Tévében: A gyerekről annyit kell tudni, hogy ilyen pici, két tenyérnyi, puha és ha nem takarítják, akkor büdös.

Telefonban: Nem terhelem a számlád, ezért leterellek. Ez jó. Nem terhelek, terelek. Ez jó. - Hát... Na mindegy, oké. Örülj:)

Otthon: Hogy megállt a kocsi 3 keréken?! Pffö! - mondja Bori egy reklámot látva, mire én: Igen-igen. Ezt a látványos állapotot hívják úgy, hogy emelőn van.

Szigeten: Jófele megyünk a kifele fele? - hangzik el a kérdés a Szigeten.

Autóban: Odanézzetek, milyen fasza lakókocsi! - hangzik el a mondat egy lószállító utánfutót nézve. Nem nekem szólt, de akár magamra is vehettem volna, mert Bori azzal szekál egész héten, hogy ló vagyok.

Otthon: És ápoltam és a földön aludtam, amikor ő itt betegen feküdt. - meséli Bori Bonyinak, aki így szól: Én is a Földön alszom. Immáron 25 éve.

Viccben: Csörög a telefon. Felveszi a kutya majd beleszól: - Vau vau! - Tessék? - Vau vau! - Tessék? - Jó, akkor betűzöm. V-A-U...

Autóban: az előbbi viccen visítottam, nagyon nevettem, mire a többiek: Basszus, az Atom nevet. Halljátok? És rendesen. - Igen, elengedte magát, és őszintén nevet. - Na gyerekek kellett egy év, hogy halljuk ezt is. - mondja a zenekar egy része, pedig én már nevettem korábban is, csak még nem ismerték a kiakadós röhögésem:P

Orvosnál: Mi az a sok bigyó a kezén? - kérdi a bőrgyógyász a fesztiválos karszalagjaimat nézve. - Hát ezek, ilyen mindenféle fityulák. - Fityulák?! Látom, sok van. Na mutassa a talpát. Te jó ég! Hát ez nem szép... - kb. így nézett ki a vizsgálat, a vírusos kiütéseim kapcsán, amúgy nem tudom mi az a fityula...

SMS-ben: Jobban vagyok, de nagyon nem szép a lábam... - írom Hanzsnak, mire ő csak ennyit ír vissza: az eddig sem volt szép...

Egy kicsit lassulj le, dőlj hátra kényelmesen a székben, tekerd fel kicsit a hangerőt, majd nézd 12 és fél percen át a szebbnél szebb kameraállásból rögzített képeket - természetesen lassítva.

Sok szörf, lányok, pelikánok, mellek, víz és víz, s minden, ami ehhez a csodás anyaghoz kötődik. Szeretem a vizet, s továbbra is szeretnék szörfözni:)

Uaaaaahhh... Most egy kicsit minden lassabb. Folytatódjék a nap, igyatok egy kávét vagy fussatok egy kört:)

Gyerekkoromban rengeteg német barkácsújságot lapozgattam, ugyanis apám sorra vette ezeket, hogy minél több ötletet merítve belőlük maga készítsen el mindent a házban. Aztán ezeket az újságokat 10-20 évvel később újra lapozgatni kezdtem, amikor a 100 négyzetméteres családi házból egy városi, 25 négyzetméteres lakásba kerültem. Nagyon tetszettek benne az ötletes megoldások, de főképp azon helytakarékos megoldások, amelyek tömkelegét én is szerettem volna aktuális kéglimben látni, azon megoldások, amik közül azóta sincs megvalósítva egy sem:P

Az alábbi képen látható egy lakás nagy része, amelyben van konyha, wc, gardrób, tévé, zuhany, hűtő, s minden. Lentebb megnézhetitek videón, hogy miképp is van ez.

A helytakarékosságot igénylő megoldásokhoz az én kéglimben is adott a hozzávalók egy része: kevés négyzetméter, rengeteg cucc, már csak idő és pénz kéne, meg kellő utána járás, és lehet is kis helyre nagyot álmodni. Sok ilyen videó van a neten, ezek közül a két kedvencem a futurisztikus japán lakás, amely 30 négyzetméteren különféle tologatós módszerrel 24 variációt kínál az összesen egy szobára. Ezt ide kattintva nézhetitek meg (nem beilleszthető sajnos), érdemes, ne hagyjátok ki!

A másik kedvencem ez a 24 négyzetméteres apartman, ahol szintén minden megvan, ami kellhet, és nagyjából egy falra van rejtve az egész:)

Persze nagyon jók ezek a már-már futurisztikus megoldások, s mindenki vágyik egy nagyobb, 50-60 négyzetméterre, két ember vagy gyerek esetén kell is, de ezek a kis mini-studiók nagyon jók tudnak lenni, ötletesek. Ezen ötletes, helytakarékos és többfunkciós bútorok, variálható életterek megoldásaival foglalkozik azon cég is, amelynek bemutató videóját nézve - őszintén szólva - csak ámultam és bámultam. Láthatjátok lentebb:

Ezen a héten virágokat bányásztam ki a mobil fotóalbumából, túl sok kommentárt nem is tudok hozzájuk fűzni, úgy szépen megvannak, otthon, anya virágai, az udvaron. A sok közül, mert van még jó pár fajta és forma:) Nekem a napraforgó tetszett a legjobban, ebből egy nagy szál van a kertben, tehát nem szotyi-bizniszben utazunk:P

Szombaton Vonyarcvashegyen voltunk (egyszerűbb nevén csak Vonyarc). Ocho Macho koncert volt este, ezért mentem, de ha már ott voltunk délután, akkor Bori és Busa is lejött hozzám, hogy strandoljunk egy kicsit. A víz kicsit hűvös volt (töktájékon), de bírható, vigyorogva néztem, ahogy Busa kergeti Borit, majd Bori vigyorgott azon, hogy mennyire sikítozunk, amikor lefröcsköl minket vízzel. Természetesen férfiasan sikítottunk, ha már kellett:P

Fürdés után kattintottam pár fotót róluk, ezeket Bori össze is szedte és már be is blogolta (itt). Én csak a pár kedvenc fotóm illesztem be ide, egyik egy közös, túlpartnézős:

Amikor Szombathelyre kerültem, akkor hallottam először Vonyarcról, a sokak által csak piedesztálra emelt, egyfajta átszellemült, már-már magyar Hawaii-t sugalló hangsúllyal emlegetett strandról, ahol idáig ha jól rémlik kétszer vagy háromszor jártam. (én balcsiból fövenyesen szocializálódott gyerek vagyok). Bevallom nem voltam attól elragadtatva, hogy beülve az autóba, magam mögött hagyva a sok ismerőst belefutok a strandon az iwiwes ismerős-listám felébe (szándékosan nem facebook, akkoriban azt még nem használtam). Hozzátéve, hogy Kissomlyón laktam fiatalkoromban, és a közeli Jánosházáról is sok ismerősöm Vonyarcra jár. Szóval nem az ismerősök személye zavart, hanem az, hogy nekem a balcsi mindig is az volt, ahova elvonulunk, és nem az, ahova átmegyünk. Gondolom értitek. Lentebb egy Busa láb, vagy uszony, vagy mifene... 

Szóval nincs bajom Vonyarccal, hangulatos, homokos a part, van minden, de első sorban nem ez a strandcélom, ha balcsira megyek. Itt meg a Bori körömrág...

Tetszett ez a nap, este megspékelték a napot egy tűzijátékkal:

Aztán jött az Ocho Macho koncert (képre kattintva galéria). Ami kifejezetten tetszett, mivel nem voltak szúnyogok:) Persze egy kicsit nagyobb mozgástér és több fény is jó lett volna a fotózáshoz, de sebaj. Mindent meg lehet oldani...

Kellemes délután barátnővel és baráttal, szórakozós est, felkar és alkardedikálás, hajnali négyes hazaérkezés: kipipálva!

A Kinder csoki csomagolásáról amióta az eszemet tudom, egy gyerek vigyorog ránk. Van is egy ilyen poénból kirakva a szerkesztőségben az asztalomon (amire ránézve a minap feltűnt, hogy nem az a kölyök, aki régen is volt). Pont előtte nézelődtem a neten, ahol a régi fotóval láttam a dobozt, így persze utána is néztem a dolgoknak. Kis meglepetés ért, hiszen az arcváltás már hat éve megtörtént:P Engem elkerült ez a hír, pedig látom, hogy már jó pár kört futott a neten. Mentségemre szóljon, hogy nem vagyok rendszeres fogyasztó és amúgy is öregszem.

A fenti kép mutatja, hogy először egy feketehajú kisfiú szerepelt a csomagoláson, majd 1973-tól 2005-ig  Günter Euringer, aki saját elmondása szerint 300 német márkát kapott a fotózásért. Természetesen az évek során a divat változásait lekövetve Günter arca is változott, retusálgatták haját, rövidebbre igazították (emiatt füleket is kapott), stb. Amúgy így néz ki Günter (e kép pontosan nem tudom mikor készült).

Hogy az arcváltás azért volt-e, mert Günter könyvet írt, felfedve benne kilétét, azt nem tudom, de megtörtént, tiltakoztak páran ellene, viszont ahogy azt látjuk, a doboz nem változott vissza günteressé. Azért a divatlekövetés végett simán ráfért volna a csomagolásra egy pár zenei vonal is (amolyan bónusz kiadásként néha-néha), mondjuk a KISS zenekar fekete-fehér maszkjaival, egy kis Dr. albanos pálmafa-frizu, scooterös hidrogénezés, MC hammeres lila kalappal, s persze napjaink vasalt bubi-bieber frizuival...

A jelenség: akadozik a blogom, nem frissül naponta, két-három posztot is kihagyok, majd pótlólag rakok fel bejegyzéseket.

Az okok: munka előtérbe helyezése, mert ugye az mindig akad bőven, így amikor már lenne időm blogra, akkor helyette alszom, mert nem akarom magam agyonterhelni, így akadozom, és nem frissülök naponta, ez persze csak addig tart, amíg szokás szerint nem érem utol magam rendesen. Meg otthon sem vagyok minden nap, így pláne ragozódik ez a csúszás... Erre most még beteg is vagyok...

A kórisme: vasárnap enyhe torokfájás, Strepsils kíséretében álomba merülés, éjszaka izzadt vacogás, remegés, dupla takarózás. Hétfőn rosszullét, orvoshoz menet, kínzó torokfájással, émelygéssel, lázzal - vírusos torokgyulladás, antibiotikum, ágynyugalom. Egy nap lázasan hánykolódás, rosszullét, még bekapcsolni sem tudtam a gépem, enni meg pláne nem (2 és fél zsemle aznapi összteljesítmény). Kedden már nincs hányinger, sem láz, csak torokfájás és valami gyomorszáj-fájdalom az első normál adag meleg kaja után/óta. Estére pedig megérkeztek a kiütések a lábamra és a kezemre, viszket, zavar (több ismerősömnek is, velejárója a kiütés a mostani betegséghullámnál).

Szóval szokás szerint dolgozom, kilábalok, és utolérem magam. A megértést pedig köszönöm, a blog nincs hanyagolva, csak akadozik...

Szerkesztőségben: Gór hova tartozik? - kérdi Andi, mire én: Nagy Máriához.

Beszélgetésben: Nem az a lényeg, hogy hány éves vagy, hanem az, hogy mennyinek érzed magad. - Aha. Hát jelenleg 300-nak. - ... az szar:P

Beszélgetésben: Ebben is különbözünk. - mondom Borinak, mire ő: Hát valamiben kell. Neked kukid van, nekem nunim van... - mondja ő Fluor slágerére hajazva, mire én: Nekem meg zenei ízlésem Édes.

Buszban: Miután megkóstoltam a zabfalatos-kekszet így szóltam: Finom ez a zab, azt hiszem lónak állok. - erre Móroczka: Hát ha most szemét lennék... - Akkor azt mondanád, hogy a fejem már megvan hozzá mi? - Nem akartam én kimondani. - Persze. Mindig a fejemmel jönnek. Mert még nem látták más testrészeimet!

Beszélgetésben: Ha-ha-ha. Ha-ha-ha! Akkor te is ilyen gennyláda vagy? - Hogyne! Imádom ijesztgetni a csajomat. - és ezt napról-napra bizonyítom is:)

Elferdített mondásban: A lepényhal először, a remény hal meg utoljára.

Úton: Krrrrrrr.... Krrrrr..... - mondja a váltó, majd ezt követően morcos, agresszív fejjel beverve a 4-est így szól Marci: Na most rettenetesbe kapcsoltam!

Ádi linkelte az alábbi videót, ami egy MTV promó. Először csak a lufikon látható érdekes rajzok: a zenész eladja a lelkét az ördögnek, alkohol s minden egyéb... - kötötték le a figyelmem, aztán később azt kezdtem figyelni, hogy vajon miképp valósították meg ezt?!

Szeretem az ilyen ötleteket, meg azt is, hogy képesek megmutatni kívülről is. Igen, ehhez kell egy kis pálya, egy kocsival, egy szúrószerszámmal, rengeteg lufival, parkolóházban, kamerával.

Hiába, lehet 3D, CGI, hiper-szuper számítógépes grafika - az ilyen ötleteknek nincs párja:)

Ha volt már olyan helyzet az életben, amikor azt mondtad: Ez szívás. - akkor nézd meg ezt a videót, és valószínűleg átértékeled mindazt a szituációt, amikor azt hitted, hogy megszívtad.

Erős, de megeshet, simán. Szóval ha valaki akkupunktúrára adja a fejét (avagy a testét), akkor azt földszinten lakó szakembernél tegye:P