Ezt a videót még Hanzs küldte át, akkor megnézve csak annyit mondtam a végén, hogy B*z'meg! Már Anya is blogolta, úgyhogy most én jövök. Szerintem nagyot üt, mind a félreértett* mondanivaló, mind pedig a végső felismerés.

Az előítélet és a valóság furcsa fintora. Most a hajléktalan tűr, vagy a fehérgalléros?

Röviden és tömören: megérdemelte a díjakat.

*félreértett: mert a végéig nekem sem esett le, hogy mi van.

Hétfőn a nagy kokárdás megemlékezés helyett inkább Kőszeghegyalját választottuk, s kirándultunk egy nagyot az erdőben. Napsütésben, viszonylag melegben indultunk el Szombathelyről, akkor még nem tudtam, hogy egy fél napra visszacsöppenek a téli tájba, a hegyen sok hó volt, hideg szerencsére csak elvétve:)

Tekintettel arra, hogy nem szoktam hozzá a túrázáshoz nem egy nehéz terepes tizenkilométeres túra várt rám, de azért örültem amikor láttam, hogy már nem megyünk többet felfelé:P

Tegnap botlottam bele egy linkbe, már azt sem tudom, hogy merre. A linkelt oldalon különféle vicces vagy érdekes Google Maps képek voltak, amiket a Google Street View rendszerhez fotózott le a kamerás autó.

Az alábbi képrészlet szerintetek mit ábrázol? Annyi kivehető a fotón, hogy hatalmas és az égen van. Netán egy UFO-anyahajó? Vagy valami katonai cucc lehet? Vagy csak egy optikai csalódás?

Kapásból azzal kezdeném, hogy a cím, azért így nem teljesen helyes. Valahogy úgy lenne az igazi, hogy: Dobozolj, ha nincs helyed a szekrényekben és nem akarsz mégegyet a lakásodba. Hozzá is teszem rögtön, hogy szelektálj!, bár ez nekem nagyon nehezen megy, mert mindenben azt látom, hogy az még "jó lesz valamire". Nah, ismertetem a problémaköröm és a megoldásom.

Az Atombunker (lakásom), nem arról híres, hogy nem tudok mit kezdeni a száz és száz négyzetmétereimmel. Helyenként próbáltam/próbálok ötletes lenni s kihasználni tárolásra ésszerűen a helyet, de ugye ez nem mindenhol ment jól. Gyüjtögető vagyok, így a dolgok nagy része, ami bekerül a lakásba, az itt is marad. Sok olyan cuccom van, amit nem használok napi-heti-havi-évenkénti rendszerességgel, így azok a szekrényben kaptak helyet. Aztán meguntam, hogy az évek alatt gyarapodó ruhatáramnak nincs elég hely, így új helyet akartam, ahova pakolhatok. Persze most egy plusz szekrényt venni nem volt kedvem, sem anyagilag, sem pedig agyilag, hiszen nehéz olyat találni, ami pont jó, nem nyomja össze a lakást, stb. Aztán úgy véltem, hogy a galérián, a szekrénysor tetején simán elférne pár doboz. Rohantam is dobozos helyekre, majd a pofám leszakadt, az árakat elnézve. Miközben csavaroztam vissza az arcom eldöntöttem, hogy csinálok dobozokat.

A dobozcsinálós terv nem bukott meg, csupán nem álltam neki, mert Anya jelezte, hogy otthon van akkora mennyiségű cipősdoboz, amire neki már nincs szüksége. Elhoztam párat, vettem csomagolópapírt, majd hétfőn már el is kezdtem a beborítást:) A kék-sárga-zöld színpárosítás azért van, mert ezek a színek uralják a lakás nagy részét, illetve a barna, különféle árnyalatokban. Szóval csomagoltam s örültem a végeredménynek:)

Este neki is álltam átpakolni az értékesebb helyekről, s a kevésbé használt, de nem kidobandó cuccokat a dobozokba rejtettem. Könyörtelenül megválltam egy szemeteszsáknyi kacattól is, s ruháimat nézegetve, nemsokára ott is lesz revolution. Egy-két szatyornyi ruhától már biztos, hogy búcsúzom (legalábbis itt). A plusz helyek lehetővé tették a ruhák átcsoportosítását. Pár óra ide-oda, ki-be-szét-össze-átpakolással sikerült eltennem a motoros dolgaimat, sikerült elpakolni szinte az összes pulóveremet, pólómat, és végül rádöbbentem, hogy nem csak az a két-három nadrágom van, amit egész télen hordtam, hanem összesen 15-16 rendes gatyám, illetve farmerom akad.

Ezt a dobozolós megoldást választottam, mivel most nem volt pénzem ilyenekre, no meg nem is akartam új szekrényt sem, csak helyem volt, ahova a dobozokat rakhattam. Persze azt mondják, hogy ami dobozba kerül, arra nincs szükség, nem is kell. De számos olyan dolog lapul most ott, ami számomra kedves, fontos, vagy csak jó lesz valamire. Bizonyítványtól a szakdogán, plüssökön, hajtogatott villákon, leveleken s egyebeken át a cipőig. Mert ugye az egyik cipősdobozban az ünnepi cipőm lapul:) Nem én találtam fel a spanyol viaszt. Az emberek már régóta dobozolnak, csupán megmutattam, hogy én miből csináltam, s olcsón (cipősdobozok 0Ft, három ív csomagolópapír, amiből még maradt (1500Ft) és két guriga cellux (90Ft). Kis energia, egyszerű módszer, rendezett ruhásszekrény --> nagy öröm:)

Tegnap kirándulás közben vettem észre az alábbi feliratot festve egy fára: Attila nincs vargánya - sajátos módja ez az üzenetküldésnek vagyis információközlésnek.

Persze rögtön tőből törném le a kezét annak, aki összefirkálja a fát, viszont azt is el tudom képzelni, hogy ezek ki lesznek vágva, ugyanis ugyanazzal a rikító színű narancssárga festékkel írtak rájuk, mint amivel a fentebbi szakaszokon számozták, jelölték a kivágott fákat. No de akkor is, nem érdemelt volna meg Attila egy sms-t inkább? Volt egy másik felirat is, önmagáért beszél, ha az agyszintre vagyunk kíváncsiak nem?

Ez van. Így legalább ha akartunk sem kerestünk volna vargányát:P

Itt találtam egy nagyon jó gyűjteményt, szokásos jó szögből képek, jó pillanatban. Imádom az ilyen képeket! Na nem azt, amikor már vagy hétszázötvenedjére tartja valaki a lemenő napot a kezében meg támasztják a tornyokat és puszilják a Szfinxet. Szóval, ez a gyűjtemény most nagyon favorit, hiszen olyan képek, amelyekbe eddig még nem futottam bele a neten, a sok-sok éve tartó barangolásom közben. Elsőnek itt a ez a kutya, a kép önmagáért beszél:

Másodikként pedig legyen itt ez az öreg. Figyeljétek csak, hogy ki néz még jobbra?

Ááááá! - na igen. Túl sok nem jut erről a képről eszembe, csak a hétmérföldes csizma:P

Utcán, kéregetők kereszttüzében: Egyik este mentem a koleszbe, amikor ismét találkoztam azzal a helyi, jól öltözött lánnyal, aki pár hete is leszólított, kéregetett, majd ha jól értettem kínálta magát (arról írtam itt). - Szia! Lécci! Haza kell jutnom Budapestre, itt ragadtam Szombathelyen. Nem tudnál adni 1500 forintot? - kérdi tőlem. Na mi van? Elköltöztél Siófokról? A múltkor még oda akartál hazajutni. - mondom a csajnak, aki erre csöndben néz, majd megszólal: Figyelj, nem tudnál adni 1500 forintot, nagyon kéne. - Nem! Mit gondolsz? Én is pénzből élek! - és gyorsabban szedni kezdtem lépteimet, hogy mégegyszer ne szólhasson.. Körülbelül 10 métert sem mentem előre, amikor szemben jött az egyik csöves (bár nem biztos, hogy hajléktalan), akinek nem szeretek adni, mert letámad, eléd áll, nem enged, és utána kevesli amit kap. Akár 50 forintot adsz, akár 100-ast. Szóval jött szemben a járdán, rámköszönt: Szervusz barátom! Ne haragudj egy pillanatra! - Nem haragszom, és nem vagyok a barátod. Sietek. - kerültem ki nagy ívben. Van akinek adok, van akinek nem. Volt olyan is már, aki 50 forintot kért tőlem, mert annyi hiányzott a borhoz, őszinte volt, nem hadovált, adtam. Szóval elhiszem, hogy nem fényes az életük, és sok járókelő nem ad nekik, de az, hogy ketten elállják az utad, majd ciccegnek, ha csak egy húszasod van és még meg is jegyzik, hogy csörög még az apró a zsebedben. Szóval az már nem oké. Tisztelet a kivételnek.

A héten különféle helyszíneken, szituációkban: Rájöttem, hogy megint jegyzetelgetnem kéne, mert így vasárnap nem mindig jutnak eszembe tisztán a hét legemlítendőbb pillanatai. Mert az így nem elég, hogy hétfőn fáradt voltam, csütörtökön jó kedvem lett, pénteken meg nagyokat röhögtem este:P Szombaton sétáltam és beszélgettem sokat Anyával, délután meg kocsikázott mindenki. Vasárnap? Most itt gépelek:P

A klub előtt: Két srác teli torokból énekelte (s nem hamisan) a Truly madly deeply. (Gondolom e videó adta az ihletet:) Aztán egyikük telefonáéni kezdett, hívta a tudakozó pluszt. Még énekelt a telefonba is, utána elnézést kért, és: Itt vagyunk Szombathelyen és nem találjuk az ismerősünket. Hol lehet? ... Nem tudom hogy hívják, de elveszett, és mi nem találjuk. Á, itt van! - ilyenkor azért tudom kicsit sajnálni a tudakozósokat, bár az eleinte énekelt kis dalrészlet biztos tetszett a kezelőnek:P Mi meg röhögtünk az egész műsoron:P

Bolhapiacon: Anyával jó nagyot sétáltunk és beszélgettünk a bolhapiacon, majd után a bútoráruházban. Nézelődni mentünk, nem konkrét céllal, s láttunk is elég érdekes dolgokat. Volt Hitler portré kisebb fotóként s nagyobb festményként is, hátha valakinek hiányozna a faláról. Volt ezernyi kacat, és számos jó cucc is. Megbeszéltük, hogy elég sok dolgot megvennénk, de felmerülne a kérdés, hogy Minek? no meg nem kell a sok porfogó. Össz-vissz egy-két apróságot, meg egy dominót vettem három euróért, nem is alkudoztam, mert tetszett, teljesen új volt, még fóliázva voltak a kis téglák. Nagyon tetszik, mert olyan csontszínű, jófajta műanyagból van:)

Dominózni akarok! Jeee:)

Erre a szombatra nem makróvideóval, s nem is tilt/shift-el készültem, hanem egy animációs kisfilmmel. Helyenként szomorú, de összességében mégis aranyos ez a kisfilm.

Szeretem benne az óriási macskát, a makacsságát, annak ellenére, hogy még kicsit meg is orroltam rá, amikor azzal a kis szélmalmos lénnyel van összetűzése. Elgondolkodtató, legalábbis nekem megmozgatta az agytekervényeimet. Nem egy szimpla "mese". Kérem a véleményeket. Ti is akartok egy ilyen emeletes macskát, aki megelégszik vacsira egy hallal?

Tegnap este - amikor hazaértem nagyon rendesek voltak velem az 'elemek', belőttem a gépet és valamilyen oknál fogva nem volt netem. Mint akit golyóként lőttek ki, úgy suhantam az ágyba aludni, kihasználva a pillanatnyi technikai zavart, nehogy fent ragadjak a világhálón.

Reggel - elfeküdtem a nyakam. Ergonómikus párnával alszom már egy ideje, azóta nem fáj se a nyakam, se a hátam. Most persze a nagypárnámat ölelgettem egész éjjel, meg is lett a böjtje.

Munkába menet - Süt a nap, nincs hideg, megint kicsit tavaszodik. Örülnék, hogy ha már eldöntenék a nagy meteorológiai erők, hogy tél vagy tavasz vagy nyár van. Kicsit zavaró, hogy egyik este esik a hó s metsző hideg van, másnap reggel meg kisüti a szemem a nap és sokallom a sálat.

Péntek délben - ülök itt a szerkesztőségben, ebédidő, mindjárt eszem valamit, vagy iszom egy kávét, nem is tudom. Alapjáraton jó kedvem van, nem alapjáraton is. A gondolataim kicsit cikázna jobbra-balra. Majd megpróbálok befogni egy-egy nyalábot s meglovagolni, hogy annak kézzel fogható (bár szakmát tekintve inkább úgy mondanám, hogy: szemmel olvasható) eredménye legyen.

Szép napot!

Egy harang megkongatása sok mindent jelképez. Szól esküvőn, szól temetésen, hangja felcsendül miséken és hajókon egyaránt, figyelmeztet a vészre, emléket állít valaki tiszteletére. De hogyan készülnek a harangok? Egy fotósorozaton át megnézhetjük miként művelik e szakmát a híres oroszországi, Tutaevo-i harangkészítők.