A Seicento találkozó után hazafelé beugrottam Balatonra anyáékhoz, az estét ott töltöttem, nem siettem haza. A család nagy hévvel mesélte az aznapi badacsonyi túrájukat, az Old Timer találkozón voltak, a hallottak után már engem is érdekelt a dolog.
Másnap 10 perc után végre sikerült levadásznom egy parkolóhelyet a leginkább borturizmusáról ismert Balaton-parti településen, majd az autóból kiszállva láttam, hogy hosszú dudaszók közepette haladnak el a főúton a hosszabbnál-hosszabb amerikai vasak. Fényképezőgép tizedmásodperc alatt elővesz, előrefutás a sínekhez, majd folyamatos exponálás. Na igen, az csak később esett le, hogy nem állítottam át a masinát, így a képek egy része homályos lett.
A jól sikerülteket azért ide biggyesztem, ha bárki részletekre lenne kiváncsi vagy normálisabb képekre, ide kattintva elolvashatja Anya beszámolóját.







 

Kedden Sopronban fotóztunk, erre-arra, több helyszínen. Amikor a tipikus látnivalókat örökítettem meg, a Bencés-templom sem maradt ki a sorból. Hazaérve a képeket bogarásztam, amikor e templom két képénél a következő gondolatbeli mondatok fogalmazódtak meg bennem:
Tisztára, mint a napfogyatkozás:

Tisztára, mint a WTC:

Ezutóbbira nézve tényleg wtc-re asszociálok, egyből ez a kép jutott eszembe:

Ha a templom tornyának is csapódott volna a galamb, valószínűleg ájultan zuhant volna le s feküdne alant...

 

Nemrég belebotlottam a youtube-on egy videóba, melyben egy német srác egy ICE vonaton szörföl. Azt nem tudom, hogy a vonat mennyivel megy amikor a srác a (jelen esetben hátsó) szélvédőjén utazik, de elviekben 330km/h-ra képes. Aztán a videó végén egy sírkő a srác pólójával letakarva, "Knockin' on heavens door", leukémia szöveg, sajnálat. Viszont ez nem igaz sztori... Itt a szörfölős videó:
Egy német riportműsorban (magyar viszonylatban aktív-fókusz-magellán szerű) utánajártak, hogy ki és mi és hol, sikerrel, mert megtalálták a srácot, akiről több videó is készült.
Elővárosi vonatokon szörfölt eleinte, végül pedig az ICE-t is kipróbálta. Sok a német szöveg és az angol felirat, kicsit (nagyon) nem értem, hogy pontosan miről is beszél, nézzétek meg:
 

E pöttöm autó rajongóinak egy kis része már évek óta tartja a kapcsolatot, az index fórumának egyik erre szakosodott topikján. Történt egyszer, hogy e fórumon valaki felvetette, hogy szervezni kéne egy találkozót. Az ötlet megszületése után két héttel kitűzött időpont és helyszín szerencsére sokaknak megfelelt, összegyűltünk, július 26-án lezajlott az első Seicento Találkozó a Velencei-tónál.

Az ország számos pontjáról akadtak résztvevők, Sopronból, Budapestről és környékéről, Gárdonyból, Békéscsabáról, Veszprémből, Debrecenből és jómagam Szombathelyről. Hogy ne külön-külön érkezzen mindenki, ezért sorra becsatlakozva egymás útvonalába konvojokat alkottunk. Reggel nyolc után már csatlakoztam is a soproniakhoz, majd útközben az előttem haladó kis piros autót nézve azon gondolkodtam, hogy vajon hány autó fog minket várni Agárdon. Veszprémnél beállt a sorba a harmadik négykerekű is, így már hárman szeltük az utat, ezzel egy-egy tekintetet a forgalomból már magunkra irányítva. Agárdra érve jobbra-balra nézelődve vártam, hogy feltűnjön pár típustárs, majd az út mentén kijelölt találkahelyen, egy étterem parkolójában megláttam az egymás mellett felsorakozott 8 autót. E pillanatban öröm járt át, borsózni kezdett kicsit a hátam, összehoztuk a találkát:)
Miután beálltunk a sorba gyorsan bemutatkozott mindenki egymásnak, bevallom három ember nevét jegyeztem csak meg elsőre. Megbeszéltük a stratégiát, a további ütemtervet, konvojban autózás a tó körül, megtekintjük a hegyen az emlékművet, majd áthaladunk a kilátóhoz. Nagy öröm és szép látvány közel egy tucat ugyanolyan autóval robogni az utakon, megannyi tekintet követett bennünket a szembejövő autókból vagy a járdán sétáló emberektől. Legelől a főszervezőnk, a kis Seicentók apjaként haladt egy Fiat Albeaval, mögötte pedig szép sorban a "gyerekek". Az autósok előzékenyek voltak sok helyütt, látták, hogy egy falkába tartozunk, így még a főútra kikanyarodva is elsőbbséget kaptunk szerencsénkre.
Az emlékmű parkolójának méreteit kihasználandóan sorba rendeztük autóinkat, majd előkerültek a fényképezőgépek és hosszú percekig az exponálások hangja töltötte meg a teret. Ezt követően átmentünk a kilátóhoz, ahol szintén fotózással töltöttük időnk első részét, ki a panorámában gyönyörködött, ki pedig a az autók alkotta átlós alakzatban. Itt már bővebb kocsimustra vette kezdetét, alkatrészek, motorterek, belső kialakítások, hifik szemrevételezésétől az apró autók apró részleteiben való elveszésig. Amikor már mindenki ismert mindenkit és a gyomorkorgási együttható is elnyomta a motorok duruzsolását össznépi gyrosevészet következett Gárdonyban...
Sajnos ekkor már egy autó kiállt a sorból egy elszakadt generátorékszíj miatt, neki rögtön el kellett indulnia, ha zenehallgatás nélkül is, de épségben hazaért szerencsére.
A kis csapat a Velencei-tó hőmérsékletellenőrzése után (lányoknak didergető, fiúknak "két centi" hideg) elhangzott a "lóra" kifejezés, majd átvonultunk Székesfehérvárra, hogy megnézzük a Bory-várt. A Bory-vár temérdek varázslatos részletével nem csak festmények és szobrok gyűjtőhelye, hanem esküvői fotósok közkedvelt helye is egyben, ottjártunkkor is épp három pár nászalbumába készültek a kópiák. Az építészeti remek alapos bejárása után megcéloztuk a híres Király cukrászdát, hogy mindenki kielégíthesse fagyi és kávéigényét s ezzel elérkezvén az utolsó helyszínre kissé szomorkás búcsút vettek a találkozó résztvevői egymástól. Ki-ki a maga útján, szólóban vagy konvojban hagyta el a várost, egy "kollégával" még Balatonig autóztunk együtt, közben megelégedve konstatáltam, hogy milyen jól sikerült ez a nap. Szerény kihirdetéssel sebtiben 11 autót toboroztunk össze az ország számos helyéről, a következő találkozón még többen leszünk. Addig is minden "cento mókusnak" jó utat!

(Fotóimat a találkozóról megtekinthetitek ide kattintva.)

A National Geographicon láttam a "Ki hitte volna?" című műsorban egy érdekességet. Na nem egyet, sokkal többet is, de most az alábbit emelném ki.
A Metropolitan Railway - a világ első földalattijáról volt szó a műsorban részletesen, a londoni metró már 1863-ban szállította az utasokat. Ha jól szakértettem az angol szövegből, akkor elvileg az áss egy mély lyukat, majd fedd le elven készítették szakaszosan a földalatti pályáját. Ha nem akkor félreolvastam, na mindegy. Tehát a szakasz haladt, majd a Paddington és a Baswater közötti vonal ásása közben szükségessé vált a Leinster Gardens 23-24 alatt álló ház/házak lerombolása. A ház lebontása után, hogy a mellett lévő házak ne dőljenek a pályára, szükséges volt acélmerevítőket azaz kitámasztókat beépíteni, ezt pedig egy megerősített homlokzattal takarták el.
Az így eltakart szakaszt be sem fedték, ezzel is elősegítve a földalatti füstjének és gőzének távozását, avagy egy gigantikus szellőzőnyílást hagytak.
Az öt emeletes homlokzat a szomszédos épületek stílusjegyeit viseli, bejárata, korlátja, lépcsője s mindene van, nem is lehet kiszúrni elsőre ugye?
A feketére festett kamu-ablakok buktatják le, meg a tömör betonból készült ajtó.

Beugratások:
A pizzafutárok, a taxisok és sokan mások már nem dőlnek be, amikor erre a címre kérnek bármit is. A leghíresebb beugratás az 1930-as években történt. 10 aranypénzért adott egy jegyet a jótékonysági bálra a Leinster Gardensnél. A tömeg csak akkor eszmélt fel, amikor kopogtattak a betonajtón, rájöttek, hogy csúnyán átverték őket:P

Kár, hogy videót nem találtam róla, szerencsére így is sokatmondó. Itt a google műholdas felvétele a helyszínről, katt!

forrás

Bonyi linkelte ezt a bejegyzést, hát nagyon jó. Mivel a copy-paste nem illik csak úgy, ezért az elejét beidézem és ugrik a tovább után az oldalra. Igaz, hogy karácsonyi, de nem csak karácsonykor, hanem egyéb alkalmakkor is bajban lehetnek a fotós rokonai. S mennyire jól jönne nekem is egy új tisztítókendő vagy egy akksi:P

"Nagy szívás egy fotós barátnőjének/feleségének lenni. Egész nap rohangál és fotóz, ha nem rohangál ott gubbaszt a sötétben a számítógép előtt/a laborban... És állati drága hobbija van. Ajándékötletek azoknak akik boldoggá akarnak tenni egy fotóst karácsonykor, anélkül, hogy fel kellene venni még egy jelzálogot a házra.

Sajnos odáig jutottunk, hogy egy szegfűszeggel telenyomkodott narancsnak kevesen örülnek karácsonykor, bár szerintem tökjó illata van. Ami fontos, ha kiegészítőket vásárolsz, az, hogy tudd a kedvesed felszerelésének a pontos típusát, és hogy hogyan használja. Ha például természetfotós, akkor a stúdióban használatos dolgoknak nem fog annyira örülni, mint mindjuk egy jó esővédőnek, vagy gumicsizmának. Segít, ha megkéred, hogy mondja el, minek örülne (persze inkább kategóriáknak, nem specifikus dolgoknak), vagy ha megkéred, hogy pakolja ki a dolgait a táskából, hogy lásd mije van már, mire nincs szüksége. A legtöbb fotós általában ragaszkodik a dolgaihoz, sokan rohangálnak majdnem szétesésig használt felszereléssel, jó ötlet esetleg egy meglévő dolgot lecserélni egy új ugyanolyanra. Itt van néhány olcsó (és pár nam annyira olcsó) ajándékötlet fotósoknak karácsonyra:"

Tovább-->

Már nálunk is moziban végre a Wall-E. Mint tősgyökeres pixarleső, már nagyon várom ezt az animációt is. A trailerekkel nagyon jól eladták számomra a filmet, érdekel, megakarom nézni! (a nevesebb animációk megnézése előtt mindig ezt csinálom:P)
A sztori nem bonyolult, viszont minek ismertessem, hogyha a trailerben alább szóról-szóra elmondják?!:P
A magyar előzetese itt:

A kedves angol zenés kisvideó Wall-E-ról pedig itt:
 

Zastava 750 - Jugoszláviában gyártották 1965-től 1982-ig, a Fiat 600-as licensze alapján.
Mást nem is írok róla, van elég anyag róla már máshol. A múltkor Takival, pankeeyvel és Mayerral valamikor hajnali kettőkor elmentünk a Tescoba, mert éhesek voltunk és ugye éjjel marad a kék-fehér csíkos (egyébként fejenként 5 túró rudit ettünk:P).
Amikor odaértünk egy narancssárga Zastava 750-es mellé parkoltunk be, szerencsére volt nálam fényképezőgép, így rögtön meg is örökítettem.
A nagy fotografálás közben megérkezett a tulajdonos is, előzékenyen nem állt be a képbe amíg exponáltam, sőt még a motorteret is megmutatta, ami úgy-ahogy látszik is a képen:)
Az autóban nem voltak hátul ülések és a kinézetét illetve a matricázását tekintve gyorsulási futamokon vehet részt.

Legutóbb a konyhaajtóm egyhangúságán változtattam némi festék és egyéb hozzávalók segítségével, most egy piros pólóra akadt a választás.
Végigfotóztam a folyamatot, aztán később már tudtam, hogy nem fogom beblogolni, pontosabban, akkor amikor a festékben tocsogó pólóval rohantam a fürdőszobába, hogy kimossam amíg lehet. grrr....
Maga az elv egy netes leírásában működött, csak élőben nem. Ilyenkor kreatívan rögtönözni kell, így a problémamegoldó cigarettázás után matricafólia, tollszike és némi cellux segítségével össze is hoztam amit akartam. Elsőre, hogy lássam milyen, hogy sikerül-e, egy "Fiat Seicento" feliratot festettem, (ha már hétvégén találkozóra megyek:) )
 Azt leszámítva, hogy kicsit a felirat lent van (pont bimbivonalban) szerintem jó lett. Na majd legközelebb végigfotózom:)

Vajon mennyi szemetet termelünk életünk során? Mennyit eszünk? Hány szót ejtünk ki míg örökre elhallgatunk? - ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a National Geographic által készített műsor, mely címét e bejegyzés is viseli (ang.: "Human Footprint".).
A felmérések során óriási adathalmaz keletkezett, ezen számok/mennyiségek alapján átlagolással kivetítve egy 78,5 éves ember életszintű felhasználását taglalták. Amit csak lehettet egy házhoz hordtak, így abszolút szemléltetve a hatalmas mennyiségeket. Itt az előzetese:
Mennyit eszünk?
Életünk során 50 tonna ételt veszünk magunkhoz. Ebbe beletartozik a 11ezer db sárgarépa és a 845 doboz konzervbab is, mely körülbelül egy kád megtöltésére elegendő. Viszont az édességről sem feledkezhetünk meg. Az életünk során elfogyasztott csokiból egy kisebb házat építhetnénk fel, hisz több mint 10ezer tábla csokoládét majszolunk el az esztendők alatt (átlagosan 8,2kg-ot évente).
Mennyit iszunk?
Nos, ha csak az alkoholt vesszük figyelembe, az is már megtölt egy kisebb medencét, nagy számnak tűnik (és az is), az átlagember 5880 liter alkoholt gurít le a torkán (ebből 1694 palackot bor formájában). Annyira nem is lepődünk meg ezen a számon, ha tudjuk, hogy a föld lakosságának 0,7%-a mindig részeg. Aki naponta legalább 3 csésze teát elfogyaszt (ez leginkább az angolokra jellemző), 78.200 csészével iszik meg életében.
Mennyit ürítünk?
A fent említett mennyiségektől meg is kell szabadulni a szervezetnek. Évente kétszer hányunk, 61,5 liter könny termelődik szemünkben és 2865kg ürüléket hagyunk a porcelántrónban. Ezutóbbi "eltörléséhez" 4239 tekercs wc-papírt használunk. Szelesebb oldaláról megvizsgálva az ember alfelét: napi 1-1,5 liter gáz távozik nemes alfelünkön, ez 15-20 fingást jelent, melyek nagy részét észre sem vesszük. Életünkben 35.800 liternyit szellentünk, ennek begyújtása egy hatalmas tűzgolyót eredményezne, mely hirtelen ellobbanásával nem öltene katasztrofális méreteket.
Mennyit tisztálkodunk?
7163-szor fürdünk, amihez 1 millió liter vizet folyatunk ki a csapból. 656 db szappant, 198 falkon sampont, 272 dezodort, 411 flakon testápolót, 35 tégely zselét, 37 üveg parfümöt, 25 üveg körömlakkot, 276 tubus fogkrémet, 78 fogkefét és 11ezer darab tampont használunk el. (bár az én lakk és tampon mennyiségem már 25 éve a 0-nál stagnál:P) 11.500-szor mossuk meg hajunkat,
Mennyi szennyvizet termelünk?
Átlagosan napi 155 liter szennyvízért felelős egy ember. Világszerte naponta többmillió tampon és gumióvszer végzi a csatornában. Ennek eltakarítása nem épp kellemes munka, de valakinek ezt is meg kell csinálnia.
Mennyit szemetelünk?
40 tonna szemétért vagyunk felelősek egyenként. Ha a jelenleg hatmilliárdos lélekszámot vesszük alapul, akkor ez 240 milliárd tonna szeméttel gazdagítja földünket, ami elég sok tekintve azt, hogy azt nagyjából egy 495 millió tonna húsból álló populáció (az emberiség) termeli. Egyébként szemetünkből 8,5 tonna 'csak' az ételek különféle csomagolása.
Szex, mozgás, betegség, műveltség s minden egyéb
Magam is sokat sétálok, így örültem, mikor eme adatokra került a sor. Átlagosan évente 317km-t gyalogolunk, ez életünkben 24.887km-t tesz ki, ami felér azzal, mintha elgyalogolnánk Magyarországtól Ausztráliáig és vissza. Autóval már többet közlekedünk, évi 9280km-t, ami egy élet során 728489km, amiből megjárnánk a Föld-Hold távolságot, szintén oda-vissza. Életünk során átlagosan 8 autót vásárolunk, 3,5 mosógépet, 3,4 hűtőt, 3,2 mikrosütőt, 4,8 tv-t és 9,2 dvd lejátszót. Számítógépeink előállításához 240kg fosszilis energiahordozót, 1,5 tonna vizet és 22kg vegyi anyagot használnak fel.
Átlagosan háromszor leszünk szerelmesek és 11,5 évig házasok. Az emberek 70%-a legalább egyszer megházasodik. Társas éveink alatt, ha heti kétszer szeretkezünk, akkor az 4239 aktust jelent összesen.
Arról már esett szó, hogy mennyit tisztálkodunk, ehhez kapcsolódóan megemlíthetjük, hogy 9m 42cm hajunk nő (így már érthető a 198 flakon sampon), 9m 15cm szakállunk (nekünk férfiaknak) és 286cm-nyi körmünk majdnem felér egy autó hosszával.
Életünk során közel 8 évet töltünk tévénézéssel, kevesebbet, mint olvasással. Az emberiség csupán 40%-a olvas könyveket, holott csak 3%-a nem tud olvasni. Az olvasók átlagosan 533 könyvet olvasnak el. Viszont nem csak könyveket olvasunk, hisz ott van az újság is, melyből 1,5 tonnányit azaz 2455-öt lapozunk végig, míg lejár az időnk. Olvasási éhségünk leküzdéséhez (könyv+újság) 24 fát kell kivágni. Számoljunk csak, az emberiség 40%-a szorozva 24-el, az 57 milliárd 600 millió fa, ez már több, mint egy erdő valahol a város szélén.
25 ezer szóból áll az átlagember szókincse, tekintve azt, hogy félmilliós szókészlettel rendelkezik az anyanyelv, ez elég kevésnek tűnik. Na nem, mintha nem élnénk meg a 25ezerből, naponta átlagosan 4300 szót mondunk ki, azaz életünkben átlagosan 123.752.000 szó hagyja el szánkat.
A 78,5 év alatt a szervezetünk is használódik, csontjaink 10 évente teljesen megújulnak, 314-szer megyünk orvoshoz, mely a 30.000 beszedett tablettához mérve eléggé kevésnek hat.
Ismerősök
Mielőtt távoznánk az örök vadászmezőkre, átlagosan 1700 ismerősünk lesz. Ha csak azokat vesszük figyelembe, akiknek tudjuk a nevét és az elmúlt két évben felvettük vele a kapcsolatot, akkor egyszerre csak 300 embert ismerünk. Ismerőseink elegen vannak a statisztikák érvényesítéséhez, a halálnemeket tekintve elég széles palettával állunk szemben. Az 1700 főből 305-en szívbetegségben hunynak el, 199-üket agyi érkatasztrófa ér, 111-en influenza következményeként fellépő tüdőgyulladás visz sírba, 99-en tüdörákosak, 92-en légzőszervi vagy más betegek, 63-an szellemi leépültek, 49-en vastagbélrákosak, 32-en emlőrákosak lesznek. Megdöbbentő, de 1700 ismerősünkből 10-en öngyilkosok lesznek, 9-ük autóbalesetben fog elhunyni, egy pedig égési sérüléseibe hal bele. Minden harmadik ismerősünk ismer olyan embert, akit majd meggyilkolnak, szörnyű és egyben durva statisztikát ír meg az élet.

78,5 év, 415 millió szempillantás, sokmindent megélünk, rengeteg emlék, rengeteg tapasztalat, 78,5 esztendő, mely végéhez közeledve egyre csak úgy érezzük, hogy egy pillanat alatt telt el az egész, mint egy hirtelen mozdulat. Az, hogy ez idő alatt milyen életet élünk, milyen nyomot hagyunk magunk után ("ökológiai lábnyomot"), hogy az olvasók táborát gyarapítjuk vagy sem, hogy a 40 tonna szemetünk egy részétől szelektív módon vagy sem szabadulunk meg az már csak rajtunk múlik. Rajtunk, hogy akarunk-e változtatni egy statisztikán, vagy ha azt nem is, akkor az, hogy melyik részébe tartozzunk...