Pénteken éjszakai rodeón voltunk Marcival Balatonfüreden. Anya nem jött el, mert nem volt hajlandó ilyen állatkínzást nézni. Én félretettem effajta fenntartásaima, mert nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen egy rodeó (nem bikaviadal).
Az éjszakai rodeó helyszíne felé baktatva jó érzés fogott el minket, már messziről country zene hallatszott, és a fényszórókkal megvilágított aréna, illetve a temérdek cowboy kalap látványa is bíztató volt: itt van valami amerika. Amint beléptünk a kapun ez be is bizonyosodott. Széles karimájú kalapok, kockás ingek, nyakba kötött kendők, farmerok chaps-okkal (bőrből készült afféle „plusznadrág”, ami védi a cowboy lábát, ruháját). Hatalmas és díszes övcsatok, hegyes-orrú csizmák és még az arcok vonásai is olyanok voltak, mint a filmekben. Egy pillanatra el is gondolkodtunk, hogy nem teleportálódtunk-e hirtelen át a Balatonfüred-Texas vonalon, de amikor az aréna melletti strandpapucsos turistákra pillantottunk, visszarázódtunk a helyi valóba.
A bikák 850 és 1100 kilogramm közti súlyban vannak, ennek nagy része színtiszta izom. Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy a cowboy (azaz a rider) a hátára üljön és beakassza kezét a bikán átvetett kötélbe, ami mondhatni az egyetlen fix pont a lovaglás alatt. Nyolc másodpercig kell fent maradni rajta, ez a nyolc másodperc óráknak tűnhet annak ismeretében, hogy a füredi rodeón előfordult a kevesebb, mint két másodperces „viadal” is. Csináltam videót is, nézzétek meg meg!:)
Nagyon tetszett egyébként az egész. Szuper volt ez az egész feeling a sok cowboy, a bikák s minden, kicsit felnéztem a cowboy-okra a vége felé, ilyen bátran, ilyen nagy állatokra ráülni. Húú. Respect!
Bővebb irományom ide kattintva olvasható.
Képgalériám pedig a fent beillesztett képre, vagy ide kattintva elérhető.
