Vasárnap este az egész napos strandolás után finom szendvicseket készítettem magamnak vacsorára, jó testes szeleteket vágtam a puha kenyérből, megvajaztam vagyis margarinoztam, ezt letakartam vékonyan párizsiszeletekkel, uborkával, csipetnyi só, újabb fedés némi Gouda sajttal, ez utóbbival csak szellősen, majd az egészre kacskaringós vonalakban felkerült egy kis majonéz. Ehhez egy kis TV paprika, illetve egy kis TV.
Miközben faltam könnyed vacsorámat a Titánok haragjának képkockái morogtak rám a képernyőről. Hatalmas mitológiai lények törtek fel Tartarosz mélyéről, harcoltak Kronosz oldalán, úgy roppantak ketté a katonák gerincei és koponyái a gonoszok karmai közt, mint az én fogaim alatt a friss paprika. A négy szeletből egy megmaradt, a konyhapultra tettem.
Miután Perszeusz legyőzte a gonoszt, én még küzdöttem a jóllakottság érzetével, így puffogva kisétáltam a konyhába, hogy hidegebb éghajlatra helyezzem a majonézes-párizsis étket, nehogy még ebben a fülledt nyári közegben életre keljen nekem reggelig.
A hűtőt kinyitva láttam, hogy a rendezetlen bepakolás miatt nincs hely, gondoltam, hogy amíg egy kézzel tartom a szendvicsem, addig a csípővel kitámasztott ajtón belül rendet rakhatok másik kezemmel a nagy fehérben. Miközben a fatányért nyomtam be az egyik oldalon, addig a túloldalon megindult kicsit a rendezetlen tartalom. Van egy kis fém küblim, amolyan nyeles fajta, tejgőzöléshez vettem, na abban szokás szerint volt a fehér nedűből is rendesen. Úgy csavarodott ki, s vetette magát a mélybe, mint valami műugró. Pontoztam is, 8-at adtam neki, de csak azért, mert egy kis tej a lábamra is fröccsent. Persze mindeközben morgolódtam én is, meg is ugattam az edényt, a hűtőt, a helyzetet. Szépen letörölgettem a kifröccsent tejet (mert ugye az edény negyede vetette magát a mélybe és folyt le a padlóra a hűtőajtó érintésével), letöröltem az ajtóról, a hűtő fogantyújáról, aljáról, szekrényről, járólapról, mindenhonnan.
Épp végeztem, amikor a mosogató felé elindulva egy laza mozdulattal lerántottam a küblit a maradék tejjel. Most már a szőnyeg is olyan lett, meg a konyha azon pontjai is, amelyekre nem számítottam. Hatalmas kurjongatással üdvözöltem a helyzetet, ezt már le is fotóztam, majd nekiálltam takarítani. Persze annak nem örültem, hogy bambusz-szőnyeg is olyan lett, mert a szálak közt könnyen befolyhat a fehér lötty. Mondjuk így nem kell félnem a pandáktól, vélhetően tej nélkül szeretik a bambuszt. Letörölgettem mindent, kifacsartam a pólómból is, imádtam a szituációt. Így köszönt el tőlem a 25-ik hét, kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a 26-ik, az már biztos, hogy vasárnap éjfél körül a hűtőt messziről elkerülöm:)