atom

Így lettem platinalemezes az Ocho Machókkal

2012.12.30. 22:04 | Atom | Szólj hozzá! 2 komment komment
Így lettem platinalemezes az Ocho Machókkal Tovább

Szombaton este volt az Illegál Fesztivál Szombathelyen (ez az Ocho Macho zenekar saját rendezésű bulija). A kétórás koncert vége felé ünnepélyes keretek között átadták az Online a világ című album platinalemezét, amely nemrégiben kapta meg ezt a címet. A színpadon, a közönség sikoltozásában fürdőzve vették át a srácok a lemezeket, én pedig az eseményeket rögzítettem, amikor elhangzott az én nevem is, és átvehettem egy példányt:)

atom_platina_ocho_macho.jpg

Jó érzés volt, és kicsit zavarba ejtő is (ekkora közönség előtt), Bori büszkén sikítozott a hangosító pultnál, én büszkén folytattam a munkám, a szüleim most büszkén olvassák ezeket a sorokat, szóval jó volt, megy a büszkeség ezerrel:) Önző módon a csak rám vonatkozó részt kicsíptem a videókból és fel is tettem, hogy megmutassam, részben az én szemszögemből:)

Ennek a lemeznek a készülésénél jelen voltam, amikor stúdióba vonult felvenni a banda mentem velük, fotóztam és videóztam, mint ahogy a lemezbemutatót is, s az azóta tartott rengeteg koncertet. Mint ahogy a fenti képen is látszik, az aranylemezből már volt nekem egy itthon, azt még régebben kaptam, Gergőt idézve "csomagtartóból", annak is örültem persze, de tegnap a színpadon természetesen másabb élmény volt:)

Idén nagyjából 50 koncerten voltam a zenekarral (áprilistól-szeptemberig), összesen pedig sacc/kábé 60 buliban, ez jó sok, de velük eljutottam az ország számos olyan csücskébe, helyére, ahova amúgy épp nem terveztem elindulni (legyen az akár Debrecen, Kecskemét, Pécs vagy egyéb város). Jó nyár volt, sok munkával és sok látnivalóval, rengeteg zenekari buszozással majd eljutottunk decemberig, megkaptam a platinát, és most örülök, hogy szombaton este nekem is sikított a tömeg:)

Tovább a poszthoz
2 komment komment

Facebook hozzászólás

Blog.hu hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://atom.blog.hu/api/trackback/id/tr54988450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Ani- 2014.01.09. 23:40:53

Esténként, nemegyszer újralapozom a blogod.... és bizony nagyon sok bejegyzésed van, amire olyan büszke vagyok pl. ez is az... legszívesebben még egyszer megosztanám őket a "fészen" :)
süti beállítások módosítása