A múlt héten Borival és Bonyival tettünk egy sétát a környéken, lakótelepi ősz volt Bonyi kívánsága, így voltunk a Derkovitson (erről már blogoltam). Utóbb pedig egy másik lakótelep volt a célpont.
Én nem is komponáltam a panelokkal, maradtam a részleteknél, leveleknél. Például volt egy rész, ahol a temető kerítésén be lehetett látni egy lyukon...
Bori is a lencse elé került egyszer-kétszer, ő már blogolta a képeit, amik szokás szerint nagyon jók lettek, s természetesen gyökeresen más stílusúak, így érdemes megnézni őket ide kattintva.
Szeretem az őszt, s mint azt utólag néztem, az elmúlt hetekben elég sok bejegyzésben fejtem ezt ki, különféle képek kíséretében:P
Hmm... Négy évszak pizza volt a dobozban, csak fejre esett és kiszóródott belőle az ősz mindenhova...
Szóval ez is egy ilyen őszies bejegyzés, azért várom már egy kicsit azt is, hogy beköltözzön már egy kis tél is a blogomra...
Tudjátok volt/van az a szituáció, amikor mész az utcán, meglátsz egy Lamborghinit, előveszed a telefont, lefotózod, majd hozzáteszed magadban: "Bárcsak ilyenem lehetne..."
Szigorúan évszakhoz illően, a klasszikus zöld-sárga:)
Egyes autók pár napja már a parkolóban állnak, ilyenkor a hangulatot érdemes megtörni egy kis levéltakarítással, mert elég jól beülnek a vizes levelek a kocsi réseibe.
És végül maradnak a padok, ezt a képet nagyon bírtam, három verzióban is megcsodálhatjuk a háttámla deszkáit. Megtörő fordított, az inverz, majd a folyamatos ívet követő stílus és a "Te Józsi! Már nincs kedvem ezt méretre vágni jó lesz?!" stílusú.
Szeretem az őszt...