Mint azt már emlegettem itt a blogomon, nemrégiben Budapesten voltam, a Pannónia Stúdióban, az Ocho Macho zenekarral. Az Online a világ című új albumukat rögzítette a zenekar, én pedig azt rögzítettem, ahogy ők rögzítenek, meg néha ők is rögzítették, hogy én, hogy rögzítek, szóval rögzült az esemény rendesen, nem tűzdelném agyon a bejegyzést fotókkal, mert már fent vannak máshol: A stúdiózásról képgalériák és infók itt.
Nagyon jó volt a stúdiózás, nagyon sok olyan dolgot láttam, amitől leesett az állam, például 4-5 milliós mikrofonokat, meg úgy mindenből sokmilliósat. Fura az ekkora szintű profizmust látni. A dobhoz két négymilliós mikrofon kell, a trombitához aranymembrános, az énekhez meg az a nagyon régi, ami valamilyen "csöves-mikrofon" és fél órával előtt be kell kapcsolni, hogy bemelegedjen. Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal teleírhatnám a bejegyzést. A lényeg, hogy nagyon jó cuccok voltak. Az egyik stúdióban pózoltam is, egy olyan pult előtt, amilyen típussal a világ komolyabb, és nagyobb zenei produkcióit keverik. Az tudom, hogy valószínűleg egész életemben nem lesz összesítve annyi fizetésem, amiből egy ilyen pultot tudnék venni...
A fenti kép elkészítésekor egy 400ezres székben ültem, amelyben elvileg hosszú órák után sem fájt volna a hátam. Na de félre a drága dolgokkal, abból volt elég. Jó volt látni, hogy miképp készül egy lemez, mielőtt az a boltok polcaira kerül, s onnan a lejátszókba. Valamilyen oknál fogva (gondolom a klipek nevelték belém) azt hittem, hogy egyszerre zenél a banda, de most láttam, hogy nem. Egyesével vesznek fel minden hangszert, azt is több sávban, s végül abból keverik ki az egészt. Nem egyszerű, nem is könnyű, pláne akkor, amikor egy külső-fül számára hibátlannak tűnő játékot módosít a zenész újra és újra, mert a profizmusra hajt... A srácok nagyon sokat dolgoztak, de azért volt idő hülyülésre is. Paparazzi at work:
A zenekar két turnusban utazott fel, én összesen négy napot stúdióztam velük, persze ezek nagyon hosszú napok voltak, sok-sok kávéval, munkával. Én videóztam és fotóztam, meg ezeket feldolgoztam, a többiek pedig csak zenéltek és zenéltek. Az egyik dal felvételének alkalmával volt egy kis rögtönzés is. Gyurika (dobos) és Marci (basszusgitár) külön-külön hangszigetelt teremben voltak, Peti (billentyű), Mike (gitár) és Gergő (ének) egy teremben ültek, ahol én is. Gyurika ütött egy kis twist ütemet, amire Mike gitározni kezdett és hirtelen rögtönzésbe ment át az egész, megszületett a Sikíts Cici! - ami Gyurika előző esti masszírozásáról szól (Gyurika egyik beceneve a Cici). A legjobb, hogy Marci és Gyuri csak játszottak, ők nem is hallották az éneket. Nekik utólag volt a nagy röhögés...
Persze a kemény munkát is megörökítettem, abból csináltam egy összefoglaló videót, nem rövid, de nézhető:) Amolyan stúdióban kamerával láb alatt lévős, rohangálós...
Nagyon jó egy zenekar életét/pályáját kísérni, nagyon kedvelem ezt a melót, remélem még temérdek helyre eljutok a srácokkal és rögzíthetek:) Akárhogy is vesszük van egyfajta hierarchia, ők a zenészek, én vagyok a fotós, a színpadon ismertem meg őket, több száz rajongó sikítozása mellett, s emiatt persze kicsit fura, hogy a szálláson reggelire rántottát csinál az énekes 10 tojásból, hogy jóllakjak én is:P Felveszik, ahogy dolgozom, lefotózzák a hülyeségeimet stb...
Az biztos, hogy ez a stúdiózás maradandó élmény marad. Próbateremben is voltam már, és a zenekari buszban is hallottam, ahogy készül a szöveg, módosul a zenei alap stb... Ott lenni, és látni egy lemez születését jó érzés, ahogy betekinthetsz mélyen a kulisszák mögé. Ja és az album is tetszik:) Ya mann!
