Az utóbbi időben utolért a motorozhatnék, de sokkal jobban, mint az elmúlt pár évben. Eljutottam arra a szintre, hogy „ha törik, ha szakad” elvvel újra elindultam a motoros úton, egyelőre még csak gyalog.

Novemberben pár egymást követő napon folyamatosan megcsapott a motorozás szele. Annyira követték egymást a jelek, hogy elgondolkodtam: Miképp állhatnak a bolygók, hogy most így utolért minden? Hamar eldöntöttem: újra seggrakétát akarok.

Három motorjelöltem volt, főképp az ár alapján nézelődtem. Az egyik a Yamaha XJ600 volt, amelyről egyik este átolvastam egy párszáz oldalas fórumot. Majd másnap találtam egy gyönyörű állapotút az egyik helyi kereskedésben, ahova csak érdeklődni vitt ki kollégám. Ennek normális helyzetben nulla lett volna az esélye, de most valahogy úgy álltak a csillagok…

Bankokkal vívott szélmalomharcom után végül sikerült megvennem karácsony előtt 1-2 nappal a kiszemelt kétkerekűt, így mondhatni ez lett a saját ajándékom.

Atom most boldog, lesz mire költenem, jogsi, ruha, miegymás... Nem zavar, mert végre kergetem egy kicsit az álmaimat s nem csak élek a kis világomban. Mayerral beszélgettünk nemrég, hogy milyen frankó, kb. tízéves álmaink most kezdenek valóra válni. A kulcsot azért odabiggyesztettem a karácsonyfára:P A hiper-szuper kulcstartót pedig Zsóttitól kaptam:)

Atom és a motorok

Egy zöld Simson volt a motorikusan meghajtott kétkerekűeken tapasztalható élményeim első mérföldköve. Pár métert mentem, s még csak a lábam sem ért le, kicsi voltam még. Ezután egy Póni-Rometet nyúztunk bratyómmal pár évig, s 2000 környékén lett meg az első saját mocim, egy KTM/Sachs. Sokat motoroztam vele, s csak egyszer estem vele, akkor is jégen. Később engem is megcsapott a sportmotorok szele, így egy szezon után át is nyargaltam egy Aprilia nyergébe.

Ezt a kismotort imádtam. Még szinte ki sem fizettem, amikor 50-60-al bekopogtattam egy Wartburg vezető felőli ajtaján. Úgy 5-6 métert repültem a közeli árokba, csak a térdem bánja kicsit az esést. Később egy Lada Samara hátulját kaptam el esőben, jó érzés volt feküdni a város egyik legforgalmasabb utcájának közepén 1,5-2 percig úgy, hogy senki sem segített. Mellesleg egyik esetben sem én voltam a hibás, de hát ez van, figyelni kell, jobban kell vigyáznom magamra, ha már mások nem vigyáznak rám. Egy nyarat végigmotoroztam vele a Balcsin, amikor ott dolgoztam – egyik legjobb nyaram volt. Imádtam a kis gépet, majd kinőttem. Egy 125-ös Honda NSR volt a következő. (hasonló, mint a képen)

Kb. két napja volt nálam, amikor 50-60-al elcsúsztam vele esőben, egy aknafedélen. A motor szikrázott, a farmerom kiszakadt, a sisakom megvédett, a koptatóknak köszönhetően csak az index sérült a mocin. Na akkor szoktam le a jaszkarizásról. Nem vállaltam be többet, mint amit tudok, nem is volt gondom az elkövetkező években. Több hónapig meg se néztem, hogy mennyi a vége, érdekelt, hogy mit tud, de amíg nem éreztem teljesen, addig nem szórakoztam.

Az NSR-t végül egyéb okok miatt eladtam, az összes Motor Revü magazinomat elpakoltam valami dobozba, csupán egy sisak és egy kesztyű maradt meg. Hamar vettem egy autót a moci árából, azóta minden nyáron picit sóvárogtam a kétkerekűeket látva…