőlem kb 2-3 méterre) ugyanis ha még egy métert haladnak, akkor összekoccannak. Én ugye meg megálltam, mert: vagy előre lépek és a Daewoo üt el, vagy maradok és akkor talán nem ütnek el, mindketten kikerülnek, és ezzel elősegítik azt, hogy másnap is tudjak bejegyzést írni ide.

Ezt megpróbáltam lerajzolni kisebb-nagyobb sikerrel. A kivitelezésről, annyit hogy éjfél múlt és az ölemben firkáltam, és ez nem a napirajz. Katt és nagyobb lesz:

A Daewoo sofőrje dudált és mutogatott, illetve üvöltözött a Merci sofőrjének, aki ezt nem hallotta/figyelte, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy nekem üvöltsön és dudáljon. „Mi a k*rva anyádat csinálsz bazmeg’!” _ szállt felém az udvarias kérdés. Én nyakamban dobogó szívvel mondtam nyugodtan magamban: „Köszönöm jól!” _ majd udvariasan széttárt karokkal mutattam az alattam lévő közúti jelzésre/festésre és mondtam kicsit a dudákat túlkiabálva: „Zebra bazd meg! Zebra!” _ ezzel tovább is mentem és a járdán már némi biztonságérzet töltött el.

Az ilyenek persze mindennaposak, ha nem is velem, de gondolom mindenhol van egy-egy ilyen. Csak arra lennék kíváncsi, hogy mit gondol az a sofőr, aki körülnézés és elsőbbségadás nélkül kihajt egy másik kocsi elé/mellé, illetve hogy is formálja úgy magára a közlekedési szabályokat, hogy neki van elsőbbsége és nem a zebra közepén sétáló gyalogosnak? Azért erre nem mondanám azt, hogy a háromágú csillag miatt érzi magát feljebbvalónak. Na mindegy, lényeg, hogy nem lett keréknyomos a vajszínű kabátom…

Tovább a poszthoz
2 komment komment

Megnepróbáld wifi meg a lelakatolt számítógép

2009.03.12. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Megnepróbáld wifi meg a lelakatolt számítógép Tovább

A minap szokás szerint bekapcsoltam a laptopot és az rögtön jelzett, hogy van wifi hálózat. Klikkelek is, hogy megnézzem mielőtt kilövöm az antennát, hisz nem akarok én netezni, erre ez a hálózatnév fogad: "Megneprobald"


Isten ments, hogy megpróbáljam! Bár ismerek egy-két olyan indíttatású embert, akik ha belefutnának egy ilyenbe, akkor már „csakazértis”! :P

Tudjátok, ez olyan, mint a: „Ne csináld kisfiam!” vagy „Ebből neked nem szabad innod!” – na mi lesz az első dolga egy jóravaló gyereknek, amikor a szülők otthagyják az asztalt? Hát persze, hogy megkóstolja mi van a pohárban. (Magamból indultam ki.)
Szóval humoros ez a hálózatnév, de talán arra is sugallhat valakit (olyat aki keni-vágja a hálózatok feltörését), hogy ne csak feltörje, hanem valamiféle nyomot is hagyjon maga után, büszkeségből.
Amíg nem hirdeted, hogy ne figyeljenek rád, addig nem vesznek észre. Vagy rosszul látom?

Ha már számítástechnika, akkor ím még egy pár éve, gyakorlaton látott gép, amit "jófajta" biztonsági rendszerrel láttak el, a humanoid vírusok* ellen:

:D

*enyveskezű dolgozók

Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Thru You - A youtube videóiból mixelő/alkotó zenész

2009.03.11. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Thru You - A youtube videóiból mixelő/alkotó zenész Tovább

Tegnap a youtube címoldalán volt egy ajánló, "Kutiman - Thru-you..." címmel. Kattintottam, kiváncsi voltam mi az, aztán amikor már kezdtem azt hinni, hogy egy szimpla szám zavaros klipjét látom, akkor derengeni kezdett, hogy mi is ez.

Kutiman eredetileg egy izraeli zenész, akinek megjelent pár albuma, amit több együttessel és más izraeli zenészekkel vett fel, s nagyjából ennyi az infó amit olvastam róla. Aztán egy ideig nem csinált semmit, míg 2009-ben jelentkezett a Thru-you projecttel, ami nem más, mint egy igazi youtube mix. Értendő ezalatt, hogy leszed sok-sok youtube-os felvételt, amiken valaki valamilyen hangszeren játszik, énekel, szövegel s egyebek, aztán ezekből egy ritmusos zenét komponál. Na nem csak egymásra keveri őket! Kiszedi azokat a részleteket (hangokat), amik kellenek és egy teljesen más dallamot hoz ki belőlük, mint amit először játszottak a videón. Érdemes előtte vagy utána a videó leírásában megnézni az eredeti vidiket.

Nem csak jó zenéket csinál, hanem életet lehel egy-egy videóba, hozzáadja azt a pluszt, amitől egy meztelen hang egy bundába öltözött dáma lesz. Nagyon profi. Nekem a fent beillesztett videó a kedvencem, a másik pedig ez, ennek is az utolsó percei a zongorás-énekes szólóval. A faszi egyébként itt megnézhető, ahogy dolgozik.

A többi hasonló videó itt, a Thru-You oldalán.

Amúgy amikor én néztem, akkor még csak 20 ezren látták, ez valamikor 16-17 óra között lehetett. 8 órával később a látogatottság épp a 150 ezret súrolta 4 ruppó híjján, nagyon gyorsan elterjedt.

Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

*megjegyzés* - pingvinek a hűtőn, gördeszkás kutya a szekrényben - újabb konyhai arculat-elemek

2009.03.10. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 3 komment komment
*megjegyzés* - pingvinek a hűtőn, gördeszkás kutya a szekrényben - újabb konyhai arculat-elemek Tovább

Annak idején, amikor még kollégista voltam elhatároztam pár dolgot. Elterveztem, hogy ha lakásba költözöm, akkor majd a "raszta ül a wc-n" rajzom a porcelánnal szemben lesz kifüggesztve, s lám így is lett (ide kattintva látható), aztán eldöntöttem azt is, hogy Apa által rajzolt-festett varázsló kikerül a falra (ez is meglett), és cél volt, hogy a hűtőm ne egy szimpla fehér tömb legyen, hanem színes, vagy legalább feldíszített (vagy rozsdamentes amolyan metál, de arra nem volt akkor pénzem:P).

Mivel színes hűtőt sem sikerült beszereznem, így maradt a szokványos fehér, amire aztán szép lassan felkerültek a képeslapok, mágnesek, egyebek. A pingvinek sem kerülték el a hűtőmet, a Madagaszkáros pingvinek kis hűtőmágnesként és oldalt kartonból is képviseltetik magukat, belül pedig három plüsspingvin tanyázik és ezért ne kössetek belém. Időközben aztán változott a konyhadesign, amikor az ajtóra egy fát festettem, ez mindenkinek nagyon tetszett (de főleg nekem), sikert is aratott, be is jegyeztem itt.

Zsótti hozott pár hete egy Madagaszkár 2. moziplakátot, ami tök jó, de egyben túl nagynak bizonyult. A falra nem akartam kirakni, mert hát a festés nem ad neki helyet, meg a Bob Marley mellett sincs szabad platz, a Trainspotting fölé meg azért mégsem illik. Így elkezdtem keresni a felületet, ami aztán nem lett meg. Ekkor jött az ötlet, lévén, hogy annyira úgysem favorizálom a négy főhőszereplő (zebra-oroszlán-zsiráf-víziló), s nekem a négy főhős amúgy is inkább a pingvinekre vonatkozna, ezért levágtam őket a plakátról és csináltam a hűtőre egy alsó-matricás megoldást:) Ím:

Aztán a nagy matricázás közben az egyik reklámújság elejéről ez a kutyi vihogott rám, amit azért nem lehetett otthagyni csak úgy és bedobni a papírgyűjtő ládámba. Gyors kivagdaltam és szekrénybelső-díszítő elem lett belőle:)

Skater-dog:)

Tovább a poszthoz
3 komment komment

Hétvégi koncertzönge - ska koncertek meg egy nőnapi tömegizzadós Ocho Macho

2009.03.09. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
Hétvégi koncertzönge - ska koncertek meg egy nőnapi tömegizzadós Ocho Macho Tovább

Ezen a hétvégén sem pihentem nagyon ki magam, enyhe torokgyulladás ellenére azért két koncertre is benéztem.
Elsőként pénteken voltam egy három együttest felvonultató ska bulin, fellépet a Last Minute, a Tizenhét és a Hotknives. Hogy milyen volt, azt persze most nem részletezem nagyon, ide kattintva olvashatjátok és galériát is találtok. Lényeg, hogy a Last Minute jó felvezetése volt a Tizenhétnek, ami aztán kivitte a ház oldalát. Jókat mosolygok ezen bulik alatt, hisz itt szoktam látni csak igazán azt az igazi "örömködős" táncot. A felemelt behajlított karokkal jobbra-balra ugrálás, esetenként futkározással egybekötve:P Aztán jött a Hotknives, ami jó volt, bár annyira engem nem mozgatott meg, de sokakat másokat igen, hisz mégiscsak egy lassan 27 éves angol zenekarról van szó.

A bulin találkoztam Sünivel, egykori szobatársammal, aki Szentgotthárdról érkezett erre a bulira. Süninek van a mellén egy békejel tetoválás, amit egyszer kiegészítettünk fekete szigszalaggal "háború és béké"-re:P

A ska buli után jött a nőnapi hering party: Ocho Macho a Savaria Moziban. Olyan sokan voltak, hogy a tömegen nem akartam túl sokszor átverekedni magam. Kb. kétszer volt energiám átcsúszni a sok izzadt testhez tapadva a színpad egyik oldaláról a másikra, utána a koncert végéig egy helyben strázsáltam. Nem vagyok egy nagy rajongó, nincs meg a cédé, nem hallgatom otthon, de a koncerteken bírom ezt a zenét:) Így ragadnak mostanság szép lassan rám egyes műfajok. Képek és némi karakterek ide kattintva.

Jövőhéten pihenni is kéne. Nem is tudom, hogy hányadik koncertes hétvégém volt már ez zsínorban. Kicsit fárad az ember, ha nem pihen, hanem csak a monitor előtt ül a szabadidejében... Je.. De jövőhéten Erik Sumo lesz, és az ugyancsak érdekel:P

Tovább a poszthoz
2 komment komment

Rapper hangutánzás - LL Cool J, Snoop Dogg, DMX, Jay-Z - Aries Spears

2009.03.08. 07:01 | Atom | Szólj hozzá! 1 komment komment
Rapper hangutánzás - LL Cool J, Snoop Dogg, DMX, Jay-Z - Aries Spears Tovább

Vannak tök jó hangutánzók, temérdek ilyen jellegű videót láttam már, és általában mindig lenyűgöznek. (Annyira nem, mint Larvell Jones, a hangutánzó újonc a rendőrakadémiában.)

A múltkor futottam bele ebbe a vidibe, amiben egy srác 4 híres rapper "bőrébe", avagy hangjába bújik egy rádióműsor mikrofonja mögött. Elsőként felkonferál LL Cool J hangján, majd elkezdődik a rappelés Snoop Doggy Dogg hangján, folytatódik DMX rekedtes "ugatós" részével és zárul Jay-Z "frekvenciáján". Érdekes és szerintem jó videó, ügyes a srác, aki ismeri a fentebb felsorolt előadók hangját valamennyire is, akkor nézze meg, meglepő lesz:)

Persze egy tősgyökeres rajongó biztos kiszúrja, hogy nem igazi, de az átlaghallgatóknak biztos, hogy nem esik le elsőre:) Én is hangot akarok utánozni. Nem tudtok véletlenül valakit, akinek olyasmi hangja van, mint nekem? Mert akkor nem kell sokat gyakorolnom:P

Tovább a poszthoz
1 komment komment

Fotóim az Instagramon

süti beállítások módosítása