1983-ban születtem Budapesten, mivel 8 hónapra láttam meg a napvilágot, ezért egy ideig még a kórház volt az első méhen kívüli otthonom. Aztán Érdre kerültem, ott is nevelkedtem 13 éven át. 1996-ban Kissomlyóra költözött a család, majd 2005-ben továbbálltam s Szombathelyen leltem meg helyem. Vannak akikkel már nagyon rég találkoztam, vannak akiket '95-'96-ban láttam legutóbb... Én sem járok arra annyit, ők sem járnak erre annyit, hogy találkozzunk.

Tegnap a Fő téren ácsorogtunk Anyával és Marcival, épp egy régi ismerőssel találkoztunk, aki immáron tíz éve költözött el Kissomlyóról, talán 7-8 éve nem találkozott anyával, úgyhogy nagy mosolyok közt egymás szavába vágva következtek a sztorik. Úgy negyed órája beszélgettünk, amikor egy család ment el tőlünk kb öt méterre és a családfő feltünően nézett minket. Ismertem, de hirtelen nem tudtam hova tenni. Ismerem. De honnan? Hol is találkoztunk? Jajj nem tudom... ...aztán leesett. Keresztapám állt meg a tér másik felén, mert felismerte Anya hangját és mivel Anya háttal állt, nem volt biztos benne. Én nem ismertem fel őt hirtelen, mert amikor utoljára láttam még nagy göndör és sötét haja volt meg egy kis pocakja. Ő nem ismert fel engem hirtelen, mert amikor utoljára látott még százötvenvalahány centi magas, golyófejű, szakállmentes és pufók gyerek ("erős csontozatú") voltam. Aztán szóltam Anyának, aki megfordulva örömujjongásba kezdett:)
Kicsit hihetetlen volt 12-13 év múltán találkozni vele s családjával itt a Fő téren, hisz ők Érdtől nem messze, Sóskúton laknak. Hihetetlen, hogy pont akkor sétálnak Szombathely Fő terén, amikor ott ácsorgunk Anyával (ez nem sűrűn fordul elő). Lehet, hogy most furcsának tűnik, hogy nem tartjuk a keresztszülőkkel ennyire a kapcsolatot, de ez a tizenév csak-csak elszállt úgy magától... Nem érdekelnek az évek, nincsenek elmaradt dolgok, pillanatok, ünnepek s miegymás... Örülök, hogy láttam, hogy jól van, hogy megveregette a vállam miközben kezetfogtunk és elköszöntünk...
2008 a keresztapák éve, ugyanis Gabi, a bátyám (az ittenieknek csak doktor úr) is idén találkozott keresztapjával s azt hiszem ő is több, mint egy évtizedes szünet után.
Szóval nagyon örültem/örültünk ennek a találkozásnak, teljesen másképp alakult a délutánom/estém, jó érzés töltött el... Eszembe jutottak az emlékek, kiskoromban nagyon kötődtem hozzá, sokszor volt nálunk, egy kétlábon járó humorzsák volt, ha meglátott az utcán bepattantam a VW kisteherautóba vagy a Lada Nivába és hazavitt... Nagyon szerettem a keresztapámmal lenni.

Jó volt tegnap kisétálni a Fő térre...