atom

Hendrix esete a paraszt-prímással – Napra-koncert a karneválon

2007.08.27. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Hendrix esete a paraszt-prímással – Napra-koncert a karneválon Tovább
A Napra együttes pénteken este lépett fel a városházánál emelt színpadon, s elmondhatom: nagy sikerrel. A Napra együttes zenéjének közös kiindulópontja a Kárpát-medence népzenéje, és ezt értelmezik újra korunk kulturális ismereteiben.
 
„Segítségnek próbáljuk meg elképzelni, hogyan viselkedett volna egy 1800-as évek végén élõ paraszt-prímás, ha megmutatják neki például Jimi Hendrix zenéjét.” – olvasható a honlapjukon a stílus-meghatározás.
 
Már a hangolás alatt letelepedtem a téren és fürkésztem a színpadon hangszereikkel felbukkanó alakokat. A gitárokat és a dobot látva már valamilyen rock-koncertes előadásra számítottam, de közben feltűnt egy hegedű, egy tangóharmonika és a színpad szélén már ott pihent egy cimbalom. „Te jó szagú! Mi lesz itt?!” – gondoltam magamban és előkészítettem füldugóimat ill. megtervezetem az egyre gyarapodó tömegen keresztül vezető menekülő utamat.
 
A koncert elkezdődött, de nem akartam és nem is tudtam volna menekülni, mert a tömeg csak nőtt és nőtt. Mi van itt gyerekek? Ütemesen rángatózik a lábam...

A cikk folytatódik, kattints ide!
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Régi merci a belvárosban

2007.08.26. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! 11 komment komment
Régi merci a belvárosban Tovább
Erről az autóról már egyszer írtam, de most ismét láttam, ismét lefotóztam.
Teljesen más dimenziókban érezheti magát a sofőr, amikor furikázik vele a városban a sok modern-ultramodern autó közt. Persze még most sem tudom, hogy milyen típusról van szó, annyira nem néztem utána. Csak, mint lelkes autóbuzisággal megáldott férfi, publikálnom kellett e bejegyzést.
Azért jó, hogy ilyen gépek is vannak még (pláne Szombathelyen, van egy Stingray Corvette is, csak szinte sosem hozza elő a tulajdonosa)

Ugye milyen szép?!...
Tovább a poszthoz
11 komment komment

Exclusive Gabinak - Tom és Jerry: Pecos nagybácsi

2007.08.26. 08:00 | Atom | Szólj hozzá! 3 komment komment
Exclusive Gabinak - Tom és Jerry: Pecos nagybácsi Tovább
Most találtam véletlenül ezt a videót a youtube-on. Bátyámmal kölyökként Tom és Jerry epizódok tömkelegét néztük végig és akad egy-két kiváltképp kedvenc epizód köztük, mint ahogy ez is:-)
Kedves bátyám!
Ugye még emlékszel erre az epizódra? Most találtam és jelenleg valahor a hülye-vigyor és a röhögés közt helyezkedem el. Emlékszem, hogy kölyökként ezt nagyon szerettük:D
Nézd végig!


(Ha nem látnád a videót kattints ide!)
Tovább a poszthoz
3 komment komment

Beteg vagyok - a szenvedő blogger

2007.08.25. 13:00 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
Beteg vagyok - a szenvedő blogger Tovább
Beteg vagyok... Megy a nagy karneválozás, nekem meg torokgyulladásom van:( Persze azért egész nap rohangálok, hivatalból és saját kedvből is, de ennek este megvan a böjtje.
Mint ahogy tegnap is, rámjött a köhögés, amitől alig bírtam elaludni. Aztán hajnali háromkor a már emlegetett köhögés keltett, mert nehogy már hagyjon aludni, így addig fajult a dolog, hogy a sok köhögés közepette távozott az aznapi elemózsiabevitelem (hánytam, kicsit vezettem a porcelánbuszt). Persze eukaliptuszos cukorka és tűzforró mézestea már enyhített valamit, így eltudtam aludni kicsit lázasan (úgy tűnt, hogy nagyon meleg van és forró volt picit a fejem). Ma reggel viszont ismét újult erővel vágok neki a karneválnak, veszek egy csomag negrót is a biztonság kedvéért, és benézek a gyógyszertárba is, ha nyitva lesz...
Ki kell gyógyulnom jövőhétig, mert kezdődik a gólyatábor. Aztán ha már minden lezárul visszaáll a blogon is a rend és nem lesz ilyen össze-visszaság bejegyzésekben, tartalmakban...
Egy szenvedő blogger...
Tovább a poszthoz
2 komment komment

Savaria Karnevál - Gyros-teszt

2007.08.25. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Savaria Karnevál - Gyros-teszt Tovább

A szerkesztőm nagyon aggódhat testalkatom végett (testtömegre valahol egy alultáplált zsiráf és egy anorexiás teve közt helyezkedem el), mert ismét utasításba kaptam a hízókúrát. Szerencsére most nem rétesekkel kellett degeszre tömnöm magam, hanem a karneválon fellelhető ételekkel, pontosabban a gyros-szal és hasonló alkatú társaival. „Atom! Ugye szereted a hússal töltött görög-római-magyar-internacionalista lepényt és pitát? Végezz egy  gyorstesztet, hogy a népek tudják, hol, mire számítsanak!"

Szerencsére tényleg szeretem a gyrost (és hasonszőrű társait), mert - totális képzavarral élve, nyitott kapuimon dörömbölt. Neki is láttam a  Thököly utca környékén található egységek bemérésének. Eszközök: füzet, toll, szaglószerv és korgó gyomor. Ez a teszt most titkos lett, nem közöltem egyik helyen sem, hogy mire készülök, így legalább eredeti eredményt kapok mennyiségről és összeállításról is. Mindent igyekeztem kipróbálni, ami hasonlított az alap-ételre, a főcsapás iránya a gyros volt, de természetesen felvettem az összes mellékszálat, hiszen a blogger nem übermájer szakács, mint Benke Laci bácsi, hanem fogyasztó, vendég és éhes.

Mivel a cégérek nem mindenhol kaptak helyet az alakalmi sütödéken, ezért elhelyezkedés szerint említeném az alkalmi éttermeket. Lehet pitában, tálban, tányéron szalvétában, ehető késsel, villával, kézzel, lábbal, kanállal, ahogy mi akarjuk, ez a karnevál.

Fő tér – a Mészáros butikkal szemben, a dm mellett található stand

Ha kocsikhoz kéne hasonlítanom a gyrost,  azt mondanám, hogy egy sötétszürke Dacia Logannal állunk szemben. Izgalomtól mentes olcsó családi kocsi, elvisz bárhova és vissza is hoz, full megbízható. A tipikus, tradicionális és megszokott gyros-íz, a fűszerezés, a szósz, a látvány, s mind-mind a jól bevált gyrosos elemek vannak jelen. A kiszolgálás viszonylag gyors, a gyros pedig finom, aki fél az új ízektől vagy csak a megszokottat kedveli ill. sima gyrost akar enni, ezt válassza!

Fő tér – OTP Bank előtti stand

Megtaláltam a karneváli gyrosok Suzukiját, avagy Swiftjét, igazi jó magyaros ízek! Az összes eladó-süt-ácsorgó és nézelődő munkatárs szigorúan magyar címeres polókat visel, azt hiszem, hogy innen már csak egy jó adag pörkölt vagy gulyás hiányzik.
 És nini, ott rotyog oldalt, "hagyománytisztelünk" kérem szépen, "hagyománytisztelünk".
Ez már külön válfaj: császárszalonnás gyros, nem is pitában, hanem langallóban. Aki megszokta és szereti a jó paraszti ízeket, feltétlenül kóstolja meg, császárszalonna, sonkával, hagymával, jól megborsozva, mi kell még? Már csak a rasztaszőrű Bodri kutya hiányzik az asztal alól, aki habzsolja a lehulló darabokat, közben Ladánybenét hallgat fátyolos szemekkel. Amúgy meg egy kancsó bor és a jó ebédhez nóta is dukál, ezeket se hagyjuk otthon.

Az előbb elhaladtam egy réteses stand mellett. Mondanom sem kell, hogy megosztott érzelmek lettek úrrá rajtam, a hideg futkosott fel-le a hátamon, majd meg-meg botlott a libabőrben. Gyorsan elmenekültem a közeléből, tudniillik a Nagy rétes-teszt óta nem kívánom e finom étket, még legalább fél évig.


A teszt folytatódik, kattints ide!
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Tudom mit kérek szülinapomra 2.

2007.08.25. 08:00 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Tudom mit kérek szülinapomra 2. Tovább

Egyszer már rájöttem, hogy mit kérek szülinapomra (itt el is olvashatjátok), most ismét felfedeztem egy ajándék-lehetőséget, bár erre most többet kéne gyűjteni lelkes ajándékozóimnak, de valószínűleg nem okoz problémát majd, mert az előzőleg kiszemeltet nem kaptam meg, így most biztos már sokat gyűjtögettek nekem:-)


A F355 berlinetta nekem valamiért jobban tetszik, mint ez a 360-as, de nem kellene sokáig győzködni, hogy ebbe is beüljek:-) A Pannonia Ringen fotóztam ezt a példányt is (hol máshol?!), a Phoenix Racing versenye után sétálgattam a parkolóban, amikor kiszúrtam a BMW X5 mögött a különleges rakományú utánfutót.
Még az utánfutón


A Ferrari és az Audi orr


Csapszeg

 


Perforáció


A szív


Még több kép itt.

Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Circo Soluna - Vándorcirkusz Kissomlyón

2007.08.24. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! 24 komment komment
Circo Soluna - Vándorcirkusz Kissomlyón Tovább
Augusztus 22-én este hatkor lépett fel Kissomlyón a „Cirko Soluna”, avagy a Naphold Cirkusz társulata. A vándorcirkusz a falu határában vert „sátrat” két napra, innen harmadnap továbbállnak s a következő községben tartanak előadást a nagyérdeműnek. Az előadás véleményem szerint fantasztikus volt, persze nem a Fővárosi Nagycirkuszhoz kell hasonlítani.
Személy szerint nem állok neki most mesélni és magyarázni, mert ez élőben volt az igazi. Remélem, hogy akad sokatoknak szerencséje megtekinteni a családi varietét.
Viszont ismét csináltam szép képeket, beszéljenek azok helyettem:


Klikk a képre! Galéria nyílik...


Tovább a poszthoz
24 komment komment

Teljes menetfelszerelésben...

2007.08.24. 08:01 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
Teljes menetfelszerelésben... Tovább

Idén karneválozni fogok, teljes harci díszben menetelek, tesztelek, fényképezek, kaptam sajtós-kártyát is, akkreditált sajtós lettem, mindenhova bemehetek:-)
Ha kissé akadozik hétvégén a blogom, mindenkitől elnézést kérek, csak nagyon-nagyon sok a meló. (De nem kell aggódni, nem hagyom olvasni- ill. látnivaló nélkül olvasóimat:P

Tovább a poszthoz
2 komment komment

Kell egy kis tajvani folklór

2007.08.24. 08:00 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Kell egy kis tajvani folklór Tovább
Mint az sokak, akarom mondani kevesek számára ismeretes volt, szombaton este nyolckor az MMIK előtti téren folklór gálát rendeztek spanyol, német és tajvani néptánccsoportokkal.
Nem is csodálkoztam, hogy kevés volt a korombeli, vagy a nálam fiatalabb bámészkodó, hisz szombat este egy egészséges fiatalnak nem épp folklór-dallamok járnak a fejében.

Kattints ide, a cikk folytatódik!


Klikk a képre és nyílik a galéria!
(ez most annyira nem atomblogos bejegyzés, hanem újságos élménybeszámolósos riportos)
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Ne fürgyé le! - a Feri által indított kultusz megjelenése a motorsportban

2007.08.23. 08:02 | Atom | Szólj hozzá! Szólj hozzá! komment
Ne fürgyé le! - a Feri által indított kultusz megjelenése a motorsportban Tovább
A múltkori Ne fürgyé le! bejegyzésem végén feltettem ama plátói kérdést, hogy: "vajon mi következik még a pólók, kitűzők, mixek és klippek után"? - nos az egyik ilyen dolog Feri kultuszának megjelenése a motorsportban.
A pályán fényképezve még csak ismerős volt a matrica a motor hátulján,

aztán előkerült később az egyik boxból a moci és akkor már nem volt kérdéses, hogy honnan ismerem:-)

A nap bónusza: a pilótától kaptam egy ugyanilyen matricát én is... Azt nem tudom, hogy mit csinálok vele, de már van!!! Jeee...
Tovább a poszthoz
Szólj hozzá! komment

Fotóim az Instagramon

süti beállítások módosítása
Mobil