atom

Milyen tanuló voltam? Jó gyerek voltam-e? - Atom ellenőrzőmustra

2008.09.03. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 9 komment komment
Milyen tanuló voltam? Jó gyerek voltam-e? - Atom ellenőrzőmustra Tovább

Pár hete egy kábel keresése közben már derékig jártam a szekrényben, amikor az egyik dobozban ráleleltem pár darab ellenőrzőmre. Tipikus mozdulatsor következett: örömében fejet kissé felkap, ettől az beverődik, félve a pókoktól és a sötétben élő agyszívó zombi mumusoktól menekül ki a szekrényből, közben lehorzsolva a vállát s végül még egy kobak-kopp kibújás közben.
Hamar fellapozva a kis kék könyveket tanulmányozni kezdtem a lejegyzett múltamat:P
7-ik osztály első ellenőrző.
A jegyeim nem túl fényesek és beírásokból is akad pár, pl.: "Értesítem a Tisztelt Szülőt, hogy Anti a pénteki tanulásirányításról engedély nélkül távozott." - következő, pedig pont ugyanez, csak péntek helyett keddre vonatkozik:P Ebből a kedvencem:
7-ik osztály második ellenőrző.
Ebben kapásból osztályfőnökit kapok, mert második ellenőrző, holott az első is itt van a kezemben:P Akkor biztos nem találtam. Aztán figyelmeztetést is kaptam második bejegyzésként, mert nem volt ellenőrzőm:P Azt hiszem kicsit sok gondom volt abban az időben ezekkel a kiskönyvekkel. Nos Ebben az évben kaptam az első komolyabb büntetésem: "Garai Antal tanulót igazgató helyettesi figyelmeztetésben részesítem a házirend megszegéséért." - azt hiszem ezt akkor kaptam amikor köptem egyet tesiórán, a tanár ezért a fejemet többször beleverte a földbe, én kiszabadulva a kezeiből azt mondtam, hogy: "Te hülye kurva, bazd meg!" - majd bőgve elmentem anyukám munkahelyére. A tanár is kapott megrovást, mert ütött s nem először.
8-ik osztály:
Nos, itt már az ellenőrzőmön is nagyon szerettem feltüntetni, hogy épp milyen zenéket hallgatok. (Faithless, BBE, Dune, RMB, Scooter, X-Perience, C-Block, Ghetto People)
Egyébként arról már beszámoltam, hogy mennyire utáltam ezt az évet, főleg a tesitanárom miatt. Ebben az évben egy beírásom sem volt, viszont szülői elkérésem kapásból hat, na jah, ha tehettem kihagytam.
Az egy év asztalos - a legrosszabb jegyek:
Nem mindenki tudja, de háromnegyed tanévig jártam Celldömölkre asztalos-suliba is:P Nem a szakmával volt a baj, hanem a közeggel. Rögtön az elején fejest ugrottam a lecsóba és ha egy diák a rossz gyerekek közt mozog, azt nem szívlelik. Így alakult ki az, hogy egy tanár kivételével szinte mindenkinek szálka voltam a szemében, mert mindig bandáztunk és sutyiba cigiztünk, késtünk stb... (lógni viszonylag sosem lógtunk:P érdekes). Jegyeim annál durvábbak, az ötödik elégtelen után brahiból gyűjteni kezdtem előre megfontolt szándékkal az egyeseket, szeptembertől februárig 51db egyest zsebeltem be. Voltak négyeseim is, meg hármasok. Sőt! Franciából ötös voltam. Csak poén volt (akkor az volt), bár most már nem értem mire volt jó... Egyáltalán, hogy képzeltem az év végét???! Kaptam beírásokat is: "füllentésekért osztályfőnöki megrovásban részesítem", "Antal folyamatosan készületlenül érkezik a matematika órákra. Házi feladata nincs vagy összecsapott.", két hét múlva a folytatás: "Antal továbbra is házi feladat nélkül érkezik". Aztán igazgatóit is kaptam, mert engedély nélkül elhagytam a tanműhelyt. "Ez a viselkedés nagyon rossz hatással van az osztálytársaira." - persze azt nem írta oda, hogy épp az osztálytársaim beszéltek rá, hogy elmenjek velük. Apropó, miért is csak én kaptam igazgatóit? Kiiratkoztam, Szombathelyre jelentkeztem.
Fodrász első év:
Szerettem a Ganxsta Zolee és a Kartelt, ez meglátszott az ellenőrzőmön is:)
Új év, új hely, új suli, új emberek. Mivel az osztály döntő többségben lányból állt (azt hiszem 5 fiú és 32 lány volt a kezdő csapatban), így nem kerültem rossz körökbe. Félévkor egy hármasom volt, a többi négyes és még egy ötös is:) Atomka megjavult:) Beírás nincs.
Fodrász második és harmadik év:
Helyzet másodikban ugyanaz, beírás nincs, félévkor csupa jó jegyek (németből azért kettes):) Harmadikban félévkor csak ötösök és négyesek, egy osztályfőnöki figyelmeztetés két óra igazolatlan hiányzás miatt.
Szóval amilyen viharos volt a kamaszkor, olyan nyugis és békés a fiatalkorom:) Most már csodálkozom főiskola után, amikor belepillantok ezekbe az ellenőrzőkbe, hogy néha milyen meggondolatlan gyerek voltam és milyen félvállról vettem mindent. Na mindegy, szerencsére kikupálódtam így a "felnőttségre":P Úgy érzem:) Esetleg valakinek hasonló élményei? Vagy csak a bátyám és én voltunk ilyen anyaszomorítók?!:P

Tovább a poszthoz
9 komment komment

*megjegyzés* - Gólyatábor 1. nap

2008.08.29. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
*megjegyzés* - Gólyatábor 1. nap Tovább

Az lett amire számítottam: mire befejeztem a cikket és a képfeltöltést utolért a hajnal (nem az Ádám) és már nem merek blogba fogni, mert így is necces, hogy felébredek-e reggel.
Nos, ezért szokásos (tavalyi) módon felhívnám a figyelmet a vaskarika.hu-n lévő cikkemre és a képgalériára. Viszont örüljetek, hogy jól érzem magam, örüljetek velem!:D

Scusi, de egyedül csak így megy a dolog... Bocsánat Dr Garai Gábortól is, aki ezekben a napokban nem is valószínű, hogy a blogom felé fog emiatt járni:P

Tovább a poszthoz
2 komment komment

Rockabilly verda Skodából

2008.08.28. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 4 komment komment
Rockabilly verda Skodából Tovább

Már láttam ezt az autót párszor, mindig csak messziről, most viszont pont arra bringáztam amerre parkolt:) Így hamar le is fotóztam:)

Miközben körbesürögtem az autót ütemes rockabilly csengett a fülemben, mindig hallom a dallamot, amikor meglátom, egyszerűen sugározza magából a feelinget. Én úgy gondolom, bár biztos vannak olyanok is, akiknek csak egy szimpla Skoda marad, melynek oldalára valami veterángyilkos lángnyelveket festett. Micsoda dolog kérem szépen!?

Nem baj, ha egy régebbi autót kicsit úgy csinosítunk, ahogy egy régebbi korszakban láthattuk keleti csodák helyett nagy amcsi vasakkal. Nekem kifejezetten tetszik. A tulajdonost még nem láttam, viszont azt mondják, hogy életérzésben és séróban is passzol a verdához.
Korszakra jellemző stílusú zeneszolgáltató remake a hátsó ablakban:

 

Tovább a poszthoz
4 komment komment

*megjegyzés* - NYMESEK Gólyatábor 2008 - megyek

2008.08.27. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
*megjegyzés* - NYMESEK Gólyatábor 2008 - megyek Tovább

Épphogy véget ért a karnevál máris kezdődik a gólyatábor, mint ahogy az minden évben lenni szokott, ilyenkor nem nagyon vagyok elérhető és a blogom is érdekesen alakul, viszont remélem most meg tudom majd azt is oldani, hogy ne csak ez menjen a blogomon, mert bátyám, Dr. Garai Gábor tavaly is megjegyezte, hogy őt ez a gólyabizbasz ennyire nem érdekli, és való igaz, nem mindenkit érint:P Engem viszont annál inkább s mivel még nem sikerült klónoznom magam, ezért nem tudok többfelé szakadni...

Az idei programokon abszolút nem lepődtem meg. Még Bonyinak mondtam, hogy biztos lesz megint Vad Fruttik meg ilyenek - természetesen lesz. Majd valaki ír róla és lefotózza, mert én nem szeretem nagyon és hazudni nem akarok, lehúzni cikkben szintén nem. Egy számuk van amit emésztek, nem tudom a címét, az MR2-n hallottam és nincs benne a refrénjében a dinnyeszállításra kiválóan alkalmas szovjet gépjármű sárga verziója.
Tavaly volt Mistery Gang - idén is lesz, szerencsére esőhelyszínnek nem a Romkert van kijelölve, mert tavaly oda került és ez kellőképp nem tetszett a house-os táncosoknak és a Misteryseknek sem, mert az előbbi a zene miatt, az utóbbi pedig "az első sor kitakar mindent mert nincs magas színpad" effektus miatt rosszul volt. Juice együttes is lesz, abból sem biztos, hogy sokat kortyolok, bár ki tudja előre, hogy mi lesz még:P

A részletes program letölthető innen.

Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Karneváli konklúzió

2008.08.26. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
Karneváli konklúzió Tovább

  Végre le tudtam ülni kicsit a blogom elé is, hosszú volt ez a három nap, érdekes volt az idei karnevál.
"Érdekes", azért használom ezt a szót, mert hol nagyon élveztem, hol pedig nagyon untam, a tavalyi teljesen más volt, pedig sokan azt mondják, hogy minden évben ugyanaz.
A pénteki nap mozgalmas volt, helyszínről-helyszínre rohangáltam, voltam jó koncerteken, hastáncos előadásokon és Badár Sándor stand up fellépésén, szumma-szummarum: tetszett.
Kedvenc momentumnak könyvelhető el Ágoston Béla együttese, az Agostones fellépése. Ágoston B. a Zuboly együttes tagja is egyben, így pozitív előítéletekkel álltam a Dudapest Cirkusz fantázianevű produkcióhoz. A banda a színpadi fellépés előtt végigjárta a Fő teret mobilizált hangszereléssel és nagyjából végig a "szereti a tik a meggyet" című tradícionális nótát adták elő teljesen új zenei köntösben.
Az a baj ezekkel a műsorfüzetekkel, hogy az ember nem tudhatja biztosan mire számítson. Sem a CoSKA sem a RusSKAja nem érintett meg amikor megnéztem youtube-on egy-két felvételüket, viszont élőben annál jobban lötyögtem zenéjükre koncertjük alatt (fényképezővel leginkább csak lötyögni lehet). Idén csak a programajánlóra hagyatkoztam, ezért többször csalódtam, mert ha összeraknak egy hagyományos együttest, ami mellé bedobnak egy dudát vagy valami népi hangszert s aztán eljátszanak egy népdalt, attól az még nem lesz világzene. Az idei karnevál a reneszánsz évében szerveződött, a programfüzet pedig a világzene jegyében íródott. Nem minden esetben az szólt a színpadról, amire számítottam (biztos műfaji hiányosságaim vannak).
  Szombaton a kevés alvás miatt hatalmas kofferokkal a szemem alatt vágtam neki a napnak, mely ha műsorokban nem is, de csapadékban annál gazdagabb volt. Még a rossz idő előtt megnéztem egy gólyalábas és egy hastáncos számot, aztán menekültünk a zápor elől fedett helyre s ahelyett, hogy blogoltam volna, minden mással foglalkoztam, ami nagyjából a vaskarikára feltöltött képekkel való bíbelődésre terjedt ki. Apropó, néztétek ugye? Szép képek vannak a galériákban és összefüggő cikkel is beszámoltunk a Karnevál egy-egy napjáról, ha nem is minden percéről. A hidegtől kissé átfagyva véget is ért a nap, hisz egy rendőrautó hirdette, hogy a felvonulás csak 21 óráig elálló eső esetén lesz megtartva, ami még nagyon jó égi imserettség lévén sem lett volna valószínű.
  Vasárnap kis szél kíséretében újra napsütés köszöntötte reggel Savaria népét, folytatódott a karnevál, esetenként kis tömegiszonnyal keveredve (legalábbis részemről). Egyes esetekben már nem tudtam menekülni az emberek alkotta összezáródó "fogó" karmaiból, így fejem fölé emeltem fényképezőgépemet s paszírozódtam akaratlanul.
A kedvenc jelenetem az volt, amikor a Thököly utcában a Garabonciás csoport jött velem szemben gólyalábakon s leguggolva fotózni kezdtem őket. Később már csak azt vettem észre, hogy túl közel vannak, így összehúztam magam és kattogtattam a gépet, elsétáltak felettem, szenzációs volt ahogy egy nő kiabált oldalról: "Jézusom!" :) Ez imigyen néz ki képekben:
A felvonulást a Városháza teraszáról fényképeztem, fél órával kezdés előtt már elfoglaltam a helyem, egy idősebb hölgy megkért, hogy menjek már arrébb, mert ő is szeretne látni valamit belőle, nem lehettem illedelmes, mert akkor nem lennének fotók, így szóltam, hogy inkább a mellettem ácsorgó tizen-húsz embertől kérje inkább ezt, akiknél nincs feltünően nagy fényképezőgép, persze ez nem tetszett neki, de apró súrlódások minden évben vannak. A felvonulók szerintem kissé túl gyorsan haladtak, alig-alig tudtam egyeseket lencsevégre kapni, de azért jó volt így is:)
Hol is voltam még? Jah, persze hastáncos előadásokon vasárnap is jártam illetve Kerekes Band koncerten is, amiben nem csalódtam, ugyanazt a pörgős előadást kaphattuk a Fel a kalappal lemezbemutató koncerttől, mint tavaly a Pimasz ismertetésétől.
Szintén a csak programfüzetolvasás átka, hogy a "szerb világzene" címszó alatt valami balkáni rezesbandára számítottam (nem csak én, többek mondták ugyanezt). Na mindegy, inkább áthúztam egy kicsit a Napra, vagyis este tíz lévén a borok utcájába a "Napra" koncertre.
Egy kicsit eufórikus állapotban volt az énekesnő és a gitáros, olyan szólót kapott a közönség, hogy az már kicsit túlmutatott azon, mint ami szerintem kihozható lett volna az "Ici-pici ház" című számból. Aztán még bóklásztam egy kicsit, ismerősökkel csak alig találkoztam, irány haza, cikkrészlet írás (15 mondat, de nehéz volt:P), kis képátválogatás és retusálás, küzdelem a memóriakártyával (másolási gondok), szóval ismét elvoltam fél 5ig. Összeségében persze jó volt, kell a forgatag is, meg a koncertek, a bulik, de tartom magam ahhoz, hogy a tavalyi kissé jobb, akkor talán egy kicsit többet is pihentem, haveroztam, szórakoztam és még a blogom sem látta íly elhanyagolt módú kárát.
 

Tovább a poszthoz
2 komment komment

*megjegyzés* - karnyeváli eső meg a szupererő

2008.08.24. 10:50 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
*megjegyzés* - karnyeváli eső meg a szupererő Tovább

Na jó, ezt nem bírom ki, írok ma is legalább két sort:P
Tegnap elmosta a karnevált az eső, délután még kint voltam, aztán négy óra előtt kicsivel eleredt a zuhi. Sajnos a fáklyás felvonulás így elmaradt sőt, koncertek és egyéb olyan rendezvények is, amelyekre szerettem volna elmenni, ez van... Ma talán kegyes lesz az időjárás és csak a hideg lesz az egyetlen zavaró tényező.
Jövőhéten gólyatábor... Jesszus, azt hiszem a hét első napjaiban aludnom kéne egy kicsit, mert nehezen fog menni az a pár nap is.
Apró észrevétel még a tegnappal kapcsolatban: lehet, hogy a Superman-es pólóim hatással vannak rám? Egy finom gyengéd mozdulattal megnyomtam a V3-asom külső kijelzőjét (mert kicsit kiállt a széle) és ez a finom mozdulat egy duplarepedéses kijelzőplexi törést eredményezett:P S mindezt azelőtt, hogy odaadtam pankeey-nek, kész vicc... Repülni még nem tudok, azt is próbáltam, egyelőre csak a "kezelhetetlen szupererő" jelentkezett.

Nah, most megiszom a maradék kávémat és öltözök, mert indulnom kell... Karneváli képek és cikkek a vaskarika.hu-n. Tessék csak megnézni őket!

Ágyő, peace, Au revoir!

Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

*megjegyzés* - Karnevál = kész halál

2008.08.23. 05:06 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
*megjegyzés* - Karnevál = kész halál Tovább

Hajnali öt van, most megyek zuhanyozni, aztán aludni, nemsokára kelek, megyek fotózni és részt venni mindenen, hogy legyen anyag. Eléggé leszívott már ez az egy nap is, és még kettő hátra van... Voltam hastáncokon, koncerteken, Badár comedy-n, forgatagban... Valahogy túlélem... Írni nem tudok... Cikket is össze kell hozni vaskarikára sok ember tollából. A galéeriák és minden most került fel, így csak linkelek, hogy nézzétek. Katt a képre, galéria nyílik!
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://vaskarika.hu/images/gallery/f/e/c/fec8a039.jpg”.

Bocs... de nem bírok ennyi mindent egyszerre flottul vinni:(

Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Fotóim az Instagramon

süti beállítások módosítása
Mobil