Szerdán elmentünk a moziba megnézni a Kispálfilmet, a Napozz Holddal-t. Országosan egyszerre adták le a kijelölt mozik, s csak egyszer. A film a Kispál és Borz (kb.) utolsó egy hónapját mutatja be a Búcsúkoncerttel egyetemben. A jegy 3000 forintba került, de ezért kaptunk egy dupla DVD-t is, amely tartalmazza a filmet és még külön extrákat is. Három mondat fogalmazódott bennem meg a film után:
- Nagyon jó volt a film!
- Nagyon sajnálom, hogy nem mentem el a búcsúkoncertre.
- Vége van a Kispálnak?! Ne már!

Emlékeim szerint az első Kispálos emlékem az köthető az első dallal amit hallottam tőlük. Ha jól emlékszem 1997-ben (vagy 98-ban) voltam Sopronban a Volt fesztiválon, s belépve egy terembe épp ők játszottak a színpadon. Nem tudom mi volt a szám címe, így évekig csak a dallamra emlékeztem. Akkor még nem tudtam  hol rálkeresni, maximum kereshettem volna valami fanatikus borzost, hogy adja oda a kazikat és végighallgatom őket. Később persze belebotlottam ebbe a zenébe is, egy kölcsönkazin hallottam meg újra a számot, a Bársonyfüggöny volt az.

Aztán voltam egy-két koncertjükön is és hamar rákattantunk a kollégista időszakban. Nagyon megszerettem a zenéjüket, szövegüket. Azóta persze megannyi koncerten voltam, legutoljára július elején a VOLT Fesztiválon. Szép, hogy először és utoljára is ugyanazon városban, ugyanazon fesztiválon láttam őket játszani. Sopronban azt mondtam: Nekem ez volt a Búcsúkoncert. Viszont a filmet látva már azt mondom. Kár, hogy ilyen könnyed voltam.

Huszonhárom év zenélés után és tizenegy stúdióalbum után 2010 augusztus 9-én búcsúzott el zenekar a nagyközönségtől a Sziget Fesztivál nulladik napján. A Kispál utolsó koncertjére becslések szerint kb. 45 ezer ember volt kíváncsi. A búcsúkoncert filmjét egyszer vetítették le a mozikban, november 24-én. A zenekar, a rendező, a stábtagok és még nagyon sokan a budapesti West Balkán moziba rendezkedtek be, ahonnan a vidéki mozikkal online kapcsolatot is létesítettek, így mi szombathelyiek még megvártuk, hogy Budapesten mindenki beérjen, elfoglalja a helyét a termekben, s országosan egyszerre indították el a vetítéseket – tudtuk ezeket meg Varga Líviusztól, aki az est konferansziéja volt.

Az első képkockák után egy kicsit hangosnak ítéltem a filmet, de hamar rájöttem, hogy így úgy érzem magam, mint egy koncerten, kell a hangerő, hogy átjöjjön az energia és így elnyomta a sorok közti félhangos énekléseket is. Sokan énekeltek (én is) – mint az utólag kiderült, hallhatóan, Bonyi megerősítette:P Borsódzott a bőröm, kihozta belőlem a Kispál életérzést. Halkan, de üvöltöttem a Zsákmányállatot és minden mást is:) A Hang és fény alatt még a könnyem is kifakadt, érezhető volt, hogy eltűnik valami az életből, vagyis a porondról...

Három hónap telt el a koncert óta, a film rendezője Merényi Dávid azt szerette volna, ha a nézők átélhetik valamelyest a koncertélményt, így másfél órányi filmbe belesűrített temérdek jelenetet, érzést, a film dramaturgiája úgy volt felépítve, hogy egy percre se unatkozzunk. És a werkfilmből az is kiderült, hogy amikor könnycsepp gyűlt össze a szememben, az tudatosan lett előidézve, hatottak az érzelmekre (otthon megnézve is meghatódtam, jól nyomják ezek a filmesek). A filmet 16 darab Canon EOS-5D-vel forgatta a Magyar Hangya filmes cég, az operatőrök javarészt filmművészetis operatőr hallgatók voltak, akik a kötelező feladat mellett elengedhették kreativitásukat, így ezért is igazán „feeling”-es az alkotás. Persze a vágás néhol fájt, de ízlések és pofonok.

Az egész búcsúkoncert sok show-elemet tartalmazott, ezek közül kedvencem az volt, amelyben Lovasi és Kispál egy piroskockás abroszos asztal mellett ülve játszák a Csillag vagy fecskét.

És a végén mindenki összeállt egy képpé, háttérben a negyvenötezres tömeggel, s amikor az Égbolt végleg zárult, egyszer csak véget ért a film, egy szomorkás hegedűszóval fűszerezett dal után...

Aki szereti az együttest, annak látni kell ezt a filmet, mert ezernyi emlék tör fel a nézése közben. A rongyosra hallgatott kazettákról kívülről fújt dallamok, a sok koncert, Lovasi tipikus megnyilvánulásai, Kispál szájából lógó cigaretta, a belső érzelmeink tökéletes megfogalmazása dalokba öntve, s még sorolhatnánk a megannyi részletet. Ezt a filmet minden rajongónak látni kell, s bár tudatosul bennünk, hogy ez itt a vég, de mi ezentúl is bármikor elővehetjük majd a kazikat, a cd-ket s átélhetjük a Kispál és a Borz dalok nyújtotta életérzést. Viszlát Kispál!