Vannak olyan események egy gyerek életében, melyekben kora, élettapasztalatlansága és erkölcsi ítélőképességének fejletlensége miatt alul marad a másik féllel szemben, eltekint felette, nem cselekszik. Az ilyen események utólag átgondolva mélyen igazságtalanok, jogszerűtlenek, s ha eszembejutnak mindig arra gondolok, hogy bárcsak visszamehetnék a múltba avagy akkor gondolkodhatnék mai fejjel...
Az élet számos területéről lehetne példákoat hozni, de ezen események legnagyobb tárháza leginkább az általános iskola volt. Az első hét évem Érden jól alakult, igaz ott is volt egy-két eset (beleverte a fejem a tesitanár többször a földbe, ezért fegyelmit kapott, az ofőm kitépte a kis nyakzopfom felét, ebből nem lett ügy, csak fodrász és hajvágás). Aztán elköltöztünk és jött a 8-ik egy új iskolában, életem legszarabb éve.
1996, Sárvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola, 8/b osztály. Azon nem is rágódnék sokat, hogy az osztályban két emberen kívül senki sem "fogadott be", szinte mindenki szivatott, vert, kínzott, mert ugye én voltam az újfiú, aki még pest-megyei akcentussal is beszélt. Már nem érdekel, hogy loptak tőlem és leégettek, az sem, hogy bankett után szerenádozni indultunk és osztálytársam 18 éves bátyja illetve egy 8/c-s gyerek az utcán nekemesett, mert azt hitték, hogy van cigim, csak nem akarok nekik adni. Ököllel támadtak rám, a "buzi-Garaira", én meg jobbhíjján elfutottam és az az egy mázlim volt, hogy alacsony magasságom és dugó termetem ellenére mindenkit lenyomtam sprintben. Szóval szar volt a 8-ik, pár éve az osztálytalálkozóra szintúgy nem mentem el, mint akkoriban az évzáróra.

Hogy visszakanyarodjak az eredeti témára, nos volt ott egy testnevelő tanár, olyan tipikus vén fószer, aki vérbeli focibuzi-izomagy, arcáról lesütött az évtizedes dohányzás és piálás nyoma. A nevére már nem emlékszem de képletesen megkérdezném most tőle, hogy mit érzett akkor? Milyen boldogság vagy szadista öröm járta át, mikor boxoltatott minket az öltözőben? Ez úgy nézett ki, hogy rámküldte a nálam egy fejjel magasabb és termetesebb illetve egy évvel idősebb Lacit, majd mondta neki, hogy jobbról-balról kapja el, oldalról üssön stb... Ilyenkor a sarokban kuporogtam, védekeztem és vártam, vártam hogy vége legyen. Hogy miért nem mentem neki? Mert utána mégtöbbet kaptam... A második eset után szólta az igazgatónak, aki behívta a tanárt, az (szándékosan "az" és nem "ő") pedig félvállról lerendezte annyival, hogy túl nagy a fantáziám és ő állított le minket amikor "játszottunk" az öltözőben, meg amúgy is problémás/rossz gyerek vagyok. Otthon nem mondtam el mindent, eleget sírtam a honvágy miatt, ezzel már nem hozakodtam elő, inkább eltűrtem valahogy, persze a suliban is többször sírtam érzelmi alapon, volt hogy órán is, ez pedig plusz támadási felület volt a többieknek.
8-ikban voltam a legtöbbször beteg, tesióra alatt kötelező volt a trikó és a rövidgatya, melegítőnadrág vagy pulóver tilos volt. Ősztől nyárig az udvaron tesiztünk, egész évben csak egyszer voltunk a két tanteremnyi méretű tesiteremben, ott a lányok voltak mindig, fiúk az udvaron. Hogy állandó torokgyulladásom és megfázásom volt? Egyéni szoc.problem, biztos nem hordok sálat, azért... Biztos nem amiatt volt, hogy futottuk a köröket a hóban, szétázott tornacipőben. Persze azzal, hogy szóltam a boxolásról az igazgatónak elértem azt, hogy a friss hóban többször kellett fekvőtámaszoznom és véletlenül mindig a lábát rátette a hátamra, hogy azzal nyomjon lejebb, mert az orrom nem érinti a földet.
Amikor a sok focibuzi gyakorolt engem általában a kapuba állítottak, akkor tanultam meg elugrálni az agyonbikázott labdák elől, igazság szerint ez az egy dolog hasznos volt, legalább fejlesztette a reflexeimet. Az egyik alkalommal nem akartam, hogy rámrúgják, ezért teljes erőből bele akartam rúgni a labdába, ami persze nem sikerült, így az osztálytársam talpát találtam el. Fájni kezdett a lábam, nem vonulhattam le a pályáról, mert "szimulálok". Óra vég felé, már bedagadt a lábfejem, de akkor is maradnom kellett, hisz csak rájátszom... Következő óráról elengedett a fizika tanár, látván, hogy már be sem fér a lábam a cipőbe rendesen és kétszeresére nőtt a nagylábujjam. SZTK --> Röntgen --> levált egy gombostűfejnyi csont a nagylábujjamból --> borogatással elmúlik alapon hazaküldtek... Persze biztos csak szimuláltam a röntgenen is.

Tovább is van, mondjam még? Nem mondom, ha gondolkodnék biztos eszembe jutna még valami, de nem akarok gondolkodni. Már nagyon bánom, hogy akkor nem vontam be jobban anyáékat, avagy nem álltam ki jobban magamért. A suli honlapján nem láttam ismerős nevet a tesitanárok közt, gondolom nyugdíjas vagy jobbesetben kirúgták, mert nem csak velem szemétkedett. Ha nem is szenvedve, de azt kívánom, hogy megkeseredve, egyedül és boldogtalanul élje le az élete hátralevő részét.
Ennyit a 8-ikról és egy rohadék tesitanárról...