A városban sétáltam, amikor az egyik kocsmából kilépett elém a járdára egy férfi. Hosszú haja már őszült, de fekete körszakálla még mutatta, hogy milyen színben lobogott anno a mára már kicsit ritkuló hajkorona. Emberünkön oldalzsebes nadrág és fekete, amolyan rokkeres póló volt, valami együttes képe is rá volt nyomva. A kemény küllemű faszi kezében egy telefon csörgött, ha jól hallottam AC/DC – Thunderstruck akkordjai csendültek fel a hangszóróból. A fasza csávósághoz minden adott volt...

Mikor elmentem mellette még hallottam, ahogy felveszi a telefont és beleszól. Beleszól úgy, hogy az egész addigi, egy másodperc alatt kialakított acélosan kemény képet a földbe tiporja. Vékonyka hangon, kicsit meghunyászkodva, kedveskedve:
„Szióó! Már úton vagyok hazafelé csak még megálltam egy kicsit a Paliéknál segíteni.”

Hát igen, a házas élet, no meg az apró füllentések – de az is lehet, hogy Palinak hívják a kocsmárost és rekeszeket kellett pakolni… Egy biztos, ismét bizonyítást nyert, hogy a külső nem mindig azt az embert mutatja, aki mögötte van... Ne ítélj elsőre...