A héten interjúzni voltam Rábasömjénben egy férfinél, Kápolnási Tamásnál, aki kígyókat illetve siklókat tart (többek közt van pár Tarantulája is, de azt most hagyjuk).
A kígyók szemrevételezése után beszélgettünk, történeteket mesélt gyerekkoráról és a "gyűjtőszenvedélyéről". Eleinte még csak a siklókat hordta haza és tette az ágyneműtartójába, aminek édesanyja annyira nem örült, mert volt, hogy sikítva futott ki a szobából. Azóta már kicsit komolyabb szinten űzi e hobbit/állattartást, közel 50 kígyója van Kápolnásinak. Megsimogattam egy-két kígyót, a nem mérgesektől nem félek, sőt már a nyakamban is volt pár régebben. Még az egyik Szombathelyen rendezett hüllőkiállításon csúszott a nyakamba egy albínó tigrispiton, később pedig egy erdei óriáskígyó.
Így nem is aggodalmaskodtam, amikor Tamás a kezembe nyomta Bleckit, az amúr siklót, amíg újságcikkeket vadászott elő.

Blecki egyébként Tamás és felesége kedvence, olyan nekik, mint egy kutya, Blecki gazdája nyakában sokat szokott időzni, és előfordul, hogy a gazdi füle mögé hajtott fejjel alszik.

Blecki nekem is tetszett, nem úgy, mint a vadabbak, meg a harapdálós sztorik. Kicsit para azért a kígyókkal, hisz hiába nem mérgesek, azért harapni tudnak, és szoktak is.

Két dolgot tanultam:
1. a kígyó annyira buta, hogy hozzá képest a tyúk egy professzor.
2. a kobra nem kígyó, hanem sikló*

Az interjú ide kattintva olvasható.

*a kígyók annyiban különböznek a siklóktól, hogy van medencecsontjuk és hátsó lábuk. A nagyobb kígyóknak látszanak is hátul lábaik (1-2 cm-es szarukörmök)

Köszi Csabának a fotóért:)