"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle." - mondhatni ez e leghíresebb mondata az együgyű alabamai fickónak, Forrest Gumpnak. Szombat délután ismét vetítették a tévében klasszikust, mivel több éve már, hogy nem láttam, ezért alap volt, hogy megnézem.
Arra már nem emlékszem, hogy először moziban vagy videótékából kikölcsönözve láttam-e a filmet, csak azt tudom, hogy elsőre is tetszett, sokadjára pedig egyre jobbnak látom. Ahogy "öregszem" másképp látok jeleneteket, célzásokat értek stb., most is így volt ez. Jelenleg olyan indíttatást érzek, hogy meg kell szereznem könyvben is. Nagyon szeretem ezt a filmet, Forrest világát, aki nem teljesen úgy fogja fel a körülötte zajló dolgokat, mint ahogy azok valójában történnek. A port.hu-n olvastam egy nagyon jó megfogalmazást a filmről:
A Forrest Gump egy megindító romantikus mese egy ártatlan amerikairól, aki pont abban a korban élt, amikor Amerika elveszíti ártatlanságát.
Imádom az elhangzó bölcsességeket, imádom a párbeszédeket, például amikor BB és Forrest megismerkednek a buszon:
- A nevem Benjamin Buford Blue és úgy szólítanak, hogy Bébé.
- Az én nevem Forrest Gump és úgy szólítanak, hogy Forrest Gump.
Forrest, a narrátor, is sok-sok elmés, reális és egyszerű megjegyzéssel kommentálja az eseményeket.
"Van úgy, hogy az embernek nincs elég köve." - ezt akkor mondja, amikor Jenny, az egykori otthonát dobálja kővel, cipővel, ahol pedofil apjával élt.
A kedvenc részeim közé tartozik, amikor Forrest boldogan mesél Jenny-vel való viszonyáról: "Jenny meg én úgy voltunk egymással, mint a borsó, meg a héja."
A fenti ajánlóban is hallható a másik kedvencem: "Az a hülye, aki mondja."
Nem szaporítom tovább a szót, megannyit idézhetnék még a filmből, a végére hagyok azért még egyet:
"Nem tudom, hogy Mamának vagy Dan hadnagynak volt-e igaza, hogy van-e rendeltetésünk, vagy csak ide-oda sodor bennünket a véletlen, de azt hiszem: kicsit mindkettő igaz."
