A lerobbant gyárépület a kitört ablakaival már a bejáratnál visszavisz a múltba, ha akarom, egyből a Titanic fedélzetére. Antré gyanánt kaptam egy beszállókártyát, onnantól fogva a kártyán szereplő utasként tiszteleghettem teremről-teremre. Austin Partner, 40 éves angol családapa voltam, foglalkozásomat tekintve bróker, első osztályon utaztam Kanadába, egyedül.
Az első terem hatalmas volt, hatalmas képek lógtak a falon egy hatalmas hajóról, egy hatalmas jegyszedővel a háttérben kezdtem úgy érezni, hogy elhatalmasodik rajtam a pillanat, így hát továbbmentem. A második terem eléggé elgondolkodtató, drámai, sötét és dermesztő volt. A falakon idézetek, tények, a katasztrófában odaveszett emberek portréi lógtak, mindemellett sejtelmes hangok fagyasztották meg a levegőt. Néha harangkongás hallatszott, ugyanis itt állították ki a terem közepén azt a harangot, melyet Frederic Fleet őrszem háromszor megkongatott a Titanic árbockosarában és azt kiáltotta, hogy „Jéghegy egyenesen előttünk!” – Még a hideg is kirázott, döbbenetes volt.
A cikk folytatódik, kattints ide!
Kattints a képre, galéria nyílik!
