atom

A NAGY rétes-teszt - Vasvári rétes fesztivál

2007.08.22. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! 4 komment komment
A NAGY rétes-teszt - Vasvári rétes fesztivál Tovább
A helyszínen rövid terepszemle után tudatosult bennem, hogy nehéz dolgom lesz, ezért rögtön neki is láttam a NAGY TESZT-nek, végigkóstoltam egy kivételével az összes stand rétes-különlegességeit. Eddig a napig az én szótáramban a túrós, a meggyes és a mákos rétesen kívül csak a káposztás szerepelt, viszont most utolért a felismerés, hogy annyi a tudok a helyi jellegű gasztronómiáról, mint Günther, a sváb szerszámlakatos a magyar konyháról.

„A legfinomabb rétesükből kérnék.” – jelmondattal kértem, hol én, hol Gábor, beépített helyi kémem a szebbnél-szebb gőzölgő finomságokból. Kényes ízlelőbimbóim természetesen a nyolc évnyi kollégiumi koszt után már kissé tönkrementek, de így is tudtam értékelni jót s rosszat, illetve csak felismertem az intergalaktikus íz- és zamatharmóniá(ka)t.

Erika néne és a falu lelkes népe – Petőmihályfa –Real Madrid Aszalt Szilvás rétes
Erika néne és segédjei népi viseletben szaladgáltak fel s alá, mikor közöltem a missziómat, végül az aszalt szilvás rétes mellett döntöttek, hogy beletolják az internetes média feneketlen csatornáiba. Jól tette. Ha van spanyol fociligája az aszalt szilvás rétesnek között, akkor a Real Madriddal találkoztam. A tészta annyira volt megsütve amennyire egy rétest illik, ropogós tető, közepesen ropogós alap, kevés porcukor és nagyon jól eltalált töltelék. Se nem száraz, se nem tocsogós, szalvéta nélkül is kultúráltan ehetős, finom rétes.

Egy szoknya két nadrág – Sárvár – Tejberizses tropicana rétes
A könnyűzenei együttes fellépett az eredményhirdetés után, azt megelőzően pedig réteseiket kínálgatták ők is standjukon. A tejberizses rétest (annak ellenére, hogy finom volt) nem sorolnám az igazi rétes kategóriába, inkább nevezném gyümölcsrizses finomságnak tésztában. A tészta nem volt ropogós, ízre és állagra viszont nagyon passzolt a rizshez, laktató volt és hamar el is fogyott, gondolom, a városban felbukkanó kínai csoport áldozatává vált. A túrós rétesük nagyon jól nézett ki – ezt vizuálisan bundesligásnak ítéltem.

Nefelejcs Női Kar – Sorkifalud – Cukkínis és sárgadinnyés rétes
Itt aztán nagy volt a hangulat és a sürgés-forgás. Minden asszony népviseletben, mindenkinek akadt valami dolga. Eleinte a sor végére küldtek ügyet sem vetve rám, de amikor már a sátorban fényképeztem feltűnt, hogy szeretnék valamit. A legfinomabb rétes ilyenkor elég necces kifejezés, legalább nyolc asszony főztje (avagy „sültje”) közül nehéz választani, így rögtön kettőt kaptam. A cukkínisben volt gomba, főtt tojás, hagyma, fokhagyma, bor és persze cukkíni is, állítólag ez a férfiak kedvence, mert erre jól lehet inni – ha nem autóval érkezünk vendégségbe. A főtt tojás és a gomba nálam nincs rajta az étkezési toplistán, de a készítők már tökélyre fejlesztették a keveréket, és oly jól fűszerezték, hogy rögtön jegyzetfüzet után nyúltam és követelni kezdtem a receptet.
A sárgadinnyés baracklekváros rumos annyira nem érintette meg a lelkem, kisebb küzdelmet vívott számban a barack és a dinnye, a rumot szerintem pedig, még sütés előtt megitta Johnny Depp tisztán vagy koktélban, mert minimálisan sem vett részt a harcban.

Csehimindszent
Egész nap énekléssel csalogatták a vendégeket a sátorhoz . Azt mindenki döntse el maga, hogy a „Jaj de édes ez a rétes csuhajja! Gyere babám, egyél rétest, attól leszel ilyen édes csuhajja!” és a hasonló népdalok különféle rétes-verziójára vadul odagyűlik a rétes-szagra, avagy,  Metallicán szocializálódva inkább odébb áll – mint tudjuk, ez zenei ízlés dolga. Egy lecsós rétes vált áldozatommá itt, ha jól számoltam, két népdal alatt sikerült megennem. Ízre nem mondhatok egyebet, mint sűrű, krémes lecsó rétestésztában tálalva, csuhajja…

A nagy teszt közben, ha jól emlékszem a csehimindszenti sátornál kezdtem el gondolkodni azon, hogy végig akarom-e ezt csinálni, kezdtem kicsit jól lakni és úgy érezni, hogy nem szeretem a rétest. Pedig a szerkesztő azzal engedett el, hogy a lelkemre kötötte: minden rétest egyformán szeretek. Pont.

A bejegyzés avagy cikk ide kattintva folytatódik.


Fényképeim a fesztiválról, rétesekről, mindenről katt ide, nyílik a galéria.

(Mostantól előfordulnak ilyen bejegyzések (amelyek folytatása hivatkozással érhető el), mert ezek "hivatalból" íródnak a vasnepe.hu számára, így én teljes mértékben nem teszem közzé (persze ez csak a hosszabbakra vonatkozik) ill. az olyan bejegyzéseimet sem érinti a linkelés, melyek innen kerülnek oda s nem onnan ide:-)

Tovább a poszthoz
4 komment komment

Hajós András - Vityadal

2007.08.22. 08:00 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Hajós András - Vityadal Tovább
Én ezt még nem láttam és biztos ugyanígy van vele egy-két olvasóm is:-) Nekem tök tetszik, amellett, hogy bírom a Hajós stílusát:-) Mint humorista, mint Emil Rulez, csípem...
Eme politika-mentes blogon, most egy politika-mentes, humoros és rövid dalocska két politikusról. Feriről és Vityáról:-)

(Ha nem látnád a videót kattints ide!)
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Hirtelen jött vihar - Jégeső a versenypályán - Pannonia Ring

2007.08.21. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Hirtelen jött vihar - Jégeső a versenypályán - Pannonia Ring Tovább
Fantasztikus volt ez a tegnapi vihar. A Pannonia Ringen fotóztam, amikor szinte pillanatok alatt eleredt az eső, megjegyzem: nem kicsit... ...NAGYON!
Mondanom sem kell, hogy az ebédszünet utáni összes program törlődött, se verseny, se szabadedzés... A motorosok nagy része hazament, akik pedig maradtak, amint elállt az eső szintén elindultak. Mi sem maradtunk túl sokáig, menekültünk a vihar elől, néhol már 30-40 centi mély tócsák alakultak ki a parkolóban. Amíg a kocsiig elértem olyasmi élményben volt részem, mintha nyakonöntöttek volna egy vödör vízzel.
Csináltam szép fényképeket, klikk az alábbi nagyon borús képre és a galéria nyílik:-)
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Egy kép amire emlékezni kell - a merdzsó és a hátsó gyönyörű összképe a traffipax szemszögéből

2007.08.21. 08:00 | Atom | Szólj hozzá! 8 komment komment
Egy kép amire emlékezni kell - a merdzsó és a hátsó gyönyörű összképe a traffipax szemszögéből Tovább
Az ilyen bejegyzéseim miatt kritizál a bátyám.
Az ilyen bejegyzéseim miatt esik a blogom színvonala.
Az ilyen bejegyzéseim miatt van időm fürödni és enni is végre valamit így hajnali fél egykor.
Az utóbbi pár napban rengeteg dolgom volt és megíratlanul hevernek mappákban és agyamban bizonyos bejegyzések. Amióta hivatalosan is publikáló, vagy ahogy a vasnepe.hu említ: "blogger" lettem akad pár dolgom. Ennek tetejében természetesen még fotózni is járok a pannonia-ringre, ami azért reggeltől estig tartó elfoglaltság... Úgyhogy tessék elnézni ezt az egy-két napot. A karnevál alatt mindenképp fogok értelmes bejegyzéseket kreállni, de a karnevált csak utána dolgozom fel, mint ahogy a rá pár napra induló gólyatábor is hasonlóképp lesz... Tyűűűűűű... Sok a munka:-) Köszönöm a türelmeteket, köszönöm, hogy olvastok:D
És végre következzék a címben említett kép, amit már majdnem elfelejtettem, csak ma egy fekete merci ment előttem és beugrott a kép:D (most látom a dátumot, már nyolc éve annak, hogy leugrottunk németbe a haverokkal az egyik ismerősünk mercijével... ...upsz... öööö....)
Tovább a poszthoz
8 komment komment

Valami izgalmas Gabinak

2007.08.20. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
Valami izgalmas Gabinak Tovább
Vasárnap este van, az imént beszéltem bátyámmal, Gabival telefonon. Azt mondta, hogy írjak valami izgalmasat, írjak valami olyat ami érdekli, ami tetszik neki. Ne sumákoljam el "ilyen filmajánlókkal meg klippekkel"  a bejegyzéseket.
Rendben, igaz most sok a dolgom, mivel már hivatalosan is publikálok fizetésért, és holnap megyek egész napra fotózni, de most ez nem érdekel...

Mi lehet, ami a bátyámnak izgalmas... Aha!

Utoljára az 1999-ben elbúcsúztatott E36 sorozat esetében kombinálták a négyajtós 3-as karosszériáját az M3-as hajtásláncával, de úgy néz ki, most ismét lesz családi sportgépe a BMW-nek. A száguldásra vágyó családapák korábban vagy kénytelenek voltak megfizetni a nagyobb M5-ös felárát, vagy a konkurenciánál kereshették kellőképpen gyors, de praktikus módon négy ajtós modelleket 300 lóerő felett. Úgy tudjuk, a típus ugyanazt a 420 lóerős, 4 literes, V8-as motort kapja meg, amelyet a háromajtós kivitelben már bemutattak, és bár egy picivel várhatóan nehezebb lesz, a menetteljesítményei is hasonlóan lélegzetelállítóak lesznek, mint a kétajtós kupé változatéi.... (totalcar)

pfff... ez így uncsi, az nem igazán nagy hír, hogy családapaként is lóerők lesznek a hátsója alatt... ...talán ha kiraknám az autójának a képét az izgibb lenne, mert akkor a statisztikáim szerint minimum 180 ember látná az autóját estig. És biztos megkérdeznék, hogy hány lóerős és Ő boldogan írná, hogy gyárilag 200, amit persze most, hogy leírtam nem fog senki sem megkérdezni...
Na ez így már elég izgi??? :( Nem....
Hát akkor nem tudom mit csináljak.
Várjunk csak, ez így mennyivel izgalmasabb?
http://autoplay.ru/uploads/posts/thumbs/1165916700_bmw_z4m_girl_3.jpg
Nos mi a vélemény? Vagy ez sem? Akkor nem tudom mit írjak. Mostanság sajnos keveset vagyok otthon és nem teljesen tudom, hogy mi a napi érdeklődési köröd... Honnan tudjam, hogy mi érdekel jobban?
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.mangold.hu/img/termekek/ujsor/zsir.jpg”.
Mi foglalkoztat?
A BMW vagy a Csajos BMW vagy épp azon jártatod az agyad, hogy árulnod kéne-e egykilós mangalica-zsírt a boltban?
De azt hiszem, hogy kapizsgálom már, hogy mire van szükséged, egy képre, amiben minden benne van, hát tessék, összerakom, így nem tévedhetek, ha pedig valami hiányzik, akkor majd írok arról is. Sajnos ilyenkor utolér a felismerés, hogy nem tudom mi minden az, ami igazából megfog Téged, mi az ami leginkább foglalkoztat. Régen még tudtam, hogy gyűjtöd a bélyegeket, később azt a gyűjteményt mutogatva gyűjtötted a hajadon lányok trófeáit nagy sikerrel. De most??? Már külön lakom, azt tudom, hogy amikor otthon vagyok mindig jókat dumálunk, és ennek örülök, hogy jó fej a bátyám s nem kell utálnom vagy közönyösnek lennem vele, mint sok ismerősömnek. ENNEK KURVÁRA ÖRÜLÖK! De kicsit már kilógok a mindennapokból, holott majdnem minden nap értekezünk valahogy, de ez akkor is más. Így igyekeznem kell, ha ilyen mérvű feladattal állok szemben, mint: "Valami izgalmas" ...



















.

Tovább a poszthoz
2 komment komment

Degeszre tömött postaláda

2007.08.20. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! 7 komment komment
Degeszre tömött postaláda Tovább
Közel egy hétig voltam távol kis otthonomtól és ezalatt az idő alatt sikerült a szombathelyi szórólapos-brigádnak meglepetést okoznia számomra. Hazaérve azt láttam, hogy kilóg egy-két újság a postaládámból, közelebbről megnézve viszont látszott, hogy már gyanúsan feszül a pléh,
majd kissé távolabbról, nyújtott karral kinyitottam a levélszekrényt, mire mellkason vágott egy jó nagy adag reklámkampány. Pár perc szemezgetés után összeszedtem a földről és megszámoltam őket:
33 darab újságot,
19 darab szórólapot és
3 darab levelet kaptam.

Komolyan elgondolkodtam, hogy felterjesztem a munkaügyi hivatalban az újságkihordók logisztikai átképzésének lehetőségét. Ilyen lendülettel és elszántsággal egy kamionba szerintem háromszor több rakományt lennének képesek bezsúfolni - és a legfelső határ a csillagos ég!

ÚJSÁGKIHORDÓKAT A LOGISZTIKÁRA!

- mindenki hagyja három-négy napig ellenőrizetlenül a postaládáját és megtapasztalhatja saját szemével is, hogy miről beszéltem.

Ugyanez a vasnepe.hu-n:D
Tovább a poszthoz
7 komment komment

Menni vagy nem menni? - ez itt a kérdés

2007.08.19. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! 3 komment komment
Menni vagy nem menni? - ez itt a kérdés Tovább
A héten ellátogattam pici országunk fővárosába, de azt hiszem, hogy erről bővebben talán egy másik bejegyzésben írnék, így a Tour de Vörs után mi más címmel, mint Tour de Pest:-)
A városban gyalogosan járva (mert csak sétáltam) rengeteg dolgot lát az ember, amit elmondana másnak vagy ha tudná, akkor lekattintaná, sőt, ha még lefotózni is lehet az már maga a kész tökély.
 Épp az Astoriánál sétáltam, amikor:

Vajon mit keres sofőr? Csak nem bedarált az előző kereszteződésben egy biciklist? Vagy a villamosról körültekintés nélkül rohanó bőrszatyros nyugdíjast? Ki tudja? De nagyon kereste, lehet, hogy vállalkozó és a csőbomba idegesítí... Menni vagy nem menni? Ez itt a kérdés...
Tovább a poszthoz
3 komment komment

Son of a preacher man - A pap fia - Vasárnapi dallamok

2007.08.19. 08:00 | Atom | Szólj hozzá! 1 komment komment
Son of a preacher man - A pap fia - Vasárnapi dallamok Tovább
Jó reggelt minden kávésbögrét szorongató kedves olvasómnak, aki vasárnap reggel nyugodt, dallamos zenére vágyik. Nézzétek meg ezt a klippet, Dusty Springfield énekel a pap fiáról, és úgy gondolom, hogy ez a dallam már hellyel-közel beleégett mindenki fülébe, ha nem a Ponyvaregény miatt, akkor a rádiók végett. Nekem is, de a klippjét még sose láttam, azt sem tudtam milyen lehet az előadó.. Hát tessék, Ő Dusty Springfield a '68-as trendi frizurával, trendi klippel, trendi mozgással:-)

(Ha nem látnád a videót kattints ide!)
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem mindig is nagyon tetszett az ilyen stílusú szőke hajkorona és hozzá a nagy fekete szempillák. Szerintem a '60-'70-es években élve reggeltől estig lógattam volna a nyelvem... :-)
Tovább a poszthoz
1 komment komment

Üzenet autósoknak 2 rész

2007.08.18. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Üzenet autósoknak 2 rész Tovább

Audik, BMW-k, Mercedesek, Volkswagen Passatok és 1-2 Alfa


Általános tény, hogy a fent említett autók nagy része valamilyen gyártási hiba végett nem működő indexxel kerül forgalomba (leszámítva az Alfa Romeokat). Tudom, hogy én hozzátok képest kicsi vagyok (Fiat Seicento), viszont kicsi a bors és erős, mert ha nem indexeltek, akkor egyszer majd nem tudom kivédeni és belecsúszok valakibe, biztosíthatlak benneteket, hogy nem bogárpiszokként fogtok lemosni a szélvédőről. Lehet, hogy én látok rosszul a kombi Passatok mögött hagyott koromfelhőtől vagy tényleg a gyár hibázik, nem tudom, de ez így kissé veszélyes szokás... ...na mindegy...
...eladáskor nyugodtan írjátok bele a 500ezer kilométeren is túl lévő autó szélvédője mögötti papírra a "90.000.km-t futott" alá, hogy: "0 villogásos indexek".
Az Alfákkal meg nincs ilyen gondom, közülük csak páran hajlamosak arra, hogy kivágnak elém, mert hát az Alfa Romeo az mégis csak egy olasz sportkocsi, úgyhogy nem lehet rá szégyent hozni, de aprócska észrevételemet jelezném:
Néha a kikanyarodó Alfa Romeo gyorsulási együtthatója erősen befolyásolja az én fékezési együtthatómat, mivel szeretném elkerülni az ütközési energia karosszériára és emberi testre gyakorolt hatását. Tisztelettel jelentem, létezem, ott vagyok, én is jövök-haladok.
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Dramatic Chipmunk - Drámai tekintetű Prérikutyaláz a youtube-on

2007.08.18. 08:00 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Dramatic Chipmunk - Drámai tekintetű Prérikutyaláz a youtube-on Tovább
Láttam egy videót, "Dramatic Chipmunk", melyben egy prérikutya visszanéz az operatőrre, aki hirtelen ráközelít. Ezzel megteremtette a szükséges alapanyagot ehhez a videóhoz:

(Ha nem látnád a videót kattints ide!)
Amiből lett később Kill Bill-es verzió is:

(Ha nem látnád a videót kattints ide!)
Austin Powers-ös, Dr Genyás:

(Ha nem látnád a videót kattints ide!)
Na meg az elmaradhatatlan James Bond-os is:

(Ha nem látnád a videót kattints ide!)

Amúgy itt az eredeti.
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Fotóim az Instagramon

süti beállítások módosítása
Mobil