Ádi tegnap nálam járt, közben elment megmosni a kezét, s elmondása szerint, nagyon megijedt a fürdőszobában. Lenézett a zuhanytálcára és megijedt/megrettent/megrémült. Azt mondta, hogy abban az egy-két másodpercben, amíg felfogta, hogy ezek babafejek, addig elgondolkodott rajta, hogy vajon tényleg az vagyok-e, akit megismert:P

Nemrég elhoztam otthonról a fodrásztanonckodáshoz használatos babafejeket, hogy feltehessem a vaterára, mivel lassan már hét éve, hogy egy dobozban pihennek.
Fotó előtt megmostam a hajukat és a zuhanytálcába tettem megszáradni őket.

Heh... Nem sűrűn néznek lefejező-gyilkosnak:P Muhaha!

Rajz után most következzék egy videó, amit azt hiszem, hogy nem is kell túlmagyaráznom... Valahogy így képzelem el Cupidót, jót röhögtem magamban, amikor megnéztem!:) Muhaha!


Muhaha! Engem is már talált el a fenti videó Kupidójának nyílvesszeje. Olyan volt a szerelem/vonzódás, mint egy hátlövés nyílvesszővel. Nem érjük el egyik oldalról sem, csak ott van, aztán szólni kell egy barátunknak, hogy húzza ki, mert különben elvérzünk...


Ezt a bejegyzést 2008.február 15-én írtam, egy nappal V.nap után, amikor megláttam ezt a videót, amiről úgy gondoltam, hogy be kell jegyeznem, csak a szerelemnap épp lejárt, így megírtam, élesítettem a mai dátumra, ezzel létrehozván a saját, "legrégebben előre megírt bejegyzés" rekordot.

Idén is elérkezett hozzán az első olyan péntek, ami tizenharmadikára esik (Még kettő lesz, az egyik márciusban, a másik novemberben. Ilyenkor szokták feltenni a pihentebbek azt a kérdést, hogy: Hányadikán?:P).
Mivel nem vagyok túlon-túl babonás alkat, ezért sosem gyártottam baljós elméleteket péntek 13-án, nem voltam paraskevidekatriafóbiás. Fater péntek 13-án született, teljesen normális, nem szokott teliholdkor vonyítani és tudtommal nem tartozik hobbijai közé a baltás-mészárlás sem.
Van ugye az a film, a Péntek 13, ami már nem is tudom hányadik folytatásnál tart, sőt, ha minden igaz idén is bővül egy epizóddal a halhatatlan Jason sztorija. Én amikor először láttam e film valamelyik részét, akkor már túl voltam az addig megfilmesített összes Stephen King regényen és a videótéka horror-polcának 90 százalékán, így inkább csak mosolyogtam rajta, s nem rémüldöztem.

Az, hogy egyesek mennyire rettegnek a 13-as számtól, az megérne egy külön bejegyzést. A transindex.ro-n olvastam, hogy Amerikában több épületben is a 12-ik után a 14-ik emelet következik. Sok hotelben nincs 13-as szoba, vagy kórházban 13-as kórterem. Akik a 13-as számtól félnek triszkaidekafóbiában szenvednek. Többek közt az ilyen emberek pánikját elkerülendően egyes repülőgépek ülésszámozásából hiányzik a 13-as, mint ahogy hajókabinok ajtajáról is. II. Erzsébet 1965-ös Nyugat-németországi látogatásán, a vonata a 13-as vágányról indult, amelynek számát 12-esre cserélték.

Arnold Schönberg, osztrák zeneszerző 13-án született. Kiszámolta, hogy 76 éves korában fog meghalni (7+6=13). Tény, hogy 76 éves korában halt meg, akkor is pont péntek 13-án. 11:47-kor távozott az égi szimfónikusok közé (1+1+4+7=13), ja, ez annyit tesz, hogy 13 perccel éjfél előtt.

Akik fogékonyak az ilyen elméletekre feltétlenül nézzék meg az A 23-as szám című filmet, ha pedig csak a 13-as felöl érdeklődnek, akkor itt még akad egy-két elmélet.

Nah, megyek is aludni, ki kell pihennem magam, holnap korán kelek, mert be kell még szereznem egy hokimaszkot meg egy szigorú macsatét:) Merjen valaki beszólni:P
Azt a poént nem játszom el, hogy 13:13-kor jelenjen meg e bejegyzés, ennyire azért nem durvulunk:P (A fenti sztorik-tények pedig innen-onnan-amonnan származnak (google), így hitelességük megkérdőjelezhető.)

Egyesek tudják, hogy olykor-olykor szeretek szöszmötölni egyes képszerkesztő programokkal. Általában klónozom magam, ezeket ide kattintva megnézhetitek:P

Legutóbb amikor épp ráértem egy kicsit szöszmötölni, egy orosz nőről készült fekete-fehér képet színeztem ki. A képen dominálnak a "stewardess-színek", avagy kicsit légikísérős feelinget adtam a hölgynek, nekem az ugrott be elsőre erről a bőröndről, ami lehet, hogy kalapdoboz:P

Azért ezt a képet választottam colorítási alanynak, mert csinosnak találtam a szereplőjét és olyan megfoghatónak éreztem a kort, ruháiba képzelt színvilágomhoz passzolt:) Ámen.
Ugye jó lett?

Senki se essen abba a hibába, hogy elmegy megnézni a moziba a Hantaboy folytatását, ez ugyanis nem az. Jim Carrey-nek lassan már sikerül levetkeznie az Ace Ventura szerepkört, de sokan még mindig csak egy teli-vigyori figurára gondolnak mikor meghallják nevét (annak ellenére, hogy már ragyogott makulátlan elméje, kábelbarátunk is volt és a 23-as szám kergetésén is túlesett). Az igenember műfaját tekintve romantikus vígjáték, de azt hiszem sokat lehetne filozofálni arról, hogy manapság milyen filmeket is takar ez a kategória, mert ugye sokan minden vígjátékot is ide sorolnak, amiben van egy romantikus szál.

A mindenre nemet mondó Carl élete már oly unalmas, kockázatok nélküli és eseménytelen lett, hogy barátai is kezdik lassan elhagyni. Carl szürke hétköznapjaiba egyszer csak egy régi ismerős csöppen, aki elmondja, hogy teljesen megváltoztatta az IGEN-filozófia. Mindenre mondj igent! – nagyjából ennyi a lényeg, és innentől jön a hajléktalanok segítése, a bungee jumping és persze az elmaradhatatlan szerelem. Hogy miféle galibákat okoz, ha valaki mindenre igent felel? – idővel te mosod a barátaid szennyeseit, fizeted a piálást és még terroristának is néznek.

Persze Carl egy kicsit túlzásba viszi az igeneket, olyankor is igent felel, amikor nem kéne, de ettől alakulnak viccesen, néhol pedig bonyolultan az események. Romantika van a filmben, de nem csöpögünk, nem folyunk le a székről, pont jól van adagolva és a vígjáték címkét is megérdemli, de nem az fingós-böfögős-poénos film:)

Kicsit elgondolkodtató a film, sok olyan helyzet jutott eszembe, amikor visszakozom, amikor nemet mondok, és ha nem is mindegyik esetben, de egyszer-kétszer lehet, hogy inkább igent kellett volna felelnem. Ez nem jelenti azt, hogy most igenlő lennék, nem. Csak ha tudom, akkor kicsit könnyebben beadom a derekam:)
Összegezvén a látottakat, biztos megoszlanak majd a film utáni vélemények, nekem azért tetszett, egy hétvégi délutáni filmnek javallnám:)

Tegnap reggel újra Luigi ölébe pattanhattam, a szerelő végzett, a hiba ööö.. ..nos hibát nem talált, de jótékony hatással volt a kis Sei-re, az elektronika kábeleinek átmozgatása. (Kontakthiba lehetett).
Sárvárig még semmi üvölteni-valóval nem találkoztam az úton, így csak énekelgettem jókedvűen, aztán a városban kezdődött a szokásos lassulás. Megint mindenki 30 km/h-val, jobb esetben csak 40-el volt képes haladni, az amúgy simán 50-el autózható úton. Itt még csak az egy-két: "Menjél már!" és "Mi lenne ha rükvercben haladnánk?" megjegyzést mondogattam félhangosan az előttem lévőknek, hátha sikerül telepatikus úton közölnöm velük, hogy haladjunk.
Aztán Sárvár után kifogtam a 60-as Tháliát. Mert hiába a közút, hiába vagyunk lakott területen kívül, ő hatvannal megy. Hülye kalapos*. Előztem.
Persze ezzel nem tudtam le az aznapi csigákat. Később egy fehér VW háta megett találtam magam, aki úgy 80-85-el ment, nem is akartam nagyon előzni, kényelmesen néztem, ahogy elhúz mellettünk egy szép, mélybordó BMW 120d. Szemből nem jött semmi, de az előttem lévő VW-re oly nagy hatással volt mellette elrongyoló márkahonfitársa, hogy ijedtében kb 30 km/h-ra lefékezett. Mondanom sem kell, hogy erre feltettem az előttem lévő hölgy-vezető édesanyjával egybefogalmazott kérdést: "Mi a jó k.a. csinálsz?" - na visszagyorsítottunk normál tempóra, egy ideig semmi gond, aztán Vát után azt figyeltem, hogy a hölgy, amikor beszélget, akkor csaknem teljesen ránéz a mellette ülő utasra, fittyet hányva az útra és ekkor 60-70km/h környékére csökken a sebessége. Előztem. Ezzel véget is ért a tökölés, üres út, Falco gyár kéményének füstje a horizonton, király. Beértem a városba, befordultam a munkahelyhez, ami előtt és környékén nem volt parkolóhely. Mentem egy kört, hátha mire visszaérek lesz. Nem volt. Már fordultam volna újabb kör után, amikor rájöttem, hogy hülyeség ezen görcsölni, inkább hazavittem a kocsit. Persze eközben még követnem kellett úgy 1 percig egy 20 km/h-val száguldozó új autóst. Ekkor jutottam el arra az elhatározásra, hogy legközelebb berakok egy zsák szart az anyósülésre, és minden ilyen és ehhez hasonló vezetőt azzal fogom dobálni. Leparkoltam, kiszálltam, megkönnyebbültem. Gyalog irány a munkahely, senki nem megy előttem lassan, nem kell parkolóhelyet keresnem, nincs gondom semmire. (Amúgy minden nap gyalog járok dolgozni, meg úgy nagyjából mindenhova.) Már alig várom, hogy kitavaszodjon, akkor majd előszedem a bringám is. Jee...

Ha a türelem rózsát terem, akkor az én autómban sosem lesz egy szirom sem. Nem vagyok agresszív, nem üvöltözök, sőt, magasról tojok az ilyen helyzetekre, engem csak akkor tudnak az ilyen esetek idegesíteni, amikor sietek vagy veszélyeztetnek. Ma épp a sietség állt fent, persze 9 helyett 9:25-re értem be. Mindegy...


*kalapos: tisztelet a kivételnek, de sok kalapos van (vidéki, városban akadályoztatóan vezető sofőr, szériatartozék a kalap, fején vagy hátul, a kalaptartón pihen) "Valószínű nem is hallott még a kalapon kívüli passzív biztonsági eszközökről." Kétperces Totalcar kalapos példavideó (amit érdemes megnézni, a tovább után lentebb):

Mivel akad még a bolygón olyan ember, aki nem látta ezt a videót, illetve nem is hallott róla (egy-két nappal ezelőttig én sem), így bejegyzem:)

Matt Harding 2003-ban megunta a programozói munkáját, és úgy döntött, hogy összes spórolt pénzét egy ázsiai körútra költi. Matt egy "tömegmészárlásos" játék fejlesztése kapcsán érezte úgy, hogy életéből a következő két évet nem arra szeretné szánni. Létrehozott egy honlapot, amin utazásáról írt és videókat tett közzé családjának, barátainak, aztán elindult (whereisthehellismatt.com).

Első útján Hanoiban, egy barátja javasolta Mattnek, hogy táncolja el egyedi táncát a kamera előtt, s később ezt az utazás több állomásán megtette. A táncolós jelenetekből végül összeált egy videó ami híres lett a netezők körében, ezeken a videókon Matt még egyedül táncol.
A Stride rágógumigyár üzleti lehetőséget látott a videókban, így szponzorálták a programozó következő útjait, így Mattnek lehetősége adódott bejárni a világot és táncikálnia szebbnél-szebb tájakon. A legutolsó, 2008-ban kiadott videójában javarészt már rajongóival táncol, 14 hónap utazás alatt 42 országban járt, s ebből készült el a kisfilm. Nekem ez a kedvencem mind közül, a legutolsó, a rajongókkal készített, ebben valahogy a világ körbetáncolása mellett már van valamilyen mögöttes tartalom is. Mindegy, hogy Miami vagy épp Kirgisztán, mindenki ugyanúgy táncol Mattel:

Where the Hell is Matt? (2008) from Matthew Harding on Vimeo.

Az ezt megelőző két videót is érdemes megnézni! Katt a linkekre! Matt video 1. és Matt video 2.

Köszönöm Andinak, hogy felhívta figyelmem erre a videóra, erre a jelenségre! Önök küldték:)

Kilences, a kilences:) A kedvencem a kilencedik variáció, de a többi sem egyszerű:P Nekem nem szokásom randira cipelni harmadik személyt, bár néha jó lett volna. Egyszer randiztam egy lánnyal, aki mondhatni tárlatvezetést tartott butikfelhozatalból a városban. Többször témát váltottam, de valahogy mindig visszavezette a fonalat a ruhákra. Amikor már kitért a 2-3 éve vásárolt felsők ecsetelésére, akkor feladtam. Elkísértem a buszmegállóig integettem szia-szia, aztán felhívtam az exem és elmentünk majálisozni:P Ezen a randin el tudtam volna képzelni egy harmadik felet, aki mondjuk humoros narrátorként mindig hozzáfűzte volna konklúzióját a jeletekhez. Pl.:
"A lány lassan elmeséli, hogy milyen rugdalozót viselt, a fiú közben egyre idegesebben tördeli ujjait a háta megett. Még jó, hogy nem kézen fogva sétálnak, akkor már a lány ujjait tördelné."

A többi Dan Clark videóival tűzdelt bejegyzés ide kattintva!

Mivel a youtuberól letörölték a magyar szinkronos Dan Clark rövidfilmek nagy részét így eme videókat máshonnan illesztgettem be eddig a bejegyzésig. Viszont most elapadt eme forrás is, így e vasárnapi sorozatom ezennel megszakad, vagyis szünetel, amíg nem lesz fent máshol.

Temérdek olyan fotót látni mindenféle pps-ben, ami jó szögből készült, vagy épp jó pillanatban exponált a gép és viccesnek hat a kép, illetve vannak a témája miatt megmosolyogtató képek is, amik lassan-lassan gyűlnek albumainkban. Ilyen képek összeválogatására lettem felkérve Bonyival egyetemben és sikerült is összekapnunk egy kedvderítő galériára valót. Ide, vagy a képre kattintva megtekinthető.

Egyébként ez a kedvencem, az általam csak "fojtogatós"-ra keresztelt kép, ritka mázli, hogy így összejön a pillanat:)

Nagy bajban voltak azok, akik netán pont tegnap vesztették el szürke szamarukat Szombathelyen. Délután kicsit ködösödni kezdett a már amúgy sem tiszta idő, hat órakor pedig szinte már vágni lehetett a levegőt, annyira sűrű lett a ködtől.

Helyenként olyan tejfölös volt, hogy az már megért volna egy uborkasalátát, a Savaria szállót például nem lehetett az út másik oldaláról látni. (Ne kérdezze senki, hogy hány méterről van szó, nincs kedvem lemérni, saccra sem!) Csináltam pár képet, kompakt módra, a nagy gép nem fér be a belső zsebembe, az nincs mindig nálam:P

Az egyik kereszteződésben láttam meg egy autó fényszórói előtt, hogy miképp áramlanak a levegőben a "víz-szemcsék". Aztán ezt később egy lámpaoszlopnál is figyeltem, teljesen olyan volt, mintha füstölne az egész város.

Szép látvány volt. Gondolom az autósok is örültek neki, mondjuk egy-két okos a városban is nyomta a ködlámpát, ami hivatalosan nem éghetne lakott területen belül, de biztos szüksége volt rá a sofőrnek.