Pár hete ellátogattunk Anyával és öcsémmel, Marcival az állatkertbe, mint arról már egy rövid megjegyzésben is beszámoltam. Kiskoromban voltam utoljára állatkertezni, szerintem amióta Vas-megyében lakunk (’96 óta) nem is jártam ott s mivel már fotómasinával is megáldott egyén kupálódott ki belőlem, szükséges volt egy kicsit „hazamenni”:P

Reggel tízre értünk a kölyökkorom óta változatlan jegesmedvés-elefántos-páviános bejárathoz, kedves emlékek törtek felszínre bennem, osztálykirándulásos, családos, papával kirándulós képek cikáztak fejemben, mint egy rossz tévén, amin ugrál egyik csatornáról másikra a kép. Egész héten erre vártam, nagyon izgatott voltam, mint egy kisgyerek, aki életében először jár arra. Pillanatokon belül már kattogtattam is az első képeket, befigyelő kacsáról, pelikánokról s mindenféle madárról.

A fadarabokból összeeszkábált cápa és a faragott óriási pók lenyűgözött. A pók a méretével, arányosságával,
a cápa pedig hulladékfa-szerű alkotóelemeivel. Remélem, hogy jól gondoltam és tényleg abból készült, mert akkor érvényesülne a „ne menjen kárba” elv. Úgy tűnt, mintha valami bontásból visszamaradt lécek alkotnák, de akadt ilyenből lovat ábrázoló alkotás is.

Ezután megtámadtuk a krokodilokat, lakhelyük egy trópusi melegben lüktető kúria, a nagy melegben mozdulatlanul figyeltek üveges szemmel, hátha véletlenül az egyik apróval vagy szotyival dobálózó delikvens túlhajol a korláton és ízletes reggeliként végzi alant.
Miután már vagy 15 kilót leizzadtunk a hőmérséklettől, kiszabadultunk újra a frisslevegőre és megláttuk azokat a loncsos, slampos arcokat, akik még jobban is tetszettek, mint az általam agyonfavorizált zsiráfok. Odaértünk a tevékhez…
Annyira csípem a tevék betépett ábrázatát, az a „tojok a világra” pofa, hatalmas szempillákkal, nagyon megszerettem simogatás közben őket.
Ha barátnővel közel-keleti térségbe utazom, biztos nehéz döntési perceket élek majd át, amikor felajánlják, hogy cseréljem el két tevére.
Persze most belegondoltam, hogy az összes állatról nem írhatok, hisz akkor annyi karaktert kéne felvillantanom ezen a szent helyen, hogy Anyán és egy-két megszállotton kívül senki sem olvasná el. Az internetes olvasási szokásokat alapul véve így helyenként rövidebbre fogom:P
A tatuk és a sünök érdekes (nekem gusztustalan) eledelt esznek, kis szörnyülködés fogott el, amint a tányér mozgó tartalmára tekintettem, az már biztos, hogy nem sünként akarok újjászületni.
Hamar felfogtam, miközben olvasgattam a kis „névtáblákat”, hogy biológiai ismereteim kissé csonkák, az alábbi földikutyacsaládra tekintve az első gondolatom a: „Bazz, mekkora hörcsög!?”
Persze nem gondoltam komolyan, viszont nem tudtam, hogy mi is látok, tehát pótolnom kell hiányosságaimat az állatvilág terén, nem elég az, hogy mindig a National Geographic-ot bámulom:P
Még ugyanebben az épületben láttunk egy majmot, mely karja könyéktől hiányzott, nem látszott szomorúnak, de az alábbi képen mégis úgy tűnik:(
Fotóztam majmot lesből és arra is rájöttem, hogy lesből fotózás közben engem is lestek.

Lehet, hogy egyesek rondának tartják, viszont én kifejezetten szeretem a keselyűket. Persze biztos nem ezt mondanám, ha kies tájon étlen-szomjan vonaglanék az utolsókat rúgva és látnám a jellegzetes körkörös repülést. Sajnos amikor széttárta szárnyait még nem voltam közelben, így csak messziről láttam a hatalmas méreteket (nem szeretnék vele kötekedni:P).
Aztán lementem a "víz alá", avagy a vízszint alá (melyre legutóbbi kirándulásomkor szerintem még nem volt lehetőség), a fókák folyamatos körözését bámultam, amikor a másik oldalon feltűnt a fehér óriás, Yeti helyett a jegesmedve. Uszóbemutatót, ha nem is kaptunk, a látvány viszont lenyügöző volt.




A felszínen pedig békésen úszik egy fókaorr:)
Hanyatt állatokból is akadt jó pár, volt farkas, vidra, lajhár és ... is, kik úgy gondolták hogy fejjel lefelé pózolnak egyet a fotósnak:)


 Amajmok házába érve még túl koraiak lehettünk, a bagázs nagy része még aludt, volt aki ágon ülve

volt aki kiterülve

Szóval sokan aludtak, kivéve azokat a kis aranymancsú fekete vakarcsokat, akik fel le rohangáltak a gerendákon. Kicsit magason voltak, sokadjára optikát cseréltem, hogy ezt az ábrázatot lefényképezzem
A nagyobbaknál is jártam, nagyon szigorú tekintettel utasította rendre a többieket a "kis" Kong. Elég nagy termetű fickó volt, nem szívesen állnék le vele egy bunyóra,
de a nők is inkább meghúzták magukat, mint ő is

Pár méterrel és egy fallal arrébb már variációkat láthattam "Orángután eszik" témára,

majd a hím egyedet akartam lefotózni, csak annyit mászott, hogy nem tudtam lekövetni, végül letérdepeltem az ablak elé és vártam. Bejött:)
Aztán jöttek a rokonok, kiértünk a zsiráfokhoz, akik a tevékhez hasonlóan sokat mosolyognak, most mondjátok, hogy nincs igazam

Vajon milyen íze van a vaskapunak 4 méter környékén? Van aki megtudná mondani:P

Az elefántház belülről csudaszép! Ajánlom mindenkinek, hogy ha belép nézzen felfelé is, nagyon szépek a finoman kidolgozott indiai részletek!

Ádi mesélte (ők másnap voltak a zoo-ban), hogy nekik ennyire nem tátongott a waterló, nálunk nagyon várta a bedobálandó eledelt:) Ebből a szempontból bírom őket, nem csinálnak ügyet a kéregetésből, elég nyilvánvaló közlésmód:)

Micsoda karcsú alak nemde?

Aztán elefántokat is néztünk, na ezt simítsa ki a Q10 vagy a Loreal!
Ebéd után nem sokkal részesei lehettünk kicsit a sziesztának, a kenguru napozott,

a tigris az árnyékban aludt,

az oroszlánok is lazítottak,

Na azértnem mindenki, a fiatalság ébren volt, hogy a sok kétlábú hadd lásson egy eleven oroszlánt

Mint azt már említettem, legutóbb iskolásként jártam itt, akkor egy alpakka telibekapta tollkabátomat, pedig én nem vétettem ellene semmit. Az igazi turha volt a javából. Most Marcit köpte arcon ez a kis göndörhajú, de szerencsére csak "csulázott". (Anya boldog lehet, immáron a háromból két gyermekét is leköpte egy alpakka)
Végezetül pedig (tekintve azt, hogy reggel 7kor vizsgázom és aludni is kéne) már csak pár képet ragadok ki a vízalatti élővilágból.  A látványosabbak
medúza kék fényben tündökölve
Harcos
Némó
És ismét a szárazföldről, Julien, a makikirály, az eltéveszthetetlen lemúr védjegy, a csíkos farok:

Nagyon jó volt, pláne ennyi év kihagyás után. Pappa és Mamma számára ajándékot is rejtettem el (a kincsvadászatról már írtam videóval kombinálva). Tény, hogy nagyon élveztem a kirándulást és egyúttal sajnáltam is időközönként az állatokat, mert ez sem az-az igazi élet egyikük-másikuk számára, az is biztos. További képeket még ide kattintva, az indafotós galériámban nézhettek.