atom

Egy űrrepüléses bejegyzés Bajkonurral és űrsiklókkal

2009.09.14. 07:00 | Atom | Szólj hozzá! komment komment
Egy űrrepüléses bejegyzés Bajkonurral és űrsiklókkal Tovább

Mindig is vonzott az űr és a meghódítása, pontosabban a berepülése körüli nagy hajcihő. Persze voltak olyan állomásai a nagy haladásnak, amik azért sok ember szemében elhomályosították a korszak ragyogó csillagát. Mint például a kísérletek majmokkal, kutyákkal, vagy a balesetek. Még a főiskolán csináltam egy előadást a repülés történetéről, aminek részeként az űrrepülést is feldolgoztam érintőlegesen, s mivel akkor elég sokat olvastam róla, még jobban megfogott.

Megannyi filmet láttam már a kozmosz meghódításáról, dokumentaristától a Hollywood-i túlkapásosokig. Van úgy, hogy sokat olvasok különféle weboldalakon az érdekességekről, a technológiáról, s persze imádom a fotókat, mind a Földről, mind az űrhajókról, s mind az égitestekről, űrbéli jelenségekről. Mint sokan a Földgolyóbison, én is szívesen látnám planétánkat egyszer műholdtávlatból, miközben lebegnék és kattintgatnám a fényképezőgépem. Megnéztem a bankszámlám, azt hiszem még gyűjtenem kell kicsit, hogy bepréselhessem a hátsóm egy székbe utasként, Simonyi-módra.

A Szojuz és a hordozórakéta – vasúton szállítják Bajkonurban az indítóállásra, ahol darukkal függőleges állásba emelik, ilyennel lőtték ki a magyar származású űrturistát, Charles Simonyit.
 
Egyszer már megtapasztaltam én is a lebegést. Egy AN-2-essel repültünk, amivel a pilóta többször olyan manővereket csinált, hogy 1-2 másodpercre lebegni kezdtem, mint ahogy a fülkében a tárgyak is. Illetve egy-két hónapja jártam is az űrben, álmomban. Asztronauta voltam, kilőttek, fotókat kellett készítenem a Földről. Oroszokkal mentem fel, mert kapszulában érkeztem vissza. Részletes volt az álom, de most nem részletezem. A lényeg, hogy bámulatos volt, a lebegést is éreztem, szeretek álmodni (elalváskor egy űrrepüléses dokumentumfilm ment a National Geographic-on).
Egy Nasa űrhajós orosz ruciban. Épp szkafander-szivárgási tesztet végeznek rajta.
 
A Nasa leáll az űrrepüléssel 2010-ben (űrsiklókkal való utazással), bevonja Space Shuttle flottáját, míg szolgálatba állítják az új járművet, az Orion. Az első próbarepülés 2011-ben, az első repülés emberekkel a fedélzetén 2014-ben, vagy 2015-ben lesz (Orion 1). 2020-ban szeretnék vele elérni a Holdat, 2030-ban (vagy a 2030-as években) pedig a Marsot. Az űrhajók pályára állítását az új Ares hordozórakétákkal végzik. Minderre azért volt szükség, mert az űrsiklók már amúgy is elavultnak számítanak. A szovjetekkel bizniszelnek kilövés-ügyben az átmeneti időszakban. Milyen jól jönne most a Burán, a szovjet űrsikló, amelynek nem sikerült forgalomba állnia, holott a tesztrepülésen jól szerepelt, bizonyította űrre-valóságát, csak lényegében csődbe vitte volna a program Oroszország költségvetését.
A Burán sztorijáról olvashattok itt, és az írás második részében itt.
 
Az amerikai űrsiklókat ismerhetjük már (Enterprise – nem járt az űrben; Columbia – az első űrsikló az űrben (1981), majd 2003-ban darabjaira esett szét visszatérés közben; Challenger 1986-ban felrobbant a hordozórakétája és az űrsikló is megsemmisült, Discovery, Atlantis (elvileg alkatrészeivel donorként szolgált volna 2008-tól, a Discovery-t illetve az Endevaour-t látta volna el, de végül szolgálatban maradt), és végül az Endevaour 1993-ra lett kész, a Challenger elvesztése miatt építették).
Balról: Columbia, Challenger, Discovery, Atlantis, Endevaour
 
Nekem mindig is tetszettek az űrsiklók, s remélem a közeljövőben látok is egyet, legyen akár orosz, akár amerikai. Tehát 2010 szeptemberétől aki az űrbe indul, valószínűleg azt kazahsztáni Bajkonurból teszi, méghozzá a Szojuzzal. Akik annak idején megnyerték az űrversenyt, most támaszkodnak a második helyezettre, de azt hiszem, hogy ezen nem kell meglepődni, láttunk már ilyet filmekben. Kíváncsi leszek az Orionra, na meg arra is, hogy mi lesz a kereskedelmi űrhajózásból rövidtávon, mondjuk még az én életöltőm alatt. Bár azt is olvastam, hogy a kiéleződő újabb űrverseny miatt az amerikaiak mégis szolgálatban hagyják a fontosabb repülésekre a Discovery-t és az Endevaour-t (ez csak pletyka szintjén terjed).
Ez a Proton-M rakéta egy kanadai kommunikációs műholdat (Nimiq 4) vitt fel 2008-ban Bajkonurból.
 
Ahogy nézegetem a képeket az orosz űrhajózásról, azért kicsit nagy a kontraszt. Az apró részletektől a teljes egészig, minden olyan más, kicsit kopottasnak, ósdinak tűnik. 1955-ben létesítettek Bajkonurban űrközpontot, így ez az egyik legrégebbi hely, ahonnan kilövéseket végeznek, innen lötték fel Jurij Gagarint 1961 áprilisában, ugye nem kell leírnom, hogy miért?!:P
Baloldalon a Szojuz fellövésének azon pillanata, amikor a felvonó-rögzítő torony tartóelemei épp leszakadnak (2003). Jobbra pedig egy sorozat a Szojuz TMA-9-ről. Lebeg, majd földet ér, a kabinban ott csücsül Charles Simonyi, bár ez a képről nem igazán kivehető.
 

A Szojuz TMA-7 a kazah sztyeppén. Döbbenetes, ahogy a légkörbe való belépésnél keletkező hőtől megfeketedik az űrhajó külső borítása. 
Szojuz űrhajósok, középen az orosz parancsnok, Pavel V. Vinogradov, jobbra Jeffrey N. Williams, amerikai tiszt, és balra a perzsa mérnök, Anousheh Ansari.

Hú, olyan érdekes számomra ez az egész, ahogy nézem a képeket különféle oldalakon az amerikai és az orosz technikáról, de igazság szerint így-úgy mindkettő működik. A Szojuz-t eredetileg Holdutazásokra fejlesztették, az amcsik az Apollo-val voltak így. Aztán ők elkezdtek irányítottan visszatérni, az oroszok meg maradtak a "sztyeppén-valahol" landolásoknál, mert az űrsikló programjuk túl költségesenk bizonyult. Űrsiklóval sem mindig könnyű, a Discovery épp most szombaton a kaliforniai Edwards légitámaszponton landolt a rossz időjárás miatt, ami azt jelenti, hogy vissza kell majd szállítani az űrsiklót a floridába Kennedy űrközpontba, ennek összege közel egymillió dollár lesz. Azon már el sem merek gondolkodni, hogy az űrkutatásba ölt pénzből mi mindent lehetne itthon (a Földön) csinálni... Nem keveset... Azért ennek ellenére még csodálom kicsit, ha lehet.

Egyébként e bejegyzés csak pár képnek és képaláírásnak indult, s az lett belőle, hogy órákig olvastam, írása közben eltértem sok irányba...

Tovább a poszthoz
komment komment

Facebook hozzászólás

Blog.hu hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://atom.blog.hu/api/trackback/id/tr421375677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Ani- 2009.09.14. 09:28:20

Nagyon tetszett!
És szép tőled, hogy nem kis munka árán ezt velünk megosztottad. :)))

igor2 2009.09.14. 16:23:57

Valamikor a napokban olvastam neten hogy Bajkonurt le akarják cserélni mert túl drága a bérleti díja. Valahol Orosz országterületén fognak építeni egy új kilövő állomást.Az a baj nem találom a cikket.
süti beállítások módosítása