Legutóbbi közlekedési élményeim taglalásakor elhatároztam, hogy nem fogom túl sűrűn leírni autós tapasztalataimat, lévén, hogy kifogyhatatlan témáról van szó, s ugye nem szeretném forgalmi helyzetek esettanulmányaival kitölteni a sorokat. Viszont néha akad ugye egy-két idióta barom, aki miatt csak-csak felhúzza magát valamelyest az ember. Így történt ez tegnap is.

Szombaton mindenféle bosszúság nélkül kigurultam a város szélére, Tesco, egy-két dolgot vettem, majd szidtam a világoskék Fiat Bravo-t (ami mellett parkoltam), mert mire visszaértem ő már elment, de azért hagyott két vékony „nekednyitottamazajtót” csíkot Luigi baloldalán. Miután rájöttem, hogy a nyál és az ujj nem segít, elindultam. Szombathely és Sárvár közt jártam félúton, amikor előzni kezdte a sort egy fekete Fiat Punto, mondanom sem kell, agyatlanul, szembejövők villogtak, ő meg cikázott, mert szerencséjére mindig beengedték.

Beállt a mögém, nagyon közel, amikor már feltűnően zavarni kezdett, pöckölgetni kezdtem a fékpedált, de csak annyira, hogy a féklámpa kigyulladjon és én ne lassuljak. A faszi nem reagált, aztán a tükörben láttam, hogy nem is nézi a lámpáimat, arra figyel mikor előzhet. Kétszer előzni akart, mindkétszer visszahúzódott, egyszer már félig mellőlem. Úgy gondoltam, hogy a testi épségemnek jobb, ha egy ilyen pöcs elhúz, ezért kihúzódtam jobbra, hátha jobban lát majd.

Na ezt nem kellett volna, mert ebben a percben, mintha csak zöld jelzést kapott volna megindult, szarva arra, hogy szemben is jönnek. Még véletlenül sem akarom túlszínezni az esetet, de tizenéves sofőrünk annyira vagány volt, hogy nem az én fékezésemen múlt a karambol elkerülése. Akkor min? Hát az út szélességén. Nem akciófilmesen volt egymás mellett a három autó, annál kicsit látványtalanabb jelenetet koreografált az élet, de azért nem volt gyenge (már ami az én értékrendemet illeti ilyen ijesztgetős helyzetekben).
Eredményes volt a manőverezés, Sárvár előtt félpályás útzárnál két autóval előrébb állt a sorban. Megérte.

Sárváron csodák csodájára sikerült átmennem 50-el (ez nagy szó) és még a hegyközségi kapaszkodósávot is tudták használni tegnap az emberek, nem úgy mint általában.

Kissomlyóra bekanyarodván úgy éreztem, hogy valami történt, valami megváltozott, megjavult a közlekedési morál vagy nem is tudom, kényelmesen gurultam be a faluba, mindenféle morcosság nélkül. Ahol aztán a kanyarban a jobb oldalon haladva ránthattam is le az útról az autóm, mert szemben jött Mr Fontos úr, akinek sürgős beszélnivalója volt telefonon. Oké, 30 centivel letértem az aszfaltról, szinte semmi veszély, de azért az aggasztó volt, hogy Opel Astrásunk úgy suhant tovább az út közepén, mintha észre sem vett volna. Csessze meg, ha nincs headset, akkor ne telefonáljon. Én képes voltam letérni a főútról amikor csörgött a telefonom és nem volt kéznél a headset. Büntetést sem akarok, és balesetet sem, de én sem vagyok szent, az én kezemben is volt már mobil, kaja, cigi, üdítő, női comb vagy épp egy kamera, vezetés közben.

Manapság már hanyagolom az ilyen mutatványokat minél jobban, bár tegnap is stanglit ettem menet közben. SMS-t viszont emlékeim szerint utoljára két-három évvel ezelőtt írtam (próbáltam írni), pedig akkor még nem láttam ezt a videót:

Na jó, nem ecsetelem tovább, csak értem, hogy miért emelték a telefonálós büntetéseket. Nem azzal van a gond, aki biztonságosan vezet még telefonálás közben is, hanem azzal, aki olyan, mint az opeles – akinél hívás esetén megszűnik a külvilág…