Senki se essen abba a hibába, hogy elmegy megnézni a moziba a Hantaboy folytatását, ez ugyanis nem az. Jim Carrey-nek lassan már sikerül levetkeznie az Ace Ventura szerepkört, de sokan még mindig csak egy teli-vigyori figurára gondolnak mikor meghallják nevét (annak ellenére, hogy már ragyogott makulátlan elméje, kábelbarátunk is volt és a 23-as szám kergetésén is túlesett). Az igenember műfaját tekintve romantikus vígjáték, de azt hiszem sokat lehetne filozofálni arról, hogy manapság milyen filmeket is takar ez a kategória, mert ugye sokan minden vígjátékot is ide sorolnak, amiben van egy romantikus szál.
A mindenre nemet mondó Carl élete már oly unalmas, kockázatok nélküli és eseménytelen lett, hogy barátai is kezdik lassan elhagyni. Carl szürke hétköznapjaiba egyszer csak egy régi ismerős csöppen, aki elmondja, hogy teljesen megváltoztatta az IGEN-filozófia. Mindenre mondj igent! – nagyjából ennyi a lényeg, és innentől jön a hajléktalanok segítése, a bungee jumping és persze az elmaradhatatlan szerelem. Hogy miféle galibákat okoz, ha valaki mindenre igent felel? – idővel te mosod a barátaid szennyeseit, fizeted a piálást és még terroristának is néznek.
Persze Carl egy kicsit túlzásba viszi az igeneket, olyankor is igent felel, amikor nem kéne, de ettől alakulnak viccesen, néhol pedig bonyolultan az események. Romantika van a filmben, de nem csöpögünk, nem folyunk le a székről, pont jól van adagolva és a vígjáték címkét is megérdemli, de nem az fingós-böfögős-poénos film:)
Kicsit elgondolkodtató a film, sok olyan helyzet jutott eszembe, amikor visszakozom, amikor nemet mondok, és ha nem is mindegyik esetben, de egyszer-kétszer lehet, hogy inkább igent kellett volna felelnem. Ez nem jelenti azt, hogy most igenlő lennék, nem. Csak ha tudom, akkor kicsit könnyebben beadom a derekam:)
Összegezvén a látottakat, biztos megoszlanak majd a film utáni vélemények, nekem azért tetszett, egy hétvégi délutáni filmnek javallnám:)