Még régebben, amikor e blog nem létezett, írtam egy másik helyre is (www.atom-garai.blog.com), azóta ez a cím már megszűnt. Akkoriban a sulis élménykupacokból válogatva jegyeztem be hetente egyszer hosszabb szösszeneteket, miegymást.
Volt ott egy bejegyzésem egy furcsa esetemről (eltévedtem a sötétben, az ágyamban), pár hete keresni kezdtem, de lévén, hogy már törölték a blogot, sajnos nem találtam sehol. Aztán Zsótti küldött egy címet, ami egy olyan szervezet adatbázisába vitt el, ahol leesett kicsit az állam, ugyanis: "Az Internet Archive 1996-tól kezdve tárolja a weboldalakat, e pillanatban körülbelül 3 petabájtnyi adatot őriznek, s a mai tendenciák szerint nagyjából 100 terabájt új információval bővül az adatbázis havonta – s ezeken kívül még hatalmas mennyiségű mozgóképet, hanganyagot, szoftvert és könyvet is archiválnak más szekciókban." - írják itt fél évvel ezelőtt. Ide kattintva mindenki csemegézhet az archiv oldalak között.
A bejegyzésemet is megtaláltam, mert archiválták a régi blogom, úgyhogy be is illesztem: A matracokkal táncoló
Eltévedtem. Szörnyű volt, már történt 1-szer ilyen, pontosan ugyanígy, és most is nagyon ijesztő volt. A helyzet a következő: Egy 160x200-as matracon alszom a galérián, balra szőnyeg ill. szekrény, jobbra drótkötélkorlát és mélység, elöl szintén mélység csak korlát nélkül és végül hátul van a fal. Éjjel felkeltem, hogy elintézzem folyóügyeimet, amikor kinyitottam a szemem éreztem, hogy máshogy fekszem. Aztán megindult a pozicionálás. Elindultam valamerre, aminek eredménye tapintásra mélység volt, aztán folytattam ellentétes irányba, ahol szintén a mélység fogadott. Aztán elkezdtem izgulni és továbbmentem egy harmadik irányba, és csak mentem és mentem és mentem - persze négykézláb - de ott is csak a mélységet találtam. Ez már 3 oldal a kettőből.
Kezdett kitörni rajtam a pánik. Sok-sok mérföldnyi matrac után végre ráleltem a drótkötélkorlátra, ami mentén elindultam jobbra, ami a fal felé vezet. Amikor kezemmel kitapintottam, hogy ott is a mélység van megijedtem és féltem. Vagy az irányérzékem ment teljesen tönkre vagy a korlát másik oldalán vagyok ami elég necces mivel akkor két méteres magasságban lebegek. Félni kezdtem, hogy elveszek és örökre a sötét matractengerben ragadok. Ezután már a másik irányba (balra) kezdtem haladni, de nagyon lassan és megtaláltam a falat egy koppanás kíséretében (hülyegyerek sötétben előretolt fejjel halad).
Teljesen megbolondult a belső iránytűm. A matrac testvérek között is csak 3,2 négyzetméter, egy ekkora helyen képes voltam úgy elfordulni alvás közben, hogy utána ne találjam meg hol vagyok? Ami a legfurcsább, hogy az egyik végéből eljutni a másikba olyan soknak tűnt mind térben, mind időben, mintha tevemód csoszognék egy sivatagban. Mivel pontosan így ez már megtörtént egyszer el kell gondolkodnom azon, hogy legközelebb GPS-el feküdjek le aludni. Szerencsére mikor meg lett a fal a villanykapcsolót rögtön megtaláltam és így láttam a keresztgerendát a lépcsőről lefelé menet. Ennek voltak előnyei és hátrányai is.
Először is lehúztam a fejem, hogy ne üssem be, másodszor sikerült elkapnom még egy kézzel miután a fejlehúzás mozdulata kibillentett az álmosságtól amúgy is megingó egyensúlyomból. Mindezek után ültem a konyhában kissé megrándult jobb vállal, cigiztem és átgondoltam az elmúlt perceket. Vajon tényleg ennyire szerencsétlen voltam? Mindenesetre vicces. Ültem a széken hajnali akárhánykor és nevettem sőt, RÖHÖGTEM magamon. És ismét megfogadtam, mint fél éve (amikor kb 1 másodperc alatt lejutottam a galérialépcsőn a sötétben), hogy nem kelek fel, amíg nem vagyok biztos teljesen magamban... Aú... még fáj a vállam...
Azóta sem tudom, hogy miképp lehetett balra a fal. Valószínűleg felcseréltem valahogy az irányokat:P
