Az Atombunkert magába foglaló többszintes komplexumnak (tehát a társasháznak, amely egy lakásában élek), van egy kis belső udvara. Ez az udvar igazán csak arra jó, hogy az onnan nyíló három lakást megközelítsék, legyen némi zöldet nézni nyáron, s felerősítse a lakások ablakán kiszűrődő zajokat. Na jó, biztos van már hasznos funkciója is, én csak cigizni szoktam kimenni a lépcsőre, illetve kortyolgatni a kávém (néha a söröm). E két tevékenységet mégjobban szeretem este űzni, amikor már nem kell minden harmadik percben megszakítanom gondolati kalandozásom egy-egy érkező vagy távozü szomszédnak szóló köszönéssel. Kedden este is kint ücsörögtem, a félhold ragyogó fénye olykor fátyolossá vált az előtte (alatta) suhanó felhőktől. Gondoltam kattintok pár képet.

Mivel állvány nem volt otthon, ezért kitámasztottam a gépet a lépcsőn, s úgy próbáltam minél hosszabb ideig mozdulatlan maradni. Közben a szomszéd lakását is sikerült a képre komponálni.

Végül csináltam még egy képet, arra már nem csak a szomszéd házrészét és az ég egy szegletét komponáltam, hanem a 14 emeletes ház részletét is. Kicsit ferde lett az állványhiány miatt, de végül rájöttem, hogy ettől még kicsit érdekesebb is lett:)

Sosem voltam oda különösebben ezért a kis udvarért, de kedden este, a felhőkkel, a kávéval és a fényképezőgéppel együtt kifejezetten tetszett...