atom

Napkeltés romantikus reggeli Tihanyban - TimeLapse videóval

2012.09.08. 15:15 | Atom | Szólj hozzá! komment komment
Napkeltés romantikus reggeli Tihanyban - TimeLapse videóval Tovább

Bori már blogolt róla, most rajtam a sor, hogy pár szó, fotók és egy time lapse videó segítségével elmeséljem, hogy milyen volt augusztus 29-én reggel, kávé és kalács kíséretében fűrdözni a vöröslő fényekben a tihanyi parton.

atom: Napkelte Tihanyban 08

Kedden korán keltem a nyaralóban, valamikor hat óra környékén kinézve az ablakon figyeltem, hogy váltogatja színét az ég, majd reggel mondtam is Borinak, hogy általában Balatonon egy kávé társaságában reggelente lemegyek a partra nézni a nyugodt vizet, eget s miegymást, amikor még csend van. Több sem kellett meg is beszéltük, hogy másnap reggel Napkeltét fotózunk, ezt pedig kiegészítettem azzal, hogy menjünk át Tihanyba és reggelizzünk is közben.

atom: Napkelte Tihanyban 01

5 óra után keltünk, fél hat körül már a kocsiban ültünk és siettünk reggelizni, a parton kinéztünk egy kis padot, vittünk terítőt, kávét, tejet, kalácsot, fánkot és egyéb péksütiséget. Hangulatos, romantikus volt, még a hűvös idő ellenére is:)

atom: Napkelte Tihanyban 06

Persze mindketten fotóztunk is, mert kihagyhatatlan, emellett még egy kis time lapse felvételt is csináltam a napkeltéről, másfél perc, alább meg is nézhetitek hogy bújik elő a vörös óriás. Érdemes majd azt is figyelni, ahogy 1 perc környékén eltűnnek a kis felhők a semmibe, később pedig a semmiből újak jelennek meg. (HD-ben nézve szebb:)

Csak ajánlani tudom mindenkinek, ha van rá lehetőség ne hagyjátok ki. Persze nagyon korán kel a nap, nem muszáj arra lemenni, elég ha egy jó reggelizést beiktattok kicsit későbbre. Annak idején még Anya vitt először ki ide, hangulatos a parton eszegetni, úgy hogy nem 200 fokban vagy a strandon és lángostól vagy a hekktől zsíros a kezed.

atom: Napkelte Tihanyban 10

A fotókra kattintva megnézhettek még pár képet, amely azon a reggelen készült.

Tovább a poszthoz
komment komment

Facebook hozzászólás

Blog.hu hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://atom.blog.hu/api/trackback/id/tr774763085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Ani- 2012.09.08. 19:59:49

Gyönyörű képek, álomszép videó! :) Az én romantikus fiókám..... :)
süti beállítások módosítása