A városban sétáltam, amikor az egyik kocsmából kilépett elém a járdára egy férfi. Hosszú haja már őszült, de fekete körszakálla még mutatta, hogy milyen színben lobogott anno a mára már kicsit ritkuló hajkorona. Emberünkön oldalzsebes nadrág és fekete, amolyan rokkeres póló volt, valami együttes képe is rá volt nyomva. A kemény küllemű faszi kezében egy telefon csörgött, ha jól hallottam AC/DC – Thunderstruck akkordjai csendültek fel a hangszóróból. A fasza csávósághoz minden adott volt...
Mikor elmentem mellette még hallottam, ahogy felveszi a telefont és beleszól. Beleszól úgy, hogy az egész addigi, egy másodperc alatt kialakított acélosan kemény képet a földbe tiporja. Vékonyka hangon, kicsit meghunyászkodva, kedveskedve: „Szióó! Már úton vagyok hazafelé csak még megálltam egy kicsit a Paliéknál segíteni.”
Hát igen, a házas élet, no meg az apró füllentések – de az is lehet, hogy Palinak hívják a kocsmárost és rekeszeket kellett pakolni… Egy biztos, ismét bizonyítást nyert, hogy a külső nem mindig azt az embert mutatja, aki mögötte van... Ne ítélj elsőre...
Csabi már járt a ligetben, mondta hogy jó lesz, támogattam az ötletet, mivel én a Seicento tali idején Balatonfűzfőn, a Sherpa parkban másztam, majd levontam a konzekvenciát, hogy nem is olyan rossz dolog ez. Bonyi könnyen kapható volt a megmozdulásra és Zsóttinak sem kellett kétszer mondani (na jó, párszor azért igen, de csak azért, hogy ne feledkezzen meg róla), s mivel aznap áramszünet volt a környékükön, így nem volt kérdés, hogy jön-e.
Kapaszkodtunk WC-pumpákba, szánkóztunk az égben - kalandoztunk. Személy szerint nagyon jól tudtam, hogy mi vár rám, hogy helyenként szidni fogom a szakaszokat, és magamat is, hogy miért kellett már megint pénzt kiadnom a fáradt és izzadt küzködésért, de utána elégedett lehetek magammal és örülök, mert: megcsináltam.
A liget Szombathelytől mintegy 11-12 kilométerre, Gyöngyösfalu szélén helyezkedik el, autóval hamar odataláltunk. Érkezés után pillanatokon belül már húztuk is fel a beülőt és a sisakot, amikre ha nem is vágytunk a melegben (mert a beülő ránk szorítja a ruhát, a sisak meg sisak), akkor is kellenek, hiszen nélkülük senki sem szambázhat több méter magason mindenféle drótköteleken. Négyfős társaságunk gyorstalpaló karabiner-használati kiképzést kapott Nóritól, a park egyik munkatársától (aki egyébként gólyapásztorságom idején gólyám volt), s miután úgy éreztük, hogy a helyzet magaslatán állunk, felmásztunk a zöld pálya első magaslatára.
Először jót nevettünk egy WC-pumpás feladaton, ahol tábla hirdette, hogy a pumpákba kapaszkodva teljesítsük a feladatot, mert akkor ügyesek vagyunk. Szerencsére nem MÁV-kocsikból 10 év használat után örökölt pumpákat kellett fogdosnunk, így bátran és ügyesen teljesítettük a feladatot. Az első igazán fárasztó szakasznak a drótkötélhurkokban való lépkedés ítéltetett, ezután kicsit megpihent társaságunk, amennyire lehetett.
Szidtuk is a hurkokat rendesen. Az, hogy mekkora öröm, amikor a sok imbolygó feladat után egy fix gerendán kell átsétálni: leírhatatlan.
A Fekete pálya: már a színe is rosszul hangzott, de idő szűkében pihenő nélkül siettünk át oda a pirosról. Az első feladatok közt található bambuszrúddal egyensúlyozó drótkötélséta alatt mindannyiunk felvette a „zabszem van a hátsó felünkben” pózt s úgy mentünk át a magasban kifeszített kötélen - itt döntöttük el egy életre, hogy nem leszünk cirkuszi artisták. Pár feladattal később a park egyik legviccesebb részéhez érkeztünk, ami nem más, mint az égi szánkózás - az ötlet kitalálójának piros pontot adunk a kreatív megvalósításért. Két drótkötélre egy szánkó van rögzítve (görgős talpakkal), amin szánkázhatunk pár méteren át a fák lombjai közt.
Összegezvén az élményeket nagyon jó kis időtöltés mászókázni, igaz ott voltunk vagy négy órát és kicsit kevesebb bőr volt a tenyerünkön, mint érkezéskor. Bonyi és Csabi bónuszfoltokat szerzett, azaz egy-két helyen belilultak, de ez már csak a mászási technikának volt köszönhető. Másnap reggel persze nem akartam kinyújtani a kezem, szarkofág-pózban ébredtem, két karom mellkasomon keresztbe vetve, reggeli kávézásnál már megvolt könyékhajlatnál a derékszög, de teljesen csak a cigi utolsó slukkjainál engedtem le kezem. Kicsit feszült, nem szoktam meg a sok gép és gép és rohanó életmód mellett az ilyen hirtelen fizikai terheléseket. Már jól vagyok, s alig várom a következő alkalmat:) Akinek van ideje s ereje rá, ne hagyja ki. Jó szórakozás:)
A múlt héten írtam egy bejegyzést, amiben taglaltam székben való elalvásom okait, hatásait. E posztban említettem, hogy nem szeretek székben aludni, bár ezt szívesen tenném megfelelő hölgy társasággal némi hátvakargatással egybekötve és e kijelentésemre fényképes önéletrajzokat is várnék az e-mailemre.
Számos levél érkezett a szerkesztőségbe (1db), így hosszas kiértékelések után lett Tüncite a kiválasztott .
Amikor először megláttam az „Aludnék Atommal egy székben” tárgyú levelet, már akkor mosolyogtam, aztán olvasni kezdtem és rögtön nagyokat derültem is (mindezt persze éjjel, amikor amúgy is alacsony a nevetőinger-küszöböm). Mivel engedélyt kaptam rá, ezért idézek is:
„… születtem a Virginia állambeli Beaverdamtol mintegy 14.000 kilométerre keletre, a Dél-dunántúli Tolna-megye dombóvári kórházában” – na jó, itt kaptam egy gyenge visító-rohamot, amit valószínűleg a szomszédjaim is halottak. Ez persze nem zavar, hiszen már megszokhatták.
Az önéletrajzban egy szép rajz is volt, Csapó Zsuzsa szénceruzájából. Egy igazán szép alkotás:) Kicsit látszik a beillesztett képen, bár webcam-el csináltam, sokat ne várjatok.
Motivációkból sem volt hiány, minden ember boldogsága, a világbéke és egy esetleges új Teréz anya szerepkör is szerepelt bennük, továbbá:
„Fontosnak érzem, hogy az élet minden területén maximálisan ki tudjam próbálni a képességeim, éppen ezért a hátvakargatás, mint új lehetőség rögtön felkeltette érdeklődésemet az ajánlat iránt. Kihívásként tekintek a stresszes- pörgős életmódot folytató fiatal emberek elnyűtt testének kényeztetésére.”
A többit majd megbeszéljük:P - Én meg addig is imádom az olvasóimat:)
Legutóbbi közlekedési élményeim taglalásakor elhatároztam, hogy nem fogom túl sűrűn leírni autós tapasztalataimat, lévén, hogy kifogyhatatlan témáról van szó, s ugye nem szeretném forgalmi helyzetek esettanulmányaival kitölteni a sorokat. Viszont néha akad ugye egy-két idióta barom, aki miatt csak-csak felhúzza magát valamelyest az ember. Így történt ez tegnap is.
Szombaton mindenféle bosszúság nélkül kigurultam a város szélére, Tesco, egy-két dolgot vettem, majd szidtam a világoskék Fiat Bravo-t (ami mellett parkoltam), mert mire visszaértem ő már elment, de azért hagyott két vékony „nekednyitottamazajtót” csíkot Luigi baloldalán. Miután rájöttem, hogy a nyál és az ujj nem segít, elindultam. Szombathely és Sárvár közt jártam félúton, amikor előzni kezdte a sort egy fekete Fiat Punto, mondanom sem kell, agyatlanul, szembejövők villogtak, ő meg cikázott, mert szerencséjére mindig beengedték.
Beállt a mögém, nagyon közel, amikor már feltűnően zavarni kezdett, pöckölgetni kezdtem a fékpedált, de csak annyira, hogy a féklámpa kigyulladjon és én ne lassuljak. A faszi nem reagált, aztán a tükörben láttam, hogy nem is nézi a lámpáimat, arra figyel mikor előzhet. Kétszer előzni akart, mindkétszer visszahúzódott, egyszer már félig mellőlem. Úgy gondoltam, hogy a testi épségemnek jobb, ha egy ilyen pöcs elhúz, ezért kihúzódtam jobbra, hátha jobban lát majd.
Na ezt nem kellett volna, mert ebben a percben, mintha csak zöld jelzést kapott volna megindult, szarva arra, hogy szemben is jönnek. Még véletlenül sem akarom túlszínezni az esetet, de tizenéves sofőrünk annyira vagány volt, hogy nem az én fékezésemen múlt a karambol elkerülése. Akkor min? Hát az út szélességén. Nem akciófilmesen volt egymás mellett a három autó, annál kicsit látványtalanabb jelenetet koreografált az élet, de azért nem volt gyenge (már ami az én értékrendemet illeti ilyen ijesztgetős helyzetekben). Eredményes volt a manőverezés, Sárvár előtt félpályás útzárnál két autóval előrébb állt a sorban. Megérte.
Sárváron csodák csodájára sikerült átmennem 50-el (ez nagy szó) és még a hegyközségi kapaszkodósávot is tudták használni tegnap az emberek, nem úgy mint általában.
Kissomlyóra bekanyarodván úgy éreztem, hogy valami történt, valami megváltozott, megjavult a közlekedési morál vagy nem is tudom, kényelmesen gurultam be a faluba, mindenféle morcosság nélkül. Ahol aztán a kanyarban a jobb oldalon haladva ránthattam is le az útról az autóm, mert szemben jött Mr Fontos úr, akinek sürgős beszélnivalója volt telefonon. Oké, 30 centivel letértem az aszfaltról, szinte semmi veszély, de azért az aggasztó volt, hogy Opel Astrásunk úgy suhant tovább az út közepén, mintha észre sem vett volna. Csessze meg, ha nincs headset, akkor ne telefonáljon. Én képes voltam letérni a főútról amikor csörgött a telefonom és nem volt kéznél a headset. Büntetést sem akarok, és balesetet sem, de én sem vagyok szent, az én kezemben is volt már mobil, kaja, cigi, üdítő, női comb vagy épp egy kamera, vezetés közben.
Manapság már hanyagolom az ilyen mutatványokat minél jobban, bár tegnap is stanglit ettem menet közben. SMS-t viszont emlékeim szerint utoljára két-három évvel ezelőtt írtam (próbáltam írni), pedig akkor még nem láttam ezt a videót:
Na jó, nem ecsetelem tovább, csak értem, hogy miért emelték a telefonálós büntetéseket. Nem azzal van a gond, aki biztonságosan vezet még telefonálás közben is, hanem azzal, aki olyan, mint az opeles – akinél hívás esetén megszűnik a külvilág…
Kaptam egy diavetítést "Ötletek" címmel, amiben sok-sok frappáns és kényelmes megoldást nyújtó találmányt láttam, viszont ilyenekkel teli van a világ és az internet, így csak a legérdekesebbeket szúrom be.
Autobuziknak szuper, bár kicsit sajnálom a donorautót, viszont megőrülnék egy ilyen íróasztalért (annak ellenére, hogy mini, nem lenne neki hely a lakásomban és behozni sem tudnám hol, de akkor is király:)
A másik ez a zuhanyfüggöny, amihez azt hiszem nem kell kommentet fűznöm:P
Na ez a tuti. Látom, ahogy rohan valaki egy hatalmas légycsapóval vagy összetekert újsággal és ütni kezdi a táskánkat. Kicsit rémisztő, éjszaka nem szívesen kelnék fel úgy, hogy a széken ezt a táskát látom:P Viszont a "megtámadtak az óriás bogarak!" házivideókhoz tökéletes kellék. Azon ne lepődjünk meg, ha nagymamánál járva hazafelé árad táskánkból a Chemotox-szag.
Ez pedig minden autószerelőnek feladat, hogy a következő autóbontáskor a motort tegyék félre asztalnak. Annyira jól néz ki, hogy simán el tudnám képzelni ezt a kéglimben (ha lenne neki hely:P) Na mindegy. Kreatív a világ...
Ki ne találkozott volna annak idején vagy még manapság is angol nyelvű rendszerekben a "Press any key" felirattal?! Megannyiszor láttam már és persze mindenki más is Nyomjuk meg bármely (any) billentyűt. Na ja, aztán páran keresni kezdték az "any" billentyűt a klaviatúrán, amit persze nem találtak meg, s így születtek azok a manipulált képek, amin egy "any" virít a billentyűzeten a többi gomb közt.
Pár hete/hónapja Tompy küldte el nekem ezt a fotót, ugyanis forradalmi felfedezést tett még 2005 karácsonyán keresztapja DVD-lejátszójának távirányítóján. Nem köntörfalazunk, nem beszélünk mellé, feketén-fehéren ott van a távcsin az "any key", azaz a "bármely gomb".
Azt hiszem legegyszerűbb, ha idézem Tompy-t leveléből:
"Sose gondoltam volna, hogy összefutok ilyennel... :D ÉS IGEN!!! LÉTEZIK!!! Egy életre előre "presseltem az any key"-t... :P:D"
Lehet, hogy annyira nem látszik tisztán, de ha a kép megjelenítésére mentek és nagyítás, akkor jól látszik. A Samsung megcsinálta...
"A kurva anyád te zsidó paraszt geci!" - mondá az intelligens ember tegnap este. Elgondolkodtat, hogy vajon mi rosszat tett az édesanyám, hogy mások íly módon a szájukra veszik, s vajon mitől lettem én egy másik nemzetiséghez tartozó földműves ondó? Ez csak intelligencia kérdése?
Tegnap este életemben először voltam nagyobb focimeccsen. (Nagyobb alatt értendő nálam az, hogy stadionban játszották, Haladás - Fradi) Mivel az életemből mindig kimaradt a foci, ezért annyira nem voltam lelkes, nem olyan családban nőttem fel, ahol bárki is szerette volna. Még az sem változtatott meg, hogy a tesiórákon focizni kellett, meg a kollégiumban volt több focista szobatársam. Nekem ez csak egy játék marad, amiben sok ember kerget egy bőrgolyót, nem fogom sosem túldimenzionálni.
Hú de lelkes vagyok - Bonyifotó
A meccs után (0:0) a rohamrendőrök (rengetegen voltak) először szétoszlatták a Haladás drukkereket, majd elkísérték a Fradisokat a vasútállomásig szigorú védőfalakat képezve, utcákat előre figyelve, rengeteg autóval, rengeteg emberrel (tényleg rengetegen voltak). Nem történt semmi különös, mivel várható volt, hogy egy régebbi balhét követően a rendőrség felkészült ilyen téren, most még zalai rendőrök is voltak a csapatok közt.
Sün-sün! Ahogy az kell, ment a kiabálás, éneklés, miegymás. Az állomásnál megálltunk, pár perce már ott tébláboltunk, amikor csörgött a telefonom. pankeey-vel beszéltem, közben a közeli tér egyik házának ablakát néztem, majd amikor lejebb pillantottam csak azt láttam, hogy valami csaj affektál felém valamit, hogy mit bámulom meg ilyesmik. Látszott, hogy több volt benne az alkohol, mint a vér, nem foglalkoztam vele. Később egy másik csaj beszólt valamit a Bonyinak, hogy széttöri a fényképezőgépét meg ilyenek, Bonyi nem is fotózott arrafelé, na mindegy.
Aztán videóztam épp, amikor egy csávó olyan nagyon fenyegetően "kínyirlak te mocsok" tekintettel magyarázott valamit, de nem hallottam. Igazán nem is érdekelt, amíg ott állt mellettem egy-két méterre, addig csendben volt. Nem féltem semmitől, a rendőrök minket is mondhatni elszeparáltak.
Aztán kimentünk a peronra, majd hallatszott, hogy a fradis vagonban éneklők bent elég rendesen ütik a vagont. Bekapcsoltam a kamerát és akkor jött a szép mondat: "Ne kamerázzá bazmeg mer odamegyek te geci! A kurva anyád te zsidó paraszt geci!" - nos kérdem én, hogy miért is kaptam íly szép szócsokrot? Talán félünk, hogy valaki véletlenül felveszi, ahogy szétverünk egy vagont? Vagy mi a baj? Na mindegy. Nem szóltam semmit, nem szoktam. Egész meccs alatt cigányoztak, zsidóztak, parasztoztak és hasonlók, mindegy, ez van.
Ez csak intelligencia kérdése? Úgy gondolom igen. Sokan csendben hazamentek, sokaknak elég volt a meccs és az ottani anyázás. De mindkét szurkolótáborból egyeseknek muszáj csinálni a picsájukat, hogy le kelljen zárni egy csomó utat, ide kelljen utaztatni több busz rendőrt és ki tudja hány száz főnek kelljen kiperkálni a túlóráját azért, mert focimeccs volt, hűha! Nem azt mondom, hogy üljenek le egymással sörözni, de talán jobb lenne a jelen, ha ez annak idején mindig a stadionban marad és nem fejlődik azzá ami. TISZTELET A KIVÉTELNEK! - mert mindig ez az első pofon.
Szóval nagy élmény volt így elsőre. Ilyen mondatokat meg szerintem nem most hallottam utoljára, találkozom még "értelmiségiekkel" valószínűleg. Ja, hogy miért járok én inkább koncertekre és kiállításokra? Ez most már ugye nem kérdés...
Eleinte az idézett mondatot akartam címnek, aztán mégsem. Keresők meg blog jellege miatt inkább kihagytam.
Még mindig karneválozom. Augusztus 20 óta állandóan ez fut a gépemen, előttem, képek, videók, stb. - ma, amikor feltettem összegző anyagomat újabb négy videókkal, elviekben zártam a fesztivált.
A négy nap alatt azért szórakoztam is kicsit amellett, hogy dokumentáltam videóval, fotóval és aggyal. A fesztivál négy napjáról összesen 6 karneváli cikket hoztam össze, 4 képgalériát és 16 videót. Azt hiszem ennyi elég lesz erre az évre.
Szerintem az idei karnevál kicsit gyengébb volt, mint az előzők. Hiányoztak a spontán dolgok, és a zenei kínálat is kicsit szűkösebb volt a megszokottnál. Azért így is jól éreztem magam, pláne a balkáni Markovic koncerten és a Paddy and the Rats ír bulizenén.
A felvonulás olyan volt, mint minden évben, bár idén már feltűntek a vonulók közt arabok és gólyalábas elefánt is. Majd megpróbálom valahogy beilleszteni ezt a furcsa képet a történelmi sorba. A fáklyás felvonulást megtartását pedig nem tartottam indokoltnak, de sokan igen, így azt is végigácsorogtam esernyő alatt (köszi Csabi). Ezen a napon egyébként örültem az esőnek, mert fáradt is voltam és némi karneválundorom is volt. Tudjátok, az azért van, mert több napig szembesülsz azzal, hogy neked rohannod kell valahova, és a tömegben pedig lehetetlenség sietni. Másrészről ha valamit fotózni akarsz, akkor nehezen férkőzöl csak a közelébe, mert a tömeg nem engedékeny (az olvasók pedig elvárják, hogy színvonalasan megörökítsd.)
Vasárnap boldog voltam kicsit, hogy véget ér a kavalkád és otthonomban másnap már nemcsak átutazóként leszek jelen. Csabi végigkísért a négy nap alatt, hűséges fegyverhordozómként Sancho Panza névre hallgatott és hozta a sörömet oldal-hűtő-táskában:) Pacsi! - Sok folyadék fogyott, sok cigi, kevés kaja. Megint fogytam kicsit s valószínű a gólyatábor alatt sem fogok elhízni (*sóhajt* - az is mindjárt kezdődik).
Bocsi a sok ismerősenek, akit esetleg nem ismertem meg a tömegben, előfordul. Kinga! (akit konkrétan nem ismertem meg, vagy vettem észre) Legközelebb üvölts rám, valószínűleg változtál már valamelyest, mióta utoljára láttalak:) Találkoztam sok régen látott ismerőssel is, ezért mondjuk szeretem a karnevált, összehozza az embereket.
Szóval véget ért a 2009-es római hajtás, talán a blogom időzónája is helyreáll s mindjárt jön a következő zúzda, jövő héten gólyatábor - ki kéne előtte aludnom magam:P
A kiváltó ok Az utóbbi pár napom kicsit húzós volt, mert ugye sok fotót és videót csináltam, s némi karakterkupac is kellett ezek közé, a blogomon kifejezetten látszott is a hanyagság. Na nem arról van szó, hogy itt panaszkodnék vagy ilyesmi (hiszen ezt a szakmát választottam), hanem arról, hogy ennek a nagy hajtásnak van egy mellékhatása: a fáradtság.
Atom hajt. Épp cikket írok két program közt
A folyamat Az alap, hogy a négy nap alatt csak egyszer aludtam rendesen, a többi napon csak keveset, s azt is rendetlenül. A szombati eső miatt kerültem kivételesen egyszer éjfél előtt haza, majd amikor először lebiccent a fejem a gép előtt, már indultam is az ágyba, mielőtt még billentyűzetnyomok tarkították volna arcomat.
Vajon miért szeretek székben aludni? Ez így nem teljesen igaz, hiszen nem szeretek székben aludni, kivétel ha az egy nagyon nagy és kényelmes szék. Továbbá megfelelő hölgytársasággal is hajlandó lennék székben aludni, fényképes önéletrajzokat az e-mail címemre várok, "Aludnék Atommal egy székben" jeligére.
Esetleírás Alaphelyzetben nem szeretek székben aludni, mégis ezt teszem, a karnevál idején is kétszer sikerült. A legszebb, hogy vasárnap sikerült először viszonylag kényelmesen aludnom. Hétfőn reggel hatkor keltem fel, laptop villog (készenléti állapot), jobb váll nedves (nyál). Nem tudok mit csinálni a nyáladzással, ha ülve alszom szivárog a fejem. Hirtelen felálltam a székből (e "hirtelen" úgy jó 5-10 másodpercig tartott), aztán már kapaszodtam is mindenben körülöttem, mert amíg aludtam valaki lenyúlta a jobb lábam. Aztán rájöttem, hogy ez szimpla zsibbadás, de lehetőség szerint nincs kedvem szimplán sem zsibbadni, mert nem tudtam lábraállni. Felmásztam féllábú kalózkapitányként a galériára és még aludtam két órát ágyban. Kellett.
Szokások és a felismerés Az a problémo, hogy éjjeli bagolyként általában sokáig ülök a gép előtt, vagy mást csinálok és későn ülök le a képernyő elé. Most is éjfél után álltam neki blogolni. Talán ezen kéne változtatnom, csak ugye nem egyszerű egyik napról a másikra megtanulni bal kézzel segget törölni. Hosszú évek óta éjszakázom, pont most feküdjek le hamar? Egyik kolléganőm, Gudi javasolta, hogy ágyban gépezzek, nos ez egyelőre még csak nehezen megy, de legalább akkor jó helyen alszom el:P
Az biztos, hogy túl kényelmes a székem. Van ugye a tévénézős fotelem, meg egy nagy plüss irodai szék, amolyan nagy forgó, mint a fekete-bőrből készült főnöki ülepnövelők. Lehet, hogy állva kéne gépeznem és akkor csak nem alszom el, bár egyszer már az is előfordult (igaz akkor a falnak dőltem és kicsit szondagyanús is voltam:P).
Amúgy most 5:20 van, mert az ágyban elaludtam és az imént ébredtem fel. Na alszom is tovább, nem ragozom a kérdést, úgysem változik az életem, a helyzet egyelőre.
Ma reggel munkába jövet szemben jött velem a járdán egy ötvenes nő, harmincas fiával. A nő bontotta a cigisdobozát, fólia ledob, alufólia úgyszintén. Melléérve rögtön szóltam:
- Nem kéne szemetelni! - Tessék? - A cigispapírt. Nem kéne eldobni, ott a sarkon a kuka - mutattam a sarok felé. A nő zavarában levegőért kapkod: - Hogy merészel? Hogy képzeli? - Maga hogy képzeli!? - Ezért tart itt ez az ország! - ???
Folytattam utam, és közben elgondolkodtam azon, hogy vajon miképp érthette "Ezért tart itt ez az ország!" gondolatát. Nem tudom hogy jött ez ide, erős képzavar. Mondjuk, ha felvette volna szemetet, akkor nekem azt kellet volna utána kiabálnom, hogy: Hajrá magyarok!?
