Ülünk a vonaton, irány a Balaton - jutott eszembe az előbb a dalszöveg, amikor a két székkel arrébb ülő ember a telefonban elkezdte a mondatot. Persze nem irány a Balaton, hanem hazafelé tartok pestről, nemsokára Győrbe robog be az IC, nemsokára otthon is leszek.

Persze nagyon jól éreztem magam e két napban, erről biztos külön bejegyzésben számolok be, viszont hazamenni is akartam már, mert ha az embert nem csak a barátok, az otthon kényelme és a normális napirend húzza, hanem még a szíve is, akkor lehet bármilyen programon, az agya egyre többet nem ott jár. Na jó, ez nem azt jelenti, hogy virágszirmokat tépkedve és galambpárokra irigykedően nézve ücsörögtem a parkban. Csupán a napi szabad gondolataim száma csökkent le, avagy gyűjtöttem őket össze egy hatalmas zsákba, s hátamra véve átvittem őket agyam egyik másik szegletébe. Ott aztán a szabadon engedett gondolatok faltól-falig repkednek, s közben nekiütköznek állandóan a mosolyidegeimnek, ami miatt kívülről csak az látszik, hogy a távolba meredve vigyorgok, egymagamban.

Időközben míg a fentebbi bekezdést lepötyögtem begurultunk Győrbe, és kicsit most megkívántam az édes kekszet, de mindjárt nassolok valamit, s ez is elmúlik:P
Sőt, már el is hagytuk Győrt, mert visszaugrottam egy hasonlatért az előző bekezdésbe, majd megtoldottam még pár sorral. Most nem tudom hol tartok, nem nézek ki hosszasan az ablakon, mert csak zöld mezőket látok, aztán még a végén elbambulok és mosolygok... Inkább elővarázsolom a mobilnetet és felteszem-e bejegyzést...