Utcán: Egyik este, amikor esni kezdett a hó, hazafelé sétáltam az utcán, majd nagy ugatásra lettem figyelmes. Az út túloldalán egy kis zsebkutya megrántotta a pórázt, a gazdinő seggre ült, az ember meg félig a falra felugorva kiabált, hogy fékezze meg az ebet. Tudom, hogy a kisebb méretű kutyák is tudnak harapni - elég komolyan - de ez a szitu kívülről nézve akkor is felért egy közepes börleszkkel:)

Boltban: egyik este zárás előtt egy-két perccel mentem be a boltba (ahova szinte nap mint nap járok), zsemlét akartam venni, de már elfogyott. A két kedvenc eladónőm dolgozott aznap, adtak a saját pakkjukból, megfelezték velem. Nem maradtam éhen:)

Éjjel, ágyban: Nagyon durván megijedtem. Épp megágyaztam, amikor rátérdeltem a távirányítóra, ekkor a tévének háttal voltam, ami így bekapcsolt, és pont egy sikítás hallatszott. Na ekkor ugy megriadtam, hogy majdnem leugrottam a galériáról. Mekkora esélye van annak, hogy éjjel a hátam mögött egy hatvanas-hetvenes években készült horrorfilm sikítása csendüljön fel?

Koleszben: Francba... Mondjuk ezt úgy alles zusammen, amikor rájövünk némi számolgatás után, hogy a nyári spanyol út mégsem fér bele, illetve drágább a szállás, az út s minden...

Pénteken: "Ez az! Jó lesz! Ess csak!" - mondom a péntek esti esőben, mert elterveztem, hogy korán kelek másnap s lefotózok mindent, ami megfagyott. Fákat, oszlopokat, autókat, szobrokat, stb. Este már látom a sok jégcsapot, a jégbe burkolt fákat, bokrokat vááá.

Szombaton: "Ezt nem hiszem el. Miéért?!" - mondom szombaton reggel hatkor, amikor az utcán állva azt látom, hogy elolvadt minden. Az éjjel felment +2-re a hőmérséklet, így nem egy jégpáncélra ébredt a város, nem volt gond a közlekedésben, nem fagytak meg a vasúti-váltók, nem csúsztak el az emberek, nem késtek, csak én álltam ott letörve picit, majd visszafeküdtem még kicsit aludni.

A mennyegző-zsibin: Ez még sok-sok kilométernyire van tőlem, nagyon távolinak érzem - gondolom magamban, ahogy az Esküvő-kiállításon átrohanok miután lefotóztam a bemutatót. Az a sok ruha, uszály, lufi, dísz, esküvői fotós, sütemények, torták, ékszerek, hűűű... Majdnem megijedtem, annyira tömény volt.

Egy rendezvényen: nem akartak beengedni a kopaszok, már épp indultam volna haza, amikor mégiscsak meglett a nevem a listán. (egy hónapja még röhögve lehetett ki-be járni ott csupán igazolvánnyal, csupán azért változott a helyzet, mert merészelt a média kicsit jobban belenézni a köreikbe). Ezért tettek is egy-két megjegyzést, miközben elmentem mellettük. Bementem. 20 perc múlva ott akartam kimenni, ahol bejöttem, egy újabb kopasz volt ott, s kijelentette, hogy arra nem lehet közlekedni. Mutatom az igazolványom, és mondom, hogy itt jöttem be, amire ő azt mondta, hogy nem érdekli az igazolvány, itt biztos, hogy nem jöttem be, ezért menjek a másik irányba. Ezzel kerültem egyet és ismét megbizonyosodtam arról, hogy a kopaszoknak áll a világ.