Szóban: Dicsértek a hétvégi munkám miatt és beszéltettek a meccsről többen is. Hogyan magyarázzam el az embereknek(?): Az hogy három focimeccsen voltam a hétvégén nem egyenlő azzal, hogy szeretem ezt a sportot... - :P
Szerkesztőségben: Iszunk egy kávét? - kérdi Bonyi. Valamit hebegtem-habogtam, de végül azt mondtam némi vacilálás után, hogy nem, mire Bonyi: - Fizetem! - amire én pillanatok alatt rávágtam: - Na jó. - de ugye nem adtam el túl hamar és olcsón magam? Vagy igen? A fenéért vagyok néha ennyire kiszámítható. Jobban szeretek bonyolult képlet lenni, úgyhogy ne dugjatok kávét, csokit, muffint és muffot az orrom alá, mert ezekre eléggé kiszámíthatóan reagálok:P
Csóróságban: Ugye pénzt kaptam? Ugye pénzt kaptam? - mondom Zsóttiéknak, amikor csipog a telefonom, hogy sms-em van. - Ez az! -kiáltok hangosabban. Azért tiszta gáz, hogy ennyire függünk ezektől a hülye számoktól, s úgy vártam én is az utalást már, mint egy pohár vizet a szomjúságban. Pedig hányan vágynak csak egy pohár ivóvízre, mi meg sokan itt várakozunk izgatottan a pittyenést várva. Nah, tartalékot kéne képeznem, mert ez így nem kóser. Azt hogy hogyan ill. miből fogom a svájci bankszámlám megtömni még nem tudom:P
Ágyban: Volt egy Dokik epizód, melyet nem tudtam végignézni. Este nézem ágyban, lefekvéskor, így a feliratok elolvasásával bajban vagyok pár perc után, s mivel e rész feliratos, így öt napba telt (öt lefekvésbe), mire sikerült a végére érnem. A legjobb benne, hogy előtte és utána is szinkronosak az epizódok, no mindegy.
Lépcsőn: "Jó tudni, hogy mikor lesz, mert akkor szakítok rá időt" - mondja Bonyi a lépcsőn egy programot illetően, mire Ildikó ezt feleli: "Jaj Bonyi! Neked mindig van időd!" - s ezzel nagy igazságot mondott, hiszen Bonyi az, aki napjainkban az időhiánnyal szenvedők táborát gyarapítja, de ugyanakkor időmilliomosnak is tűnik. Hogy miért? Vannak ilyen ellentétek. Én is hiszek Istenben, mint ahogy az evolúcióban is. Jehovások erre azt mondták: Hogy tudsz így élni? - nem is tudom már mit mondtam. De élek, nem? De! Pont.
Ágyban: Nagyon-nagyon fogsz hiányozni! Isten veled! - hangzott el e mondat az egyik Dokik epizód végén (s6e15), én meg könnyes szemekkel feküdtem a matracon, takaróm szorongatva, egy torkomban képződött fullasztó gombóccal. Hétfőn éjjel átolvastam magam a fentebb említett feliratos epizódon, majd eljutottam addig az epizódig, amelyben Roberts nővér, vagyis Laverne autóbalesetet szenved. Lévén, hogy mellékszereplő, így nem is figyeltem rá annyira sosem, s nem szokásom meghatódni sorozatokon. Viszont most úgy összeállt minden, az epizód mondanivalói, a karakterek felszíne mögé látás, s a búcsú. Na ezt megspékelték egy nagyon jó zenével (Keane: A Bad Dream) s máris gördül a könnycsepp, akár egy mellékszereplőért is. A jelenetben búcsúzni kell, s persze a búcsú az, ami meghat, amikor örökre kell elköszönni, mint ahogy az Armageddon végén is, amikor Bruce Willis elköszön a lányától... Na ja, mindenkinek vannak gyengéi...
Klubban: "Ezt nem hiszem el. Focit nézek és a háttérben a Bikicsunáj szól. Ez a legalja." - mondom Bonyinak a klubban, mert tévézni kezdtem egy pillanatra (Fradi-Pápa meccs ment) s a DJ pedig betette a bikicsunájt (amit utálok). Bonyi csak annyit fűzött hozzá, hogy ami a tévében megy az nem foci, és a bikicsunáj feldolgozás szerinte is siralmas.
