Tegnap reggel, miközben a vizsgámra igyekeztem, négy dolgot szerettem volna:
1. Egy gépi capucchinót szürcsölni egy cigi kíséretében a suli előtt.
2. A húzott tételszámom 1 és 12 közé essen.
3. A vizsgabizottság vevő legyen a szövegelésemre, bármiről is rizsázzak.
4. Az értékelésnél ne legyenek kőszívűek.
Ebből mind a négy érvényesült, sőt, segítséget is kaptam jószerivel a felelet közben. Mindezek együttes eredményeképp (talán a kávén és cigin nem múlott) sikeresen levizsgáztam, 4-es felelettel és szakdolgozattal zárom le az elmúlt két évet, immáron intézményi kommunikátorként.
Na nem kell attól félni, hogy ezentúl elkerülöm a főiskolát egyetemet, csak már nem fogok ott tanulni (egy darabig biztos nem). Azt hiszem 19 év után felkelek kicsit az iskolapadból. Kiváncsi vagyok, hogy milyen az élet a katedrán ülők kedvessége illetve terrorja nélkül. Na az sem utolsó szempont, hogy ideje már valamit komolyabban elkezdenem karrier-ügyben:) Legyenek már rám büszkék a földiek:) Bár Anya már így is az:) Még egy ókori versem is promóciózta tegnap, tessék csak elolvasni ide kattintva!
Jee..