New York - San Francisco - egy majd' 5000 kilométeres távról beszélünk, aminek egy részét belesűrítették ebbe a videóba. A gyaloglásról készült time lapse felvétel nagyon ütős, nagyon profi, bele se merek gondolni, hogy mennyi időbe telt, mire elkészültek csupán a nyersanyaghoz a fényképek.
Látványos, kalandos, jó zenés, annyi amennyi kell, nem túl hosszú, kicsit rövid, de talán ezért sem unjuk meg a végéig érve. Nem is ragozom, sétáljunk át Amerikán együtt a videóban szereplő sráccal!
Amikor panorámaképet készítünk, oda kell figyelni egyes apróságokra. Annak idején Drezdában járva csináltam meg az első panorámafotómat, kompakt fényképezőgépemmel körbeforogtam a folyóparton, majd a program automatikája összegyúrta otthon a hosszú csíkot. Akkor vettem észre azt a jelenséget, ami forgalmas tereknél adódik, egy ember többször szerepelhet a fotón. Sajnos a képet már nem lelem, remélem valahol még megvan, mert sajnálnám, ha ez is benne lenne az elveszett adatok listájában, amit egy pár évvel ezelőtti adatvesztést követően kezdhettem szomorúan jegyzetelni fejemben.
Pannonia Ring 2010 május - ez nagyban jól mutat...
Aztán legközelebb Velencében kapcsoltam panoráma funkcióra, amikor az egy ember többször jelenség szintén felütötte a fejét a Szent Márk téren, viszont akaratlanul is több embert félbevágott a progi, eltűnt egy-két láb, stb. Ezt a képet sem lelem! Hát mi a p*csa van a fotóimmal?! Megőrülök. Sürgősen el kell kérnem a képeket az egykoron velem nyaralóktól, hátha nekik még megvan. Megőrülök!
Ausztria 2010 július - álló képekből készült panorámafotó, mert a fekvő képeken nem fért volna bele a part, a víz és a túloldalon a hegyek.
A kis digitális fényképezőgépem (ami azóta Anyáé lett) nem torzított sokat, így kényelmesen lehetett vele panorámázni. Aztán meglett a nagygép, a Béla, az ugye nagylátószögű objektívet használva kicsit érdekesebb. Hajlamos a kép hullámzani, a panorámaprogramok néha nem szeretik a torzítást sem, stb. Nem is szoktam sokszor ilyen képeket csinálni. Amióta láttam azokat a panorámaképeket, amelyek mindent mutatnak (eget, földet, környezetet), tehát minden egy képen - azóta máshogy tekintek ezekre. Legutóbb is olvastam egy hosszabb cikket egy panorámamesterről, nem csak baromi sok türelem kell hozzá, hanem megfelelő technika, és tanulás is. Bevallom, én nem mászom ebbe bele, majd talán később. Hogy miért jó panorámaképeket csinálni, avagy több képet összeilleszteni, arra jó példa az alábbi B25-ös gép, amit így legalább egy képen tudok szerepeltetni, nem maradtak le a szárnyak, amik szemből a hely adottságai miatt nem fértek volna rá a képemre, lévén, hogy nincs halszemobjektívem.
B25 Mitchell - Ausztria, 2010 július
Na és elérkeztem ahhoz, amiért e bejegyzést írtam, ahhoz az egy képrészlethez, amit megakartam mutatni, csak úgy gondoltam adok neki némi körítést. Tehát a Red Bull Hangárban is csináltam egy panorámafotót (kevesebb mint 180°-osat). E képet összeillesztgetve kicsit szívtam, a program automatikájára hagyatkoztam, ami nem bírt el a tetővel és az ívekkel, ott kellett sokat variálni, de végül meglett.
Red Bull Hangar-7 - Ausztria, 2010 július
Csak később vettem észre, hogy lentebb az egyik ember arrébb lépett az egyik képen és ezzel máris eggyé vált egy másikkal, elég vicces képet adva. Vagy mondhatnám úgy is: Sikerült lefotóznom egy furcsa testalkatú, meglehetősen kisfejű embert.
A panorámakép hasznos és szórakoztató is tud lenni. Ha mondjuk egy forgalmas téren csinálsz ilyen képet, arra azért érdemes odafigyelni, hogy ha a sok ember közt van egy gyorsan áthaladó rikító ruhát viselő ember, akkor azt várd meg, míg kimegy a képből, különben egy nagy csíkfotón azt veszed észre, hogy mindenhol ott világít. Jól tud jönni a panorámakép készítés akkor, amikor valami nem fér el a képen (egy torony, egy repülő, bármi). Jól lehet velük szórakozni ezen az amatőr és egyszerű szinten, mint ahogy én, csak készüljetek fel, hogy előfordulhatnak ilyen genetikai mutációk, mint a fenti képemen...
Augusztus a hullócsillagok hónapja - mindez azért van, mert ilyenkor legaktívabbak a Perseidák. Tegnap este kint pizzáztunk a szombathelyi emlékműnél, s az eget kémlelve életem eddigi legszebb hullócsillagát láttam (természetesen a hullócsillag kifejezés itt nem helyes, hiszen apró meteoritokról beszélünk). Egy hosszú csóva, nagyon fényesen ragyogva suhant az égen, gyönyörű volt. Ezután kicsit elragadtattam magam (Hú! Basszus mekkora volt?! Ott volt! Láttátok? Húúú...) Ekkor a többiek is bekapcsolódtak a kémlelésbe, Mayer és Taki osztottak ahogy kell, hallucinálok, elvisznek az ufók, Zsótti közben ette a háttérben az utolsó szelet pizzát, majd kisvártatva, két-három kisebb csóva után ismét egy nagyot láttunk, hosszan szelte át az eget, közepesen ragyogva. Ekkor mindenki lelkesedni kezdett s még sokáig vizslattuk az eget. (Az alábbi kép 2008 szeptemberi, nem perseidák időszaki, de szép)
A Perseidák egy meteorraj, amelyen áthalad a Föld, s a sok porszem/kavics elégése miközben légterünkbe ér látványos égi show-t produkál. Augusztus 8-14-ig tetőzik az égi jelenség, de 11-12 a csúcspont, ekkor este (késő este, vagy hajnalban) óránként 60-100 meteor utolsó táncát figyelhetjük meg, így kérem tisztel olvasóimat, hogy aki teheti menjen ki valami olyan helyre, ahol kicsi a fényszennyezés és jól belátható az ég egy nagyobb területe. Szép látvány. Egyszer Balatonról néztem ezt, pár évvel ezelőtt, akkori barátnőmmel feküdtünk a parton és néztük a sok villanást - bevallom, akkor nem tudtam, hogy mit látok, s csak véletlenül feküdtünk be a csillagmozi előadására.
Augusztus 11-én majd bámulom kicsit az eget, 12-én pedig majd póbálok a Sziget fény-füst-szmog kombóján áttekintve néha az égre nézni. Fotózni is lehet majd az égi jelenséget, állvány és sok expó szükséges hozzá, de megéri:) 11-én majd próbálkozom. Pár napja bejárta a netet, hogy éjjel sarki fény lesz megfigyelhető a világ számos pontján egy augusztus elsejei napkitörés miatt. Bonyival kimentünk, bámultuk az északi égboltot, de nem láttunk semmit. Azt tudtuk, hogy valami (általában zöldes) fényt kellene látnunk hosszabb-rövidebb ideig. Hazafelé aztán megláttuk a sarki fényt. Zöld volt, és időközönként fel-felsejlett, majd elsötétült.
Na, félretéve a fárasztó humort, vissza a Perseidák tudományosabb részéhez. Van egy Swift-Tuttle üstökösünk, amely amikor elhaladt a Nap mellett milliónyi részecskét dobott ki magából, mindezt a Perseus csillagképben, így az ott maradt meteorfelhő a Perseidák nevet kapta, amin jellemzően Földünk átlavíroz. Régen Szent Lőrinc könnyeiként emlegették e jelenséget, és itt jegyezném meg, hogy az emberiség mennyire ellentétes kapcsolatban áll Lőrinc testnedveivel, hiszen míg az egyik nap az égen csodáljuk könnyeit, addig a másikon aggódunk, hogy vajon belevizelt-e a piacon kiszemelet görögdinnyébe, avagy sem.
A meteorzápor már július közepétől megfigyelhető, augusztus 8-a és 14-e között tetőzve, augusztus 12-én a legnagyobb aktivitással. A Perseidák szülőanyja/atyja (hmmm. Egy üstökös férfi vagy nő nemű?) szóval a Swift-Tuttle szilárd magja akkora, mint azé az égitesté, ami a Kréta-tercier kihalási eseményeit okozta bolygónkba csapódva. 1862-ben fedezte fel egymástól függetlenül Lewis Swift (július 16-án) és Horace Parnell Tuttle (július 19-én) - innen a Swift-Tuttle név. Utoljára 1992-ben suhant el a közelben, s legközelebb 2126-ban ugorhat be egy kávéra, ugyanis előrejelzések szerint keresztezheti a Hold vagy a Föld pályáját. Igaz újraszámolások után jelezték, hogy ennek kicsi, avagy az esélye, ha jól tudom 2 az 1000-hez, így valószínűleg simán elsuhan melletünk, mindenesetre egészen biztosan látványosnak ígérkezik majd. Ha valaki tudja miképp élhetnék még legalább 116 évig szóljon! Kíváncsi lennék rá... Annak idején is imádtam azt az üstököst, amit ha jól emlékszem valamikor 1996 után figyelhettünk meg az égbolton, szabad szemmel is, több napon át. Távcsővel néztem, belezúgtam. Idővel valószínűleg nekem is lesz mégtöbb hobbim, de bélyeggyűjtés helyett szerintem az amatőr csillagászatot fogom választani.
Amikor anyáéknál voltam Ausztriában, elmentünk Salzburgba, a zuhogó eső ellenére, mert egyik fő célunk egy múzeum volt, a Red Bull Hangar-7. A hetes hangár az egykori Red Bull-os versenygépek és más különleges gépek gyűjtőhelye.
Megannyi Forma 1-es autót láttunk, például S. Vettel és D. Coulthard autóit, Petronas meg Toro Rosso, miegymás. Annyira nem vagyok oda az F1-ért, de élőben látni, alig pár centire az egykoron száguldó gépcsodákat jó érzés...
Az egész hely egy különleges építmény, a rengeteg üveggel, az elit étteremmel, a kiállítótérrel, függő folyósóival, mindenével. A benne látható repülőkről már nem is beszélve. Piper-ek, Bell helikopterek, s a két kedvencem: egy B25-ös bombázó illetve egy felhajtható szárnyú Vought F4U Corsair.
A beillesztett fotókra kattintva képgaléria nyílik, viszont többet nem is írok, hiszen nagyon összeszedtem az érdekes infókat a Red Bullról, amiket ide kattintva cikkemben olvashattok.
Ha egyszer szerszámokat fogok gyártani, akkor annak ilyen reklámja lesz és nem érdekel, hogy egyszer már megcsinálta valaki.
Kutiman youtube csatornáját mindig figyelem, hiszen számos mixelt egyveleget készített, amit imádok. E csatornát látva, s hangok frenetikus összeállítását hallva eszébe juthatott valakinek, hogy Kutiman tudását egy reklámban is kamatoztathatni lehetne. Craftsman szerszámok különféle hangjai csendülnek fel, s nem okvetlenül működés közben. Hármat emelnék ki, ami kedvencem lett, az egyik a kézi fűrész, a másik az automata locsoló, a harmadik pedig a tetőről ledobott láncfűrész. Imádom! :) Hallgassátok, s lehet kicsit rétegzenés a műfaj, de hát mégis csak szerszámok a hangszerek?!
Ez a hétvégém is tartalmasra sikeredett, volt zenei program rendesen, és összefutottam a lófejű emberrel is. Na de vegyük csak sorjában:
Pénteken a Rák Fesztiválon voltam Kissomlyón: különféle együttesek, kicsiny zenei fesztivál családi hangulattal, 2 forintos belépővel, hat forintos hetijeggyel. Bár ha azt mondták az Alterábára, hogy családias, akkor ez már intim, vagy nem is tudom. Nekem olyan mindenes, hiszen itt cseperedtem pár évig, amíg nem szippantott be teljesen a város. Szóval jó volt az első napon, még a borús idő ellenére is. Sokáig lógott az eső lába, majd valaki nagyon belekapaszkodott (az egyik srác feltűnően sokat táncolt póló nélkül, mámorosan, egymagában, lehet, hogy ő nyittatta meg táncával az égi csapokat, de az is lehet, hogy kicsit sokat ivott). Galéria a képre kattintva.
Másnap Paraszt Triatlon volt, utána pedig további koncertek kezdődtek, de azokon már nem maradtam, mert siettem vissza az esti programokra. Így csak a szalmabála-görgetést, a vasvillával célbadobást és a zabos zsákkal váltófutást láttam. Igazi sportmegmérettetések autentikus, falusi közegbe ültetve. Leendő és aktív "parasztok" is jól szerepeltek. Galéria a képre kattintva.
Este Lunchbox koncert Szombathelyen, helyi banda, fiatal srácokkal, jó kis zenével, nem is tudom melyik nagyobb banda jut eszembe róluk, zenéjükről. Nem volt rossz választás Péterfy Boriék előzenekarának.
A löncsölés után színpadon a vamp, azaz P. Bori, akiről már temérdek alkalommal írtam, s írtak már mások is. Most kihagyom az olyan szép mondatokat, mint: Zombimód hajoltunk katapultálás közben Péterfy Bori hajába, aki közben vért szívott nyakunkból. Inkább maradok annál, hogy szokás szerint egy jó koncertet rakott le P.B. és Love Band a térre.
Nem tudom olvastátok, láttátok-e már a lófejű embert a neten?. Röviden idézem az indexet a kultuszról:
Lófejű embert örökített meg [1] Nagy-Britanniában a Google kamerás autója, amely a Street View-hoz készít panorámafelvételeket. A férfi a skóciai Aberdeen Hardgate nevű kerületében állt a járdán, amikor a Google lefényképezte, és a különös jelenséget feldolgozó [2] BBC azóta egész Európából kap leveleket, amelyek írói azt állítják, hogy személyesen találkoztak a lófejű emberrel.
Szombat este a szombathelyi Fő térre is kilátogatott a lófejű ember. Kattintottam róla jó pár képet, ezzel is beállva a kultuszi maszk felbukkanásának helyszíneit dokumentálók sorába.
Moziban:Pfff. Pfff. - és hasonló fújtató hangokat adott ki mellettem Hanzs, miközben az Eredetet néztük. Nagyjából nekem is csak ennyire futotta egy-két jelenetnél. Aztán kértem Hanzstól és Zsóttitól is kukoricát, amit a sapkámba öntöttek, így abból majszolhattam:)
Konyhában:A legrosszabb dolog tököt rántani. - mondja Anya sütögetés közben. Majd hozzátettem: Rossz dolog, rossz dolog, de magányos férfiak milliói nap mint nap csinálják:P
Otthon: Van egy kismacskánk, amelyiknek a testéhez képest jóval hosszabb a farkincája, mint az átlagos macskáknak. A macskusz szinte mindig összecsavarja hordja, délután viszont láttam az ablaknál állva egyenesben, meg is jegyeztem: Mekkora farka van ennek a kismacskának?! - mire Anya: Mit irígykedsz? - Muhaha...
Vacsi közben:Az Atom épp a tepsiből vadássza ki a krumplit, miközben tányérjára is rendesen szedett. - mond valami ilyesmit Hanzs a telefonba, miközben a sültebbnél is sültebb, már-már chips-szerű krumplikat gyűjtöm be a tepsiből szerdán, egy kis lakomára invitált még a sörözés előtt:P
A többi már megint nem ugrik be... Szellős az agyam, s eme infomorzsák nem akadtak fent a hálón, pedig sokszor nevettem:)
Fél kettő tájékán más nem is jut eszembe, minthogy ezt az Ádi ajánlotta videót végre beillesszem. Nemrég kaptam e-mailben, azóta már párszor megnéztem, s nagyon csípem.
A jó deszkásfilmeket szeretem, kreatívak, jók a zenék, látványosak, miegymás - köszi Ádi az egykori megfertőzést:P Szóval ez is egy deszkás videó (gör- és hó-), imádom a zenéjét és szinte minden pillanatában eszembe juttatja azokat a régi szép időket arról, amikor még a tévéjátékokon lógtunk bátyámmal meg a haverokkal. Játszottunk temérdek játékkal, de én mindig leginkább Mario-mániás voltam. Valahogy azt nagyon eltalálták, a mai napig imádom.
Nah, kukker a videót, kedvencem a Mariós részek és a Pac-Man-es. Jeee...
Miközben kirándultunk Ausztriában a családdal, elhaladtunk az autópályán egy hatalmas szék mellett. Bútoráruházi reklám, de olyan gigászi, hogy le kellett fotóznom. (annak idején egyszer már lefotóztam ezt a széket, de már azt sem tudom azokat a képeket merre keressem, szóval most pótoltam:))
Aztán kicsivel később elment melletünk egy busz, barátságos sofőrrel, bár hozzá kell tenni, hogy a barátságos sofőr kétszer is beljebb szorított egy autót, mert nem érdekelte túlzottan, hogy vannak a mellette lévő sávban is. Egyébként ez a matrica olyan fura nekem, felsorolni a busz extrái mellé a sofőr jellemét:P
Aztán láttunk egy Garfieldot is, a parkolóban bóklászott, nagyon aranyos volt, éppenhogy sikerült megsimogatnunk. Valószínűleg nem kóbor volt, vagy jól etették a környéken, lévén, hogy jó húsban volt a macskusz.
Jah, ha már parkoló, akkor autók, tetszett amikor egy híres modell, egy Jaguar E-Type ment előttünk (a világ egyik legszebb autójának van kikiáltva), s amikor kanyar előtt készültem, hogy lefotózzam, jött egy Alfa is (szerintem az). Tetszik ez az oldtimer orr a világ egyik legszebb oldtimerének farával vegyítve. Már csak a kombit kéne leradíroznom a képről:P Szeretem az ilyen véletlen képeket is:)
Többször szóbajött már egy motoros fórumon, hogy milyen jó nekem itt az osztrák határ közelében lakni, hiszen ha gurulni akarok egy jót, ahhoz alig kell mennem. Aztán ezt most ki is használtam, kiugrottam az épp kint kirándulgató család után, csupán 306 km, de az út 7 órás volt odafelé.
Mivel az Alpokon keresztül mentem, a 306 kilométerből legalább 200-250-et a hegyek közt s azokon keresztül gurultam. Nem mentem túl gyorsan, Mariazell-ig azzal töltöttem az időmet, hogy jobbra-balra nézelődve csodáltam a tájat, lestem, a teheneket, virágos házakat, miegymás.
Aztán Mariazell előtt lemerült a GPS-em, arra még volt időm, hogy egy szakadt benzinkutas blokkra leírjam a városneveket, legalább tudjam merre kell tartani a hátralévő 130 kilométeren. Pár perccel később épp egy erősen meredek szerpentinen haladtam felfelé, amikor két-három esőcseppes felvezetéssel akkora zuhi szakadt a nyakamba, hogy elbizonytalanodtam a már a haladást illetően is. 3-4 métert láttam előre, de lévén, hogy nem akartam az út szélén átázni, inkább továbbmentem. Nem tudom, hogy kanyart kellett mennem hogy 10-20-szal, hogy végre találjak egy faágat, ami alá bebújva nem javult a helyzet. Mire felértem és enyhült már mindegy volt, beáztam. (már motoroztam többször esőben, de akkor nem volt ekkora zuhi, 1,5 óra alatt sem ázott be a cipőm, kesztyűm).
A cipőm csak az apró zuhikat bírja, a nagy esőzést nem, tocsogtam a vízben. A kabátom és a nadrágom bírta a kiképzést, de szép lassan a nyakamnál beszivárgott a víz, és persze a pólom eleje illetve a boxerom is annyira vizes volt, mintha úsztam volna egyet, mondjuk ebben a tóban:
5 óra ázott esős motorozás után odaértem a családhoz. Elpanaszoltam, hogy mennyire szar beázott cipőben és kesztyűben (a nyári bőrkesztyű is idővel átázott) órákat motorozni, s mennyire feledteti a kényelmetlenségeket a szép táj:) No meg mennyire fájnak a nagyszemű esőcseppek nyolcvannál (eleinte azt hittem, hogy jégeső, majd rájöttem, hogy csak apró golyókkal dobálnak folyamatosan, ami szúrkál, ami fáj...):P Gyönyörű helyeken jöttem, ámultam, bámultam, csupán az eső miatt és az út hosszúsága miatt nem álltam meg annyiszor, de szinte minden kilométeren volt valami szép, amit lefotóztam volna:)
Anyáékkal vettünk motorosboltban esőruhát (karácsony előre letudva:P), mindent ami kellhet, csupán a kesztyűvédőm lett túl nagy, no mindegy. Miután agyonhajszárítóztam mindenem, s kezemről is kopni kezdett a kesztyű okozta festékfolt, elindultam haza, és visszafelé már sokszor megálltam, fotózgattam, kajáltam, miegymás. Felkészültebb voltam, reggel indultam, minden jól elpakolva, GPS csak szükség esetére, amúgy maradt a tankra ragasztott itiner:), fényképezőgép elérhető helyen, esőruhába öltözve, stb. - Egyébként egy hirtelen zuhi megint volt Mariazellnél (hol máshol?!), de nem volt annyira erős, mint az odaúton. A pihenőkkel együtt 6,5 óra alatt értem haza.
Nem voltam bevállalós, lassan vettem az íveket a szerpentinen, csupán akkor jöttem lendületesebben, amikor előttem is mentek motorosok, követtem őket, az íveket. "Gyerek" vagyok még a komoly bedöntésekhez, ráérünk arra még:) Összeraktam egy kis videót a sisakkamera felvételeiből és a fotókból. Katt alább:
Nagyon szép és kellemes kis út volt ez, még az eső ellenére is. A fogyasztás 4,5liter lett 100-on, azt hiszem legközelebb is erre megyek... Imádtam:)
